Úgy ötre járt. Koromsötétben
kapkodtam lábam téveteg:
a zamoszkvorecsjei télben
hazafelé kísértelek.
A Zamoszkorecsje ilyentájt
kihalt már, csöndes, fény sehol.
Soványka válladon kabátkád,
szótlan vagy, begubózkodol.
Nincs már kedvünk üres beszédre,
nem kell a szópufogtatás.
A lényegest elmondtam én, de
most Isten áldjon! S megbocsáss!…
Szűk kis kuckómba hazatérek,
ébresztőórám felhúzom,
megfőzöm gyatra feketémet,
s a munkának rugaszkodom.
Majd hat körül löttyöm lehajtva
egy-egy ásítást elnyelek,
s belé is kezdek a dologba:
vers-témákat keresgetek.
Vers-témákat, ahogy szokásom.
Az ősi játék elragad.
Órákon át magam csigázom,
és jó, ha végre egy akad.
A csöndes, szűk legényszobában
csörögj csak, óra, meg ne állj,
ketyegj szünet nélkül s hibátlan,
ha megkoptál is, rendre járj!
Nem fáradó harkály-kopácsod
idáig is hasznomra vált:
munkámmal egybe-kalapácsolt,
az idővel összhangba zárt.
Elalszom. Ébredek. S ha ébren
megszólalok: minduntalan
- legelsőnek -: Hány óra? - kérdem -
A földön most hány óra van?
Csorba Győző fordítása
Bulat Okudzsava: Verkliszó
Bukdácsolva, mint kis hajó viharban,
le-föl, hullámhegyen át, völgyön át,
udvar mélyéről árva verklidallam
küldi felém tömör, nagy bánatát.
Úgy elbúsul, hogy szinte könnyezik.
De fölrikolt egyszerre: mit is hallok?
Kis félresikló, bicebóca hangok
a legtisztább örömet zengetik.
Ujjongjon a dal megzavart fülünkben,
ha együgyűn is, bárdolatlanul.
Nincs más igazság: élni akar minden,
mielőtt az özönvíz rázudul.
Sem ügyeskedés, sem mézes hazugság
nem kárpótlás a szeretet helyett.
...Százszor is elsütöttem én a puskát -
minden golyómból fülemile lett!
Jevgenyij Vinokurov: Festés
Hát véget ért a tespedés kora!
A székek már halomban. Forr a munka!
Felfordulás támad, de akkora,
hogy minium és mész csöpög hajunkra.
Téglarakás az asztalom helyén.
Elámulok a káosz furcsa báján.
Nem értem, hogy élhettem eddig én
a kispolgári rend sivár lapályán.
A régi érát azzal tisztelem,
hogy festékes hordóra települve
teát iszom. De lusta a kezem,
hogy firniszes arcomat letörülje.
Álmomban csapkod óriás ecset.
Szelet zúgat az üvegtelen ablak.
Hogy új világként megszülessenek,
előbb a világok is széthasadnak!
Sav párolog, orron vág hirtelen,
maró illatok könnyeket facsarnak.
A világot is könnyebb értenem
mélyeiből ennek a zűrzavarnak.
Rab Zsuzsa fordításai
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése