Infúziós
Lángolásunk,
És fölhabzunk a vitában,
Végtelen sok kiáltásunk,
Mint a csepp az óceánban.
Akarom,
Hogy szóba öltve
Annyi láng és hév pezsegjen,
Mintha vércsepp tündökölne
Földgolyónál nehezebben.
Mit adjak még nektek én
Két hugocskám, ne legyetek
Hozománytalan jegyesek -
Most a táskájukba teszek
Tánchoz illő lemezeket -
Mit adjak még nektek én?
Arcotokra pírt, kedveset?
Mit adjak még nektek én?
Fénylő holdat, mi fenn lebeg,
Fenn a jobb vállatok felett?
Mit adjak még nektek én?
Békét, józan, jó férjeket,
Bíbor ősz fényét, meleget?
Mit adjak még nektek én?
Logosz
Fölmordult a
Mennyek riadója,
A magas ég küszöbén dobogva,
Dörgés hangja, harsány, mint a Logosz.
— Logosz! Ugyan mi is ez a Logosz?
Ó, mert a múlt logikája mondta,
Minden sztoikus bölcs azt tartotta,
E szó a világ-értelem kulcsa,
S a gnosztikus istenének tudta...
No most — Logosz — ez a Végzet hangja.
Dohogsz, próféta s költő haragja,
Borongsz, űr és űrhajó magadba,
Suhogsz, gép és pilóta magasba -
S kürt-hang, mi várat dönt, úgy záporoz!
— Hát, hang, mi lobogsz, mind te vagy, Logosz?
Nem; önértéket szigor sokszoroz,
Hogy égből mélybe ne lökjön a rossz.
Látja Ti-Vakságtok ezt — bizonyos?
Falumba kellene mennem
Januárban kéne már,
Bár az udvar jégben áll,
Mégiscsak falumba mennem.
Mit művelt ott január?
Vettek-e Újesztendőre
Színes televíziót?
Könyvem, mit adtam örökbe,
Sokan olvasták-e ott?
Fiatalok, nem a vének,
Csak elolvasták talán,
Bár magukról csekélységet
Lelhettek benne csupán.
Nyilván másutt, más formában
írtam róluk verseket,
Ha nem az „Izvesztyija"-ban,
Más lapokban, úgylehet.
Ám szemük bármire villan,
Hol szülőföldem ragyog -
„Pravdá"-ban vagy „Krokogyil"-ban, —
Azt hiszik: ez én vagyok.
Így becsültök! - meglátjátok,
Őszinte szó sosem árt!
Nyárra tán olvashatjátok
Januárt és februárt.
Szépség
Az irigyek s gazemberek
Világa mind veszélyesebb...
A szépség egyre vétlenebb,
Bajosabb, tündökletesebb.
Hogy ne bántsanak téged itt
És el ne űzzön a világ,
Mutasd föl hegyes körmeid —
Ne félj, ez sose lesz hibád,
Sőt még reád rossz fényt se vet,
S ámulnak a gazemberek.
A szépség pedig fölnevet,
Oly búsan, szinte pityereg.
A népiség ismérve
Falucska,
Mint tündérszép leányka,
Miért búvik el fácskáid árnya
Mögé földed gombája, virága -
Mind, mi lényeged örök sajátja?
Szelíd alázatosom, te drága,
Míg számolsz, haszonra szert mint tehetsz,
Maradtál-e olyan mértékletes,
Amilyen vagy, mikor birkát terelsz,
Melyből suba épp méretedre lesz,
S oly házias, de nem csak hogy szerezz?
Ne szánd, hogy közkincs, s köztünk terjedez
Mind, mi benned jó s arra érdemes!
Nem parádéd, bármily tökéletes,
Nem is a szertartás, az illemes,
De nagyszerűséged, mely tényleges
S takarosságod, a természetes,
Tudom, a népiség ismérve ez.
Tudom, milyen a Szerelem
Tudom,
Milyen a Szerelem.
Mikor szeretők bújnak ágyba,
Szirmait szedve lelkesen,
Ízlelni, mit terem virága,
Nem, az nem mindig - Szerelem!
S feltételed bármi legyen,
Hegymagas kupola s alatta
Bármily harang-dörgedelem,
Szerelmes szókat zengve fenn -
Nem, ez se mindig Szerelem!
Sőt, ha még azt is megérezted,
Szép, selymes fejek közt, igen,
Bársony-brokát babák közt, sejtett
Coboly szemöldöke milyen —
Nem, ez akkor se Szerelem!
De ha nem bársonyt simogattál,
Hanem Vas Szüzet hódítottál -
Befele szúrt, kifele nem —
Nem, ez akkor se Szerelem!
Nevét ne szennyezd be soha!
Ő haragtól
Talpig fehérben
Töri a Vas Szüzet keményen,
S félrebillen a kupola.
És erős kézzel bosszút áll
Férfi s nő ellenfeleden.
Milyen is ő, érted-e már?
Tudom,
Milyen a Szerelem!
 |
| A Harc c. vers eredeti szövege |
Lányka,
Kézen fogtam vigyázva.
S a lányka.
Mint farkas-szukácska.
Látszatra volt gyönge csupán.
S harc tört ki köztünk ezután.
De én makacs voltam, hiába:
Magammal vittem a könyvtárba.
Ahol könyv hátán könyv szorong.
A kislány hallgatag, mogorva.
Mintha észre se vette volna
Mindazt, mit tudni jó dolog.
Gyerünk, gyerünk csak szaporán, a
Művészeti galériába
Kéne már mennünk, tudhatod!
De ő mindegyre hallgatott.
Csak moziba kívánkozott.
GARAI GÁBOR fordításai
Néhány szó Leonyid Martinovról:
Sz. 1905, Omszk-mh. 1980, Moszkva. A szibériai költészet termékeny alakja. Értelmiségi középcsaládból származott, földrajz és geológiai tanulmányokat folytat. Érdekli a szibériai folklór. A forradalom miatt megszakadnak tanulmányai. Később a formabontó költészetei irányzatokat követi. 1932-ben ellenforradalmi propaganda vádjával letartóztatják s Vologdában él száműzetésben 1935-ig. Költészete valójában a második világháború, illetve Sztálin halála után bontakozik ki a maga teljességében. Jelentős műfordító, a magyar költészet jó ismerője, Petőfi és Ady elismert fordítója. Mellszobra ott áll a kiskőrösi Petőfi múzeum műfordítói szoborkertjében. Életének utolsó szakaszában önéletrajzi fogantatású novellái jelentősek. Önkezével vetett véget életének.
(Forrás: Szovjet Irodalom, 1985/8. sz. 93-98. oldalak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése