 |
| Radzinszkij egyik történelmi sikerkönyve: Sztálin |
A börtön
Athén. Reggel. Thraszübúlosz és Anütosz.
THRASZÜBÚLOSZ Rossz éjszakám volt, Anütosz. Biztosan megváltozott a szél iránya. Ilyen éjszakákon halnak bele régi sebeikbe a velem egyívásúak.
ANÜTOSZ Igen, rossz éjszaka volt, Thraszübúlosz. Ma éjjel Melétosz... az a bizonyos Melétosz... agyonszúrta magát.
THRASZÜBÚLOSZ Agyonszúrta magát?
ANÜTOSZ Szerelmes volt Hárpia hetérába, de az Killikiosz színészt ajándékozta meg kegyeivel. Melétosz kétségbeesésében elrohant Killikioszhoz, és a szeme láttára szúrta agyon magát. (Gúnyosan.) Költő... Killikiosz tanúvallomást tett, és bizonyítékul felmutatta Hárpia levelét... Egy szó, mint száz, Athén polgárai meg fogják érteni a dolgot. Melétosz nem vált díszére a városnak, s az istenek gyorsan elszólították az árnyak birodalmába.
THRASZÜBÚLOSZ Ami Melétoszt illeti, mindent értek.
ANÜTOSZ Szókratész a börtönben töltötte az éjszakát. Az éjszaka nyugodtan telt el.
THRASZÜBÚLOSZ Ami Melétoszt illeti, mindent értek.
ANÜTOSZ Kötelességünk volt halálra ítélni Szókratészt.
THRASZÜBÚLOSZ Amikor a nagy Periklész haldoklott és a barátai dicsérték áldásos ténykedését, azt mondta: „Amiért dicsértek, azt sokan megtették. Csak azért az egyért dicsérjetek, hogy uralkodásom alatt egyetlen athénit sem végeztek ki!" Valamikor arról álmodtam, hogy egyszer én is elmondhatom ezt.
ANÜTOSZ (makacsul) Szókratészt halálra kellett ítélni.
THRASZÜBÚLOSZ Döntöttem, Anütosz. Nem aludtam egész éjszaka, s mindent fontolóra vettem. Magam előtt láttam Szókratészt a háborúban. Cudar tél volt abban az esztendőben, s amikor kiléptünk sátrainkból, magunkra vettük minden ruhánkat, s a lábunkat nemezbe és birkabőrbe csavartuk. Ő meg egyszerű khitónban jelent meg, és mezítláb. A harcosok felzúdultak, mert azt hitték, kicsúfolja őket. Akkor az egyik hadvezér, hogy lecsillapítsa a kedélyeket, kis híján kivégeztette Szókratészt... Aztán visszajöttünk a háborúból, és Szókratész dicsőségét zengte mindenki. Arisztophanész pedig hálából kigúnyolta őt a komédiájában ... Aztán amikor Szókratész megöregedett, a zsarnokok ragadták magukhoz a hatalmat Athénban. És Kritiász, a főzsarnok, aki Szókratész tanítványa volt, egyszer magához rendelte és megfenyegette Szókratészt, hogy börtönbe záratja, mert nem hajlandó kiszolgálni a zsarnokokat. Mi pedig már egyenesen halálra ítéljük Szókratészt... Nem túlságosan sok ez egy öregembernek? Szókratész kivégzése elmarad.
ANÜTOSZ Én soha nem mondtam, hogy Szókratészt ki kell végezni. Én csak azt mondtam, hogy halálra kell ítélni... A nagy Thraszübúlosz még nem tudja, hogy tegnap, az ítélet kihirdetése után nyomban koszorút tétettem a szent követség hajójának tatjára, s a hajó most indul Delphoiba. Ez pedig azt jelenti, amint a bölcs Thraszübúlosz jól tudja, hogy egy csöpp vér nem hullhat Athénban, (Gúnyosan.) amíg a szent követség vissza nem tér Delphoiből. Ez pedig azt jelenti, hogy legalább egy hónap eltelik, míg sor kerülhet Szókratész kivégzésére... Ennyi idő alatt sok minden történhet. Én például tudom, hogy Szókratész egyik tanítványa, Apollodórosz, máris pénzt gyűjt a megszöktetésére...
THRASZÜBÚLOSZ A háborúnak van egy nagy előnye, Anütosz: ott minden világos. „Ó keserves tollas nyílvessző!..."
Athén. Börtön. A Börtönőr ennivalót hoz Szókratésznak.
BÖRTÖNŐR Nincsen szerencsénk. Amióta az eszemet tudom, nem fordult elő ilyesmi. Rendesen kihirdetik az ítéletet, és másnap már hozhatom a méregpoharat. Most meg egy egész hónapot ki kell húzni még! Kivált ilyen silány koszton! Úgy látom, öreg, nem lehet valami gazdag.
SZÓKRATÉSZ Bizony, nem vagyok valami gazdag öreg.
BÖRTÖNŐR Enni akkor is muszáj. Nem fog sokba kerülni. Bár ami igaz, igaz, nagy a drágaság mostanában. Az öregapámtól hallottam, hogy régen Szicíliában egy bika két drachmába került, most meg egy választási bárányért elkérnek húsz drachmát. Azelőtt egy rabszolgának száz drachma volt az ára, most meg százötvenért vettem Pireuszba egy madárijesztő képűt, ráadásul még lusta is: úgy viszi a fáklyát, mintha szívességet tenne. És a tetejébe még dadog is.
SZÓKRATÉSZ Talán egy új Aiszóposz?
BÖRTÖNŐR Mit mond?
SZÓKRATÉSZ Semmit, csak eszembe jutott egy régi történet egy rabszolgáról.
BÖRTÖNŐR Ja, hogy mért mondtam el ezt az egészet: beeresztek magához egy nemes urat. Mert ugye, mért ne ereszteném be? Tudom én, mennyire unatkozik itt maga, no meg az az úr is nagyon kér. Miért ne kedvezzünk az embereknek, habár ezt tiltja a szabály. De ugye, régen egy birka belekerült... most meg. .. Majd szőrmentében említse meg neki.
Belép Prodíkosz.
PRODÍKOSZ Örülök, hogy láthatlak, Szókratész.
SZÓKRATÉSZ Én is örömmel látlak, Prodikosz. De ő még nálam is jobban örül. (A Börtönőr felé int.) Állítólag megdrágult az élet, főként a birkák élete. Egy birka ára...
BÖRTÖNŐR Negyven drachma.
SZÓKRATÉSZ Ezért ha beszélgetni akarsz a bebörtönzött Szókratésszal, amíg életben van, segíts kioltani egy birka életét.
PRODIKOSZ (pénzt ad a Börtönőrnek) Ezért egy asszonyt is beengedsz.
A Börtönőr meghajol és kimegy.
Xanthippé az. Mindjárt itt lesz.
SZÓKRATESZ Mi történt veled, Prodikosz? Temérdek erényed volt mindig, de a bőkezűség sosem tartozott közéjük. PRODÍKOSZ Azért jöttem, hogy vallomást tegyek neked, Szókratész.
SZÓKRATÉSZ Mit akarsz megvallani, Prodikosz?
PRODÍKOSZ Gyerekkorunk óta tartjuk veled a barátságot, bár én sokkal fiatalabb vagyok...
SZÓKRATÉSZ Három évvel.
PRODÍKOSZ De sokkal fiatalabbnak látszom. Nem vallottuk be, de mindig versengtünk egymással... mint az egyívásúak közt szokás. Más-más úton indultunk: én neves szónok lettem, szónoklattant oktatok, te filozófus vagy. Mindig élvezettel figyeltelek, bár nem mindig helyeseltem és nem mindig fogadtam el a nézeteidet. De vannak emberek, akik rajonganak értük, hát legyen! Rövidre fogva a szót, a kapcsolataink normálisan alakultak. Nem így van?
SZÓKRATÉSZ Szerintem igen.
PRODÍKOSZ De halld csak, mi történt. A vádbeszédet, amit az öreg Lükón mondott el ellened...
SZÓKRATÉSZ Igen?
PRODÍKOSZ Az öreg Lükón...
SZÓKRATÉSZ Ezt már mondtad...
PRODÍKOSZ Nézd, azt a beszédet... én írtam meg neki.
Szünet.
(Szókratész nyugalmán felbuzdulva.) Tudod... Lükón beállít hozzám, és... azt mondja: „Szókratészt úgyis elítélik, és nekem már nehezemre esik beszédet írni, öreg vagyok már. Te viszont, Prodikosz — azt mondja —, nagy szónok vagy. Én meg öreg..."
SZÓKRATÉSZ Tehát csak az idős kora iránti tiszteletből segítettél neki?
PRODÍKOSZ (mint mindig, most sem akarja észrevenni a gúnyt) Meg aztán arra gondoltam, jobb, ha én írom meg Lükón beszédét, nem más... Hiszen én a barátod vagyok, és ugyebár ... én finomabban fejezem ki magamat, ékesszólóbban, hogy úgy mondjam... Gondolom, ezt észre is vetted?
SZÓKRATÉSZ Tüstént észrevettem. Mondtam is magamban: „Nagyszerű vádbeszédet intéz ellenem ez a Lükón, olyan finom, olyan ékesszóló." Igaz, a végén miért, miért sem, halálos ítéletet kért rám, de ez apróság.
PRODÍKOSZ Szókratész, tudod, hogy én hiszek az istenekben. Nem szeretek haragban lenni senkivel, kiváltképp halottakkal, és nem szeretném, ha úgy halnál meg, hogy előtte nem bocsátasz meg nekem... hogy valami rosszat forralsz ellenem... és a halálod után... meglátogatnál.
SZÓKRATESZ Ez kegyetlenség tőled, Prodikosz! Meg akarsz fosztani attól a lehetőségtől, hogy élvezzem a társaságodat a halálom után? Szó sem lehet róla! Egy ilyen szónokét?!...
PRODIKOSZ Szókratész!...
SZÓKRATÉSZ Lemondani egy ilyen beszélgetőtársról? Semmi pénzért!...
PRODÍKOSZ Hagyd a tréfát. Tudod, milyen nehéz elaludni a mi korunkban. Szüntelen gyötörni fog a gondolat... Azt fogom hinni... Egyébként is rossz alvó vagyok! Szókratész, meg kell bocsátanod. Kérlek... Könyörgök...
SZÓKRATÉSZ Nézd, lehet, hogy megbocsátok, de csak egy feltétellel. Hatvanhét éves vagy. És ez alatt a hosszú idő alatt nem hallottam tőled egyetlen olyan gondolatot, amit ne tudna mindenki. Neves szónok vagy, sőt másokat is szónoklatra tanítasz, hát légy szíves, a jövő álmod megmentése érdekében tárj föl nekem egyetlen egy olyan igazságot, amit nem tud mindenki, és én azonnal megbocsátok neked.
PRODÍKOSZ (gúnyosan) Akkor is, ha megbántalak vele?
SZÓKRATÉSZ Akkor is.
PRODÍKOSZ Jól van, hiszek neked, te mindig ura voltál a szavadnak... Halld tehát: a barátodnak számítottam, Szókratész, de én mindig is gyűlöltelek!...
SZÓKRATÉSZ (megrovó hangon) De hát mi ebben az új, Prodikosz? Hát nem köztudott, hogy azok gyűlölnek bennünket a leginkább, akik barátainknak számítanak?... De ne keseredj el. Próbáld megmagyarázni, miért gyűlöltél. Ebből talán sikerül kihámoznunk valami újat, amit nem tud mindenki.
