Lembit Sarapuu festménye (Portré) |
BETTI ALVER
(sz. 1906)
A forrásnál
Ilyen voltam, ilyennek teremtettek —
homályos vizű forrás mellett
sejtelmekkel telítettnek.
Minden, olyan sok minden
egyformának látszott
a vihardúlta ég
s a csillagok alatt.
Kéznél voltak mindig
a hasonlatok,
s láttam hamarosan,
hogy előttem mindenütt
minden
valahogy önmagára hasonlít,
s mindennek van valahol
nemzetség-rokona,
magában foglalója,
aki átöleli.
Ilyen voltam, ilyennek teremtettek —
míg egyszer a forrás mellett
sejtelmem föl nem tette a kérdést:
mi hasonlít
az emberi szívhez?
Mihez hasonlít
az emberi szellem?
Semmi
soha át nem fogta az emberi lelket
a vihardúlta ég
s a csillagok alatt.
Az emberi szívről
némi fogalmat
a forrás mellett
csupán egy villámlobbanás adhat.
Rab Zsuzsa fordítása
HANDO RUNNEL
(sz. 1938)
Vége a nyárnak
Vége a nyárnak, fáradt már a test,
a munkást visszahívja most a gyár,
a gyermeket visszakéri az iskola,
egyformán követelnek mindenhol,
eladót akarnak, meg fűtőt,
dadát és férjet követelnek,
a nyaralók állnak ablaktalanul,
vége a nyárnak, kihalt a part,
már csak titokban zöld az aszparágusz,
s a házakra sárgaréz
este leszáll.
Pannónia
Lovaink verítéktől feketék,
rugózik alattuk a föld,
mögöttünk a puszta magyar sík,
messze előttünk a Balaton.
Mi csak látomások vagyunk,
a valóságban tán éppen halak,
szeszélyes elme talált ki minket,
s a szeszély titka ráadásul rejtve.
Költők vagyunk,
költői álomvilágban élünk,
fiatal férfiak vagyunk,
főszereplői saját álmainknak.
Szentmihályi Szabó Péter fordításai
JAAN KAPLINSKI
(sz. 1941)
Halálos éjszaka
halálos éjszaka
felébredni
az álomból
magamból
ahogy vagyok
ahogy voltam
mielőtt megszülettem
se fény se homály
csak ámulat hogy itt vagyok
s hogy lehetetlen
megmondanom
hogy is van ez
valóban
a nagy feledés
kardcsapása előtt
s azon túl
ami adta neked
ezt az időt
teret
s nevet
Képes Géza fordítása
VIVI LUIK
(sz. 1946)
Szem
Éjsötét házban lift zakatol
Valaki szeme
egy ajtó kukucs-szemén át
a lépcsőházat kémleli
Szél fütyörészget: valahol
a lépcsőfordulókban
s valami új házakat
avat föl a puszta télidő
Kikötőtől kikötőig
járnak hajók: az évek
éjsötét házban lift zakatol
és pislákol a szív — míg kiég
Ki is hinné: hogy véget érhet
az örök játék — ha egyszer
a koporsóra rázakatolja
szigorú csillagszögeit — az ég
Veres Miklós fordítása
JUHAN VIIDING
(sz. 1948)
Minden költészet-várost odahagyva...
minden költészet-várost odahagyva
majd az udvar végén végigzuhanva
összekötvén a földi est folyását
meg az élet szelének rohanását lelkem fehér zászlóm égnek feszítem
tudatlanság-világot űzve szerte
elrendelést gyermekként egyre sejtve
nyárfa csavargó-útját felderítem
s az égervirágzás kétségtelenjét járok ott hová utam nem vezet még
járok magam-útját sosem felejtve
ami fájdalmam volt burok borítja
bennem a nyugalom gyökere-lelke
mit írtam nem volt soha próza firka
semmi ami ne férne életembe
Tandori Dezső fordítása
DORIS KAREVA
(sz. 1958)
Ott hol kéz...
Ott hol kéz kezet elenged —
sikoltás a pillanat —
s egész világ ingva-rengve
omlik össze ez alatt.
Mennyi érzés, mennyi nagy szó —
s mindnek üres belseje.
Áll a hajó, melyen zászló
lobog vitorlák helyett.
Örökzöldek lenn a földek,
s fönn, hol jég s hó — tündökölve
idegenség. S félelem.
Szilágyi Ákos fordítása
Fordítók az észt irodalomról
Az új észt költészetet - a magam számára előbb, azután másoknak is - már kora ifjúságomban fordítgatni kezdtem. Másodéves egyetemista voltam — 1930-ban! — amikor az Eötvös-kollégiumban kezembe kerültek Juhan Liiv és Marié Under verskötetei. Juhan Liiv az első igazán modern észt költő, akit betegesen érzékeny idegrendszere mindenképpen alkalmassá tett arra, hogy a modern ember nyugtalanságát és szorongásait kifejezze. Ő a múlt század végétől átvezet a mi századunkba, de a század elejét már elborult elmével látta meg. A stafétapálcát Liiv egy nőnek, Marié Undernek adta át, aki 1905 táján tűnt fel, mint a mi Adynk, és nagyjából-öregíból a kornak, a társadalmi fejlődésnek ugyanaz a követelése szülte meg és alakította mindkettejük költői magatartását és költészetük hangját és elszánásait. Anton Tammsaare nagy regényéről, a Jog és igazságról akkoriban — 1933—1934-ben — még csak lelkes beszámolókból értesültem. Aztán eljött az ideje, hogy Észtországba ellátogassak... (Képes Géza: Az örök fiatalság országa)
Észtül, sajnos, nem tudván, ezekkel a költőkkel csak orosz fordításban ismerkedhettem meg egyelőre. Márpedig fordítói gyakorlatomban kétszeres áttételhez csak végső esetben folyamodom: a költészet sokat veszít ezzel, kézen-köz9ön ledörzsölődik a versek hímpora, eleven pulzusát nem érezzük, a rím- vagyí ritmuskényszer sokszor félreviszi a vers fontos árnyalatait, ezért például orosz nyelvű versfordítást úgyszólván soha sem használok fel, hanem jobb híján nyersfordításból dolgozom. Arra, hogy pontos, amellett költői nyelvű nyersfordításokból ismerkedhessem az észt költészettel, csak a következő évben, 1966-ban került sor, amikor megismerkedtem az észt irodalom hazánkbeli nagykövetével... Bereczki Gábor professzorral és észt feleségével, Mai Kiiskkel... Mintha kincseskamrába vezetett volna be ez a házaspár... (Rab Zsuzsa: Kincseskamra)
Sokan kétkedve fogadják a nyersfordítás alapján magyarra ültetett verseket. Természetesen én is az eredetiből fordítás híve vagyok. A tapasztalat azonban arról győzött meg, hogy lehet teljes értékű műfordításokat készíteni. Különösen, ha a két fordító állandó személyes kapcsolatban van egymással. így készítettük el például Rab Zsuzsával az észt népi eposz, a Kalevipoeg fordítását.
Az észt népköltészet fordítása mindig szívügyem volt. Kora fiatalságomtól szerettem a népköltészetet. Később tudományos munkám folytán is szoros kapcsolatba kerültem vele. Vikár László Népzenekutató barátommal több mint húsz éven át gyűjtöttük a Volga— Káma-vidék finnugor és török népeinek dalait, s sikerült sok mindent megértenem a népköltészet lényegéből.
Az észt és a finn népköltészet számos olyan műfajt őrzött meg, amely nálunk vagy teljesen kiveszett, mint például az eposz, vagy csak nyomokban maradt meg. Így a fordítás nálunk hiányt pótol. (Bereczki Gábor: Hogyan és miért lettem az észt irodalom fordítója?)
(Forrás: Szovjet Irodalom, 1988/1. sz., 84-100., 126-132. oldalak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése