Egy romantikus, lóháton
Erről a katonáról reggel óta csodálatos történeteket meséltek. Mindenütt akadtak, akik tulajdon szemükkel látták hőstetteit. Némelyek azt látták, ahogy a lóhátas katona a városi színháznál odarúgtat egy tüzelőálláshoz, és egyetlen gránáttal elnémítja az ellenséges géppuskát, mások azt, ahogy foglyul ejt egy csapat németet, ismét mások azt, ahogy a géppisztoly agyával főbe kólintja a fasisztákat...
De hogy miért harcol a katona lóháton — micsoda képtelenség! — senki se tudta megmagyarázni.
Én ezt a katonát délben az Opera környékén láttam. Szőrén ülte meg tüzes lovát — úgy lóbálta a lábát, mint egy falusi süvölvény, aki itatóra igyekszik —, és felemelt kezében géppisztolyt tartva nyargalt valahová.
De közelebbről csak néhány órával később, a Duna-csatorna körzetében sikerült látnom. A németek egy útkereszteződésnél kilőtték alóla a lovat, úgyhogy a katona négykézláb a legközelebbi kapualj felé mászott.
Egy cipőboltból, ahol a kerületben súlyos harcokat vívó lövészszázad harcálláspontja volt, kilépett egy nagy bajuszú kapitány, és odakiáltott a katonának:
- Gyere csak ide, pajtás! Szaporán!
A katona megállt, majd tétován az üzlet felé fordult.
- Gyere csak ide, gyere! - ismételte meg fenyegetően a kapitány.
A katona négykézláb bemászott a boltba. — Most fel is állhatsz! — mondta a kapitány, ahogy bement utána. — Itt nem fenyeget veszély. De a katona csak feltérdelni tudott. Ekkor a lábára fordította a figyelmét mindenki, aki a helyiségben tartózkodott. A katona lábán nem volt csizma, mind a kettő sötét gyapjúkapcával volt körülbugyolálva, amely alól hófehér kötések kandikáltak ki árulkodóan.
Ekkor ébredtek rá valamennyien, hogy miért harcolt a katona lóháton.
— Mikor és hol sebesültél meg? — kérdezte részvevőén a kapitány. Gyorsan a katona hóna alá nyúlt, és egy székre ültette.
A katona restelkedve lehajtotta fejét...
— Egy hete, kapitány elvtárs, Wiener Neudorf-nál... Akna robbant alattam, leszakította a lábam fejének egy részét...
— Egy szót sem értek! — mondta a kapitány. — Hát akkor hogy kerültél Bécsbe?
A katona még lejjebb hajtotta fejét... Majd a föld alá süllyedt szégyenletében. Fiatal legény volt. Széles járomcsontú arcát sűrű szeplő borította.
— Megszöktem a kórházból, kapitány elvtárs, Badenből...
— Micsoda hős! Ez igen!... — A nagy bajuszú kapitány megint szigorú lett. — Hát hogy mertél megszökni?
— Nem tudom, kapitány elvtárs... Éjszaka négykézláb kimásztam a kórteremből az udvarra, belopakodtam az istállóba, felkapaszkodtam egy ládára, a ládáról a lóra, és elindultam Bécsbe. Útközben a katonák egy zsákmányolt géppisztolyt ajándékoztak nekem, adtak gránátokat és egy zacskó töltényt...
— Csudabogár! — kacagott fel váratlanul a kapitány. — Hisz úgy ledurranthattak volna azzal a bolond lovaddal együtt, mint a pinty!... Hát ki háborúzik lóháton a technika századában? Ráadásul utcai harcokban!...
— Persze lelőhettek volna, kapitány elvtárs — ismerte el a katona. - De ez valahogy meg se fordult a fejemben.
— Úgy látom, romantikus vagy, pajtás... Nem akartál te gyermekkorodban Indiába szökni? — kérdezte váratlanul megint felkacagva a szigorú kapitány.
— De akartam! — felelte a fejét felemelve, kacagását széles mosollyal viszonozva a katona. — Csak nem Indiába, hanem Üzbegisztánba, kapitány elvtárs. Harcolni a baszmacsok /ellenforradalmárok - szerk./ ellen! Igaz ugyan, hogy akkorra már mind elfogták és lepuffantották őket, így hát a határ helyett egy gyermekotthonba kerültem...
— Bármennyire hős vagy is — mondta a kapitány, és megveregette a katona vállát — kénytelen vagyok ittfogni téged, aztán visszaküldeni Baden-ba. A legjobb esetben tíz napot sóznak a nyakadba...
A romantikus katonát nemsokára a kapitány autójába ültették, és Badenba szállították. De Bécs nem felejtette el. Híre-neve nőttön-nőtt, úgyhogy estére már fantasztikus történeteket meséltek róla, bár katonáink közt hősökben nem volt hiány az osztrák fővárosban.
Az élő valóság így változott át szemem láttára legendává — a lóhátas romantikusról.
MAKAI IMRE fordítása
Sz. 1914, Semaha. Orosz író. Kora gyermekkorától keményen dolgozott. 1934-től jelennek meg írásai. Harcolt a Nagy Honvédő Háborúban. Mai témájú írásaiban az emberi kapcsolatok minőségét, tartósságát kutatja. Egy időben a Zvezda főszerkesztője. Magyarul ismert műve. Budapesti ballada (Visszaemlékezések, 1975, Olcsó Könyvtár)
(Forrás: Szovjet Irodalom, 1977/5. sz., 131-133. oldalak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése