KIRIMZE ZSANE / adige
Mert így szokták ezt az adigék
Ha valahol, társaid között,
tisztes korú ősz ember köszönt,
ügyelj rá, hogy ne szegd a szavát —
fecsegésed szégyent hoz reád.
Hallgasd végig, tiszteld ősz fejét,
mert így szokták ezt az adigék.
Házadhoz, ha vendég közeleg,
tárd ki ajtódat és szivedet,
add át neki fele házadat,
tedd elé, amid van jó falat,
forrásvízzel kínáld, hadd igyék,
mert így szokták ezt az adigék.
Hogyha szép új házat építesz,
aulod a segítségedre lesz.
Egy gerenda magadnak nehéz,
de közösen: semmi az egész,
s készen áll a ház — gyönyörűség,
mert így szokták ezt az adigék.
Ha fiad vagy lányod születik,
s hazád vele is növekedik,
szorítsd melledhez, öleljed át,
s ültess a kertedbe zsenge fát
érte, kitől hangos a vidék...
Mert így szokták ezt az adigék.
RAB ZSUZSA fordítása
RASZUL GAMZATOV / avar
Tűzhelynél
A tűzhelynél ülök. Pislogó, bágyadt lángok,
Küszködő, kormozó, kis semmi tűz, lehet,
De a sok-sok vörös, szétolvadó zsarátnok,
Mint régi, ismerős csillagok fénylenek.
A kályha torka tátog. A gyerekkor felett,
A szülőföld felett égnek a csillagok;
Okos, komoly, megfontolt apám-mesét lesek,
Tisztán csengő, szelid anyám-dalt hallgatok.
Éjfél. A tűzhelyajtót behajtom. Vége van.
Sötét van. Csillagok, parázs, füst — semmi se.
Csak csöppnyi melegben egy percre boldogan,
Csak apám meséje, csak anyám éneke.
NYILASY BALÁZS fordítása
SZÜLEJMAN RÜSZTEM / azerbajdzsáni
Ének
Nem múzeum az elcsorgott idő, ahol hűlt
üveg alatt lapul a boldogság s a gond.
Az ellenségeim ellenére múlt el, ami elmúlt,
barátok közt tűnt el, mi tovatűnt.
Hazám földjén, verseim kertjében
a puszta földön s nem hideg hamun
változott át, lett szikrázó kemény
az a sok év, mit megéltem én.
Megszoktam, hogy bármilyen ajtón benyithatok.
Kopogva szíveken, betűzve baráti tekintetet.
S mert tudom mindig, hányadán vagyok,
nem számolok én éveket.
HÉRA ZOLTÁN fordítása
KAJSZIN KULIJEV / balkár
Örömre szomjas...
Örömre szomjas az ember. Akár tavasszal a fák
susogó leveleknek a zöld rohamára.
Mentek az úton a népek, éjszaka, táboron át;
boldog pillanatot hintett csak a csillagok árnya.
Örömre szomjas az ember. Ünnepli zajjal a lagzit
s mint tüzet a kovából, pattintva zenét ott,
hol az éjben a víg lobogás fénye patakzik,
beborít arcokat, ösvényt, udvarokat, felhőt, szakadékot.
Örömre szomjas az ember. Nem volt soha rest
dalolni a vasnak, a fának, a kőnek, agyagnak.
Örömre szomjas az ember. Megvédeni ezt
a csodálatos érzést harcok vad mezejére kaptat.
Sokat írtam a bánatról, noha tudtam:
acsarkodik mind az emberiség is örömtelenül.
Nézd ember harcaimat földek peremén, távoli múltban,
érted is hullt az a vér, mindért, aki ünnepet ül.
Örömre szomjas az ember — lapályra a sziklaorom,
a folyó hömpölyös áramra, repülőre az ég,
gyalogosra az ösvény, takaróra ki átkel fagyokon
s mind aki éhes, nyerje jutalmul a föld kenyerét.
HATVANI DÁNIEL fordítása
PIMEN PANCSANKA / belorusz
Mily késve virágzott...
Mily késve virágzott idén a hárs —
Hosszú esők csapdosták levelét.
A röpke magföldet nem is talált,
kopott aszfalt fölött szállt szanaszét.
Eszembe jut, hogy háború után,
míg lakhatóvá tettünk romokat,
s füst, izzadtság ült mellünkre csupán,
hogy vágyakoztunk rád, zöld lombozat!
A harc holtig perzseli szívemet...
De mi belátók voltunk, minszkiek,
nem szóltuk meg a bölcseket, amért
elsőül hárssal
ültették be az útszegélyt.
FODOR ANDRÁS fordítása
RAISZA AHMATOVA / csecsen
Egy csillag
A napokról nem adtam mindig számot,
útjaimat is sokszor feledem.
A barátságot, mint járandóságot
fogadtam, s viszonoztam melegen.
De megjegyeztem ezt az őszt örökre,
a napot, órát és a dátumot.
Egy csillag a felhők közt tündökölve
felizzott s eltűnt. Mégis átfutott
szivünkön. Téged adott ez az ősz.
Ismertelek hiszen kezdettől fogva.
Szövetségünk sugárzó és erős,
nincs vége. S mintha kezdete se volna.
Szavakban erről hogyan vallhatok?
Simogatással, dallal szóljak én ma?
Csak hallgatok. Megint csak hallgatok.
Tudod, hogy az igazi érzés — néma.
RAB ZSUZSA fordítása
ANTONYINA KIMITVAL / csukcs
Így elegyült eggyé...
Így elegyült eggyé a te néped:
Átugrod egyedül is a buckát,
Ám megvarrni magad sose tudnád
A retemet — szavaim, ugye, érted?
Csordát sem egyedül kerítesz, ha
Szarvasaid akarod befogni,
Számíthatsz a barátaidra,
Hogyha a pányvákat kell dobni.
Mert a magány, mi öröktől fogva
Szívedet és agyadat megrontja.
Társ nélkül nőnek, férfinak élete
— Bár süt a nap — szomorú, fekete.
Megosztott terhet jobban bír a vállad,
Bú nem igaz, ármány sose árthat,
Győzöd az ellent, meg nem hajtod a térded —
Jó, hogy ilyenné eggyült a te néped!
BAKA ISTVÁN fordítása
MATS TRAAT / észt
Tankönyv
Vegyetek egy templomtornyot,
verejtékkel öntözött köves mezőket,
vesszőzéshez való nyír- vagy fűzfaágakat,
néhány elhaló szót,
a hajnal bíborvörös sávját,
és kezeket, végtelen sok kezet —
tessék: a történelem.
KÁNTOR PÉTER fordítása
MORISZ POCHISVILI / grúz
Trójai faló
Vége. Elég volt.
Elvonulok a harcok szinteréről.
De otthagyom
a csatatéren trójai falóként
kis dalomat.
Előbb-utóbb,
hiszem, hogy ezt a kis dalt
magad bocsájtod be várbástyáid közé.
Ha már én sehogyse ejthettelek rabul,
e kis dalomban
megbúvó vitéz harcosok
szavaimmal mégis rabul ejtenek.
Vége. Elég volt.
Elvonulok a harcok szinteréről.
SOMLYÓ GYÖRGY fordítása
ÁRON VERGELISZ / jiddis
Metafora
Elosztom nektek mind, amim maradt —
a vízbe visszaöntöm a halat,
a borját elkötöm tiló alól,
s lehajlok érte, holt levél ha hull.
Kevés marad. De kincsem fölfedem
s megint gazdag leszek fölségesen.
A természet játéka így kerek:
helyükre térnek újra mindenek,
melyet megszántam, s véle a habot:
a súlyos haltól meghajlik a bot,
a bárd alá a jószág visszaáll,
s a berkeken suhint a lombhalál.
Azt kérditek: mért volt, s mivégre lesz?
Művészetemben épp a lényeg ez.
Ti gazdagodtatok, s nos én — nos én
magam se lettem csöppet sem szegény.
HÁRS GYÖRGY fordítása
ADAM SOGENCUKOV / kabard
Másodszor a magasba
Hány csúcs mered égre hazánk talaján!
Hány szikla, nagy ég! — számlálni hiába:
Van hegy, mit a hó fed örökre;
talán ez a méla juhász takarója, subája...
Másoknak a friss legelő meg a rét
zöld üzenetet sóhajt föl a völgyből;
ezeknek tar-koponyájú fejét
beborítja az ég papahája* — ködökből.
Hallgatnak a csúcsok örök-komoran,
s csak lavina mordul, hogyha beszélnek.
Hozzájuk az út — csak fölfele van;
a csúcsra férfi csak igazi léphet.
Bölcsek s hatalmasak ősz hegyeink.
Ne félj — magasukból meg nem aláznak!
De nézd: ha fölébük hágsz — neked int
minden csoda-álma a messzi világnak.
Hegyeink makulátlansága — tiéd.
A szót az örök törvény maga adja:
ki a csúcsra tör — óvd! te neveld erejét!
Így törhetsz másodszor a magasba...
*papaha - jellegzetes kaukázusi sapkaféleség
LOTHÁR LÁSZLÓ fordítása
HALIMAT BAJRAMUKOVA / karacsáj
Míg a krumplit...
Míg a krumplit karikákra vágom,
S gyűrűkre a csipős vöröshagymát,
Halkan születő verseim skandálom,
Mint istenfélők magános imát.
Mint asszony,
Elhagyom a házat:
Konyhában a költő aligha élhet!!
Habos hullám verdesi a gátat —
Csapdossa a szél a szálló lepedőket.
Hív az Elbrusz, rám vár a fénylő csúcs,
S új bolygópályákat kínál az ég...
Ám ekkor... A tej sercegve kifut
S a hagyma menthetetlenül odaég.
S. BENEDEK ANDRÁS fordítása
MARFUGA AJTHOZSINA / kazah
Költő, gyötörd agyad
Költő, gyötörd agyad.
Az élő gondolat
A büszke és szabad múzsának szárnyat ad.
Szemed megélésül,
Hangod erőre kap,
Félelmed eltűnik, kezed tollat ragad.
Költő, gyötörd agyad.
Tiéd a pillanat,
S titkos szívhangokat meghallasz,
Ám a csendben —
Csalogány ha zokog,
Dala ha megszakad —
Ne engedd tolladat, szorítsd, szorítsd kezdben!
Ne lanyha álmokat,
De robbanásokat
Világítson meg benned a néma gondolat.
Örömnek hangja zeng, ha megered szavad,
Ömöljön hangra hang — s a zene fölfakad.
Költő, gyötörd agyad.
Az idő megrohant már,
S hű társad csak a lelkiismeret marad.
Diktálja verseid bár
Forró, vad indulat,
Bármeddig élj, te válaszd
A legtisztább utat.
Szárnyával ím e kor
Födözvén eltakar,
Nem tart föl utadon a váratlan vihar.
Feszítenek belül
Erők, hatalmasak,
Fékezhetetlenül
A zárt száj fölhasad,
S búsan vagy boldogan
Fölzeng, életre kél,
Szerelmet vall a vers,
Vagy vétket megítél,
De szív-ész egybeforrjon,
Hisz gondolattalan
Értelme sincs a szónak,
Enyészik nyomtalan.
BUDA FERENC fordítása
SZÜJÜNBAJ ERALIEV / kirgiz
Napok
A fű: ,
világ kezdete óta
zöld.
Ős-kéken ég
az ég is odafönt.
S zajlik az élet;
szikkadt medreit
holnap
zuhogva tölti be a víz.
S az emberélet?
----Mély szurdékokat
bevilágító tűz;
s lohadt,
de még testet melengető
zsarát.
Emez ragyog,
az már hamuba vált.
Ki melegít,
ki perzsel
napra nap.
Más szív
másképpen,
más láng módra hat.
De értünk ég itt
valamennyi tűz,
mert éjt oszlat
és orv hideget űz.
Nem veri végképp gaz a volt utat;
de fut időnk,
hullám hullámra csap.
Tegnapi dalainknál oly hamar
szebb, amit ma kezdünk, a mai dal.
RÓZSA ENDRE fordítása
ÁRIJA ELKSNE / lett
Mikor eljössz hozzám, ha eljössz...
Mikor eljössz hozzám, ha eljössz
(S így lesz-e majd, nem tudhatom),
Tűzhöz telepszünk, s meglobogva
Ruha szárad az ágakon.
Az élet felén túl leszünk már,
Újdonság szinte már sehol;
És nem is, nem is szerelem lesz,
Amit te magaddal hozol.
Csak ülünk majd, s nézzük: a szikrák
A sötéttel hogy szállanak.
Sóhajtani hallunk magasba
Nyújtózó erdős csúcsokat.
Elraboltuk a forgatagtól
E pár tiszta pillanatot;
Némán ülünk, alkonyi fényben
Lelkünk még egyszer felragyog.
JUSTINAS MARCINKEVICIUS / litván
Vers
Versem
botladozik: fut
utánad.
S ahogy leül
az útszélen megpihenni,
eszébe jut annyi emlék,
tömérdek, elmondhatatlan:
néz az égre,
néz a földre,
markával homokot mer,
nézi, ahogy elpereg.
Istenem — így szól.
Így írt versre verset
analfabéta nagyapám.
TANDORI DEZSŐ fordításai
JUVAN SESZTALOV / manysi
Bölcsőladik
Egy északi éjszaka erre születtem.
Bölcsőm a ladik vala — áldott az a hely,
hol zúgnak a nádasok egyre köröttem,
és csordul a szürkület — akár anyatej.
Ringatja a folyó, az egek betakarják,
bölcsőben a gyermeki béke szuszog.
Hullámtarajok: daloló, kicsi dajkák.
De zúgva:
dühödt haragú szúnyogok.
Nem sírtam — az élet
e kínja se fájhat,
ha táncban a hal kevereg-kavarog.
Arcom simogatta
kacagva sirályhad:
hűs szárnyaik árnya —
fehér mosolyok.
— Hurli-hur-lu-li! —
feketén ama hattyú
kiált, s felelek :
- Hur-lu-li!
Hur-lu-li!
Lehajlik az ág, a füvet cirógatja,
és ringva,
az árnyakat
eltereli.
Szavammal a szél
a folyón iramodva,
loholt puhabársonyu nádason át.
És belesuttogta a néma bozótba
a hattyúi lélek e régi dalát.
Zengette a fenyvesek húrjait ismént:
sodródjanak égbe gyerekszavaim —
mint önmaga képe
zúgatja az ösvényt
a szirti patak jeges áramain.
Egy északi város az álmom: az emlék.
Az éjszaka fénye,
bölcsőnyi ladik.
Csillámlik a hab s a lapáton a tajték.
Fölfröccsen a víz ragyogó szememig.
Hát engem a sors csuda kénye dobálhat:
hullám, ha taszít, sohasem nyafogok.
Csak szívem a háló — ne fogja ki bánat.
Add, hogy ne kínozzanak úgy szúnyogok.
És hattyúdalommal
evégre te békélj,
borítsd ma a szárnyaidat feketén,
ezüstöt erezz a hajamba — fehér éj;
kakukk siratozzon
az ág sűrűjén.
Táncoljon a halraj egész kikötőmig,
sirályhad az égbe: fehér mosolyok!
Folyót sose fékez erőnk:
vize ömlik.
Sodródik a széllel a dal:
dalolok.
VERESS MIKLÓS fordítása
PAVEL BOCU / moldován
Diófák
Diófák, dús, király-koronások!
Törzsetek, mint üllőn vert nemes fém.
Hozzátok az út — kis templom-ösvény,
árnyatokban pihen a zarándok.
Rólatok a költők verset írnak.
Hegedűink zúgástok idézik.
A messziről jött szél is elcsult vad
lesz, ha ágak simogatták végig.
És századok pördülnek elzuhanva.
Ti terjedjetek fel, le s mélybe forgók.
Az évgyűrűkbe rejtett multak hantja
fed sebhelyekkel barázdált népsorsot.
Köröskörül viharban fák hajolnak,
recsegnek, testük teli rettenettel.
De rátok néznek, s jöhet bármi holnap,
— mint szövetségben — ne adják hitük fel.
JOBBÁGY KÁROLY fordítása
MIHAIL DUGYIN / orosz
Nem tudom, a sors...
Nem tudom, a sors, vagy szerencsepatkó
Tart-e földi gondok fogságába vetve?
Végórámon meg nem halok, de újból
Visszatérek kilencszáznegyvenegybe.
Visszatérek az ágyútűz-pokolba,
Vérrel pecsételt szövetség szárnyain,
Hívnak, kiket nem tüntettek ki sorra,
Szerelem- s életben, ezredtársaim.
Hozzájuk térek, kik vasárnap éjjel
Először estek el, gyilkos tűz alatt.
Miként futárt a Győzelem hírével,
Lehet, úgy vár reám a hű csapat.
SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER fordítása
Forrás: Szovjet Irodalom, 1982 / 12. sz., 90-136. oldalak
