A végtelenség szomja (Visszatérés 23)

Borisz Paszternak: Utazás

Fut a gőzös, zihál rohanva,
kerekeket pörget a gép.
S körül a fenyves csupa gyanta,
és nyírfákat lenget a lanka,
s elóttünk fut valami még.

Fut az út, oszlopok nyüzsögnek,
s a kalauznő haja repked
s a rétre korom leple terjed,
attól lesz kesedűbb a lég.

Tombol a dugattyú, a henger,
hajtókarok villámlanak,
a pálya mentén úszva leng el
egy kánya-forma árny-alak.

Köhög a masina a füstben,
mit sapkájaként félrevág, 
s az erdők, mint letűnt időkben,
mint hajdan, e sürgésre körben,
ügyet se vetve, áll időtlen,
csak áll és szendereg tovább.

És valahol a városok,
mint rég, távolból integetve - 
oda vontatják estelente
a régi állomás-sínekre
az újonnan-jött vonatot.

A csarnokokból kiözönlött
utas-tömeg kavarog ott,
s jönnek vonatkísérők, őrök,
kalauzok, pénztárosok.

Sa férfi, ki titkába görnyedt,
ím a kanyarban elveszett,
fölszabta szőnyegét a kőnek,
szétdúlt szigorú tömböket,
gödröket, kürtőket, tetőket, 
hotelt, színházat, hirdetőt meg
hársfasort, sétányt és teret.

Kapualjat, kaput, falat,
lakást, udvart, lépcsőt a mélyben -
hol szenvedélyek játszanak
a világ-változás nevében.

Garai Gábor fordítása



Olzsasz Szulejmen: Hegyomlás

Féktelen harsanású férfitorkok,
Egy-ölelésben tél és délibáb.
Ó hegyek ritmusa, könnyű köd-ormok,
napfény-egyszerű pusztai világ!
Kövön a repedés kígyóként tekereg,
nyírgyökerek a porfírt
széthasítják.
Tipratják lovas nomádseregek
a korrózió-meglehelte sziklát.
A karaván-kutyák
némán loholnak
a tingva vonuló tevék után,
az üres égre szimatolnak,
hogy esőt hoz a szél talán.
Hová, karaván? Porviharaid
kinek készülsz sárga arcába köpni?
Milyen ösvények
hajlós ágait
mennek málhás tevéid összetörni?
Homokfelhőt ver a Takla-Makán.
Óvatosan a hágón! Hogyha volna
egy üres nyereg, végy fel, karaván!
Gyerünk oda, ahol hegyek omolnak!

Rab Zsuzsa fordítása


Vlagyimir Majakovszkij: Kikötő

Vizek lepedőjén hasaltam,
mit fehér fogsor tépdesett.
Hajókürt búgott, téz-zsivajban
szerelem áradt, s élvezet.
Öblök bölcsőiben a csónak
vas-anyja kebelén szopott.
Fülében a süket hajóknak
násfák voltak a horgonyok.

Kálnoky László fordítása

A végtelenség szomja (Visszatérés-3)

Jevgenyij Vinokurov: A század elején

Roskadnak régi rőzsegátak.
A láp nehéz párát lehel.
Platon Karatajevre vártak,
Raszputyin jött helyette el.

Sírdogált az anyóka lopva: 
vén fejjel meghibbant talán -
puskatust fogott az apóka,
s verekedett Szvecsnaja Szlobodán!

Gyötrődés várt az ifjúságra.
Hó porzik lovasok alatt. 
Az Ideál fejszéje vágja
az orosz hétköznapokat.

Jósol a bank előtt cigánylány,
akár a légy, erőszakos.

Apám egy dalt pönget gitárján,
Mill könyvét olvasgatja most.

Hókák, pejek szállnak robogva,
gyeplő-tépve völgyen-hegyen.

S az elégikus orosz trojka
ágyútalppá vált hirtelen.

Rab Zsuzsa fordítása


Anna Ahmatova: A szmolenszki temetőben

Hát minden ide torkollt: ebédek, telekkönyvek,
rangok és cselszövések, színházi páholyok…
Rozsdás angyalka hullat a sírra száraz könnyet,
nemesi koronákon lassú eső csorog.
Morajlott messziről, mint vészjósló haditábor -
a titkok földje volt még a nem-ismert Kelet.
Viktoriánus szellem szivárgott Angliából,
kánkán örvénye forgott, konfetti repkedett.

Rab Zsuzsa fordítása


Anna Ahmatova: Fantom

Lámpák csikorgó gömbjei
korán kigyúlva imbolyognak.
Tiszta a fénye, ünnepi
a hullongó hócsillagoknak.

Mintha űznék a lovakat,
gyorsul az ügetés veszettül -
szállnak a könnyű hó alatt,
a kékes hó-hálón keresztül.

Az aranysujtásos huszár
a szán farában áll vigyázzban.
Lassan körültekint a cár,
üres szemében furcsa láz van.

Rab Zsuzsa fordítása


Valerij Brjuszov: Üdvözlet a tömegnek

Sötét sikátorokba fojtva,
fuldokló városi rabok,
az elveszített napra jaj de vágyunk!
Szobánk falának tompa foltja
elzárja tőlünk a napot.
Oly pisla, oly szerény
az árva lámpafény,
bár fürdetné színektől elszokott
szemeteket olvadt aranyu hajnal!
Lassú-homályos
utunk a város
ünnepli makacs vas-csörgésű zajjal.
Mind mélyebb sikátorok közt kerengve
a csillagos és láng-hajnalu mennybe
nem szállhatunk fel soha dallal!

Üdvözlégy, örök-gond-terhelte Város,
te mű-sugáros,
fény és homály királyi változása!
Oly édes nekünk ez a buja-mély,
ez irdatlan-hatalmas börtön-éj!

Az ajtók régen befalazva,
s beszögelve az ablakok,
az őrök kezében a szablya
friss, vérivó éllel ragyog -
s csuklónkon – láncok fénylenek!
S hallga, fohász kel, égbe szállván,
és mindörökké él a bálvány,
kőből rakott por-rengeteg.

A tömeget magasztalom ma itt,
melyet nyügöznek zsarnok-kalodák - 
s a feslett arany palotát
és az újságok üvegtornyait.
És azt ünnepli zengve ez a toll,
mit kedvencéül választott a kor.
(A plebs elismerése – gyönge bér,
de méltóbbat a költő el nem ér!)
Dicsőitem ujjongó útainkat,
ahol a szajha jár,
és vihogó-sóvár
képpel kacsingat,
s ahol az emberáradat
nyüzsög, dobog, zihál, dagad,
s a fáradt
alkonyi árnyak
smaragdszín bánatába szőve
suhannak tébolyult hintók, előre,
dús kirakatok fényei
s bús koldusok reményei
között,
ujjongó lámpa-cégérek felé.

S a nagy, vakító napot is dicsérem
(ezernyi nap közt ilyen is akad),
mikor a tűzben, a füstben, a vérben
könyörtelen
iszonyú hangot ad
a lázadozva mozduló tömeg,
s a duhajkodó, háborult vad
sárba tiporja már a múltat,
játékszere a vérpad és bitófa,
de mintegy titkos szellem-szóra 
(mint bő, szabad vizek folyója)
világos fővel – nincs előtte gát
a diadalmas célra tör,
se hall, se lát,
és követelve királyi jogát,
jövő századok útját nyitja meg!

Dicsérem igaz akaratodat,
tömeg!

Kardos László fordítása

Mihail Lvov versei

Búcsú

A gőzös gomolygó füstjében 
nem látni már fehér kezed. 
Pár könnycsepp virágzik szememben: 
virágzik, szárad, elpereg.

A dombok már el is fedik
 a márvány-üveg pályaudvart, 
nem mondtam mindent el pedig,
 úgy szívből el sem is búcsúztam.

Nem úgy. S nem azt mondtam. S nem is 
az voltam, szám szádhoz sem úgy ért... 
Ám én ha vissza is fordulnék,
 a vonat mind messzebbre visz.

1939

Kiss Benedek fordítása

Hogy férfi légy

Hogy férfi légy, kevés annak születned. 
Hogy vassá válj. kevés, ha érce vagy. 
Be kell olvadnod. Széjjeltöredezned. 
S akár az érc, feláldoznod magad. 
Mily viharok zúdultak át a lelken! 
Katona vagy - sorsod ekként fogadd. 
asszony-csóktól golyóig a kebelben 
és hőkölés nélkül vívd harcodat. 
Halálra-készenlét — akárha fegyver.
 S egyszer használd is, ha kéri hazád... 
A férfiak bátran halnak meg. ha meg kell, 
s jövő századokban élnek tovább.

1943

Tamás Menyhért fordítása

Magaslat
               M. G. Fomicsevnek

Az osztagparancsnoknak egy napon
szóltak: vegye be a fennsíkot s lője
be a dombokat. A magaslaton
meghalhat, de jusson föl rá előtte.
És mi bevettük a magaslatot,
és mindnyájan tudják, kik megmaradtak,
hogy valahányunk életében ott
vár rá, hogy elfoglaljuk, egy magaslat;
s ha útközben meghalunk, életünk
árán a tűzfészket a levegőbe
röpítve: temessenek a tetőre,
amelyet mindenképpen beveszünk.

1944

Rónay György fordítása

Ázsiai szemünk

Testvéreim, ázsiaiak, 
a szálat ki nem bogozom:
 a tábortüzek füstje miatt 
húztátok így össze vajon
 a szemetek? Vagy a nyeregben, 
ahogy céloztatok a vad 
harcban, feszült meg túl erősen, 
és mindétiglen így maradt?

Mezey Katalin fordítása


Cseljabinszk–Moszkva

Soha nincs nyugtom,
s a dolgozószoba ablaka mellett
sose bírtam elülni,
legyen másé vagy enyém. 
Fut az élet ijesztőn.
Repülőn születik ma a gyermek
S repülőn írunk,
s dalolunk is a kozmosz ölén. 
De hisz emlékszem még
a szánra,
hintaszékre,
szekérre,
kocsisokra,
derék fickókra,
glancos lovakon. 
A menetrendet
nem tudta
a szánok közlekedése.
Apák,
nagyapák,
ükapák
még ráértek nagyon.
Iliászba beillő ősök
hasznos közlekedése...
Meg a csörgők,
csöngők,
s kürtök távoli hangjai...
De azért
Cseljabinszktól
Domogyedovóig
mégse
rossz egyszerre ilyen gigászit ugrani!

1969

Rónay György fordítása


Csalogány-álom

Kimerült, elaludt
a család, az enyémek, 
s az éjre hullt
a súlytalan ének, 
a nyári, nyugalmat
adó csalogánydal,
csalogány-álomban
jött el a hajnal.
De ekkor az erdő
magnetofonja
leállt, a kiömlő
dalt elapasztva,
s a védtelen álmot
összezavarta
a varjak erőszakos,
ostoba hangja.

1969

Mezey Katalin fordítása


Anyám emlékére

Bizony kell hogy az embert, mig gyönge legény,
 önzetlen otthon melege óvja! 
Ha tán él még egy keveset anyám, 
szegény, páratlan költő lehettem volna.

Élet. ó! nyújtottál sok erőt, örömet, 
egyedül anyámat rekesztetted ki! 
Alig ért megszülni, születtem s — odalett. 
Durvábban nem lopott meg soha senki.

Soha én jóságos, szép fejét mellemen 
nem érezhettem, nem simogattam. 
S hozzá nem futhattam egyszer sem,
sohasem, hogy büszke fejemet mellére hajtsam.

És egész életem hiánya: árvaság 
karma a torkomon, mert igazából 
családom nem volt. s e híjon hullt sok barát
és. mama, verseimnek is hiányzol!

1964

Kiss Benedek fordítása


Ismét fénylik minden

Ismét
fenylik minden
a napban, 
delel sorsom
ragyogása — 
apaság joga,
a halhatatlan —.
összhangban egek
s füvek láza... 
Ismét
koronát tart az
égbolt, 
tavaszi folyók
vize árad. 
beláthatatlan
ajándékod, 
ó, élet!
ó. haza!
ó, század!
Bár nincs messze
esteledésem.
tavasztól
vagyok újra gazdag!
Napfényt kortyolok.
hogy késsen
árnyéka
az alkonyatnak.

1974

Kiss Dénes fordítása

*

Néhány szó Mihail Lvovról

Sz. Baskiriában, 1916-ban; tatár származású, orosz költő. 1941-ben végezte el a Gorkij irodalmi iskolát, versei 1940 óta jelennek meg. Nem volt kenyere a költői kísérletezés, hangja egyértelmű, tiszta. Vresei világában fontos helyet foglal el az Ural és vidéke, illetve korán elvesztett szülei utáni vágyakozás. Tevékenyen vette ki részét a második világháborúból is. 

Forrás: Szovjet Irodalom, 1978 / 1. szám, 114-124. oldalak

Majakovszkij különszám (1)

Vlagyimir Majakovszkij verseiből

MAGYARUL ELŐSZÖR

Zörejek, zajok, morajok

Visszhangzik a város: surrognak, sürögnek 
talpak és kerekek, és a zaj monoton. 
Emberek és lovak — része egy seregnek, 
ménesként mely suhan a sugárutakon.

Viselnek kis lányok parányi surranót, 
zajládák zörögnek, füst szele mos. 
Kancáknak hasáig zsákutcák sara nőtt,
állomást csilingel a villamos.

Sokaság a térig alagút-passzázson
sodródik gondolat-csatornán oda majd,
hol kormos és morgós pofával, füstös-koronásán
ül bazári cárság trónusára a zaj.

1913

Tréfa-séma

Süvített szél, és rettenet 
szökött szivünkbe immár: 
egy néne vitte a tejet, 
útja vasúti sínpár.

De villámokat szeme szór,
hogy róla ne feledkezz: 
jelezte minden szemafor, 
jön az okai expressz.

Talán már siratnók anyót,
 tán süket volt az áldott, 
de bátya birkát nógatott, 
s időben rákiáltott.

A néne jobbra szökken, 
a vonat balra száguld. 
Bátya ha nem lép közbe, 
már bizony kétfelé hullt.

Nem föd már vonatfüst eget, 
két hősünk messze iszkol. 
A hétköznapi hősöket 
illessük tisztelettel.

Ki népünkből ugrik elő, 
serénynek ismerős, 
éljen e birkanevelő, 
középparaszti hős.

Éjűző napnak éljenezz, 
éjgyőző csillagoknak!
 Hát éljen az, és éljen ez! 
Éljen! Mert sokasodnak!

VERESS MIKLÓS fordításai

1923


Krím

Lépek,
nézek ablakon át — 
virágok
s ég, kékszín világ, 
most orrodban
magnóliák, 
most szemedben
glicíniák.

Tej előttem
és nem
tea, 
fenn fénylő
dísz a hold. 
S Csairra
nappal-
éjszaka 
bömbölő
víz zuhog.

Hullám-hadfik
foglyaként
senyved
vízmélyi homokon 
a palotákból
kiseprett 
sok najád és triton.

De a paloták
mások ám: 
vízi áldással
telve, 
eredj, munkás,
rád vár puhán 
nagyherceg
ágyaselyme.

Hámorok — hegyi máglyák, 
s kékblúz-varázs a tengeren. 
Ember-gyorsjavításra
állt át 
a nagy
krími kovácsüzem.

1927

POLGÁR ISTVÁN fordítása

ÚJ FORDÍTÁSOK

Papírosszörnyek
Vlagyimir Majakovszkij észlelései

Ha
a föld gyeplőjét
kezemben
tartanám, 
én 
megállítanám a földet:
- Ne tovább! 
Hallod,
tollak és töltőtollak
hivatalok íróasztalán 
csikorognak,
mintha a föld
csikorgatná fogát. 
Emberi büszkeség,
csitulj el ez egyszer! 
Hát emberek ezek?
Tán még anyjuk se volt. 
Fontos papírok margóin
folyik szét
az ember, 
nem is ember már,
óriás
tintafolt. 
Kamrácskákban
látni
emberek árnyait. 
Embernek
egy öl jut.
Papírosnak
ezer. 
A papíros
pompás palotákban
lakik, 
asztalokon alszik,
szekrényekben hever. 
Posztóra
bolt előtt
emberek ezre vár, 
kézen nincs kesztyű,
lábon nincs kalucsni. 
És az iratoknak?
Kosarakon kosár,
az ügyeknek
mappa,
legyen hol aludni. 
Utazni szeretnél?
Tán Madrid érdekel? 
Rubel nélkül
nem jutsz el oda
egyhamar! 
A papír ingyen
vonatra száll,
tengerre kel, 
épül még számára
számos
új postahivatal! 
A hajdani hősnek
gemkapocs
a lába, 
esze néma,
mikor
a papírok szólnak. 
Az ember
küldönccé válik
nemsokára, 
szolgál majd
mindegyik
a papírosoknak. 
Az aktatáskába
alig fér
az akta, 
fehér fogú széle
vicsorog. 
Maholnap
az ember
az aktatáskák rekeszeit
lakja, 
lakásainkat meg -
a papírosok. 
Látom
a jövendőt
- nem én találtam ki: 
papírosok
szócsövei
erről ordítanak — 
az asztalnál
az irat fog
teát iszogatni, 
összegyűrt emberke
hever majd
az asztal alatt.

Lángból bonts lobogót,
süvölts rájuk, akár 
az ágyúgolyó,
tépje fogad, 
mint ellenségedet,
gyűlöld,
proletár, 
a fölösleges
papírosokat.

1927

SIMOR ANDRÁS fordítása

Teoretikusok

Mint intelligens
retektipusok, 
éltek
nálunk
teoretikusok. 
Apait, anyait
megkap
a nyájuk -
ezerkötetes
legalább
koponyájuk. 
Kitanulva
a formula,
axióma, 
ketyeg agyukban
mérnöki taxióra. 
Hivatalnoki létra,
ki tudna
megállni — 
s taníthatsz-e
kesztyűben
gépet dudálni? 
Megvonja a vállát
a munkába a franc 
esne,
izgatóbb a preferansz. 
Feladat?
A henyébe belefér-e?
Lebegteti
lelkeik
mennyei szféra.
Ha a gép
elakad,
mert lusta a tengely 
komor arca 
az egekbe
mereng el,
csak bámul,
mint rádióra a birka. 
Ki tudósi
nevet
mondsz magadénak, 
ne tekintsd
a kezed
fölös
akadéknak.
Nem a könyv
a tudás csak -
ezért fabrikáld
teóriákkal egybe
a szép praktikát. 

1929

VERESS MIKLÓS fordítása

A hetvenes évek lírája (3): Mai költők

Zurab Nyizsaradze: Tavasz

JURIJ LEVITANSZKIJ / orosz
Jók az ilyen napok

Jók az ilyen napok: az értelem világos már, a téma is kitalálva, aztán mind sebesebben, gyorsabban, 
ahogy kívánja a kulcs, mint Haydn finálé felé közelgő
Búcsú szimfóniája,
mikor tétele végén elfújja a gyertyát a muzsikus 
s elmegy — mind tágasabb erdőbe —,
mennek sorra mind a zenészek — 
falevél-partitúrák sorról sorra elégnek — 
a zenekarban elalusznak a gyertyák, egyik a másik után   —
elmennek mind a zenészek — 
hamarosan minden gyertya kialszik —
egyik a másik után — 
hamvadnak halkan a nyírek az őszben,
a berkenye is kilobban, 
az őszi nyárfa is lemezteleníti magát, 
a természet mind pőrébb, s benne
mind kevesebb titok van, 
ahogyan lefoszlík az erdő, és a szem
mélyére lelát — 
mind tágasabb, némább az erdő —
mennek sorra mind a zenészek — 
a hegedűs kezében zeng az utolsó hegedű még — 
az utolsó flóta is elhal majd —
elmennek mind a zenészek — 
a zenekarban az utolsó gyertya is
tövig ég... 
Jók az ilyen napok, felhőtlen,
azúr-kék foglalatukban, 
mikor érthető a természet,
és fénybe, csendbe veszünk, 
mikor életről, halálról, dicsőségről
könnyű-nyugodtan
tűnődünk, s még sok mindent,
még annyi mindent forgat eszünk.

JEVGENYIJ VINOKUROV / orosz
A hosszú életű ember

Ül, sapkában, nyűttes kabátban, 
bajszát mozgatja hallgatag. 
Szaklyája előtt ül magában, 
Samilt is látta még az agg... 
Élt. Ifjan még a bégnél szolgált, 
délceg lovon ékeskedett, 
portyázó útról szép fogolylányt 
hozott házába, megesett. 
Élt. A húst úgy szaggatta, kézzel, 
kumisz folyt bajszán lefele.
S mint vízgyűrűk terjednek széjjel,
úgy szaladt szét az élete.
Élt, mint ló, el nem hagyva jászlát,
sziklák nehéz fala alatt.
Kíöblögette csak a száját
az élettel, de nem ivott.
Élt. És folyt az eleven élet.
Ő nem kesergett semmiért.
Csak épp, mint aki beletévedt
a létbe: élt, csak élt, csak élt.
És ott állt angyala mögötte,
aki végig őrizte őt.
Mint kupa bor, ott volt kitöltve
az élet az orra előtt...
Kőbe vésett Korán-sor lába mellett.
Ott hajtottam térdet-fejet
helyettük, kik röptükben énekeltek,
a korán meghaltak helyett.

ANDREJ VOZNYESZENSZKIJ / orosz
Gólyák

Nyír-tornyot koronáz a fészek. 
Gólya áll benne, asszonyával. 
A lakatlan tanyára néznek 
artisztikus céltalansággal.

A fészek fent a nyírfa ágán, 
mint a csillag Betlehem táján. 
Két nyak tekereg ki belőle, 
mint a kígyó hajlik serleg fölébe a
 medicina emblémáján.

Az emberfészeknek nincsen lakója. 
Régen korhadt gerenda-halmaz. 
Munka nélkül teng-leng a gólya, 
pedig — szeretettel jutalmaz. 
De a jutalmat nincs ki hordja.

Vesztett fiait még, úgy képzelem, 
nem szülte újra Belorusszia. 
Nélkülük a madár is védtelen. 
S hátha a gólyapárnak sincs fia?

... Valamikor egy eső-gyöngyös 
égi utas majd erre téved, 
és ajándékaképp az égnek, 
a szíve alatt csoda verdes.

Majd végigtapogatja testét, 
minthogyha keresné gyufáját, 
s boldogan szól: „Itt vagyok, tessék, 
fiút hoztam nektek, madárkák!"

FLOR VASZILJEV / udmurt
Az erdőn nincs fölösleges fa

Az erdőn nincs 
fölösleges fa egy se.
Ősi, vad szépségétől fosztja meg,
ha csak egy bokrot is kivág a fejsze,
szegényebb lesz a sűrű rengeteg.

Mily jólesik az embernek a részvét,
mikor reá nehéz csapás szakad!
Az ember boldog
és örömmel néz szét,
ha tudja: nincs maga az ég alatt.

Éppen elég széles és kék a Volga,
a Kámával mégis hatalmasabb.
És számomra
Oroszország se volna,
ha udmurt földem nélkül volna csak.

RAB ZSUZSA fordításai

GLEB GORBOVSZKIJ / orosz
A jakutszki ötsorosokból

1.

Utazni jó — harmadik polcon. 
Lent a társam kefirt kivánt. 
Egy trikós kártyát bont, hogy osszon. 
És kint a fenyő-tánc-porondon 
piheg a képtelen világ.

2.

Ezen az őszön a föld rengett. 
Futok. . . S — robban a hegy odább! 
Sík terep. Hegyeket leszednek. 
Bár csúcs kell emlékezetemnek, 
hol tegnap megállt még a láb...

3.

Gumicsizmában gázolunk.
A folyó lábam rázza, húzza.
... Egymástól oly messze vagyunk,
egy út két végén ballagunk,
bele ne haljunk bánatunkba...

4.

Kamillavirágok közt látlak. 
Alszol, s egy bölcs méh épp oda, 
ledobott ingecskédre szállt csak. 
A folyó hullám-tarajának 
evező-élen homloka...

5.

Sapkám alatt — zene az ég! 
Minden gond semmi lett, silány. 
Teherautó platója véd, 
s van itt sok csomag s dinnye még, 
s velem van Bach Sebastián...

6.

Tudd, élek... Erdőt taposok, 
sötétből kifelé lopózva. 
Feléd... Hallod, az ág ropog! 
S ha a fény is kilobban ott, 
mint kutya, indulok nyomodba.

7.

Ha most egy falun rajtaütnék, 
lelnék ott lóra s hóra ám. 
Kóstolnám a vén falu füstjét, 
a cárlány megkedvelne tüstént. 
S elbúcsúznék örökre tán...

8.

Hátamon zsák. A lánysereg 
a villamoson rendületlen, 
sterilen horzsolva nevet. 
Leszállók. Már gyalog megyek. 
Mégis vidáman... S porlepetten.

ROBERT ROZSGYESZTVENSZKIJ / orosz
Leülök, írom emlékeim...

Leülök, írom emlékeim. 
Áradatként
ömlenek.
Életrajzom kis közhelyein 
színezgetek, 
ha lehet.
Bőbeszédüen és könnyedén 
szólok mindenről.
Csupán
jelzem, hogy
filozofáltam én. 
Globális témák 
fokán. 
A halhatatlanság
és a kor,
fénylő, messze tengerek 
(hadd lássák
az olvasók komoly, 
széles, tágas 
lelkemet)...
Nagy könyv lesz belőle, több kötet, 
lesz benne öröm
s harag.
Szólok róluk is majd, 
akiket
megismertem ezalatt. 
Kivel ettem,
vagy csevegtem el, 
s kivel ittam, nem titok... 
És senki se hánytorgatja fel, 
ha egy kicsit
tódítok.
Tágra nyitom ismereteim, 
ítélek
évek fölött...

Leülök, írom 
emlékeim, 
csak bús órán
körmölök, 
ha rám köszönt 
gondtalan korom. 
S míg álmos tűz simogat, 
szerelmi lírám, úgy gondolom, 
emlék lesz számomra csak.

GARAI GÁBOR fordításai

JEVGENYIJ JEVTUSENKO / orosz
Séta fiammal

Micsoda zenét csikorog 
egy gyerekcsizma a havon, 
micsoda ujjongó torok 
köszönt mókust az ágakon!

Istenáldotta tiszta nap, 
amely fiadtól földerül: 
kéklő árnyéka itt szalad — 
ma nincs árnyékod egyedül.

Felnőtt és gyerek — furcsa pár, 
a gyerek létünk fintora: 
nélküle életünk sivár, 
gyerekké leszünk általa.

A szemükben, mely tündököl 
mintha a jövő tűnne föl. 
Oly tisztán cseng üde szavuk, 
mintha nem lenne szó — hazug!

Zendülő lelkük csupa harc. 
Lényük az élet — az egész. 
S mit párolog a gyerekarc: 
a nap, a fagy, a tej, a méz.

Mert amit áraszt, az maga 
a gyaluforgács illata, 
kertet bóditó zelnice
és bíbor dinnyék nyárize,

és sajtszagú hegyi akol —
örökkévalóság, ahol
méreg és méz már egy elem,
s ki nem gyermek — mind léttelen.

VERESS MIKLÓS fordítása

HAMO SZAHJAN / örmény
Hullám

Úszni veled — élni — a felhőtlen térségeket
És ezek a vörös-zöld, a vörös-zöld hegyek. . .
A szirt fokáról szakadtál le a mélységbe,
S kiáltottál, és én, legyőzve félénkségem,
Hozzád siettem és a visszhangos ösvényen
Kerestelek, s végül csak magamra eszméltem.
Egy kőre futottál, táncra perdültél,
Kényre-kedvre kigúnyoltál és eltűntél.. .
Kinek is kellek én? Mire törekszem hát itt?
Gondolkodom. Csüggedten lépdelek a házig.
Te még egyre ezüst fény vagy, látlak fáradt szemmel
S látom messze, bár a távolt köd borítja —
Friss ifjúságod csak egy korty: csillapítja
Olthatatlan szomjúságát a vénséges tenger.

KONCZEK JÓZSEF fordítása

LOIK SERALI / tadzsik
Hogyha csillag...

Hogyha csillag, bárcsak egy, lehull, 
szomorodom: baljós jel az ismét.
 Szél ha fákat nyögettet-vadul, 
szomorodom: mert az engem is tép.

Látom: az ösvényt gaz veri fel,
 rögtön rámcsap, hogy te elfeledtél. 
Látom: aszálytól holt a meder, 
szomorodom: dermed a meleg vér.

Egy gyerek, ha meghal hirtelen, 
mindünk kínja, könnyezni se szégyen.
 Asszony, ki meddő s gyermektelen, 
anyaként sír ama temetésen.

Szivünk! Szivünk! Mi van mivelünk? 
Hát ennyire nagy, ennyire érez? 
Bánat s világ ha összevegyült: 
párok ők a végtelen egészhez?

GYŐRI LÁSZLÓ fordítása

ZAKI NURI / tatár
Télen erre...

Télen erre szinte senki se járt, 
a hó olyan magasra torlott ... 
Hideg szélben törhetett el az ág, 
és egy hóbuckába fúródott.

Mint a sastoll,
egyszerre leesett,
sokáig feketéllt a rajza.
Egy jegenye öles törzse megett
feküdt -
majd a hó betakarta.

Más ég, új part? Nem vágyott soha rá, 
idegenbe, boldogabb tájra: 
bebújt a fehér takaró alá, 
a hazai föld hideg havába.

A hó elolvadt — s az ág megeredt, 
szél tépte, törte fagy hiába. 
A boszorkányos május ránevet, 
s rügyet bont fölötte a nyárfa.

Fölébredt, mégis fölébredhetett, 
gyökeret eresztett a földbe. 
A nyárfa, mint anya a gyereket, 
úgy fogja, úgy takarja ölbe.

Hallod a tavaszt, hallod a szavát,
azt súgja békés türelemmel:
ez a kicsi ág,
ez a kicsi ág
is óriás fa lesz majd egyszer.

OLÁH JÁNOS fordítása

ATA ATADZSANOV / türkmén
A kertész boldogsága

Bármeddig éljen a világon,
De háromszor boldog egy éven
A kertész a maga kertjében.
Nektek is ugyanezt kívánom,
Legalább háromszor egy éven.

Először, ha az idő elválik, 
A szorgos kertész boldog éppen, 
Hisz a kertje virágzik, 
Az árny minden utast megállít. 
Boldog, ha gyümölcse érésben, 
Meg-megrázza a fák koronáit, 
Az ágról egy almát megáhít, 
Boldog a kertész mindenképpen. 
Boldoggá végül akkor válik, 
Ha mutatja roskadó fáit 
S kínálja, aki megáll itt, 
Meglátogatja kertjében.

Bármi történjék a világon, 
Mindenképp boldog egy éven, 
Aki fárad, arat kertjében... 
Nektek is ugyanezt kívánom, 
E három boldogságot egy éven.

KALÁSZ MÁRTON fordítása

SZVITLANA JOVENKO / ukrán
A nem szeretett nő

A gyakran gunyoros és szemtelen,
 tündöklő asszony hirtelen elbágyadt:
 „a kedvesem mi bántja, milyen bánat, 
mi érhette vajon a kedvesem? 
Fanyar bánatod őrzi némaság, 
de tükröződik folyton a szememben, 
és megvigasztal reményed-veszetten 
kimondhatatlan gyengéd hallgatás. 
E kedves felhő egész vagyonom, 
halványabb lettem, nem tudok nevetni,
 ifjú félszegség nem tudja hitetni, 
átüt a sziv a kamasz-mosolyon. 
Kedves, ki nem vagy enyém percre sem, 
és nem vagy velem soha gondolatban,
 mi fáj az el-nem-mondható szavakban, 
dühöngsz, de oktalanul, gyermekem. 
Egy új asszony szerelme, ami éget, 
hogyha tiéd lesz, elvesztetted szintén."
„Testetlen árnyék, aki jobb vagy, mint én, 
számomra méreg a nagylelkűséged. 
Gúnyolni próbálj, és rajtam nevetni, 
idézz rám bajt és megfogamzó átkot! 
De rejtsd szemed és gyermek-szipogásod! 
Nem tudlak szeretni..."

KÁROLYI AMY fordítása

HALIMA HUDAJBERDIJEVA / üzbég
Engem egyre csak az bánt...

Engem egyre csak az bánt, keserít, 
Hogy kapcsolat helyett szakítás lettem, 
S hogy éveinek kártyalapjait
 így összekavartam vagy megkevertem.

Vétkemre nehéz mentséget felhozni, 
Ha vétek volt, hogy már az elején, 
Nem akarván Önnek fájdalmat okozni, 
Fájdalmat éppen így okoztam én.

Mi voltam Önnek? Nem tudok semmit sem. 
Ahhoz, hogy minden — nincs erőm nekem. 
Szívemben cseppnyi rosszindulat sincsen, 
De szerelem sincs, jaj, egy cseppnyi sem!

SZILÁGYI ÁKOS fordítása

Forrás: Szovjet Irodalom, 1982 / 12. sz., 140-178. oldalak