Vállalom...
Legyen
Úgy legyen. ..
- De mi?
A kalász...
Meg a menta...
A hajdani-mai,
Bűvöletes föld, e virágzó...
S az eső...
Meg az ég, az a messzire-látszó...
Úgy legyen:
Megannyi híred, pacsirta...
És a ruta,
a gabona,
a tiszta
Szagú szél...
Az eke vasa —
Melynek
tollnál élesebb
a nyoma.
És őrzik, örökkön, a nemzedékek,
És a szavaknál
több hűséggel éltet...
És vállalom
azt a munkás kezet,
Mely termővé teszi
a földeket...
Kezembe,
mint szentséget,
úgy veszem...
Elfogadom...
Vállalom...
Úgy legyen...
Nem vállalom...
Nem...
Ne legyen...
- Mi ne?
Az örök rontás
állott szennyvize...
Az Apokalipszis ekevasa,
Melyet a véres ló vonszol —
hova...?
És nyomát szenvedik
a nemzedékek,
Mert éget,
éget,
olthatatlan éget...
Nem vállalok tüzet,
üszköt,
jeget:
Pallosos,
pokolbeli
szörnyeket —
Voltak,
s él még emlékük:
ne legyen...!
Ne üljenek
holtan
a sziveken.
Ó, az Iszonyat
rém-ötlései...!
Tekervényük
lelkekből véste ki...
És bolygónk felett
újra ott lebeg
Egy Bomba...
tartják gyilkos
csont-kezek...
Ó, az ily kéz
csak romlást hoz reánk,
Irtja, pusztítja
érett gabonánk,
És arra tör,
hogy szenes rögökön
Áradjon a kín —
éjsötét özön...
Chile. Pablo Nerudának
Az erdő mind sűrűbb. A favágó itt ad és kap.
Ömlik csillag-verejték. Forgács zápora szétcsap.
De a fejszés feltűri inge ujját,
És már hull a fölös meg a holt ág.
Rombolva teremt —
Egységes az erdő odalent,
S a fák éneke sudár magasba felnő.
Bármely szavad: izmok zenéje.
Állok, körülöttem a lég remegése:
Harang dong, kongat jeleket,
Amelyek
Túlharsogják
Az évek múltát.
És minden zeng fölöttem és alattam —
— — — E szabad verselés: túlszárnyalhatatlan.
Térjen magához a favágó. Zuhogjon megint
Fejszéje. Valami újra meging.
Ó, egy odvas fát kidöntök magam is.
(Reakció sátánja, pusztulj, sanda Hamis!)
Vagy csak egy korhadt tönköt ütök ki —
Rossz fogat, gyökerestül; a kéz alig győzi!
Azt mondod, Pablo, nem tréfadolog
Odvas fákat döntögetni? A jót
S a rosszat, szinte azon pillanatban —
Örök érvénnyel! — szétválasztani?
Pablo, igazad van.
Ébredjen a favágó. Hajdani
Fejszés, ébredjen. Hullton hullt a forgács,
De ő — szakértelemmel! —
Tudja a dolgát:
Mert — ember.
A múlt elválik a jövőtől,
Mely majd előtör.
Fekete-fehér a világ.
Tudom, tőled, dalát...
TANDORI DEZSŐ fordításai
Harang
...mint gigászi harang...
M. K. Ciurlionis
Fenyves hárfái fölött,
álmos erdei árnyék fölött,
akár e föld
konduló, hatalmas öblű harangja,
a megáradt tavaszi kék ég
réz-hangon földübörög,
s a kék tengeren —
apró hajók messzi fénybe vonva.
S a sirály csapdos, akár a villám,
fehérlő, ruganyos,
s a hullámok kergetik,
meg a szél — míg arcunkba fürkész.
