Kurosawa Akira és a Derszu Uzala
 |
| Derszu Uzala Kurosawa filmjében |
1971-ben, amikor a moszkvai filmfesztiválon Kurosawa filmje megkapta az egyik fődíjat, egy interjúban a művész megjegyezte, hogy szívesen rendezne a Szovjetunióban.
Kurosawa Akira üstökösként tűnt fel a japán filmművészet világában. Tokióban született, kereskedelmet, majd festészetet tanult. Huszonöt éves volt, amikor kapcsolatba került a filmmel. Azóta társául szegődött a siker, neve állandóan szerepel a világsajtó hasábjain.
Filmjei a legapróbb részletekig átgondolt, tudatos és egyszersmind ösztönös alkotások, melyek a japán nemzeti hagyományokra épülnek. Kurosawa Akirát egyaránt érdekli a múlt és a jelen, művészetében a régi idők szenvedései eltéphetetlenül összeforrnak korunk naponta jelentkező problémáival. A Kurosawa-filmek útkeresésének legfőbb próbaköve az igazság. A szovjet filmművészetben leginkább Vaszilij Suksin hasonlítható hozzá.
Közismert: az igazi tehetséget csak bizonyos idő elmúltával tudjuk méltóképpen értékelni. S ez fokozottan így van a nagy műalkotások esetében, amelyeket a kortársak ritkán fognak fel és értenek meg teljes egészükben. Mindenki csak a tehetség egy-egy, hozzá közelálló oldalát érti, de valódi nagyságához nem képes fölérni. Kurosawa Akira korunk egyik legnagyobb művésze, alkotásait az idő igazolta, jelentőségét világszerte elismerik.
A japán rendező lankadatlanul dolgozik, gyakran visszatér kiválasztott témájához, az őt érdeklő alapanyaghoz, filozófiai mélységű gondolatokhoz. S minden változatban továbbfejleszti az előzőt, az emberi élet és a társadalmi fejlődés új oldalait tárja fel.
A Testőr és a Titkos erőd című filmjeiben, ezekben a kegyetlen és szomorú művekben a háború borzalmai, a véres szamuráj-szokások ellen tiltakozik Kurosawa. A Félelemben élni dühödt tiltakozás az atomfegyver ellen, és szenvedélyes békefelhívás a film nyelvén. Kurosawa lelkében kitörölhetetlen nyomot hagyott Hirosima és Nagaszaki tragédiája, nem tudott megnyugodni, nem tudott napirendre térni fölötte, nem tudja elfelejteni népe és más népek szenvedését, bánatát.
A hagyományos japán filmművészetet két irányzatra osztják: az egyik történeti, a másik mai témákat dolgoz fel. Kurosawa a történelmi filmekben modern problematikát szólaltat meg, a máról szóló alkotásokban pedig meglátja a történelmi hagyományok fejlődését. Filmdrámái, például az Élni (Ikiru), A gonosz jól alszik, és az Eg és föld között a kapitalista társadalmat bírálják, ahol gyakran elfelejtik, hogy az ember nem születik rossznak, hanem körülményei teszik azzá.
A Kurosawa-filmek cselekménye dinamikus, megoldásai művésziek, figurái életteliek s egyúttal eredetiek, bár gyakran magányosak és harcuk kudarcra van ítélve. Kiemelkedő sikert hozott Kurosawa számára az 1951-es velencei filmfesztivál, ahol A vihar kapujában című rendezése nagydíjat nyert. A film forgatókönyve az egyik legintellektuálisabb japán író, Akutaga wa Ryunosuke két novellájából készült; a felkelő nap országának két nagy művésze közös nyelvet talált a modern filmben.
Kurosawa Akira megismerkedett az orosz irodalommal is — különösen Dosztojevszkij és Gorkij keltette fel a figyelmét. Japánban éppen ebben az időben vált igazán népszerűvé az orosz irodalom: Dosztojevszkijon és Gorkijon kívül sokan olvasták Csehov és Tolsztoj műveit is. Kurosawa két klasszikus orosz irodalmi mű filmváltozatát is elkészítette: Dosztojevszkijtől A félkegyelműt és Gorkijtól az Éjjeli menedékhelyet. Művészi képzeletét az angol klasszikusok is foglalkoztatták: Shakespeare Macbethjét japán környezetbe helyezve filmesítette meg (A véres trón). 1965-ben befejezte Rőtszakállú című alkotását, amelyet azóta világszerte nagy sikerrel vetítettek.
