Válogatás az üzbég irodalomból (1)

Versek Üzbegisztán-ról/-hoz

ANNA AHMATOVA
Taskent kivirágzik


1


Mintha valamely elrendelésre, 
Hirtelen fény lett a városban — 
Látomásként fehér jelenésbe 
Tűnt át könnyen az udvarokban.


S fellélegzett, tisztábban a szónál, 
Hasonmása elkárhoztatott, 
Közben izzottak kék égi porták, 
S tükre öntözőcsatorna volt.


2


S tudok én vérző csillagot, 
s örök dicső sugárt, 
Bárány-kisdedek vannak ott 
A fekete-copfos anyák 
Ifjúi oldalán.

KONCZEK JÓZSEF fordítása

NYIKOLAJ TYIHONOV
Esti teakert Taskentben


A zöldellő fák keretében 
a csajhána olyan nyugodt: 
Gafur Gúlámmal üldögéltem 
s Ajbekkel is nemegyszer ott.


Hold aranylik a vízbe rejtve, 
fehér szakállas férfihad. 
A vén bűnösök teakertje 
ez, hol a lélek oly szabad.


Hol zöld teánkat iszogatván, 
nem figyeljük, mi odakünn, 
s az órákat sem számlálgatván 
feledjük, ami tovatűnt.


S a versek, a csillaggá válók 
az árokvízbe szórva szét 
villogják még az akszakálok 
szavait — mennyi bölcs beszéd!


Nem fontos már se ló, se kengyel, 
hisz nem utaznak sehova. 
Szemük vigan azon mereng el, 
hogy voltak ifjak valaha.


Néztük: a csésze zöld tavában 
az ezüst holdfény hogy rian, 
Ajbek és Gulam szép szavában 
gyönyörködtünk mindannyian.


Sok dalmondója Ázsiának, 
baráttok szemébe tekints: 
az a csajhána nincs meg már ma? 
Visszhang felel szavamra: nincs!


Gulam és Ajbek meghalt régen, 
nincs teakert: sivár a nyom. 
A zöldellő fák keretében 
az árkot fölverte a gyom.


Barátaim már földbe rejtve, 
de bennem mégis fönnmarad 
a vén bűnösök teakertje, 
ahol a lélek oly szabad.


Míg szemből felzöldell, de másként 
villogva fényét szerteszét 
a csupaüveg s -beton Taskent: 
új város, új dal, új beszéd.

VERESS MIKLÓS fordítása

JEVGENYIJ JEVTUSENKO
Szamarkandi bazársor


Ó, szamarkandi bazársor, 
hol csudát kínálnak csudamódra 
tilinkó-hangon, de másszor 
óbégatják bosszús dudamódra. 
Sóhaj,
szapora dünnyögés, 
topogó, lobogó könnyű nagy tánc: 
fordul,
csordul
a dinnyekés,
föltorlódik a dinnyehegylánc. 
Gyógyfüvek titkokat lehelnek 
a pultok pompás trónusán. 
Oroszlánfókaként hevernek 
halmok — pirul a padlizsán. 
A biborínyű gránátalmán 
és kelméiden,
Margilán,
úgy nézek szét, mint birodalmán 
Magellán hajdan:
Indián.
Micsoda bőkezű, gazdag 
ez a táj: áldják melegét 
virág-,
gyümölcs-,
csicsergés-kazlak —
mosolyuk az égbe
beleég.
Hát téged miféle fukarság 
bújtat rejtőzni belől? 
Hinném,
hogy nem holmi kufárság 
kerget az emberek elől! 
Ünneped éld,
ne légy sivár már, 
e tarka világ láttán okulj! 
Légy gazdag a színben,
mint e vásár: 
csillogj,
kiálts,
tündökölj!

VERESS MIKLÓS fordítása

FURKAT
Hogyha célozgat...


Hogyha célozgat a szó csak — nincs értelme semmi sem, 
Hazug szón igazság-álarc — mire tartják? Sokra nem.


Ó, a szív, akár az őrült, ismeretlen földre ment, 
Visszatér-e, nyoma sincs már — és ki hívja? Senkisem.


Ha a kedves közeledben elmegy, szép alakja leng, 
Kinek nem dobban meg szíve? Lelsz ilyet? Aligha! Nem!


Meddig sérteget? Nincs vége, felfordulhatsz százszor is, 
Tovalép elfordult arccal. Újdonság ez néki? Nem!


Szólás tartja, hogy a szépek kincstől szépek, s mind erős — 
,Nincs aranyam, így erőm sincs, rútnak nézhet, másnak nem!


Találkára hívni, ez még nem sikerült senkinek,
Semmi erőm sincs a cselhez, nem lesz légyott, csapda, nem!


Mit tegyünk? Furkat az égtől ezt a sorsot nyerte el: 
Éj követ éjt, jön a reggel, hajnal is jön? Újra nem!

GYÖRE IMRE fordítása

AJBEK
A tűz kihunyt...


A tűz kihunyt, maradt a nyári hév, 
de a természet kegyéből a végén 
a nyarat visszatartotta az év, 
zálogul, mindent újra számba vévén.


Az ég üres kabátszárnya lebeg,
mint nagy terem, úgy kong a puszta kert, és
„Ilyen az idő, ne várj meleget",
ezt súgja sóhajtozva már a kertész.


És így is van: nappal csönd s enyhe köd. 
Madár se szól, s az őket hajkurászón 
zsivajgó sok gyerek is elszökött; 
némán csügg a vödör a kerti ágon.


A lomb közt új sustorgás neszei, 
szava nem túlságosan ismerős. 
Vörös fürt,
mely komor tekintetem fedi. 
Ki lehet ez?
Az ősz. Igen. Az ősz.


1965

SOMLYÓ GYÖRGY fordítása

HAMID ALIMDZSAN
Csimgánban


Kovakő ragyogó magasán, 
A folyón gazella suhan át, 
Itt az ég maga is közel ám, 
Kezem éri felhők taraját.


Hegyek, hó-tincsük már ősz-fehér, 
Mindenik sötétül, magasul... 
Hol sziklát kötöz még meg a dér, 
Ön-ösvényem járom makacsul.


Odalenn meg a völgy öltözött 
Melegbe, selyme már tulipán. 
Kerek év minden évszaka közt 
Jártam ma délelőtt s délután.


Tél ül a szurdokban (tán azért 
Van, hogy itt fenn is a fagya vág?) 
Lábunknál nyár önti melegét, 
S a hegyen nyílnak az ibolyák.


Zuhogok szakadó taraján 
Hószín csipkével int a hullám. 
Tavasz lép hegyről hegyre némán, 
Kezében tűz-kelyhű tulipán.


Néha zöld, néha rózsás a rét,
Tükrök, kék színűek, oldalát,
S nézi a kerek tó tükörét,
Egy vén szirt, s megnézi benn magát.


Ha már láttam, mit rejt ez a táj, 
Eltévedtem, s utat vesztve itt, 
Tudtam meg, hol a szépség, mi fáj, 
S láttam nyugodt és vad szemeit.


S hogy az est-csillag kigyúlt némán, 
Szél fodrozta a kis patakot, 
Csillagot mertem ott marékszám, 
Mely a víz tükrén világított.


1936

GYÖRE IMRE fordítása

(Forrás: Szovjet Irodalom, 1983 / 3. sz.)