Litván
folklór
Az
áfonya-lányka
Terelgeti
a nyájat, egyik dombról a másikra, mikor egyszer csak talált egy
áfonyaszemet. Fújta, fújta, míglen kifútt belőle egy kislányt.
Nagyon örült, hogy most majd lesz egy húgocskája, Áfonyaszem.
Szép házikót épített neki, s odaköltöztette. Napközben együtt
legeltettek, éjjelre meg Hüvelyk Matyi bezárta a húgát a házba
és a lelkére kötötte:
– Nehogy
beengedj a házba valakit, Áfonyaszem. Ahogy holnap megjövök,
hozok neked egy falat kenyeret, édes tejszínt és egy darab
szalonnát.
Na,
úgy is tett. Reggel megjött, hozta a darab kenyeret, az édes
tejszínt és a szelet szalonnát. Bekiabált akkor az ablakon:
– Áfonyaszem
húgom, nyújtsd ki fehér kezecskédet, hadd adjam oda neked a falat
kenyeret, az édes tejszínt és a darab szalonnát!
A
lány kinyújtotta kezecskéjét és mindent bevitt a házba.
Megette, aztán mentek együtt legeltetni. Játszottak, bolyongtak, s
Hüvelyk Matyi nagyon boldog volt, hogy ilyen húgocskája van.
Este
újra hazahajtottak, s Hüvelyk Matyi rázárta a lányra az ajtót.
S újra intette, figyelmeztette:
– Csak
senkit be ne engedj, várj meg, míg újra kihajtunk. Ha szólítlak:
„Áfonyaszem húgom, nyújtsd ki fehér kezecskédet: hadd adjam
oda neked a falat kenyeret, az édes tejszínt és a darab
szalonnát!" – akkor nyújtsd ki a kezecskédet.
Meghallotta
a farkas, hogy Hüvelyk Matyi kitanította Áfonyaszemet. Ahogy a fiú
eltűnt, odasettenkedett a farkas és vastag hangon így szólt:
– Áfonyaszem
húgom, nyújtsd ki fehér kezecskéd: falat kenyeret kapsz, édes
tejszínt és darab szalonnát!
A
kislány így felelt:
– Nem
az én bátyám, nem Hüvelyk Matyi vagy te: az én bátyám
kedvesen, lágyan beszél, nem ilyen durva, érdes hangon.
Elment
a farkas a kovácshoz és megkérte, lapítgatná meg a nyelvét.
Kérdi a kovács:
– S
mi lesz a fizetségem?
Feleli
a farkas:
– Adok
egy-egy mérő babot meg borsót!
A
kovács az üllőre helyezte a farkas nyelvét, s úgy meglapogatta,
hogy még a vér is kiserkent belőle. A farkas fájdalmában majd a
világból rohant ki. A kovács meg kiabál:
– A
fizetség!
A
farkas meg, ahogy a kerítéseken át ugrált, eleresztette a bűzét.
– Nesze,
a mérő babod!
Árkon-bokron
át rohant, s eleresztette a bűzét:
– Nesze
neked, a mérő borsód!
És
egyenesen futott Áfonyaszem házához. Megáll az ablak alatt és
selypegi:
– Áfonyaszem
hugicám, nyújtsd ki fehér kezecskédet: falat kenyeret kapsz, édes
tejszínt, darab szalonnát!
A
lányka azonban újra megtagadta:
– Nem
az én bátyám, nem Hüvelyk Matyi vagy te: nem szépen beszélsz,
selypegsz, az én bátyám kellemetes hangon szólít.
Mérges
lett a farkas. Elrohant a rókához és kérleli:
– Róka
koma, segíts becsapnom a lányt.
Odaügetett
hát a róka az ablak alá, és lágy hangon így szólt:
– Áfonyaszem
húgom, nyújtsd ki fehér kezecskédet: falat kenyeret kapsz, édes
tejszínt és darab kenyeret.
És
kinyújtotta a lány a kezét, s annál fogva kirántotta a farkas a
házból és felfalta. Mikor aztán megjött Hüvelyk Matyi,
kiáltozott az ablak alatt:
– Áfonyaszem
húgom, nyújtsd ki fehér kezecskédet: falat kenyeret kapsz, édes
tejszínt és darab szalonnát!
De
a lánynak hűlt helye.
Sokáig
hívogatta a bátyja. Leakasztotta akkor az ablakot, bemászott a
házba. Keresi, keresi Áfonyaszemet, de sehol nem leli, csak a
fogasra akasztott kendőjét találja. Sír, zokog Hüvelyk Matyi,
aztán fogta a kendőt, s felakasztotta magát a fűzfára.
Hazaloholt a kutya s ugat:
– Vau,
vau apó, vau, vau, anyó, a mi Hüvelyk Matyink felakasztotta magát
Áfonyaszem miatt a fűzfára, s most ott himbálódzik!
Kikergette
az öregasszony a kutyát:
– Takarodj,
Hüvelyk Matyi kint legeltet a réten!
Berohant
a disznó:
– Röf,
röf, apó, röf, röf, anyó, a mi Hüvelyk Matyink felakasztotta
magát Áfonyaszem miatt a fűzfára, s most ott himbálódzik!
– Huss
ki! A mi Hüvelyk Matyink legeltet!
Ugrabugrál
a kecske:
– Me-e-e,
apó, me-e-e, anyó, a mi Hüvelyk Matyink felakasztotta magát
Áfonyaszem miatt a fűzfára, s most ott himbálódzik!
– Sipirc
kifele! A mi Hüvelyk Matyink legeltet!
Jött
a tehén és mondja:
– Mu-u-u,
apó, mu-u-u, anyó, a mi Hüvelyk Matyink felakasztotta magát
Áfonyaszem miatt a fűzfára, s most ott himbálódzik!
Akkor
végre így szólt az anyó:
– Eridj
már, nézd meg, mi történik ott, az összes állat idesereglett, s
béget, bőg, ugat.
Ment
az apó, hívja Hüvelyk Matyit, hívja, de mindhiába. Kereste
mindenfelé, s végül meg is találta, felakasztva a fűzfára.
Hát
így maradtak megint az öregek pásztor nélkül.
BOJTÁR
ENDRE fordítása
Árpa
kalásza
Árpa
kalásza
Megszólalt
halkan:
– Súlyosabb
nincsen
Az
árpaszemnél.
Üstöke
bólong,
Mondja
a komló:
– Okos
vagyok ám,
Ügyes,
nagyon is.
Hordóban
erjed,
Szól
az élesztő:
– Nélkülem
ugyan
Mit
kezdenétek?
Feleli
nékik
A
rozs a csűrből:
– Hallgassatok
már,
Ej,
mi beszéd ez!
Ha
sikerül majd
Összekerülnünk,
Egyformák
leszünk,
Bizony,
testvérek.
Gazdag
– dicsekszik,
Az
erős – harcol,
Ha
ifjú – ölel,
Megvénül
– eldől.
TANDORI
DEZSŐ fordítása
Lány
a malomnál
Forogj,
malomkő,
zakatold
halkan,
hogy
nem vagyok magamban.
Őrölni
voltam,
búsat
daloltam,
járt
a malomkő gyorsan
Ne
haragudj rám,
egyetlen
társam,
boldogtalan
a sorsom.
Bizony,
ha tudnád,
malomkő,
szentem,
én
otthon nem pihentem,
hanem
a sárban
csúszkáltam
térden,
görnyedt
a hátam
a
jeges vízben
keserű,
rossz világban.
VERESS
MIKLÓS fordítása
Forrás:
Szovjet Irodalom, 1978 / 12. szám, 70-72., 75., 76. l.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése