Néhány szó a versek elé
Merre kanyarog a Szviri folyó? Merre lehet az a kis orosz város, amelyikben Anatolij Csepurov született? Kik lakják? Tudom: dolgos, derék emberek, szőkék és kék szeműek, amilyennek Csepurovot képzelem. Érzelmesek, lágyszívűek, csak a hazájukért tudnak embert ölni. Az alkonyvörös folyó felett fűzfák görnyedeznek sírva, talán az anyák árnyékai, akik még most is várják vissza háborúban elesett fiaikat.
Anatolij Csepurov nem feledheti a háborút. Harcolt Leningrádnál és a Balti-tengernél, s ágyútüzzel lépett először Magyarország földjére. Harcokban vált emberré, háború érlelte költővé. Sorsa egy a hazája sorsával. Es hazája nemcsak az orosz róna, hanem a száz nyelven beszélő testvérnépek hóna, a Csendes-óceántól a Tiszáig.
(...)
Ül az orosz költő a távol-keleti Amur folyó partján. Ez az ő Párizsa és Bakonya. Rádiójából magyar dallamok hullámzanak. Képzeletében most a budapesti romok korma szállong a kékfehér ázsiai szirtek, orgonaszínű dombok felett.
Ül a szőke férfi a parton; ferdeszemű nanaj asszonyok kacagnak kis hajóikban, bogyót szüretelni mennek; fölszáll egy lúdcsapat, fecske csivitel; ulcsa halászok húzzák a hálót: „Hej-he-ni-ne!" S mintha a tenger mormolása festené alá az élet víg, finom neszeit. Közben még a tengernél is távolabbról, az idő ködeiből, a múlt szakadékaiból idáig sóhajt az amuri partizánok balladája.
A költő mindezt hallja, átéli, beléborzong és megörökíti.
*
Hiányzik a csend
Amikor a föld
nyüzsg idelent,
ó, mennyire kéne
a csend!
Ha éjszaka köszönt is —
zúg és süvölt,
sohase nyughatik
a Föld.
Vas robajával
ébreszt a Nap.
„Halljad, ki itt élsz
az ég alatt:
Nem lesz csönd a világon,
nem is lehet,
hang nélkül a Föld, útján
nem is mehet,
és így van ez jól;
nem illenék,
hogy ne feleljen, ha
kérdez az ég.
És mégis,
és mégis
hiányzik itt, idelent
a csend...
Az emberek örömei
Az emberek egyszerű örömeit
gyűjtöttem a szél kacajában,
eső zajában,
rekkenő hőben
és éjidőben,
az emberek örömeit.
Nem nézve sem napot, sem évet,
szedegettem, mint mézet a méhek,
csepp csepp után,
nap nap után,
az emberek egyszerű örömeit.
A lépben a méz;
és eljött a pergetés napja...
De lelkemben hallik a méh-zümmögés,
az örökös dallam,
mely fagyban, viharban
dalolja az emberek örömeit.
Oroszország kis állomásai
Oroszország kis állomásai
északi erdők közt, s mezők sarában,
tavasszal nyárfavirág hóviharában,
őszi fák hol aránylanak,
s kék hóbuckában a hold alatt;
a vonatokat fogadják ők,
s az ablakokba fényt villantanak.
Sokkal szebb nékem a világ,
mert hátam mögött mindig ott tudom
Oroszország kis állomásait
a városokba vezető uton.
Hazatérés
Mint csengő, cseng e téli csönd,
mint meleg szavú csengő,
mikor fölszáll a parti köd
s a zöldes csillagokra árad,
mikor a táj halkan köszönt,
mikor elszáll a bánat,
mikor a fél világ hátad mögött,
s te újra látod egyetlen hazádat.
Kék Duna
Valahol muzsika szállt fel,
lombokat borzolt a dal,
úszott a Kék Duna valcer
az Amur habjaival,
futott az országút hosszán
végig a nyárfasoron;
s visszatért váratlan hozzám
távoli gyermekkorom.
Leningrád... kisfiú voltam,
aranylott még a hajam...
kinyitom füzetem halkan,
s álmodom... Éjszaka van,
sok kusza, nagy ákom-bákom,
krikszkrakszok ferde sora;
dal kél egy hős daliáról
magyar volt, s jó katona.
Ott élt, hol kék Duna habja
nyelte a könnyet, a vért;
de orosz földön szállt hadba
a szovjet hatalomért.
Lehullott legendás karja,
a harc még el se csitult,
s a Vörös Magyarhon sarja
Aragón földjébe hullt...
Szó szóra, telik az irka,
körmöl a kicsi diák:
„Így hal meg egy kommunista,
így lesz csak szép a világ."
S írja, hogy hős akar lenni,
ha megnő, hős, soha más,
élete célja csak ennyi:
árny helyett fény s ragyogás...
Múltak a nyarak, az őszök,
új telek, új tavaszok,
ám fogadalma, mit őrzött,
s vágyai ugyanazok.
Elindult ő is a vészbe,
mikor a háború dúlt,
Magyarhon rögeit védte,
s kék Duna napja kigyúlt!
Nagy Amur áradva tombol...
Oroszhon szőke fia
hős Zalka Mátéra gondol
s magyar föld fiaira...
Aztán egy partizán dalnak
szólamát zúgja az ár,
trombita, hegedű jajgat
nagy Amur partjainál...
Bál volt, s mint boldog barázda
hajlongó szelek alatt,
szökkentek szőke kalászba
kerengő fénysugarak.
Hirtelen esti sötét lett,
zavar és riadalom,
fekete halálként lépett
közbe egy vad hatalom.
Fehérek jöttek és csend lett,
megjött, kit senki se várt,
s a nagyúr dicshimnuszt rendelt:
dicsérjék dalban a cárt.
Válaszul ím a zenészek
zengtek is oly csuda dalt,
hangja a felhőkbe tépett,
s indulók kürtje rivallt.
Hogy „Ez a harc lesz a végső!..."
És jajba fúlt a zene,
puskatus huhogott; késő
rossz dal alélt üteme.
S már golyók sziszegtek, vér folyt,
széttépve hördült a húr...
Legenda már ma ez, rég volt...
Nem visz már vért az Amur...
Egy kerti színpadról száll fel,
s a sziklák fölött kering
a kedves Kék Duna valcer,
s a nyírfák közt tovaring.
Árad, mint feltörő emlék,
hősöm s a hajdani vész,
mint az az esti dal nemrég,
elmúlt, de el sose vész.
Gyermekként, boldogan hallom:
itt az Amur peremén
árad a hajdani dallam,
kék Duna, kék a remény.
BEDE ANNA fordításai
Ön miért nem beszélt...
— Ön miért nem beszélt a tribünön?
Ezt kérdezik egyszer —
Önt semmi se bántja?
Heves indulata kiveszett-e?
Nem. Nem merülök hallgatásba.
S némán nem tátogok, mint hal a parton.
Szónoki tribünnek én
Az íróasztalomat tartom.
A párkányról ledönti
az éjt a szél, mikor feltámad.
Aranyát a nap önti.
Az én tribünöm nem gazdátlan.
Mindent, mi szép a szívnek,
Jóváhagyok, de ami nyomja
A szívünket, elutasítom
E tribünömről azon nyomban.
Új nap kél, teszi dolgait.
Tüz- s lángfényben ég a folyópart,
De a szívemben itt
Megint nincs helye a nyugalomnak.
Talán hallgassak el,
Ha az idő követel választ,
Ha újra fegyver dörren,
S a földünkre vérfolyót áraszt?
Századom tribünjéről
Én elmondom, kiáltom, zengem,
Mindenki hallja meg:
Ember, oltalmazd, mentsd meg az embert!
KONCZEK JÓZSEF fordítása
Szavak Oroszországról
„Jó az, hogy létezik Oroszország..." -
Ezt írta valaki Montrealban.
Akik olvasták, utánamondták,
Szél adta szélnek tovább harsányan.
Nem is emlékszem, melyik hajnalban
S hogy melyik neve-sincs állomáson
Súgta egy szellő nekem is halkan,
Megtérvén épp messzi vándorlásból.
S éljek a Don partján vagy a távol
Szibériában, csak ezt lobogják
Ajkaim, mint úti dal, parázsol:
Jó az, hogy létezik Oroszország!
Hajók a Néván
Néva. Meredek hídpillérek
Fölötte, partot átfogók.
S mint amiket a vízben véstek,
Rajba dermedtek a hajók.
Ma jöttek, Kronstadt küldte őket
A szemlére ünnepien.
Az árbocon lámpafüzérek -
Madárszárnyak, feszülve fenn.
S ahogy leszáll az éji óra,
Sziluettjüket — úgy tűnik -
Büszkén nézi az Auróra,
Mint anya felnőtt fiait.
KISS BENEDEK fordításai
CSEPUROV, Anatolij Nyikolajevics (Duhovscsina, szmolenszki terület, 1929): orosz költő, műfordító, a Szovjet írószövetség titkára, 1975 óta a leningrádi írószervezet első titkára. Gorkij-díjas (1980). A harmincas évek eleje óta Leningrádban él. 1940-ben kezdte meg tanulmányait a Leningrádi Tudományegyetem bölcsészettudományi karán. 1941-ben önkéntesként ment a frontra, 1946-ig teljesített katonai szolgálatot. 1946— 1949 között a Leningrádi Tudományegyetemen tanult, majd a Herzen Tanárképző Főiskola levelező tagozatán orosz szakon végzett. 1939-ben jelentek meg első versei. Csaknem 30 kötete látott napvilágot.
Forrás: Szovjet Irodalom, 1984/6. sz. 109-118. oldalak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése