Válogatás verseiből
Tréfás
Mikor az asszony elibed térül,
szebbnek akar látszani, mint amilyen.
Mikor az asszony melléd szegődik,
csinosabbnak látszana, mint amilyen.
Mikor az asszony mögédbe fészkel,
erősebb akar lenni, mint amilyen.
Mikor az asszony egy sorban véled,
okosabb is lenne, mint amilyen.
Kaszáló
Ledőlt deres, őszi vetésre
golyó lekaszálta
legény.
Azúr eget rozsdavörösre
festette át
az alkonyi fény...
Alszik:
puha rög csak a párna,
pehelypaplana
anyaföld.
Fölötte
a hajnalok szárnya,
zsendül
a vetés odafönt.
Kaszáló
mentében a sírja,
hol kéklik
a mentavirág,
szívéből
sudárlik a nyárfa
az egeknek
réte iránt.
Eljátszik
a lombnak alatta
a gyerek,
értve kacaját:
apásan
a nyír cirigatja
a fiúcska szöszke haját.
Gyökérerdő
Erdővadonban
nincs fölös fa egy sem.
De sűrejét ha kezdik irtani,
nem törzs, nem ág — hanem a szépség reccsen,
a valódi, a csodás hajdani.
Jósorsodat, habár magánynak érzed,
balsorsodba ha léted elmerül —
még összetart
az ősvadon-gyökérzet:
a fa — az ember nem áll egyedül.
A Volga szilaj: hatalmasan kékül,
de Kámánktól erősebb igazán.
És nékem
kicsiny Udmurtiánk nélkül
nem volna Oroszország — a hazám.
VERESS MIKLÓS fordításai
Nem is kell magyarázat...
Mama,
Mért bütykös a kezed?
Talán azért,
Mert négy helyett sürögsz, munkálkodol?
Mama,
Miért fáradt a lábad?
Talán azért,
Mert sok utat bejártál,
Hogy fiaidnak boldogságra lelj?
Mama,
A hátad mért oly görnyedt?
Talán azért,
Mert oly soká tartottad az eget
Gyermekeid fölött?
Mama,
Mért szántották föl barázdák az arcod?
Talán azért,
Mert fiaidért aggódtál örökké?
Mama,
Mért nem fakult meg most sem a szemed?
Talán azért,
Hogy gyermekeid boldogságát
Láthassad még soká?
- Ha ilyen kérdések születnek szivedben,
fiacskám, akkor tán nem is kell magyarázat — szólt a mama.
Végtelen mezők közt...
Végtelen mezők közt siet
A gyors lábú, szőke Káma,
Náderdő súg, zizeg,
Zúg a hab mormolása.
Mindannyiunk hű társa,
Tutajt hordoz,
Gőzhajót hoz,
Sürög,
Meg sosem állva
Új meg új hullámot fodroz.
Majd csak a tenger-révben,
Az ezüst végtelenben
Pihen el
Csöndes-szépen
A hatalmas
Mederben.
De hát nem élhet ő itt
A földjétől megválva,
Nem tükrözve
Felhőit,
Fűzfáit
Nem dajkálva.
Így hát fölszáll az égbe
Ködökbe burkolózva,
Felhőkből néz le
Rétre, vetésre,
Dombra.
A távoli hazába
Vezet a felhők
Útja,
A fürge, szőke Káma
Hazatér, megjön
Újra.
Mi mind
Várjuk már régen.
Zsendülő tájra,
Kalászra
Csöndes eső képében
Száll le a szőke
Káma.
NYILASY BALÁZS fordításai
Ugyan hol is lelted...
- Ugyan hol is lelted
Soraid, a versed?
- Mezőkön, a fákon,
Itt a honi tájon.
- S ugyan hová rejted
Soraid, a versed?
- Hogyha jó, úgy látom, -
Akkor szívbe zárom.
Napként
Izzik föl a verssor, —
Máris
Kovácsolható.
Sorsom-vizében
Edződik a verssor,
Csengő karddá
a szó.
ORSOVAI EMIL fordítása
A rakodómunkás
Ki és berakodom
E kort.
Rakodómunkásod
Vagyok -
Század!
Hol megtelik,
Hol kiürül
A sok tehervagon:
Vállamon
Hullámzik át
A gazdagságod.
Ha a bánat
Mázsás
Zsákjait cipelem,
Feltolul bennem is
A bánat,
S napom sötét
Fellegek mögé vonul.
De hogyha zsákjaid
Boldogságtól dudorodnak,
Vidáman
Dobálom ki őket,
S megmerítkezem
Én is a boldogságban.
Boldog vagyok, akár
A napsütés tavasszal,
Vagy mint kisfiú,
Mikor először tart
Kezében lepkét,
S a túl a nagy boldogságtól
Felnevet.
Ki és berakodom
E kort.
Rakodómunkásod
Vagyok -
Század!
Kirakodom
A bánatot,
És berakodom
A boldogságot.
S habár több lett az öröm,
A bánat már az úr
Ezen a világon.
Ó, ha tengerbe fordíthatnánk már,
Miként a háborúkkal megtelt
Ládákat ma én dobálom!
Ki és berakodom
E kort.
Rakodómunkásod
Vagyok -
Század!
Én indítom
Ládákkal és zsákokkal
Megrakott vonatjaidat útnak.
Ki és berakodom
E kort.
Rakodómunkásod
Vagyok -
Század!
SZILÁGYI ÁKOS fordítása
Anyanyelv
- Ugyan! Távol az otthonodtól
kinek mit
mondhatnál te, udmurt nyelveden? —
Amikor tőlem ilyet kérdeznek,
fojtott haraggal felelem:
Az anyanyelv, mint az életben a legelső lépted,
nem léphetsz tovább, míg
azt a legelsőt meg nem lépted.
Az anyanyelv az összes földi utakon
ott van melletted, veled,
kisér mint gyengéd ős-emléked: szerető anyád.
A folyó kezdete az, forrás és patak,
az értelem kezdete: csírájában a gondolat.
Nem érthetsz a világban, a világból semmit se meg,
ha útjaidon azt elfelejted
vagy elvesztegeted.
Anyanyelv! Kezdettől fogva
ezért dicsérlek,
jobban, mint a hivők az istent.
Nagyanyó kakasai
Ha reggel lélekszakadva
szaladok mosakodni,
a törülköző friss mezejében
fogadnak nagyanyó kakasai.
Az asztal a kivarrt abrosszal
a sarokban teljes pírban áll,
a szőnyeg-út, amit nagyanyó odafuttatott,
virít a szoba tiszta padlatán.
Mindent, amit szőtt, hímezett, kivarrt,
rám hagyott, amikor elment.
Színes motringjaiból kiszaladt
fonadéknak érzem az életemet.
Tudd hát: nem csak úgy repültek bele
e versbe, vallani,
nagyanyó nagytorkú, tűztollú,
lángszárnyú kakasai.
HÉRA ZOLTÁN fordításai
VERESS MIKLÓS
Volgán innét, Volgán túl
Vagy harmincéves koromra az a szerencse ért, hogy keleti rokonaink egy-két versét fordíthattam magyarra a Tiszatájnak. Olyan költőkét is, akiket az orosz fordítás tett érthetővé számomra, olyanokat is, akik maguk is kikalandoztak az anyanyelv néhány százezres terrénumán kívüli világba. Az utóbbi vállalkozás olybá tűnt, mintha egy udmurt halász magányos csolnakján a Kámától a Volgán át kimerészkedne a pálmafák övezte, idegen tengerre, kipróbálni karjának és evezőjének erejét. Ahhoz, hogy azoknak a költőknek helyzetét, kiknek népe csupán fél, egy vagy éppen két százada jutott el az írásbeliségig, megértsem, egy mordvin poéta, Vaszilij Jegorov — oroszul írt — költeménye járult hozzá: amint Erza, e nép világhírű szobrásza hántja vissza lényegéig a fagyökeret, hogy szobor legyen belőle, úgy kell hatolni bármilyen — tolmácsolói vagy szerzői — fordításon át az anyanyelviségig.
Akkor és ott először, majd később a „Medveének" című antológiában találtunk egymásra Flór Vasziljev udmurt költő* verseivel is. Domokos Péter, a könyv szerkesztője, az 1934-es születésű, tehát nálamnál nyolc évvel idősebb poétáról akkor azt írta: „Ma a legnépszerűbb udmurt költő, különösképp a fiatalság kedveli... A mindennapok s nem az ünnepek költője, kis témákról ír egyszerűen, melegen, emberien, a köznyelv szavaival, s pátosztalanítja a nagy témákat. Ebben áll modernsége, s ezzel nyit új fejezetet az udmurt líra történetében." Az idézet igéit ma már múlt időbe illik tenni. Vasziljev hat éve halott: mondhatnánk, költői kort ért meg így is, negyvennégy évet. Tudni nem, csak sejteni lehet, hogy mit jelentett akkor és most a hétszázezres lélekszámú udmurtságnak, azon a földön, ahol még nem számít anakronizmusnak, ha a poéta sámán is, intuitív bölcsességek tudója: meghallója és kiüvöltője, kiéneklője. „Más nyelven is szólni tudó", aki azonban „Az anyanyelv" című versében hitet tesz a forrás mellett: „Anyanyelvünk! ki hozzád mostoha, / Mások nyelvén se érthet az soha." (Tandori Dezső fordítása.)
Nekünk, akiknek Ady-megírta európai sors adatott meg, de úgy, hogy századok óta ugyanez a féltés tartja össze a népet, az anyanyelvé, akik történelmileg szenvedtük meg, ha csak Erre és Óceánra figyelmeztünk, különösen igaz tanítás az udmurt költő néhány sora. Az idézett versben azt írja: „Nagy folyók is forrásból erednek." A most fordított költeményben mindezt konkrétabbá teszi — egy országban, mely „Népek hazája" — azzal, hogy nem csupán embert és embervadont — erdőt és fát — kapcsol össze, hanem mellékfolyót is folyammal, Volgát a számunkra még mindig misztikus Kámával.
...Flor Vasziljev versei ezért fontosak nekünk: nem csupán a nyelv megtartó erejét hiteti el velünk, hanem azt is, hogy a térkép több, mint térkép, lecsapolható mocsaraival, elhordható szén- és érchegységeivel egyetemben. Hogy a költő — a népe nevében — Dunától, Tiszától visszafelé járja néha az utat a mellékfolyók és patakok forrásáig. De — a Kámáig is újra és újra el kell találnunk.
* Flor Vasziljev (sz. 1934-mh. 1978)
Forrás: Szovjet Irodalom, 1984/3. szám, 117-125. oldalak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése