2018. szeptember 26., szerda

A végtelenség szomja (Visszatérés 26)

Alekszandr Mezsirov: Ébresztőóra



Úgy ötre járt. Koromsötétben
kapkodtam lábam téveteg:
a zamoszkvorecsjei télben
hazafelé kísértelek.

A Zamoszkorecsje ilyentájt
kihalt már, csöndes, fény sehol.
Soványka válladon kabátkád,
szótlan vagy, begubózkodol.

Nincs már kedvünk üres beszédre,
nem kell a szópufogtatás.
A lényegest elmondtam én, de
most Isten áldjon! S megbocsáss!…

Szűk kis kuckómba hazatérek,
ébresztőórám felhúzom,
megfőzöm gyatra feketémet,
s a munkának rugaszkodom.

Majd hat körül löttyöm lehajtva
egy-egy ásítást elnyelek,
s belé is kezdek a dologba:
vers-témákat keresgetek.

Vers-témákat, ahogy szokásom.
Az ősi játék elragad.
Órákon át magam csigázom,
és jó, ha végre egy akad.

A csöndes, szűk legényszobában
csörögj csak, óra, meg ne állj,
ketyegj szünet nélkül s hibátlan,
ha megkoptál is, rendre járj!

Nem fáradó harkály-kopácsod
idáig is hasznomra vált:
munkámmal egybe-kalapácsolt,
az idővel összhangba zárt.

Elalszom. Ébredek. S ha ébren
megszólalok: minduntalan
- legelsőnek -: Hány óra? - kérdem -
A földön most hány óra van?

Csorba Győző fordítása


Bulat Okudzsava: Verkliszó



Bukdácsolva, mint kis hajó viharban,
le-föl, hullámhegyen át, völgyön át,
udvar mélyéről árva verklidallam
küldi felém tömör, nagy bánatát.

Úgy elbúsul, hogy szinte könnyezik.
De fölrikolt egyszerre: mit is hallok?
Kis félresikló, bicebóca hangok
a legtisztább örömet zengetik.

Ujjongjon a dal  megzavart fülünkben,
ha együgyűn is, bárdolatlanul.
Nincs más igazság: élni akar minden,
mielőtt az özönvíz rázudul.

Sem ügyeskedés, sem mézes hazugság
nem kárpótlás a szeretet helyett.
...Százszor is elsütöttem én a puskát -
minden golyómból fülemile lett!


Jevgenyij Vinokurov: Festés



Hát véget ért a tespedés kora!
A székek már halomban. Forr a munka!
Felfordulás támad, de akkora,
hogy minium és mész csöpög hajunkra.
Téglarakás az asztalom helyén.
Elámulok a káosz furcsa báján.
Nem értem, hogy élhettem eddig én
a kispolgári rend sivár lapályán.
A régi érát azzal tisztelem,
hogy festékes hordóra települve
teát iszom. De lusta a kezem,
hogy firniszes arcomat letörülje.
Álmomban csapkod óriás ecset.
Szelet zúgat az üvegtelen ablak.
Hogy új világként megszülessenek,
előbb a világok is széthasadnak!
Sav párolog, orron vág hirtelen,
maró illatok könnyeket facsarnak.

A világot is könnyebb értenem
mélyeiből ennek a zűrzavarnak.

Rab Zsuzsa fordításai

2018. szeptember 24., hétfő

A végtelenség szomja (Visszatérés 25)

Jurij Levitanszkij: Szalmaszál




Mikor rendül a föld alattam,
reménytelen mélyeinek
örvénylő alvilága tárul,
s fölcsap az a jeges hideg -
mint ráolvasót, mint könyörgést,
elmormolom ezerszer is:
- Ó, édes munka, tarts meg engem,
kérlek, segíts, kérlek, segíts!
Jóság ölel körül, felém már
munkám enyhítő lelke száll,
s a felejtés fekete árján
felém libeg egy szalmaszál,
roppanó héj, kis semmi pálca,
csepp duda, törékeny hajó,
sztyeppen nőtt nádszálfurulyácska,
egyszál síp, mosolyogtató.

Rab Zsuzsa fordítása


Parujr Szevak: Művészet




Dúdol a szél valami dallamot;
Beethoven húrja szebben nem zenél.

Vak horizonton hajnalfény dereng;
sosem-látott, Rembrandt-festette kép.

Az élet túltesz még Shakespeare-n is,
döbbenetes tragédiáival…

S mi művészetet játszunk, te meg én,
Mégpedig úgy… Nem volt ily eltökélt
Cervantes bús lovagja sem talán.

Bede Anna fordítása


Bella Ahmadulina: Belép a lány



Belép a lány. Tizennyolc éves. Áll.
- Hány esztendős?
- Tizennyóc – válaszolja.
Sokszög: térd meg könyék, arccsont meg áll.
Félszegség, gőg és haj: szélverte boglya.

Csoda az egész: hősi mód sovány,
égő szeméből vitézi tűz árad.
És látom napcserzette homlokán
a füzet fölé görnyedt éjszakákat.

- Tizennyóc – mondta újra. - Engemet
odahaza, nálunk, nem ért meg senki.
De nem baj! Tudom, még költő lehet 
belőlem! - Sír, az arcát el se rejti.

Szeretem, ahogy néz, sötét-vadul,
s hogy fájásig mohó, s jólelkű mégis.
Mosolygok. Rég volt-e, hogy valahol
így álltam én is, így beszéltem én is?

Búcsúzik. Siet. Nincs egy perce sem,
ki kell használni az időt sietve:
báját nem tudva, állni félszegen,
szomorkodni, örömről mit se sejtve.

Rab Zsuzsa fordítása