Eszményeit azonban nem a középkori életben, a véres csatákban, szamuráj-harcokban kereste Kurosawa, hanem olyan művekben, melyek az emberi személyiség alapját, a humanizmus elveit igazolják, mindazt, ami lehetővé teszi, hogy az ember és éltető közege harmonikusan fejlődjék. A világirodalom klasszikus alkotásaiban éppen a nagyszerű és a magasztos ragadta meg Kurosawa Akirát, ezek ugyanis olyan erkölcsi erőt jelentenek, melyek nagy hatással vannak az emberi kapcsolatokra, az ember szellemi világára. Az életben és a művészetben egyaránt nagy jelentősége van a kölcsönös megértésnek és a jóságnak — Kurosawa gondolatait és művészi tehetségét éppen ezek a tényezők foglalkoztatják. Műveiből megítélhetjük, hogy Kurosawa jelentős művész, aki ötvözni tudja az esztétikumot a filozófiával, a japán nép kulturális hagyományait a saját művészi elképzeléseivel. Érző szíve együtt dobban a nagyvilág bármely sarkában feljajduló fájdalommal. Kurosawa Akira művészetének éppen ezek a sajátságai vívták ki az elismerést, amikor a Dodeskaden elnyerte a moszkvai nemzetközi filmfesztivál nagydíját. A film kirobbanó sikeréről sokat írtak mind szovjet, mind más országbeli filmkritikusok. S bár a művön erősen érződött Gorkij Éjjeli menedékhelyének hatása, a Dodeskaden mégis ízig-vérig japán alkotás, amely híven ábrázolja a szigetország legelesettebb embereinek életét, és az érzések leplezetlen kitárulkozásával döbbenti meg a nézőt.
Körülbelül ennyit tudtam Kurosawáról, amikor az újságokban azt olvastam, hogy filmet akar készíteni Derszu Uzala címmel. Ez pedig azt jelentette, hogy Moszkvába jön, s talán meg is ismerkedhetem vele.
A Moszfilm Stúdióban a Derszu Uzala produkció kapott egy szobát. Itt minden a filmet szolgálta. Vitrinek álltak egymás mellett, bennük tájfotók, a Távol-Kelet őslakosairól készült felvételek — valamennyi Arszenyev idejét, a Csendes-óceán partvidékének, a Primorjénak akkori életét, szokásait idézte. A többi vitrinben a filmhez készült, szín és tartalom szempontjából egyaránt szokatlan vázlatok sorakoztak. Az asztalokon távol-keleti múzeumokból származó albumok hevertek fegyvereket, ruhákat, magát Arszenyevet és Derszu Uzalát ábrázoló fényképekkel.
A forgatókönyvet Arszenyev orosz író Derszu Uzala című regényéből Jurij Nagibin készítette. Kurosawával azután sikerült találkoznom, amikor az előkészületi munka már befejeződött, és már kiosztották a szerepeket is. Kurosawa nemrég tért vissza a Távol-Keletről, ahol aztán a film legnagyobb részét forgatták. Lelkes, megnyerő külsejű ember ült velem szemben. Kezét összefűzte a térdén. Olyan volt, mint a vihar közeledtét érző tengerész. Elnézett az őt körülvevő emberek mellett, mintha látott volna valamit mögöttük, ami úgy jelent meg a számára, akár a bűvös írás a varázsló szeme előtt. Ez izgalmat, lelkesedést, tiszteletet ébresztett iránta.
Megkérdeztem: mi késztette arra, hogy filmre vigye a Derszu Uzalát?
„Harminc évvel ezelőtt olvastam először Arszenyev könyvét — felelte. — Már akkor megszerettem Derszut, és szerettem volna filmet csinálni róla. Örülök, hogy harminc év elmúltával végül is teljesül ez a vágyam. Derszu harmóniában él a természettel, és a ma emberének tanulnia kell tőle: hogyan lehet élni a természetben. Filmem erről szól."
Az a kérdés is izgatott: mi újat mondhat ez a rendezés a mai néző számára, hiszen Kurosawa filmjeiben általában korunk legaktuálisabb kérdéseihez szól hozzá.
„Hogyan értelmezi a ma embere ezt a szót: természet? — felelt kérdéssel Kurosawa. — Civilizációban élünk, valaha azonban az ember nagyon egyszerűen élt természetes környezetében. Manapság egy kicsit lefitymáljuk a természetet, s ezért is jelentkezett számtalan különféle probléma, közöttük például a környezetszennyezés. Filmemben nemcsak erről szólok. A lényeg az, hogy az embernek jobban kell vigyáznia a természetre, mivel ő is annak egy része. Derszu bölcs gondolatai a természetről sok tanulsággal szolgálhatnak a modern ember számára."
A Derszu Uzalát tehetséges stáb készítette: Kurosawának Kavasaki Tomotsu segédrendező és Nakai Asakazu operatőr volt a társa. A címszerepet Makszim Munzuk tuvai színész alakította, a díszletterveket Jurij Raksa Komszomol-díjas szovjet díszlettervező készítette. Jurij Raksa, akinek vázlatai rendkívül tetszettek nekem, a következőket mondta munkájáról és Kurosawáról:
„Amikor felajánlják, hogy tervezzek díszleteket egy filmhez, először természetesen megismerkedem a forgatókönyvvel, és csak azután döntök, vállalom-e a munkát. Most azonban elég volt meghallanom Kurosawa nevét: számos filmjét láttam, ismerem és szeretem a művészetét. S ami fő: egyik legkedvesebb gyermekkori olvasmányom hőseiről készül ez a film! Kurosawa e művében olyasmi is lesz, ami kevés filmben fordul elő — minden évszak megjelenik benne. Először a tavasz, majd a nyár, az ősz, s végül a tél. Az egész film a természetben készül, nyolcvanöt százaléka a tajgában, ott forgatják, ahol Arszenyev valóban járt. Arszenyev emlékét ma is tisztelik a Primorje vidékén, több helyen szobrot is állítottak neki, sőt megjelölték azokat a helyeket, ahol egykor táborozott".
Jurij Raksa titokban azt is remélte, hogy sikerül majd lefestenie Kurosawát. Amikor beszéltünk, addigra már a mű témája is megszületett benne, kialakult a kompozíció terve.
Az egyik távol-keleti múzeum számára a művész megfestette Derszu Uzala alakját. Magam előtt látom a zseny-seny (az életgyökér) fölé hajoló öregembert, ahogy kezével óvja a növényt a leselkedő veszély ellen. S ebben az új Kurosawa-film mondanivalójának jelképes megfogalmazását látom. A Föld sorsát: jelenét és jövőjét az ember tartja kezében.
Jurij Raksa vázlatait nézve akarva-akaratlanul az jut eszünkbe, hogy Kurosawa Akira nemhiába tanult fiatal korában festeni. Jól választott, amikor díszlettervezőt keresett a Derszu Uzalához: Raksának minden vázlata teljes értékű műalkotás.
A film persze Arszenyev könyvét szólaltatja meg képi nyelven, de úgy, ahogy azt Kurosawa látja. A téma a filozófiai problémák szintjére emelkedett, korunk kérdései szólalnak meg benne. Fő mondanivalója az ember és a természet egysége, kapcsolata. Ez a probléma egyaránt foglalkoztatja a japán és a szovjet embereket, egyaránt érthető számukra. S nem véletlen, hogy a film sikert aratott mind a Szovjetunióban, mind Japánban és más országokban.
Egy híres japán regényíró mondta egykor: „A művészetért akár az életünket is fel kell tudnunk áldozni". Kurosawa Akira is ezt vallja, s mi több: másképp nem is tud élni.
RADOS PÉTER ANDRÁS fordítása
A film két, 1-1 órás részei (angol felirattal) megtekinthetők itt:
a film alapjául szolgáló könyv szerzőjéről
Vlagyimir Klavgyijevics Arszenyev nem élt hiába: fennmaradt utána egy nemzedékektől és nációktól függetlenül népszerű kalandos útleírás, amelynek ő az egyik főhőse és szerzője, ugyanakkor a nevét viseli a XIX. század végén alapított munkásváros, amelyben ő 1912-ben fordult meg s amelynek sorsában fontos szerepet játszott. Sőt, 1972-ben szobrot is állított neki Arszenyev főterén a derék helikopter és hajógyári lakosság.
A könyv ama élet írta ritka alkotások közé tartozik, amelyről azt szoktuk mondani, hogy minden szava igaz, és mégis a lehető leghitelesebb irodalom. Az útinapló tulajdonképpen a maga korában híres geográfus, térképész katonatiszt expedíciós feljegyzésein alapul, amikor éveken át hűségesen elkísérte távolkeleti útjaira egy furcsa nevű nanáj vadász. Bajtársi kapcsolatuk titka a tanult városi szakember és a természet nevelte, ösztönös intelligenciájú erdőlakó megindító szimbiózisa és egymásra utaltsága a szibériai tajga beláthatatlan veszélyekkel terhes világában. A könyv a halhatatlan barátság kalandos története, és ingyenesen letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból.
(Forrás: Szovjet Irodalom, 1977/2. sz., 183-185. oldalak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése