Éji félelmeim leoldtam,
széjjeldaraboltak a porban,
leöblítem vénségemet
s újra ifjúvá ébredek.
Marsukat nem hiába ontják
a vezetékes rádiók.
Nem hiába ropják a tornát,
mint csép forog,
s bilincs ropog.
Vigasztal és reményre kelt még
most is a legegyszerűbb jelkép,
ősi napocskánk hajnala.
Fölkel,
épp úgy, mint valaha.
Fölkel, úgy, mint az ifjúságban,
az ifjú évek idején,
mikor a rossz időt se bántam,
s örökké vágytam élni én.
RÓNAY GYÖRGY fordítása
Csók a sötétben
Csak a csók, s a sötét. Elült
az idő mutatója. El a csillag.
A világ kusza kínjai csitulnak.
Makulátlan a vágyban a Föld.
S valameddig a csók, a csók tart,
e sötétségben-fehér:
beszitálja borongva a két arc
havasát
a homályteli tél.
Olvadt pelyhek hűtik a testmeleg
karolást, a találkozót,
de a hócsatakos-szín est felett
fölkél
s kivilágol
a csók.
HÁRS GYÖRGY fordítása
Pufók a képe minden kölyöknek
Pufók a képe minden kölyöknek.
Megnyúlik az arc esztendők sorával.
A hold a saját pályáján továbbfut.
Nyers a lelke mindegyik kölyöknek.
Simul a lélek esztendők sorával.
Sorsa szerint sültté lesz az alma,
vagy megfagyasztják,
vagy megreszelik.
Roppant a terve mindegyik kölyöknek.
Csökken a kedv esztendők sorával.
Egyik kevesebbet,
másik többet enged.
A legboldogabb nem ad fel — semennyit.
SZILY ERNŐ fordítása
Nem szoktam szemlélődni
Nem szoktam szemlélődni. Minden mást tudtam: bámulni, figyelni,
látni, előre látni. Felmérő pillantással
befogta körbenéző, magafeledt tekintetem
a láthatárt.
Mindent tudtam,
csak szemlélődni nem.
Nem volt elég nyugalmam az összpontosításra.
Nem volt elég készségem a lényegre meredni,
nem volt elég erőm kiélezettre válva
a tetten ért látványt
ügyelni, nézni, lesni.
S ahol a csöndes tenger kékellik békeszeretően,
s ahol viharzó tenger száz emelet hulláma dagad,
a konok pontosságú valóság nem mozdul előlem,
béklyózó ostobán
mindig körém tapad.
Se erdők, se mezők, se az impresszionista vásznak,
sem az, ahogy szűz bánatot hullajt rájuk a hó,
nem feledteti el velem,
a bősz hullám hogy áradt,
s hogy porlott
szanaszét a partnak zuduló.
Szabtam határidőket, lebírni bármiképpen
a ráérős időt,
de nem voltam hozzá elég.
Évszázadot adtam magamnak, s egy pillanatnyit éltem.
Egy esztendőt adtam magamnak,
s egy napot sem bírtam ki még.
És végtére nekem
meg is tetszett a dőre sürgés,
mely régtől birtokolja már e földi
téreket,
mely nyüzsgés íme, küzdelemre bírt és
hatalma leigázó fölénnyel győzelmeskedett.
FODOR ANDRÁS fordítása
A légvárakba hogy juthatunk fel?
Kitűnt, hogy légvárak építése is megvalósítható már;
tágas és világos várak, különbek a városoknál,
hol fojtogat a levegő, és tolong és nyüzsög a nép.
Ha ez így van, egyszer igazán megnézném próbaképp
a légvárakat, hol madarak zengnek a mélyben alattam,
és érthető a mély-kék s az ég-kék se megfoghatatlan,
hol a falakat gyapjas felhők nyája melengeti,
s az ablakokat nem üveg, hanem az égbolt fedi.
Minden ablakkeretben csillag — kézzel eléred!
Hát még az utcák a várak között; ha leszáll az est, sötétek,
de színük piros hajnalban, nappal pedig üde kék!
Ez itt meg az alacsony égbolt, s rajt minden függelék:
bolygóközi rakéták, alig egy perce lőtték fel őket,
szép, tarka léggömbök, gyerekek kezei közül szököttek,
s a hold, hogy kinyújtott kézzel megsímogathatod,
és — felcsavarozva — nyugalmat sugárzó csillagok.
És a fellegek, csordultig tiszta, friss vízzel betelve!
És villámcsapásokban ég el a légvárak szemetje!
A frissen mosott fehérnemű szárítására pedig
szivárvány szolgál, a holmit arra kiteregetik.
De hát a mi utcánkból a légvárba hogy juthatunk fel?
Bújjátok csak egész este a meséket, ehhez az kell,
majd sétáljatok egy jót
és aludjatok egy nagyot,
s ha behunyjátok szemetek —
máris elindultatok.
GARAI GÁBOR fordítása
A vége-hossza nincs vitát...
Szavamra figyelt a világ,
nem sodródhattam félre.
Egy vége-hossza nincs vitát
nem fejeztem be én se.
Egész nap, mint a katonák,
mentem csak, hét határon át.
Kezem égre emelten,
ha igazságra leltem.
Időm lassan, gyorsan telik?
Joggal, jogtalan élek itt?
Sok tükröm cseppje — tünde folt
az örökkévalóra forrt.
így-úgy; bármikor kell tovább
indulnom, más vidékre —
egy vége-hossza nincs vitát
nem fejeztem be én se.
Hogyan is rekesszem be azt,
ami évszázadokkal
előttem, más gondból fakadt,
s túlél engem bizonnyal?
Nem mint okot,
vagy indokot
az ősi nagy vitában —
halld meg a tapasztalatot
dalom csendes szavában.
Egyetlen csepp bontja ki tág
vízgyűrűit a térbe —
a vége-hossza nincs vitát
nem fejezem be én se.
RÓZSA ENDRE fordítása
Tányának
Minden verssorom általad
lett hús-vér. Könnyű ujjaid alatt
vált valósággá. Ritmus, sor szabállyá,
betűk, szavak, gondolat véglegessé;
kis géped
által lettek tiszta renddé.
És átváltoztál távollá, homállyá.
Csak tőled volt, ha volt keménység bennem,
s fémes, szilárd
kis testétől a gépnek.
Mint azelőtt, most is csak megkérnélek,
ha papírjaim fölött ért a reggel,
hogy sok-sok kusza, éji kézjegyem
még rendbe tedd. És most már nem lehet.
Napok jönnek, nélküled-reggelek,
és kelni kell. Nekem még élni kell.
NYILASY BALÁZS fordítása
Azt mondja az anyó
Azt mondja az anyó: az a mosás
három rubelt nem ér.
Kettő elég - azt mondja.
S még azt, hogy semmi baja-gondja.
A fő, hogy jó legyen az aratás.
Azt mondja az anyó:
kedvére él,
és ha csak háború ki nem tör,
kihúzza szívesen halálig,
tejet,
krumplit
étvággyal eddegél.
Azt mondja az anyó: fülemülét
hallott az este a ligetben.
— Úgy csattogott, zenélt,
hogy minden nyavalyám
meggyógyult menten.
Hallgattam csak
és örvendeztem.