PRODÍKOSZ A bölcsességedet mindig ostobaságnak tartottam, ujjongtam, amikor Arisztophanész komédiát írt rólad és kigúnyolt. Sokat nevettem rajta.
SZÓKRATÉSZ Én is. Arisztophanész komédiája nagyon jól sikerült... Te fizetted meg őt, Prodikosz, hogy írja meg?
PRODÍKOSZ (nem válaszol a kérdésre) De mi lett a komédiából? A görögök, akár az asszonynép: bolondulnak a tiltott gyümölcsért. Mindenki rólad beszélt! Amikor erre rájöttem, elmentem Arisztophanészhoz és megkértem, hogy írjon még egy komédiát — rólam. De azt felelte, egy rókáról nem lehet két bőrt lehúzni. Azt mondta, ez a téma ki van merítve.
SZÓKRATÉSZ Még ebben sem volt szerencséd.
PRODÍKOSZ Semmiben. Én szép vagyok, te rút. Olyan rút, hogy a dajkák veled ijesztgetik a gyerekeket.
SZÓKRATÉSZ (megértőn) Igen... Igen...
PRODÍKOSZ És az eredmény? Te olyan rút voltál, hogy magadra vontad mindenkinek a figyelmét. Én szép voltam, de nem annyira, hogy beszéljenek rólam. És megint csak téged emlegetett mindenki! Végre célhoz értem. Százötven minát kaptam havonta a szónoklatoktatásért. Apám örökségét százszorosára növeltem. Ennek meg kellett hoznia a dicsőséget! De nem hozta meg. Mert Prótagorasz valamivel többet keresett, márpedig a tömeget mindenben csak az első érdekli... Te lemondtál a pénzről, kijelentetted, egy filozófusnak szégyen volna a bölcsességéért pénzt elfogadni. És az emberek kíváncsiságát mindig felkelti, ha valaki más, mint ők. És megint csak rólad regélt mindenki... Te piszkos khitónban jártál, csúnya vagy, a tanítványaid alamizsnáján tengődtél, mégis téged dicsőített egész Görögország! Én szép voltam, okos, gazdag, mégsem ismernek! Kiadtam a műveimet. Csak a tanítványaim olvassák őket. Te még annyi fáradságot sem vettél, hogy lejegyezd a gondolataidat. És az eredmény? Kezdtek neked tulajdonítani minden bölcs mondást, ami valaha is elhangzott valakitől. Éjszakákon át virrasztottam, míg végre sikerült kiötlenem egy szép mondást. Súlyos pénzért a templom falára vésettem. Az eredmény? Nemrég azt hallom, hogy a mondásomat neked tulajdonítják. Hát igazság ez?
SZÓKRATÉSZ Semmi esetre sem.
PRODÍKOSZ Most pedig árulj el nekem valamit, Szókratész. A beszélgetések az erényről, satöbbi, satöbbi, ez mind rendben van. De beszéljünk őszintén: ostobaságból éltél úgy, ahogy éltél, vagy szándékosan?
SZÓKRATÉSZ Azt kérdezed, szándékosan voltam-e szegény meg csúnya, szándékosan nem adtam ki a könyveimet?
PRODÍKOSZ Igen.
SZÓKRATÉSZ Elárulom neked. Kényszerítettek rá.
PRODÍKOSZ Hogyan?!
SZÓKRATÉSZ Nézd, te egyedül élsz. Te Prodíkosz vagy, és csak Prodíkosz. De mellettem mindig ott állt egy ismeretlen ember, aki folyton kioktatott és gyötört. Tudod, mihelyt kijelentettem valamit, aminek a helyessége teljesen nyilvánvaló volt, ő azon nyomban megcáfolta ... Valamikor én is azt tartottam a legfontosabbnak, hogy az ember legyen gazdag, örvendjen közmegbecsülésnek, könyveket adjon ki. De mihelyt ezt kimondtam, azonnal lehordott a sárga földig és ezer példán bizonyította, hogy bizonyos esetekben gazdagnak és megbecsültnek lenni, könyveket kiadni szégyen, gyalázat. És az volt a legborzasztóbb, hogy egy pillanatra sem tudtam tőle megszabadulni. Mindig mellettem volt, egy házban élt velem, sőt egy testben. Folyton gyötört, olyan kérdéseket tett föl, amelyekre te meg én jól tudjuk a választ, de ő nem. Hát ezért nem élhettem úgy, mint te. És ez az oka annak is, hogy én itt vagyok a börtönben, te pedig eljöttél hozzám... De hát nem ebben állapodtunk meg, Prodíkosz! Neked kellett volna olyat mondanod, amit én nem tudok... És fordítva történt.
Szünet.
PRODÍKOSZ Rendben van... Mondok valamit, Szókratész, neked is meg a szigorú barátodnak is. (Lassan.) Hány gyermeked van, Szókratész?
SZÓKRATÉSZ Három fiam van.
PRODÍKOSZ Örülök, hogy valami újat mondhatok neked: egy fiad sincs, Szókratész. (Nevet.) Amíg téged a szigorú barátod gyötört... (Elhallgat.)
Nagyon hosszú szünet.
SZÓKRATÉSZ (fölemeli a fejét, elmosolyodik, tompán) Nézz végig rajtam és magadon. Az ágrólszakadt, öreg filozófus feleségének jobban tetszett a szép, gazdag, könnyelmű Prodíkosz. Mi ebben az új? És mikor volt másként? Mely korban, Prodíkosz? (Szinte kiabál.) Arra kértelek, hogy valami újat mondj! Nem bocsátok meg neked! Háborgatni foglak álmaidban!
PRODÍKOSZ (felpattan) Rohadj el a föld alatt, te felszarvazott vénség! Pusztulj el!
Prodíkosz elrohan. Szókratész a pamlagra fekszik. Bejön a Börtönőr.
BÖRTÖNŐR Egy asszony akar bejönni...
SZÓKRATÉSZ Ne engedd be.
BÖRTÖNŐR Ahogy parancsolja.
Szókratész mozdulatlanul fekszik.
(Erőlteti a beszélgetést.) Igaz, amit beszélnek, hogy maga a legbölcsebb ember?
Szókratész nem válaszol.
Csak azért kérdem, mert én nem hiszek a mendemondának. Rólam például azt híresztelik, hogy nincs nálam ostobább ember a világon. Ki hallott már olyat: a legbölcsebb a börtönben csücsül, és a legostobább vigyáz rá ? Bolond beszéd... De azért maga rendes ember, elárulok magának valamit. (Súgva.) Én egyáltalán nem vagyok ostoba, csak teszem magam. Mert ugye, az ostobától nincs mit várni, azt nem vonják felelősségre. Senki se fél tőle, mindenki nevet rajta, vagyis szeretik. Egész életemben ezt csináltam, és nem bántam meg. Írni, olvasni nem tudok, mégis állami szolgálatban állok és két obulust kapok. Vittem valamire! Az a fő, hogy az ember ne árulja el senkinek, hogy eszes. De a lelke mélyén akár bölcs is lehet, ahhoz senkinek semmi köze. Itt vagyok például én. Tudja, milyen okos vagyok én lélekben? Mikor egy elítéltnek elmeséltem, valósággal sírva fakadt. „Hej — azt mondja —, mért is nem találkoztam veled korábban! Másként fordult volna a sorsom..." És az egész vagyonát rám hagyta. Kár, hogy magának nincsen vagyona.
Beront Xanthippé.
XANTHIPPÉ (a Börtönőrhöz) Mit állsz itt, mint szamár a hegyen? Megkaptad a pénzt, tűnj el!
Szókratész intésére a Börtönőr elmegy.
Prodíkosz mindent elmondott... Micsoda gazember, Szókratész... Minden szava hazugság! A tieid a gyerekek! A tieid!
SZÓKRATÉSZ Tudom, Xanthippé.
XANTHIPPÉ Bosszúból mondta. Azért hazudott, hogy azzal is... Szókratész! Akarod, hogy idejöjjön és beismerje?
SZÓKRATÉSZ Értem. Mindent értek.
XANTHIPPÉ Hiszel nekem?
SZÓKRATÉSZ Hiszek, Xanthippé.
XANTHIPPÉ (megöleli, s hirtelen sírva fakad) Igazán hiszel? Esküdj meg!
SZÓKRATÉSZ Esküszöm.
XANTHIPPÉ Amikor feleségül vettél, nagyon fiatal voltam. Te meg öreg... Rengeteg barátod volt, és mindig beszélgettél valakivel... Én meg hallgattalak és nem értettem semmit... Nagyon fiatal voltam, te pedig...
SZÓKRATÉSZ Hagyd ezt, Xanthippé!
XANTHIPPÉ Folyton avval voltál elfoglalva, hogy legyőzd magadat. Először a testedet győzted le, és megtanultál mezítláb járni a jégen. Aztán legyőzted a hiúságodat, és attól fogva piszkos khitónban jártál. Aztán legyőzted a testiségedet, és többé nem zavart a gondolkodásban ... Én pedig egyedül maradtam a hideg pamlagon! Pedig fiatal voltam, Szókratész! De te ügyet sem vetettél rám. Néha már úgy éreztem, meg se látsz. Azt hitted, szép vagyok, mert rám se néztél. Hát most nézz meg, Szókratész, ilyen egy szép asszony? Elment a józan eszed? Hol vagyok én szép?
SZÓKRATÉSZ Szép vagy, Xanthippé!
XANTHIPPÉ Hallgass! Pokol volt melletted az életem, de te kitaláltad, hogy mindennek a házsártosságom az oka. Pedig sose voltam házsártos, melletted lettem az. És mindig tudtam, hogy nem vagyok szép, csak fiatal... És hogy a fiatalság hamar elrepül, és akkor nem marad semmim... És Prodíkosz szép volt és...
SZÓKRATÉSZ Ne beszélj erről, Xanthippé.
XANTHIPPÉ Mindent elkövettem, hogy tudd meg, Szókratész. Féltékennyé akartalak tenni. De te, szokásodhoz híven, észre sem vettél. Tovább arattad a nagyszerű győzelmeket és egyre tökéletesebb lettél... Köszönöm, Szókratész, hogy ma olyan jó voltál... Hogy annyi éven át tűrted a gonosz természetemet... Köszönöm... De elátkozott élet volt ez, Szókratész! Hát nem nevetséges? Most vesznek el tőlem... Most, amikor megöregedtem, és maholnap vénasszony leszek... Amikor már kezdem érteni, miről beszélgetsz a tanítványaiddal, és amikor már elhatároztam, hogy hű feleséged leszek, vagy inkább hűséges anyád. Mert te olyan tehetetlen voltál mindig, hogy már rég a negyedik gyerekem vagy, törvénytelen negyedik gyerekem... És most vesznek el!
Bejön a Börtönőr.
BÖRTÖNŐR Lejárt az idő.
SZÓKRATÉSZ Menj.
XANTHIPPÉ Mondj nekem valamit, Szókratész.
SZÓKRATÉSZ Mindig hűséges feleségem voltál, Xanthippé. Szültél nekem három fiút. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen feleséget adott nekem.
Xanthippé elrohan.
(A Börtönőrhöz.) Ne engedj be senkit... Rosszul érzem magam... Menj... Menj!
A Börtönőr elmegy. Szókratész mozdulatlanul ül a pamlagon, a sötétben.
Athén. Börtön. Szókratész betegsége után. Szókratész és az Első tanítvány.
ELSŐ TANÍTVÁNY Szókratész! Szókratész! (Megöleli.) Mióta nem láttalak! Amikor megtudtuk, hogy beteg vagy, tüstént ide rohantunk. Miért nem akartál beengedni?
SZÓKRATÉSZ Azt gondoltam, hogy a beteg ember nem éppen kellemes, jobb magára hagyni.
ELSŐ TANÍTVÁNY És most hogy érzed magad? Hiszen korábban sosem betegeskedtél.
SZÓKRATÉSZ Nem egyszerű betegség volt ez. Csodálatos betegség volt. Örülök, hogy eljöttél, és mindjárt elmondok mindent. De hol van Apollodórosz?
ELSŐ TANÍTVÁNY Hamarosan itt lesz.
SZÓKRATÉSZ És Platón meg a többiek?
ELSŐ TANÍTVÁNY Apollodórosz majd mindent megmagyaráz.
SZÓKRATÉSZ (magába mélyedve) Eszméletlenül feküdtem és a mennyezetet bámultam. Árnyékok suhantak át rajta, azt képzeltem, hogy felhők, és hogy az égben fekszem. Nem ismertem meg a kezemet, azt hittem, egy darab fa. Aztán visszanyertem az eszméletemet, és egy reggel arra ébredtem, hogy verítékben fürdőm... Csuromvizesen feküdtem, erőtlenül, és valahogy mindjárt megértettem, hogy meggyógyultam, és olyan boldogság fogott el, hogy sírva fakadtam. Rájöttem, hogy egy egész nap van előttem... egy egész napi élet. Boldog voltam és nagy-nagy szeretet fogott el... Mindenki iránti szeretet.
ELSŐ TANÍTVÁNY (abbahagyja a jegyzetelést) Milyen különös!
SZÓKRATÉSZ Élni!... Élni!... Percről percre egyre jobban éreztem, hogy visszatér belém az erő, s már járni is tudtam. Olyan boldogság volt járni! És ekkor értettem meg, milyen sok mindent nem tudtam eddig... Büszke voltam, megbecsült, egészséges. Gyermekeim voltak, otthonom, feleségem. Az egész szegénységem csak kitalálás volt, csak megjátszottam: hiszen bármikor sokat kereshettem volna, ha akarom. Úgy látszik, mindent el kellett veszítenem: az otthont, a gyerekeimet, a családomat, az egészségemet, védtelenül kellett szembenéznem a halállal, mint a megmérgezett vadnak, el kellett veszítenem az eszméletemet, hogy egy reggel felderüljön a kelő nappal együtt, erőtlenül, verítékben fürödve kellett feküdnöm, és semmi egyebet nem éreznem, csak a hálás örömet, hogy élek, élek... - minderre szükség volt, hogy végre megértsem... Értsd meg te is. Gyakran mondogattam, hogy a gonoszság a tudatlanság szülötte, s hogy az életben értelemmel mindent fel lehet deríteni. Ez nem így van. A börtönben megértettem, amit nem tudtam megérteni ott, a potidainai táborban. A szeretet... Mindenkit szeretni... Megérteni, hogy a másik is te vagy... És szeretni őt... Ha ez megvan benned, csak akkor segít az értelem felismerni az igazságot... És soha nem voltam olyan boldog, mint abban a pillanatban, amikor felfedeztem magamban ezt a szeretetet. Ezért szeretnék most annyira élni. És amit korábban hirdettem, nagy részét most tévesnek látom... Miért nézel így rám?
ELSŐ TANÍTVÁNY Csakugyan élni akarsz? ,
SZÓKRATÉSZ Igen! Igen!
ELSŐ TANÍTVÁNY Én pedig valahogy azt hittem, meg akarsz halni...
SZÓKRATÉSZ Aki él, nem akarhat meghalni. Legfeljebb méltósággal fogadja a halált.
Belép a Második tanítvány.
