1
Ma napkeltekor az erdeifenyők
vörösfeketezöld
árnyékhálója olyan sűrű
hogy nem lehet már áttörni rajtuk
és a pintyek dalözöne úgy cseng
hogy nem is akaródzik áttörni rajtuk
Nesztelen nőnek a lábra
a szürke mohaharisnyák
észrevétlen sűrűsödnek a háton
lehullt fenyőtűk jávorbarna gyapja
Árnyékszarvakkal
szétöklelve az árnyéksereget
eltűnök
a vörösfeketezöld árnyékszövevényben
2
Szürke mohaszigetek
halmok barna hajlatai
emelkednek a hajnali ködben
fejem mohacsomókkal befedett bozontos dombját
sötét fenyőág-szarvaimat
magasba emelem
vérben forgó szemmel
Belebőgök
a hajnali ködbe
mézsárga homokdombokon át
mikor jávorünők nyaka
felrémlik előttem
át lilazöld tavakon
mikor felserkenéseimben
jávorborjak szeme csillan
párázó remegő kavargó tüzes hördülésekben
bömbölöm ki jávorlelkemet
mmmm mmmm mmmm mmmmm
mmm-mmező
mmm-mmélyvíz
mmmm-mmennybolt
mmmm-mmoha
mmmm-mmagam!
Képes Géza fordítása
Tamaz Csiladze: Kis állomás
Messze, túl az úton
szétszórt falu párállik a ködben,
odafönn csillagok közt
szenderegnek a nyárfák,
szemafor parázslik
a töltés szélén -
vadrózsabogyó.
Kilépsz a sínekhez
vársz valakit
szobormereven.
Ágyúk árnyéka ilyen.
A pőre puszta fölé lebegő
óriási, narancsszínű hold
felizzítja a kis megálló
talpalatnyi peronját.
Otthonos és fenséges az ég,
akár egy pantheonb,
sírkövön elszórt
szegfűszirmok a csillagok.
Az idő, amelyben
vonatok körbe cikáznak,
veled van tele, és
füttyszóval
és lobogókkal.
Egyszercsak fölrepesnek a sínek,
és egy szitakötő
kilobban, akár a gyertya.
Ezen a kis állomáson
csak másodpercre
torpannak meg a mennydörgő vonatok.
Rab Zsuzsa fordítása
Marina Cvetajeva: Hajnal a síneken
Míg a nap égre nem tör,
és bujtó kedve szét nem árad,
ködökből és sinekből
összerakosgatom hazámat.
Talpfákból és nyirekből,
hideg nyarakból, árvaságból,
míg a nap az égre nem tör,
míg nem jön pályaőr, ki rám szól.
A köd kegyesen ámít.
Még homály gyolcsába takarva
alszik a zúzott gránit,
meg a mezők sakktábla-rajza.
Ködből, madárseregből...
A hollófényű sínek-hozta
kósza, hazug hírekből...
Egy kődobás – még itt van Moszkva!
És sorra megjelennek
- mint ködből idézett valóság -
makacs tekintetemnek
széles tájaid, Oroszország!
Kibontom, szélesebbre!
S képzeletemből felrohanva
kúszik a köd-sinekre
a tűzkárosultak vonatja.
Vagonjain komorló
írás, öles kátrány-betűkkel:
„Negyven ember és nyolc ló”.
(Nekem ez is – örökre tűnt el.)
Sín-kígyó, talpfa-erdő.
Sorompóvá sürül a távol...
Nyirokból és didergő
nyirekből, ködből, árvaságból,
míg a nap égre nem tör
és bujtó kedve szét nem árad,
ködökből és sinekből
felépítem megint hazámat
tisztára és igazra.
Kék sínpár, végtelenbe indul...
Ott... még ott csillog az arca
a síneken... a síneken túl!
Rab Zsuzsa fordítása
