Irina Sznyegova versei

Álmodnék vele


Álmodnék vele. Csak jelenne meg. 
De jaj, a valóság kénye felettünk: 
jönnek, kik tűntek, minket bántva meg, 
s elhúzódnak, kiket halálra mi sebeztünk. 
A büszkék! Arnyuk éjen nem kopog. 
Tán hogy nagy zavarunkat ne lássák, 
vagy hogy — istenem: álomalakok — 
alvó szivünket meg ne bántsák.




Cáfolok


Asszonyt ha kevésbé szeretsz... 
Puskin


Cáfolok. A szerelmet szeretjük. 
A tőr abban van, s nem a színlelésben. 
Szerető megy szeretőhöz, ha az a kürt 
harsán. Egyenlők vivnak egyenlőkkel. 
Az egykedvűség — a semmi-játék — 
szűzre hoz vészt, nem az asszonyokra. 
Közönyöd koldusmalasztján átég 
baljós szerelmed, s néz rám kancsalítva.




Egész nap


De bontott, de rontott
csendet fönt s alant,
a szívben de zsongott
ma itt száz harang.
Éjjel is kongatott,
forrt és égetett.
De aztán csillapult,
halkult s vége lett.
És — hogyan, hogyan se —
visszhangja kihűlt,
kovácsolt reggelre
jégországi űrt.
A nap is... Vert világ,
áttűnt, kegyetlen.
Tört csend, nagy pusztaság
kint s a szívedben.

HÉRA ZOLTÁN fordításai

A zöldet kikezdi az ősz


A zöldet kikezdi az ősz, 
legyengíti, már oly erőtlen, 
vörös lesz a kecskerágó, 
füstszínű kékek a fenyők, 
és sokszínű vörösesbarna 
kúszik le a hegyoldalon. 
Élj és tudd, ünnep ez neked, 
benned, veled lesz e napon 
a bensődben a lehetőség, 
egyszer ha végetér az út, 
hogy hasonlíthatatlan fénnyel 
lobogj, amíg alkonyul.

KARTAL ZSUZSA fordítása

Ki nem kíván


Ó istenem! ki nem kíván, melyik nő, 
ilyen szerelmet, mint nekem kijut... 
Kiálmodják a szüzek könyveikből, 
s még vénen is lesz mit siratniuk. 
Anyák: szolid családi fedezékben, 
szabályos életét viseli mind, 
s csak sóhajt, hogyha fátylasul az ég fenn, 
és minden rendben, csak valami nincs. 
Van összhang és biztonságos kimértség, 
csak nincs a perc, és nincs ki várna rá. 
És rosszért-jóért — káprázó lidércét — 
nincs aki átkozná és áldaná. 
Nem sikerült.. . Sóhaj, megy el a felleg, 
tüzes peremmel alkonyul az ég... 
Melyik nő nem kíván ilyen szerelmet, 
ó istenem! amilyen a tiéd, —
kivédhetetlen, vészesen-heves, mély, 
vágy s bosszú benne egy-dühöt jelent. ... 
Tán meg sem éri ennyire szeressél: 
magam-megadni váltig képtelent.




Iskolásbarátaim, fiúk


Elkaszált, legyűrt, nyomukveszett 
társak, íme, nincs felétek út... 
Srácaim, ti régi kedvesek, 
iskolásbarátaim, fiúk. 
Lettetek mezőn virágszalag 
s kékletek, mint erdősziluett... 
Akkor felnőtteknek láttalak, 
most megint mindőtök kicsi lett. 
Rajtatok már nem nyűg az idő, 
csak mi vénülünk meg ideát, 
ó ti gyermekemlékezetű 
srácaim, sok egykori barát! 
Szemetek lett jéggel hályogos: 
robbanások öltek, attakok... 
Hány jegyesség hervad máig is, 
végleg elvirul miattatok!
S németet sosem szagolt vagány, 
hogy megúszta, dongva tetszeleg: 
— Férfi nincs sok, annál több magány, 
hát örülj, hogy észrevettelek!.. . — 
Kik letört szerelme repdesett 
míg megült a szégyen ágain, 
nektek esdekelve, kedvesek, 
régi iskolásbarátaim?... 
Mert alél a lány a bájdalon, 
mint mesék királykisasszonya... 
Már ne bántsd! Elég a fájdalom. 
S érte is meghalt a katona. 
Mint megannyiunkért, a pokol 
földkereknyi káoszában ím, 
régi társaim, ti valahol, 
srácok, iskolásbarátaim.




Dologtalan nem élhet


Dologtalan nem élhet, aki mester: 
a titkok elhagyják alkalmasint, s 
busás adót kell érettük fizessen, 
szegényen éltefogytig. Álma sincs, 
de ránca egyre több. És küszködés már 
a fejtörés, a művi cselvetés. 
Az elveszett idő beléje-dézsmál, 
a fáradás kórsága terjed, és 
a test komótosabb, a pilla lustul, 
sutább az ujj, és hígabb a beszéd... 
Nincs messze, mester, játékod a fuccstól. 
Ki nem nyit újra, s új lapot — veszít. 
Siess. Hazug, mihaszna esztelenség,
hogy épp a szorgalom nem istenül... 
Az istenek is fazekaskemencét 
fűtöttek egykor. Fűts hát istenül! 
Csak töltekezz te is kemence-füsttel, 
győzz hajladozni ott a tűz előtt... 
Dologtalan nem él meg, aki mester — 
a titkok egyhamar felejtik őt.

HÁRS GYÖRGY fordításai

Néhány szó Irina Sznyegováról:


Sz. 1922, Kurszk. Szovjet-orosz költőnő. Életét és költészetét meghatározó módon uralta a gyermekkor és a háború. A Gorkij Irodalmi Főiskolán ismerkedik meg a szovjet irodalom nyelvi sokszínűségével, a különböző népek alkotóival. Művészete az orosz irodalom és költészet legjobb hagyományaihoz kapcsolódik, lírája szenvedélyes és mind jobban egyszerűsödik, tisztul. Rákban hal meg 1975 nyarán. Legjobb verseskötete éppen megjelenés előtt áll. Olvasói kegyelettel veszik kézbe posztumusz könyvét, az Almák esztendejé-t.


(Forrás: Szovjet Irodalom, 1977/1. sz., 145-156. oldalak)