(Я вырезал)
Tölgyből botomat kifaragtam,
vihar simogatta a tájat.
Darócban árva maradtam —
a barátnők, jaj, de silányak.
Föl az égre, föl, te fagyos nap,
botorgok utam ma keresve,
de szegény lábom ha leroskad,
ablakon kocogtatok este.
Kapuzárnak zörren a titka,
halovány kezével kinyitja,
arany hajfonatát igazítja —
lelkének fénye de ritka!
Hajában hold meg a csillag...
„Királyfim, te végre maradj ma. . ."
S a koldusbot ami csillog,
mert könnynek pereg le smaragdja.
1903. március 25.
Csak a fű
(Узабытых мошл)
Sz. Szolovjovnak
Csak a fű suhog elfeledett sírokon.
Feledés napokon... Feledés szavakon...
Körülérve a csönd betemet...
Csupa régi halál, csupa hűlt televény —
Te se vagy? Tebelőled kihunyhat a fény?
A szived sose lesz kikelet?
Csak a síri magány, ami most ideint,
ahol hittelek érteni, látni megint,
s kidaloltam a drága reményt...
Viaszarcomat akkor egy távoli lét
simogatta, idézve kezed melegét:
kisarjadtál a sír füveként...
1903. április 1.
Hegynek hegedű zokog
(Скрипка стонет)
Hegynek hegedű zokog.
Parkba álmos este hossza,
este hossza — Szűzi Orca,
lány arcára gondolok.
Hegedűhang, ideszárnyalsz.
Élj... te dalolod nekem.
Bennem ragyog az a lányarc
mint a nyájas szerelem.
Bad-Nauheim, 1903. június 10.
Sír a gyerek
(Плачет ребёнок)
J. P. Ivanovnak
Sír a gyerek. Púpos vánszorog át —
holdsugaras a mező, de kietlen.
Nézi igen, s elkacagja magát
egy faunhomloku benn a ligetben.
Hold sugarától az út halavány.
Sírnak a lányok ijedt-haloványan.
Szélben a fű, meg a fűben a lány:
ingának árva kezek valahányan.
Kék füvek álma susogva derűs,
hold sugarán a púpos odatáncol.
Hív valaki — csodakürtje ezüst,
fut valaki — hol az út kivilágol.
Fűből a lánysereg csöndbe kilép,
intenek égbe sóvár kezeikkel.
Holdszinü földre tapasztva fülét,
vár a púpos aligsóhaju hittel.
Néma ligetben a torz didereg.
Ejti füvekbe a hold kicsi mécsét.
Hallgat a szél szava. Sír a gyerek.
Kürt közelít. De leszállt a sötétség.
1903. december 14.
De szép is!
(Потеха!)
De szép is! A kürt szava gyors,
s finnyás, ahogy illeg, a rózsa:
az elhaladó lobogóra
fölírva a lét szava: Sors.
Sátor! Csupa kártyalap és hő.
Nem barnább a nyár se, akár ez a váll,
s bódítóbb Mozart hangjainál
a szó, amit dünnyög a jósnő.
Künn a durva beszéd kavarog,
vásárricsaj álmokat őröl,
de füttyre, de zajra mezőről
felelnek a zöld zsivajok.
Benn suttog a vég meg a kezdet,
s a hangok is egybezihálnak,
és újra meg újra cibálnak —
a barna kezek nem eresztnek.
Vad jóslatok! Képzeletek!
És mintha a sátorok átka zokogna,
úgy csörren a pénz, úgy surrog a szoknya.
Jövendöl... Az ajka remeg.
S már újra a kürt szava hars,
emlék porain emelkednek a sátrak...
s a kéz.. . meg a vállak...
S lobogóra fölírva a Sors!
1905 július
Lányka dalolt
(Девушка пела)
Lányka dalolt a templomi karban
más tájra szakadt vándorokat,
hajókat a tengerzivatarban
s örömfeledőket, sokakat.
Szárnyalt a hangja a nagy kupoláig,
fehérlett válla röpke fényen,
s lestük a sötétbe búvá csodáit,
miként dalol ruhája fehéren.
És jó volt hinni, lesve örömre,
hogy csöndes öbölben mind a hajó,
s mintha az élete fényteli lenne,
boldog a sok-sok vándoroló.
Keringett a hang, sugár vele ringott,
s fenn cári kapuknál, mint aki fél,
sírt a gyerek csak, értve a titkot
arról, hogy vissza senki se tér.
1905 augusztus
VERESS MIKLÓS fordításai
Néhány szó Alekszandr Blokról:
Sz. Pétervár, 1880. nov. 28, +Petrográd, 1921. aug. 7.
Apja a varsói egyetem jogászprofesszora, anyja írónő és fordító.
1904-ben megjelent első kötetének, a Versek a szépséges hölgyről ihletője felesége, a híres kémikus-felfedező, Mengyelejev lánya (Ljubov Dmitrijevna Mengyelejeva). Kezdeti romantikus-szimbolikus önmagát később kigúnyolja.
A politika és a történelem viharai (1905, 1918, 1945) az ő költészetét sem hagyják érintetlenül. Az 1. világháborúban eleinte tisztítótüzet lát, majd csalódik, otthagyja a katonai szolgálatot. Az októberi forradalom után szerepet vállal a kulturális élet átszervezésében. Ismét csalódik. Ellhallgat. Súlyos betegség támadja meg. Gyógyulásához szükséges külföldi szanatóriumi útjához nem kap kiutazási engedélyt. Fiatalon, szörnyű szenvedések közepette hal meg.
Kezdeti munkásságára leginkább Zsukovszkij és Fet, a filozófusok közül főleg Szolovjov hat rá. A tőlük való elszakadást kísérelte meg első drámájában, a Vásári komédiában (Balagancsik). Később a nagyvárosi élet költője lesz (Gyár /Fabrika/ c. vers), az Oroszország-téma pedig végigvonul költészetén (Kulikovo mezején /1908/ c. vers). Az orosz szimbolizmus legjelentősebb képviselője, jelentősége csak Puskinéval mérhető.
Először Kosztolányi, majd József Attila is fordította.
Főbb művei:
Versek a szépséges hölgyről (Sztyihi o prekrasznoj dami), 1904 (verseskötet)
Vásári komédia (Balagancsik), 1906 (dráma)
Bosszúállás (Vozmezgyije)1910–21, m. 1972. (elb. költ.), befejezetlen
Rózsa és kereszt, 1912, m. 1972 (dráma)
Haláltáncok, 1912–14 (versciklus)
Tizenketten (Dvenadcaty), 1918: vers, Orosz költők antológiája, 1944
Szkíták (Szkíti), 1918
A cári hatalom végnapjai (Poszlednyije dnyi imperatorszkoi vlasztyi), 1921 (dokumentumgyűjtemény)
Összegyűjtött művei (Szobrányije szocsinyenyij), 1960–1963
Jegyzetfüzetek (Zapisznije knyizski), 1901–1920
(A Babelmatrix nyomán)
(Forrás: Szovjet Irodalom, 1978/7. sz., 139-142. oldalak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése