Roskadnak régi rőzsegátak.
A láp nehéz párát lehel.
Platon Karatajevre vártak,
Raszputyin jött helyette el.
Sírdogált az anyóka lopva:
vén fejjel meghibbant talán -
puskatust fogott az apóka,
s verekedett Szvecsnaja Szlobodán!
Gyötrődés várt az ifjúságra.
Hó porzik lovasok alatt.
Az Ideál fejszéje vágja
az orosz hétköznapokat.
Jósol a bank előtt cigánylány,
akár a légy, erőszakos.
Apám egy dalt pönget gitárján,
Mill könyvét olvasgatja most.
Hókák, pejek szállnak robogva,
gyeplő-tépve völgyen-hegyen.
S az elégikus orosz trojka
ágyútalppá vált hirtelen.
Rab Zsuzsa fordítása
Anna Ahmatova: A szmolenszki temetőben
Hát minden ide torkollt: ebédek, telekkönyvek,
rangok és cselszövések, színházi páholyok…
Rozsdás angyalka hullat a sírra száraz könnyet,
nemesi koronákon lassú eső csorog.
Morajlott messziről, mint vészjósló haditábor -
a titkok földje volt még a nem-ismert Kelet.
Viktoriánus szellem szivárgott Angliából,
kánkán örvénye forgott, konfetti repkedett.
Rab Zsuzsa fordítása
Anna Ahmatova: Fantom
Lámpák csikorgó gömbjei
korán kigyúlva imbolyognak.
Tiszta a fénye, ünnepi
a hullongó hócsillagoknak.
Mintha űznék a lovakat,
gyorsul az ügetés veszettül -
szállnak a könnyű hó alatt,
a kékes hó-hálón keresztül.
Az aranysujtásos huszár
a szán farában áll vigyázzban.
Lassan körültekint a cár,
üres szemében furcsa láz van.
Rab Zsuzsa fordítása
Valerij Brjuszov: Üdvözlet a tömegnek
Sötét sikátorokba fojtva,
fuldokló városi rabok,
az elveszített napra jaj de vágyunk!
Szobánk falának tompa foltja
elzárja tőlünk a napot.
Oly pisla, oly szerény
az árva lámpafény,
bár fürdetné színektől elszokott
szemeteket olvadt aranyu hajnal!
Lassú-homályos
utunk a város
ünnepli makacs vas-csörgésű zajjal.
Mind mélyebb sikátorok közt kerengve
a csillagos és láng-hajnalu mennybe
nem szállhatunk fel soha dallal!
Üdvözlégy, örök-gond-terhelte Város,
te mű-sugáros,
fény és homály királyi változása!
Oly édes nekünk ez a buja-mély,
ez irdatlan-hatalmas börtön-éj!
Az ajtók régen befalazva,
s beszögelve az ablakok,
az őrök kezében a szablya
friss, vérivó éllel ragyog -
s csuklónkon – láncok fénylenek!
S hallga, fohász kel, égbe szállván,
és mindörökké él a bálvány,
kőből rakott por-rengeteg.
A tömeget magasztalom ma itt,
melyet nyügöznek zsarnok-kalodák -
s a feslett arany palotát
és az újságok üvegtornyait.
És azt ünnepli zengve ez a toll,
mit kedvencéül választott a kor.
(A plebs elismerése – gyönge bér,
de méltóbbat a költő el nem ér!)
Dicsőitem ujjongó útainkat,
ahol a szajha jár,
és vihogó-sóvár
képpel kacsingat,
s ahol az emberáradat
nyüzsög, dobog, zihál, dagad,
s a fáradt
alkonyi árnyak
smaragdszín bánatába szőve
suhannak tébolyult hintók, előre,
dús kirakatok fényei
s bús koldusok reményei
között,
ujjongó lámpa-cégérek felé.
S a nagy, vakító napot is dicsérem
(ezernyi nap közt ilyen is akad),
mikor a tűzben, a füstben, a vérben
könyörtelen
iszonyú hangot ad
a lázadozva mozduló tömeg,
s a duhajkodó, háborult vad
sárba tiporja már a múltat,
játékszere a vérpad és bitófa,
de mintegy titkos szellem-szóra
(mint bő, szabad vizek folyója)
világos fővel – nincs előtte gát
a diadalmas célra tör,
se hall, se lát,
és követelve királyi jogát,
jövő századok útját nyitja meg!
Dicsérem igaz akaratodat,
tömeg!
Kardos László fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése