Ne lőjetek a fehér hattyúkra! (2)

Borisz Vasziljev színművének második része

MÁSODIK RÉSZ

Amikor a szín megvilágosodik, újból munkában látjuk Jegort. Tiszta ingben, ünnepélyesen dolgozik, Kolkával együtt deszkát gyalul a ház mellett, amelyben Nonna Jurjevna lakást kapott. Megint tempósan beszélget a fiával.

JEGOR Igyekezzél, fiam, hogy sohase kapkodd el a munkát. Úgy dolgozz, ahogy a lelked diktálja, mert a lélek mindig mindenben mértéket tud tartani.

KOLKA Édesapám, miért beszélsz te mindig a lélekről? Az iskolában azt tanítják nekünk, hogy egyáltalában nincs is lélek, csak reflexek vannak.

JEGOR Mik vannak?

KOLKA Reflexek. Tudod, amikor valaki akar valamit, és rögtön csorog a nyála.

JEGOR Nagyon jól mondják. De amikor nem akar valamit, akkor mi csorog?

KOLKA Erről nem beszéltek.

JEGOR Akkor, fiam a könnyei csorognak az embernek. Bizony, amikor már semmit sem akar, semmit sem szeretne tenni, de mégis követelik tőle. Nem az arcán csorognak végig a könnyek, hanem befelé hullanak. És égetnek, akár a tűz. Azért égetnek, mert ilyenkor a lélek sír. Mégis van lelke az embernek, csak úgy látszik, nem mindenkié egyforma. Ezért aztán mindenkinek meg kell tanulnia, hogy meghallja a lélek szavát. Hogy az mit is tanácsol neki.

KOLKA Dolgozni kell, nem a lélek szavát hallgatni.

JEGOR Nem, fiam, ne beszélj így. A legfontosabb az, hogy mindig szíved szerint legyen az, amit csinálsz. Hogy énekelni legyen kedved, miközben a munkádat végzed. Nagy huncutság van ám ebben: amennyi öröm lesz az énekedben, annyi térül majd meg belőle. És akkor mindenkinek, aki csak a kezed munkájának eredményét meglátja, rögvest dalolhatnékja támad.

KOLKA Ha ez így lenne, akkor mindenki folyton csak kornyikálna.

JEGOR Ha öröm tartja a kanalat, az üres káposztalevest is vidáman méregetem.

KOLKA Ha hús is van a káposztalevesben, akkor én kanál nélkül sem fakadok sírva.

JEGOR Tudom, fiam, a hasnak is megvan a maga öröme, de a léleknek is.

KOLKA (mérgesen) Már megint ez a lélek! Nem lehet úgy komolyan beszélgetni, amikor te folyton csak a lélekről meg a vallásról beszélsz.

JEGOR Én a hitről beszélek, fiam. Az embernek hinnie kell abban, hogy munkáját az emberek örömére végzi. Ha csak úgy dolgozik, csak a pénzért, ha mondjuk, ma azt mondják neki: ásd fel ezt, másnap meg azt mondják, temesd be, amit tegnap kiástál, akkor ez neked sem nagy vidámság és az embereknek sem telik benne örömük... (Felindultan cigarettát sodor magának.)

Csomaggal kezében belép Csuvalov.

CSUVALOV Jó napot! Nonna Jurjevna itt lakik?

JEGOR Itt. Csak kopogjon a kiskapun, kint van az udvaron, füzeteket javít.

Csuvalov kopog, megjelenik Nonna Jurjevna.

CSUVALOV Én vagyok az. Jó napot, Nonna Jurjevna. Megkértek, hogy adjam át ezt a kis csomagot. Meg egy levelet. (Borítékot vesz elő a zsebéből.)

NONNA A mama küldte?

CSUVALOV Hát azt már nem tudom.

NONNA Igen, igen, ő. Köszönöm. (Felbontja a levelet.) Foglaljon helyet, kérem. A mama írt.

CSUVALOV (értetlenül néz körbe) Nagyon örülök.

NONNA Vegyen abból az édességből.

CSUVALOV Szereti az édességet?

NONNA (a levelet olvasva) Természetesen.

CSUVALOV Hogy vált be a lebontásra ítélt ház?

NONNA Rendbe hoztuk. Jegor Szavelics segített.

CSUVALOV Jó napot, Jegor Szavelics. (Kezet fog Jegorral.)

NONNA (Csuvalovhoz) Bejönne a szobába?

CSUVALOV Örömmel. (Követi Nonna Jurjevnát.)

JEGOR Tisztelettudó ember.

Kis bugyorral a kezében jön Harityina.

HARITYINA Itt vannak az én drágáim, szorgos kis cselédkéim. Ugye elfáradtatok, kedveseim, ennétek, innátok?

JEGOR (a gazda komolyságával) Ideje már, Tyina. Régóta várunk. HARITYINA (sietve) Adom már, adom. (Kibontja a bugyrot, edényt vesz elő, kendőt terít a deszkára, fazekat meg egy darab kenyeret vesz elő, kitálalja az ételt.)

Jegor és Kolka esznek. Jegor méltóságteljesen, tempósan eszik. Ma megérdemli az ebédet. Harityina érti és értékeli ezt: kiszolgálja, tálal neki. De Kolka komoran eszik.

Elég lett a deszka?

JEGOR Mintha előre kimértük volna.

HARITYINA Jó ember számára nem sajnálja az ember az erejét.

JEGOR Én, Tyina, sohasem sajnáltam az erőmet, mindig szívesen csinálok mindent, csak a feleslegesen végzett munkát sajnálom.

HARITYINA Ha az ember pénzt kap érte, nincs mit sajnálni rajta.

JEGOR (szigorúan) Már megint az a pénz?

HARITYINA De hát pénz nélkül...

JEGOR Ha nem lenne itt a gyerek, amúgy istenigazából megmagyaráznám neked, hogy is van ez!

KOLKA (komoran) El is mehetek.

JEGOR Egyél csak. Másként is meg tudom magyarázni. (Kezébe veszi a kenyeret.) Ez mi – pénz vagy munka? Munka. Egy ház – az is munka. És a kemence – az is munka. De a pénz... Pénzt úgy is meg lehet keresni, ahogy ezt mondjuk Jakov Prokopics teszi. Ezért aztán én csak a munkát tisztelem. De a pénzt, pfuj... A pénzt nem tisztelem.

HARITYINA (felcsattan) Ó, te szégyentelen! Méghogy a pénzt nem tiszteli! Ugyan miből főzöm neked holnap a káposztalevest, ha nem kapom meg a fizetségedet? A szekercéből talán? (Megszokott beletörődéssel.) Ó, de megvert veled az Isten...

KOLKA (csendesen) Mama! Ne mondd ezt, mama!

Harityina azonnal elhallgat.

KOLKA Hányszor kell egy nap etetni egy kiskutyát?

Hallgatás.

JEGOR Hát jól kibeszélgettük magunkat. Az egész család részt vett benne. Szedd össze az edényt, Tyina.

Harityina összerakja az edényt, beköti a bugyorba.

HARITYINA Mennem kell a munkába. Olkát hozzátok el a bölcsődéből.

JEGOR Nekünk is mennünk kell, csak találunk valahol egy kis hulladék fát. Gyerünk, fiam!

Mind a hárman elmennek. A kapun kilép Csuvalov és Nonna Jurjevna.

CSUVALOV Milyen csend van itt!

NONNA Igen, nagy csend.

CSUVALOV Bizonyára unalmas is?

NONNA Nem, dehogy, sok a munka.

CSUVALOV De hiszen most szünidő van.

NONNA A lemaradókkal foglalkozom. Nem tudják a helyesírást.

Szünet.

CSUVALOV Maga választotta ki ezt az isten háta mögötti helyet?

NONNA Ne-em. Ide helyeztek.

CSUVALOV Pedig bizonyára mehetett volna máshova is.

NONNA A gyerekek mindenütt gyerekek.

CSUVALOV Kíváncsi vagyok, gyerekkorában mi szeretett volna lenni? Tanítónő?

NONNA A mamám is tanítónő.

CSUVALOV Tehát családi hagyomány?

Szünet

Irodalmat tanít?

NONNA Igen. De az alsósokkal is foglalkozom, kevés a tanerő.

CSUVALOV Szeretnek olvasni a tanítványai?

NONNA Nem mind. Kolja Poluskin – az a kisfiú, aki az apjával együtt itt dolgozott – nagyon sokat olvas.

CSUVALOV Poluskin? Aki azt a szép kakast faragta?

NONNA Igen. Nagyon nehezen élnek. Jegor Szavelics furcsa ember. Sehol nem tud megmaradni, kínlódik, gyötrődik. Jó ács és jó ember, de sehogy se találja meg a helyét a munkában.

CSUVALOV Hogy lehet az?

NONNA Ha valaki nem olyan, mint a nagy átlag, akkor a legegyszerűbb csodabogárnak nevezni. Jegor Szavelicset szemtől szembe is bajcsinálónak hívják. Pedig végtelenül egyszerű és szolgálatkész ember. Tudja, olyan meghatóan szolgálatkész.

CSUVALOV Maga a szolgálatkészséget pozitív tulajdonságnak tartja egy mai embernél?

NONNA Feltétlenül.

CSUVALOV Nem gondolja, hogy ez a passzív szó, hogy „Igenis", a minket gondolkodás nélküli egyetértés szülőanyja? Bennünket úgy tanítottak, hogy a személyiség a saját egyéniségünk felismerésével kezdődik. Maga szerint ez nem így van?

Szemmel láthatólag tréfálkozik Nonna Jurjevnával, de Nonna ezt nem veszi észre és komolyan, hevesen vitázik vele.

NONNA Az én eszményem: a kulturált egyéniség.

CSUVALOV (mosolyát leplezve) S természetesen ezen valami igen magas képzettségű valakit kell érteni?

NONNA Egyáltalában nem! A képzettség – ha tudni akarja – csak mennyiségi értékmérője az embernek. Igen, igen, mindössze mennyiségi! Bizony! De a kulturáltság, az már minőségi értékelés.

CSUVALOV De a mennyiség, mint tudjuk, minőségbe csap át...

NONNA Nem mindenkinél! És nem is mindig tud átváltozni a mennyiség minőséggé. Bizony. Az én számomra például Jegor Poluskin sokkal kulturáltabb valaki nagyon sok olyan embernél, akinek diploma van a zsebében.

CSUVALOV (mosolyogva) Igen szigorú a mércéje.

NONNA De nagyon helyes! (Váratlanul.) Egyedül megy a Fekete-tóhoz? Az nagyon félelmetes lehet, meg unalmas is. Meg... Vigye magával Poluskint. Biztosan elengedik. Segédmunkásként dolgozik itt.

CSUVALOV Már én is gondoltam erre.

NONNA (örömmel) Igazán?

CSUVALOV (ő is mosolyog) Becsületszavamra! És a gyereket is elvisszük magunkkal, ha akar jönni...

NONNA Köszönöm. Tudja, én néha arra gondolok, hogy Kolja költő lesz, vagy művész.

CSUVALOV (elszánja magát) Tudja mit? Jöjjön maga is velünk a Fekete-tóhoz. Magának mint tanítónőnek, ismerni kell a környék nevezetes helyeit. Készüljön! Eljövünk magáért. (Elmegy)

Nonna Jurjevna utána néz, csodálkozva megvonja a vállát. A szín elsötétedik, majd újból kivilágosodik, előttünk az erdő, a Fekete-tó partja. Ködös hajnal. Jegor vízért megy. A teáskannával vizet merít, és hirtelen szinte megdermed. Egyszerre meglátja a hajnal szépségét, a csendet és a nyugalmat. Őszintén megrendíti ez a látvány. Halk csobbanás hallatszik. A távolban meztelen nő körvonalai bontakoznak ki. Nonna Jurjevna lassan jön kijön a vízből, és Jegor úgy néz rá, mintha a természet szépségének beteljesedését látná, s ez a felfedezés erejével hat rá. Nonna Jurjevna lassan csavarja ki a vizet a hajából. Jegor fogja a teáskannát, és csendesen eltávolodik. A fény kialszik, majd a sátort világítja meg, és a tábortüzet, amely mellett Csuvalov alszik. Bejön Jegor, és a tűz fölé akasztja a teáskannát, Csuvalov felébred.

CSUVALOV Jó reggelt! Hogy aludt?

Jegor hallgat.

Ezek szerint közepesen. Hol vannak a bajtársaink?

JEGOR (gondolatai foglalkoztatják) Tessék?

CSUVALOV Azt kérdeztem, hol vannak a többiek, Nonna és Kolka? JEGOR A tanítónő,..

A sátorból előbújik Kolka.

KOLKA Jó reggelt! Hol van Nonna Jurjevna?

CSUVALOV Hát nincs benn a sátorban?

KOLKA Nincs.

JEGOR Azt gondolom... Úgy gondolom...

KOLKA Szaladok, megkeresem. (Elszalad.)

JEGOR (hirtelen) Maga családos ember vagy egyedülálló?

Csuvalov hallgat.

JEGOR Már elnézést kérek a kíváncsiskodásért. De hát maga fiatal ember, meg jó állása is van.

CSUVALOV Tudja, Jegor Szavelics, magam sem tudom, mi vagyok én, családos vagy nőtlen.

JEGOR Hát ez meg hogyan lehetséges?

CSUVALOV Hát csak így. Van is feleségem, meg nincs is.

Belép Nonna Jurjevna és Kolka. Csuvalov elhallgat.

NONNA Jó reggelt! Én már a tóról jövök.

CSUVALOV Hogy tetszik?

NONNA Fekete. Túlságosan komor a környezet szépségéhez.

CSUVALOV Csak most hívják Fekete-tónak. Régen tudja, hogy nevezték? Hattyúk tavának.

JEGOR Hattyúk tavának?

CSUVALOV Valaha hattyúk népesítették be. Valamiféle különleges hattyúk, innét szállították őket Moszkvába egyenest, a cár asztalára. JEGOR (ámultan) A hattyút megeszik?

CSUVALOV Valaha megették.

NONNA Más volt az ízlés. (A tűznél tevékenykedik.)

CSUVALOV Tömérdek hattyú élt itt azelőtt. Manapság két csörgőréce ha jut egy hektárra. Így lett aztán a tó neve is „Fekete".

KOLKA Jurij Petrovics! A földnyelven túl táborhelyet találtam. Temérdek üres konzervdoboz meg üveg hever mindenfele.

CSUVALOV Hallotta ezt, Jegor Szavelics?

JEGOR Talán turisták tanyáznak ott?

CSUVALOV Menjünk, Jegor Szavelics, nézzük meg.

NONNA Reggelihez itt legyenek!

JEGOR Ne aggódjék. Fiam, segíts Nonna Jurjevnának.

Csuvalov és Jegor el. Nonna Jurjevna a tűznél tevékenykedik. Kolka a tanítónőt nézi, és valamin töpreng.

KOLKA (váratlanul) Elmegy Jurij Petroviccsal? El?

NONNA Hová mennék? Minek?

KOLKA Hát megházasodnak, és elmennek a városba. Mindenki ezt csinálja.

NONNA Megházasodom? Azt mondod? (Nagyot nevet.)

KOLKA (állhatatosan) Miért nem válaszol? Tehát tényleg megszökik tőlünk, azért nem akar válaszolni!

NONNA Butaságokat beszélsz, Kolja, butaságokat. Elhallgass, és egy szót se halljak többé erről!

KOLKA (nagyot sóhajt) Miért? Az előző tanítónőnk is...

NONNA (rákiált) Soha nem megyek férjhez! Soha, soha! Hallottad?! (Eldobja a kanalat és kiszalad.)

Kolka csodálkozva néz utána. Fogja a horgászbotját, és matatni kezd rajta. Visszajön Csuvalov és Jegor.

CSUVALOV Nesze neked, védett erdő! No, de csak kerülj a szemem elé, Burjanov elvtárs!

JEGOR Talán nem is tudott erről!

CSUVALOV Jól mulatoztak! Még a határjelző oszlopot is kidöntötték és elégették. Ez igen! Új határjelzőt kell felállítani, Jegor Szavelics. Foglalkozzon ezzel a dologgal, amíg mi végigmegyünk a tó partján és megnézzük, nem mulatoznak-e még valahol másutt is.

JEGOR Rendben lesz. Csak menjen, ne nyugtalankodjék.

CSUVALOV (Kolkához) Készülődj, barátocskám!

KOLKA (a horgászbotjával hadonászik) Csukát szeretnék fogni.

CSUVALOV Elvisszük magunkkal a horgászbotot. Itt már úgyis elijesztettél minden csukát. (Csodálkozva.) Hol van Nonna Jurjevna?

KOLKA Nem tudom.

CSUVALOV (kiáltva) Nonna Jurjevna! Merre van?!

Csend.

Az ördögbe is! Hahó! Nonna. merre van?

JEGOR Nem jelentkezik.

CSUVALOV (kiáltozva) Nonna! Nonna Jurjevna! Hahó!

KOLKA Talán hazament. Megbántódott és elment.

CSUVALOV Min bántódott volna meg?

Kolka hallgat.

JEGOR Hosszú az út hazáig.

CSUVALOV (izgatottan szaladgál) Meg kell keresnünk. Kolja, el ne menj a tábortűztől. Nem fogsz félni egyedül?

KOLKA (sóhajt) Ha itt kell maradnom.

JEGOR Itt, fiam.

Szaladgálnak, kiáltoznak, majd megint összefutnak.

Nem találja?

CSUVALOV Nem. Micsoda ördögfióka! Nonna!

Megint szétszaladnak. Ekkor sírva kifut az erdőből Nonna Jurjevna, és Csuvalov nyakába borul.

NONNA Jurij Petrovics! (Sír.) Drága Jurij Petrovics! (Megcsókolja.)

JEGOR Megkerült? Hála a teremtőnek... Igaz, medve nem jár errefelé, de eltévedni könnyű. Kár, hogy Kolka elvesztette az iránytűjét, különben magának adhatnánk.

CSUVALOV Hogy lehet valaki ilyen könnyelmű? Nem Leningrádban vagyunk a Kirov parkban!

NONNA (könnyeit törölgetve bólogat) Igen, igen.

CSUVALOV A tanító néni eltévedt három lépésnyire a sátortól. Ha én ezt elmondom a tanítványainak...

NONNA De ne mondja el!

CSUVALOV Hát nem bánom, most az egyszer megkönyörülök magán. Helyes, Kolka?

KOLKA Mostantól kezdve egy lépést sem tehet nélkülem.

CSUVALOV Látja, hova jutott?

NONNA Ostobán viselkedtem?

CSUVALOV Há-át... No, de menjünk, itt az ideje. Útközben majd megreggelizünk.

NONNA Én is magukkal megyek.

CSUVALOV Természetesen.

Nonna Jurjevna elcsomagolja a reggelit. Kolka feltekeri a horgászzsinórt.

Jegor Szavelics, gondja legyen arra az oszlopra!

JEGOR Nincs miért nyugtalankodnia.

CSUVALOV Indulás!

Csuvalov, Nonna Jurjevna és Kolka elmennek. Jegor fogja a fejszét és töpreng, melyik fát vágja ki. Kiválaszt egy karcsú nyárfát. körbejár ja. magasba lendíti a fejszét... Tekintete hirtelen megállapodik egy régen kidőlt hársfa maradványain, ágai furcsán egymásba fonódtak. Jegor végignéz áfán, majd újra a nyárfára tekint... és leengedi a fejszét. Odalép a kidőlt hársfához és elnézi különös módon összefonódott, hajlott ágait. Leül, rágyújt, nem tudja levenni szemét a hársfáról, jobbról is, balról is szemügyre veszi, hátradől, úgy nézegeti. Majd hirtelen felugrik, s valami érthetetlen boldog izgalommal futkos a kidőlt fa körül.

JEGOR (maga elé dünnyögi) Jól van. Jól. Olyan fehér a törzse, akár egy fiatal lány teste... Hátrahajtotta a fejét... Haját törölgeti... (Megint leül.) ...a keze... Igen, itt a keze... itt...

Az egyre növekvő izgalom arra készteti, hogy felálljon, határozott léptekkel a hársfához megy, magasba emeli a fejszét és lecsap vele. A szín elsötétedik. A színpad előtere. A falusi vegyesbolt ajtaja. Rajta cégtábla. Az ajtónál áll Fjodor Ipatovics. Az üzlet még zárva. Jön Jakov Prokopics, kezében az elmaradhatatlan aktatáskával.

JAKOV PROKOPICS Tiszteletem, Fjodor Ipatovics!

FJODOR IPATOVICS Az enyém is! (Kiteregeti az újságot, ezzel is mutatva, hogy nincs szándékában beszélgetni.)

JAKOV PROKOPICS Mi hallatszik a revízióról? Milyen eredménnyel járt?

FJODOR IPATOVICS Miféle revizióról beszél?

JAKOV PROKOPICS Hát az erdeiről, Fjodor Ipatics, amit most folytatnak a védett erdőben.

FJODOR IPATOVICS Nincs tudomásom semmiféle revízióról. (Látszik rajta, hogy a hír nyugtalanítja.)

JAKOV PROKOPICS Akkor tehát titkos revízió. A sógor sem közölt róla semmit?

FJODOR IPATOVICS Miféle sógor?

JAKOV PROKOPICS Hát Jegor Poluskin.

FJODOR IPATOVICS (elkomorul, összehajtja az újságot, zsebre teszi) Ezek szerint mindenki tud a dologról.

JAKOV PROKOPICS Mindenki, csak a végkövetkeztetéseket nem lehet tudni még.

FJODOR IPATOVICS Miféle végkövetkeztetésekről beszél? (Nagyon nyugtalan.) Semmiféle végkövetkeztetésre nem fog sor kerülni!

JAKOV PROKOPICS Úgy látszik, nem ismeri a helyzetet, Fjodor Ipatovics. Igen szigorú végkövetkeztetésekre számíthatunk. Ezért vonták be a tanítónőt is.

FJODOR IPATOVICS Ugyan, ne beszéljen összevissza. (Elfordul, majd hirtelen.) Jakov Prokopics, valamit nem értek. Mit is mondott? Hol található Poluskin?

JAKOV PROKOPICS Az erdőben. Ő vezeti végig a bizottságot a maga védett területén.

FJODOR IPATOVICS Ó, ez a Poluskin! Az átkozott kígyó!

A szín elsötétedik. Majd újból megvilágosodik az erdő. A kialudt tábortűznél ül a feldúlt Jegor. Jön Csuvalov, Nonna Jurjevna és Kolka.

CSUVALOV Már meg is jöttünk.

KOLKA Édesapám, sügért fogtam. Ezzel a pergőcsalis horgászbottal!

Jegor szinte kővé váltan ül.

CSUVALOV Poluskin!

Poluskin hallgat.

CSUVALOV Úgy látszik, magunknak kell megsütni ezt a sügért, mind a négyünk számára.

NONNA (gyorsan rávágja) Majd én főzök kását.

CSUVALOV (elégedetlenül) Ha kása, hát legyen kása. Mi van magával, Poluskin ? Megbetegedett?

Poluskin hallgat.

CSUVALOV Legalább az oszlopot felállította a helyére?

JEGOR (mindenre felkészülten nagyot sóhajt) Nézze meg, most már úgyis mindegy. (Odamegy a megvilágított kis tisztás szélére.) Tessék. Hát ilyen ez az oszlop.

A színpad mélyén egy karcsú, hajlékony női alakra hull a fény. A figura magasba tartott kézzel kissé előrehajlik, mintha a haját igazítaná. A fehér test sápadtan világít az erdő zöld homályában.

Tessék! Hát így sikerült. (Lehajtja a fejét, várja a szidalmakat.)

Mind hallgatnak.

KOLKA Valami asszonyféle?

NONNA (csendesen) Maga a csoda. (Szünet.) Semmit nem értesz te még, Kolja.

CSUVALOV (cigarettát vesz elő, megkínálja Jegort) Hogy tudtad egyedül idehozni, mondd csak, Szavelics?

JEGOR Úgy látszik, volt hozzá erőm. (Letörli könnyét.)

A szín elsötétedik. Jegor házának udvarán vagyunk. Az udvaron asztal. Kerítés. Az utcán, a kerítésen kívül jön Jegor, Csuvalov, Nonna és Kolka. Fáradtak, hátizsákot, tarisznyákat hoznak.

Amint ránéztem, mindjárt megláttam benne. Először nem láttam, de aztán megláttam benne. (Megáll.) Tudják mit? Talán betérnének hozzánk? Megtiszteltetésnek tartanám. Nem ígérhetek gazdag vendéglátást, de talán mégis megtisztelnének.

NONNA Át kellene öltöznöm.

CSUVALOV Így is nagyon jó. Köszönjük, Jegor Szavelics, örömmel elfogadjuk.

JEGOR Ugyan már! Én köszönöm. De mennyire köszönöm.

Belépnek az udvarra.

Rögvest, rögvest, rögvest. (Kapkod.) Fiam, te hozzál egy kis krumplit, de szaporán. Nonna Jurjevna, nagyon kérem, segítsen, terítsen meg. Maga pedig Jurij Petrovics, csak pihenjen addig, csak pihenjen.

Nonna Jurjevna és Kolka bemennek a házba.

CSUVALOV Nem kéne megvárnunk a háziasszonyt?

JEGOR Itt lesz ő is, mire elkészülünk. Maga csak pihenjen addig. Gyújtson rá, mosdjék meg, a fiam majd mindent megmutat. Én addig átszaladok, tudja, csak ide, az üzletbe.

CSUVALOV Nem lenne jobb, ha együtt mennénk? Az ital a férfiak közös dolga.

JEGOR Megbántasz ezzel. Te vendég vagy, Jurij Petrovics. S a vendégnek nem illik futkosnia. Hát ülj le szépen, gyújts rá, én meg majd utánanézek a dolognak.

CSUVALOV De mégis, ha összeadnánk, mint jó barátok?

JEGOR Nem, igazán nem kell!

Csuvalov el. Jegor az udvaron futkos, kiszalad az utcára. Jön Harityina.

(Odaszalad hozzá)

Tyina, vendégeink vannak, egy kis pénz kellene!

HARITYINA Kérdeztél engem, amikor meghívtad őket? Hát akkor most lásd vendégül őket, úgy, ahogy tudod.

JEGOR Tinuska, lehetetlent beszélsz.

HARITYINA Lehetetlent ? A bugyellárisomban ül a lehetetlen, másfél rubelem van a fizetésig. Kenyérre meg Olkának tejre.

JEGOR Talán kölcsönkérhetnénk valakitől?

HARITYINA Nincs már, aki nekünk kölcsön adna. Te hívtad őket, te teremtsd elő a pénzt is rá. Engem a te vendégeid nem érdekelnek. (Bemegy a házba.)

Jegor csüggedten áll a kerítésnél. Jön Fjodor Ipatovics.

JEGOR (odarohan hozzá) Fjodor Ipatovics, drága sógorom, vendégem van, az új erdész. Nagyon rendes ember. Igazán nagyon elégedett mindennel. Meg kéne vendégelni, de nincs pénzem. Adj kölcsön, légy olyan kedves.

FJODOR IPATOVICS Úgy, úgy, azt mondod, hogy mindennel elégedett? JEGOR Mindennel, Fjodor Ipatovics. Mosolygós kedvében van. Adnál öt rubelt?

FJODOR IPATOVICS A Fekete-tónál jártatok?

JEGOR Jártunk. Turisták tanyáztak ott, felégettek néhány fát, bajt csináltak.

FJODOR IPATOVICS És ott is mosolygott az erdész?

JEGOR (lehajtja a fejét) Ott nem mosolygott. Ott téged emlegetett. FJODOR IPATOVICS És még mikor emlegetett engem?

JEGOR Amikor az erdő túlsó végében rátaláltunk arra a régi irtásra, ott az öreg fenyvesben.

FJODOR IPATOVICS No, és milyen végkövetkeztetéseket vont le mindebből?

JEGOR Nekem nem szólt róla.

FJODOR IPATOVICS És ahhoz a régi irtáshoz ki vezette el őket? Talán bizony az iránytű?

JEGOR Maguktól mentek arra, végig az úton.

FJODOR IPATOVICS Maguktól, azt mondod? Micsoda okos lábuk lehet!

Jegor bűntudatosan toporog.

Szóval azt mondod, maguktól! A turistákat is maguktól találták meg, meg a régi irtásokat is. Nem mondom, ügyes dolog. Okos emberek lehetnek. Igaz?

JEGOR Igaz, Fjodor Ipatovics.

FJODOR IPATOVICS Hát így vagyunk. Tudod, hogy mit csinálok? Leltárt csinálok otthon a berendezésről, mert leltár szerint kell majd átadnom mindent. Nos, mi a véleményed, Jegor? Feleslegesen csinálom, vagy nem?

JEGOR Valamit csinálni, mindig hasznos dolog.

FJODOR IPATOVICS Hasznos, azt mondod? Hát akkor hallgass ide, ez az én végkövetkeztetésem. A közelembe se gyere, ne lássalak többé, ne is halljak rólad. Ha mégis eljönnél, rád eresztem a kutyát, a Pálmát. Mit állsz itt előttem, mit toporogsz, ördögadta bajcsinálója? Eredj az utamból! (El akar menni.)

JEGOR Nem, Fjodor Ipatovics. Nem tudsz te már többet bántani engem! (Vidáman mosolyogva megy be az udvarra.)

Fjodor Ipatovics bosszúsan legyint, és el.

JAKOV PROKOPICS (hangja) Poluskin elvtárs! Poluskin! (Belép.) Adj' isten, Poluskin elvtárs! Hova igyekezel?

JEGOR (megáll) Az új erdész van nálam, bent a házban, meg kéne vendégelni, de hát látod,..

(Mutatja az üres erszényt.)

JAKOV PROKOPICS Fontos vendég. Az erszény meg üres. Bizony nincs ez rendjén.

JEGOR Hát majd megkínálom teával.

JAKOV PROKOPICS (szigorúan) Nincs ez rendjén. De mint jó szomszédok, megbeszélhetjük a dolgot. Nekem van egy doboz heringem, és az üres erszényeddel is tudok vásárolni az üzletben. Neked pedig van egy fontos vendéged. Megegyeztünk?

JEGOR Miben?

JAKOV Hát az ismeretségben.

JEGOR Aha! Már hogy ismerkedjünk meg?

JAKOV PROKOPICS Én majd jövök, amivel csak kell, egyenest az üzletből. Te meg majd örvendezel nekem és bemutatsz a vendégnek, mint a te igazságos volt főnöködet.

JEGOR Aha, ezt lehet.

JAKOV PROKOPICS Derék fickó vagy, Poljuskin elvtárs. (Elveszi tőle az erszényt.) Az erdész nagyon fontos nekünk. Persze, csak akkor, ha nem bizonyul vándormadárnak.

A szín elsötétedik. Amikor a fény újból kigyúl, látjuk, hogy éppen most fejezték be az evés-ivást. Jegor, Csuvalov, Kolka és Jakov Prokopics felkelnek az asztaltól. Nonna Jurjevna és Harityina ülve maradnak.

HARITYINA Hova sietnek így, drága vendégeink? Mindjárt hozom a teát, meg egy kis édességet!

CSUVALOV Addig rágyújtunk, megmozgatjuk a tagjainkat.

A férfiak és Kolka el. Harityina lehuppan a lócára és sírva fakad.

HARITYINA Nem bírom már tovább erővel, drága Nonna Jurjevna. Elgyötört a férjem, elkínzott, szavam sincs már, álmomat is elvette. Inkább inna napszámra, verne, járna más asszonyok után. Telnek az évek, nőnek a gyerekek, de nincs összetartó erő a mi családi életünkben. Semmiféle összetartó erő nincs benne. Ma sincs és holnap sem lesz. Hát föl lehet nevelni gyerekeket családi összetartás és az emberek tisztelete nélkül? Az anya a testet táplálja, az apa a lelket. Már csak így van ez, amióta a világ világ. De amikor a családban széthúzás van, s amikor egy ilyen tudatlan, egyszerű asszonynak kell a gyerekek anyjának is meg apjának is lenni, és amikor a betevő falat előteremtője meg a lélek erősítője is én vagyok, az bizony nagy baj, Nonna Jurjevna, de milyen nagy baj, micsoda bánat! Nem tudjuk mi, asszonyok a fiaink szívét, lelkét erősíteni. Hol veszekszünk, hol megbocsátunk, hol sírunk, hol nevetünk. Egész napunk csak mosásból, főzésből áll, pedig a konyhán nem lehet férfit nevelni.

NONNA (zavartan) Ugyan, ugyan, Harityina Makarovna!

Visszatérnek a férfiak. Harityina abban a szempillantásban letörli könnyeit, mosolyog.

HARITYINA Üljenek az asztalhoz, kedves vendégeink, máris hozom a teát.

CSUVALOV Köszönjük Harityina Makarovna. Örömmel várjuk.

Asztalhoz ülnek.

JEGOR (folytatja a beszélgetést) Bárhová nézünk, minden hely közös, a mi tulajdonunk. És hogy van ez, ha az ember az életet nézi? Akkor látjuk, hogy a nagy sietségben mindenről elfeledkeztünk. Mert mondjuk, eljövök én ide, ebbe a faluba. Minden szép, minden jó. No de, itt is van erdő meg folyó, mező meg felhő. És mindez kié? Az öregek azt mondják, az Istené. De én úgy gondolom, ha nincs Isten, akkor ez mind az enyém. De ha az enyém, hát óvnom is kell. Ne engedd, hogy tönkretegyék, ez a te földed. Becsüld meg. Hát így gondolom én.

CSUVALOV Tökéletesen egyetértek magával, Jegor Szavelics.

JEGOR Az erdő is szeretne szundikálni egyet. Megpihenni az emberektől, meggyógyítani a fejszék nyomát, gyantával bevonni a sebeket. Mi meg éppen ellenkezőleg, leszedjük róla a háncsot. Rendben van ez így? Bizony nincs!

CSUVALOV A hársfák egyedül az én lelkemet terhelik. A védett erdőkre nem vonatkozik ez az engedély...

JAKOV PROKOPICS (beleszól a beszélgetésbe, Csuvalovnak) Nem vagyunk elég szigorúak. Sok minden elvonja a figyelmünket. Mert, ugye, nézzük csak az én életemet. Mi abban a legfontosabb? A legfontosabb, hogy betartsam, amit a szabályok, a törvények előírnak. De hát én csak egy ember vagyok és bizony nem könnyű nekem. Lehet, hogy van, amit nem értem el, lehet, hogy van, amit nem értettem meg, ez mind lehetséges. De azt tudom, hogy úgy értem el – tudományosan szólva – az öregkor küszöbére, hogy nem tudom tisztelni önnön magamat. Minden csupa érthetetlenség.

CSUVALOV (nagyon foglalkoztatja egy gondolat) Igen, igen, így van ez. (Hirtelen Jegorhoz.) Jegor Szavelics, mi lenne, ha magára bíznám ezt az erdőt?

JAKOV PROKOPICS Hát a sógorával mi lesz? Mi lesz Fjodor Ipaticcsal?

CSUVALOV Szélhámos a maga Ipaticsa! Szélhámos, csirkefogó! (Jegorhoz.) Lelkiismerete szerint fog dolgozni, Jegor Szavelics, ha kinevezzük erdőkerülőnek, rend lesz itt?

Szünet.

JEGOR Énekelj valamit, Tyina. Tiszteld meg a mi drága vendégeinket.

HARITYINA (rákezdi) „Miért a szépeket szeretitek, lányok?"

JEGOR (Csuvalovhoz) A legteljesebb rend lesz. (Kezét nyújtja.)

Mindenki énekel, csak Jakov Prokopics nem.

JAKOV PROKOPICS (felkel az asztal mellől) Vezető állású ember és csak kontrázik? Nem, az ilyen nem marad meg itt sokáig, kár volt ennyit költenem a megvendégelésére. (El.)

Tovább énekelnek. A fény kialszik. A kivilágosodó szirten az erdőt látjuk. Kolka feliratos táblákat rakosgat ki. Megjelenik Jegor, izgatott, lelkes, kezében fejsze.

JEGOR Hogy is írtad te ezt, fiacskám? Olvasd el nekem még egyszer! KOLKA (megköszörüli a torkát, és szavalni kezd)

Turisták, elvtársak,

Hogy az erdő tiszta legyen,

Ne gyújtsatok tábortüzet

Sehol sem.

Menjetek csak bátran tovább,

Akad ott egy halom fa

Az erdész rakta halomba.

JEGOR Nagyon szép. Mint egy nóta. Ügyes gyerek vagy, fiam. Mert így nagyon unalmas lenne, hogy ezt szabad, ezt meg tilos. Így a turistáknak is vidámabb tőle a kedvük, mi is nyugodtak lehetünk.

KOLKA (nagyon elégedett az apai elismeréssel) És amit a hangyákról találtam ki? Azt mondja, hogy:

Hangya vagyok,

Az erdőben lakom.

Magas fenyő alatt

áll a kicsiny lakom.

Ha elmégy mellette,

Csak az a kérésünk:

Gonosz bántalomba

Sose legyen részünk!

JEGOR (érzéssel) Ez igen! Nagyszerűen kitaláltad.

KOLKA (lelkesen) Holnapra majd még kigondolok egyet. De az is lehet, hogy egy egész poémát írok.

JEGOR Rövidnek kell lenni. Rövidnek és érthetőnek. Fogd csak fiam ezt a táblát, és vidd a tisztásra a határjelző oszlophoz, ezt meg majd én erősítem fel.

Kolka fogja a táblát és elmegy. Jegor a másik táblával veszkődik. Méregeti, hol ide, hol oda teszi, ekkor váratlanul fejszecsapások hallatszanak, nagy zajjal kidől egy fa.

Fatolvajok! (Oldalra fut és kiált.) Hé! Állj! Állj meg és ne mozdulj! Így is látlak! Mi a neved?

Belép Filja és Cserepok.

FILJA Ez igen! Kaptunk egy segítőtársat. Milyen érdekes jelenség ez. (Barátságosan mosolyog-) Ahogy mondani szokták: történelmi jelentőségű találkozó. Magas szinten, kerek rönk mellett.

JEGOR Miért döntötted ki a fát? Ki mondta, ki utasított, hogy vágd ki?

FILJA (sóhajt) A kötelesség. De miért érdekel ez téged?

JEGOR Azt kérdeztem, kinek az utasítására vágtátok ki a fát? Már megint valami fusimunka, igaz?

FILJA (cuppogva) Értsd úgy, hogy háromszor fél liter pálinka. Egyet neked ajándékozhatunk belőle, ha segítesz nekünk.

JEGOR Ide a fejszékkel!

FILJA A fejszéket nem adjuk. De kaphatsz tőlünk vagy egy fél liter pálinkát, vagy egy jó nagyot a pofádba. Válassz, mihez lenne nagyobb kedved?

JEGOR Mint az itteni erdőrészleg hivatalosan megbízott erdőkerülője, hivatalosan követelem...

CSEREPOK (váratlanul, tompán) Az én nevem a mai napra legyen Pupkin. Ezt felírhatod, te átkozott policáj.

Szünet.

JEGOR Mi az, hogy policáj? Miért mondasz ilyet?

CSEREPOK (rekedten) Főnök lett belőled? Felkapaszkodtál? S amint felkapaszkodtál, máris gúnyt űzöl az emberekből? Hát ezt láttad-e már? Azt kérdem, láttad-e már az anyád úristenit... (Szinészies mozdulattal feltépi az ingét és megmutatja fonadásokkal teli hátát.) Láttad már?

FILJA Művészi munka. (Gúnyos mosollyal.) Látszik, hogy hozzáértő mester készítette!

CSEREPOK Ide mindent felírtak! (Változatlanul meghajolva, hátát mutatva kiabál.) A policájok, az SS-ek meg a német csendőrök is! Te is akarsz valamit ráírni? Hát akkor csak láss hozzá, írj, amit akarsz!

FILJA (halkan, váratlan komolysággal) A policájok felgyújtották a házát, bent égett a felesége meg az apró gyermekei. Vedd fel az inget, Lenya, vedd fel! Nem annak mutogatod a sebeidet, akinek kellene.

CSEREPOK (engedelmesen felveszi az inget, egész testében remeg) Mikor fogok én élni? Mondjátok meg nekem, mikor kezdődik az élet?

Szünet.

JEGOR (csendesen) A törvényt szolgálom.

FILJA Ugyan, ki tudná meg? Talán bizony egyenként megszámolták a fákat itt az erdőben?

JEGOR Az ország mindent számon tart. Ezért aztán követelem, hogy menjetek innen az erdőből. Holnap majd felvesszük a jegyzőkönyvet a falopásról. A fejszéket adjátok ide!

FILJA (a fejszét méregeti) Adjam oda a fejszét neked? Nem félsz, hogy beléd vágom? Az erdő néptelen, Jegor, és mi sötét alakok vagyunk. CSEREPOK (hirtelen) Add oda neki a fejszét. Nem szeretem a világosságot. Csak a sötétséget szeretem. (El.)

FILJA (odavágja a fejszét) No, Jegor, jól vigyázz, ha egyszer a sötétben találkozunk! (Cserepok után megy.)

Jegor fölemeli a fejszét, odamegy a táblához és fölszögeli az oszlopra. A szín elsötétedik. Csuvalov szobája a szállodában. Asztal, néhány szék, ágy, telefon. Este van. Csuvalov az asztalnál ír valamit. Kopognak.

CSUVALOV Igen, igen, tessék!

Belép Nonna Jurjevna.

NONNA Jó estét!

CSUVALOV (felugrik, boldog ámulattal) Nonna? Hogy kerül ide?

NONNA Kiküldetésben vagyok. Egész nap futkostam és most este eszembe jutott, hogy van itt valahol egy ismerős.

CSUVALOV Hát ez nagyszerű. Üljön le, Nonna. Megkínálhatom egy teával?

NONNA (leül) Nem, köszönöm, nem kérek. Igazság szerint csak egy pillanatra néztem be.

CSUVALOV Hát ez nagyszerű. Itt lakik a szállodában?

NONNA Én? Nem. Nem szeretem a szállodát. Egy barátnőmnél vagyok. Ott alszom, és reggel már megyek is haza.

CSUVALOV Hát ez nagyszerű. Igazán nagyszerű... (és ezzel hirtelen meg is szakad a beszélgetés. Egymást nézik, mindketten átérzik a csöndet és félnek is tőle.)

NONNA, CSUHALOV Tudja, én...

Miután kórusban szólaltak meg, zavarba jönnek, és mindketten egyszerre hallgatnak el.

Azt gondoltam...'

Most Nonna elneveti magát és Csuvalov is nevetni kezd. Éz a nevetés egyszerre megkönnyíti a helyzetet.

CSUVALOV Úgy látszik, egészen vadember lettem az erdőben. Nem tudok beszélgetni sem. Nekem sincs senkim, csak az édesanyám, éppúgy, mint magának. Rajta kívül senkim nincs a világon, és őszintén szólva, azt gondoltam, hogy nincs is szükségem senkire. Az erdő mindig vonzott, azért is lettem erdész, mert nagyon szeretem az erdőt, s nem azért, mert a mi főiskolánkra könnyebb bejutni, mint az egyetemre. Magam kértem, hogy erdészetbe helyezzenek el, minél messzebbre, valahová a rengetegbe, ahol még minden érintetlen, és a természetben még van valami ősi. Temérdek helyen megfordultam: az Altájban, a Tengermelléken, Baskíriában. Az erdőben jól érzem magam. De nem azért, mintha nem szeretném az embereket, nagyon is szeretem őket, hanem azért, mert úgy érzem, az erdőnek szüksége van rám. Tudom, hogy szüksége van rám, megbizonyosodtam róla. Hiszek ebben ... (Nagyon élénken beszél, talán nagyon is élénken, inkább önmagának mondja, mint a lánynak, észre sem veszi, hogy Nonna nem is hallgat rá. A gondolataiba merül, amelyek maradéktalanul lefoglalják. És Csuvalov egyáltalán nem azt mondja, amit a lány hallani szeretne tőle, valami olyat, ami legalább valamennyire is válaszolna gondolataira, segítette volna abban, hogy tisztába jöjjön velük is, és önmagával is. De Csuvalov nem érti ezt. Semmit sem ért: micsoda bolondos alak!)

NONNA (hirtelen) Nem kiküldetésben vagyok. Ezt csak úgy kitaláltam. (Elszólta magát és most megijedt tőle.)

És mintha Csuvalov is megijedt volna.

CSUVALOV Hogyhogy nem kiküldetésben? Hogy jöhetett hivatalos kiküldetés nélkül? (Elhallgat.)

És Nonna is hallgat. De ha az első hallgatás még ígéretes volt, ez a második már semmit nem ígér számukra. Ez már a befejezést jelentő hallgatás. És Nonna hiába várja, hogy a férfi megszakítja ezt a hallgatást, hiába reméli, hogy odalép hozzá, átöleli, vagy legalább feléje nyújtja a kezét. Csuvalov nem teheti ezt. Ha megtenné, akkor ez azt jelentené, hogy becsapja, hogy kihasználná ezt a kitörést és a lány bizalmát. Most már mindent megértett, ha késve is, de mindent megértett. De kötve van. Keze-lába meg van kötve.

Nonna, meg kell, hogy mondjam magának. Igen, köteles vagyok megmondani magának...

NONNA Már késő, Jurij Petrovics!

CSUVALOV Miért lenne késő?

NONNA (feláll) Tizenegyre jár. És nekem még el kell mennem a barátnőmhöz.

CSUVALOV (felugrik) Elkísérem! Rögtön, rögtön... (Kinyitja a szekrényajtót, felveszi a zakóját.) Tudja, én is utálom a szállodát. Ezek a szobaasszonyok mindig olyan gyanakodva nézik az embert. Ha lenne egy barátnőm...

NONNA Nincs nekem semmiféle barátnőm és nem hivatalos kiküldetésben járok. Semmi sincs. Csak egy ostoba lány meg egy férfi, aki szereti az erdőt. Hát menjen csak a maga erdejébe! (Az ajtó felé fut.) CSUVALOV Nonna, várjon!

Úgy tűnik, ez az első férfias magatartást tükröző felkiáltás, amely beszélgetésük alatt elhangzott. Csak ezért torpan meg Nonna.

Nem azt mondtam, hogy... Nem, nem vagyok nős. Vagyis, formálisan, persze, nős vagyok, de... Tudja, még az anyámnak sem beszéltem erről soha, de magának...

NONNA Nekem? Csak nem az jutott az eszébe, hogy férjhez akarok menni magához?

CSUVALOV Nem, Nonna. De miután az anyakönyvi hivatal formálisan törvényesítette...

NONNA Miért mondja nekem mindezt? Házasság, anyakönyvvezető, esküvő, micsoda ostobaság! Lényegében mindez mekkora ostobaság! Minden a világon! (Hirtelen.) Én független nő vagyok...

CSUVALOV Nonna!...

NONNA Ne kísérjen el! Maga családos ember, hivatalos személyiség, még mit gondolnának a szobaasszonyok! Van fogalma róla? Szörnyűség, hogy mit gondolnának rólunk!

CSUVALOV Nonna, hallgasson meg! Nonna, nagyon kérem! Nekünk szükségünk van egymásra, Nonna!

NONNA Úristen, milyen ostoba vagyok én! Milyen ostoba bolond! Isten áldja, Csuvalov! (Kifut.)

A szín elsötétedik. Erdőrészlet. Kolka egy újabb táblával matat. A táblán Kolka versét nyulak, sündisznók, mókusok, madarak rajza veszi körül. Bejön Csuvalov és a Minisztériumi előadó.

MINISZTÉRIUMI ELŐADÓ Gyalog vonszolsz magaddal. Azt hiszem, ágyamat is letördelt ágakra veted majd. Magányos farkas vagy te, Csuvalov. Nem véletlen, hogy még nem nősültél meg.

CSUVALOV (komolyan) Hagyja ezt, ne beszéljünk erről. Megszokta az ilyen minisztériumi fecsegést.

MINISZTÉRIUMI ELŐADÓ Komolyan mondom, igazi magányos farkas lettél. Itt az ideje, hogy bekerülj a Minisztériumba. Egyébként a munkádat ellenőrző bizottság nagyon elégedett volt veled. Azt jelentették Moszkvába, hogy minden a legnagyobb rendben van a házad táján.

CSUVALOV A rendtől még nagyon messze vagyunk. De vannak már nagyon figyelemreméltó tömbök. Mint például ez itt. Természetes biocőnózis. Éppen a maga vesszőparipája.

MINISZTÉRIUMI ELŐADÓ Igen, a bizottság be is számolt valamiféle kezdeményezésről. Versek, rajzok, s más ehhez hasonló dolgok.

CSUVALOV Hallgassa csak meg. (Odalép Kolkához.) Szervusz, Kolja. Olvasd csak fel szépen, mit írtál a táblára.

KOLKA (olvassa) Állj meg turista, erdőbe léptél.

Tűzzel ne játssz itten,

A mi otthonunk az erdő,

Benne éljük életünk,

Ha valami baja esnék,

Mi is lenne mivelünk.

MINISZTÉRIUMI ELŐADÓ Kitűnő! Nekem tetszik. Istenemre mondom, tetszik. (Csuvalovhoz.) A te kezdeményezésed?

CSUVALOV Magam is csodálkozom, hogy tudta ezt mind megcsinálni ennyi idő alatt.

MINISZTÉRIUMI ELŐADÓ Kicsoda?

CSUVALOV Az erdőkerülőm, Jegor Poluskin.

MINISZTÉRIUMI ELŐADÓ Aha, az a bizonyos?

CSUVALOV Igen.

MINISZTÉRIUMI ELŐADÓ (Kolkához) Tehát te vagy a szerző? Derék dolog! Költő leszel?

KOLKA Ne-em. Erdész. Mint Jurij Petrovics.

CSUVALOV Hol van az apád, Kolja?

KOLKA Itt, nem messze.

CSUVALOV Szaladj és hívd ide. Mondd meg neki, hogy meg kell beszélnünk valamit.

Kolka már fut is.

Várj egy pillanatra!

Kolka megtorpan.

CSUVALOV (odamegy hozzá, halkan) Kolka, mondd, hol van Nonna Jurjevna? Elmentem hozzá, de lakat lóg az ajtaján.

KOLKA Elment. Leningrádba. Három napja.

CSUVALOV Hogyhogy elment? S mikor jön vissza?

KOLKA Ki tudja? A múlt évben az egyik tanítónő éppen így elment, és sose láttuk többé.

CSUVALOV (elkomorodik) Jól van. Szaladj édesapádért.

Kolka elfut, Csuvalov visszamegy a Minisztériumi előadóhoz.

MINISZTÉRIUMI ELŐADÓ Csak foglalkozz nyugodtan a saját dolgoddal. Én sétálok egyet, körülnézek, hogy is van itt ezzel a (Mosolyogva.) biocönózissal. (Elmegy.)

Belép Jegor.

JEGOR Jó napot, Jurij Petrovics, Hívatott?

CSUVALOV Volna itt egy dolog, Jegor Szavelics. Jártál-e már Moszkvában?

JEGOR Moszkvában? Minek?

CSUVALOV El kell utaznod Moszkvába egy értekezletre, meghívást kaptál.

JEGOR Mit keresek én ott? Újsütetű erdőkerülő vagyok én még! CSUVALOV Így döntött a bizottság.

JEGOR És hogyan leszek meg én ott egyedül?

CSUVALOV Várni fognak, és elhelyeznek. Felszólalsz és már jössz is haza.

JEGOR Micsoda?

CSUVALOV Felszólalsz, azt mondom. Ezért rendelnek fel.

JEGOR (határozottan) Nem! Ezt nem vállalom.

CSUVALOV Nem tudsz beszélni a munkádról?

JEGOR Mi beszélni való lenne arról? A munkát csinálni kell és nem beszélni róla. Megmondtam, nem megyek.

CSUVALOV Igazán nem tudnál semmit mondani róla?

JEGOR Mondani, azt lehet, de felszólalni azt nem fogok.

CSUVALOV Hát mondd, ahogy tudod. Mintha Kolkával beszélgetnél. JEGOR Mintha Kolkával beszélgetnék? (Elneveti magát.) Hát ha így is lehet...

CSUVALOV Hát akkor el is döntöttük Holnap indulsz, szedelőzködj!

A szín elsöiétedik. Jegor háza. Az asztalon nagy bőrönd, abba rakosgatja Harityina az úti holmit. Itt vannak még Jegor, Kolka és Jakov Prokopics.

KOLKA Nagyszerű ez, édesapám! Hű, de nagyszerű!

JEGOR Megnézem az elefántot is, fiam.

HARITYINA Az elefántot megnézni az nem sok haszonnal jár. A legfontosabb, hogy elmenj a GUM-ba. Az emberek összeadták a pénzt, listát is csináltak, hogy kinek mire van szüksége. Itt a lista és itt a pénz is. JEGOR Jól van, jól. Elmegyek a GUM-ba is.

JAKOV PROKOPICS Poluskin elvtárs, a beszámolóban a csónakkikötőről se feledkezz meg. Hívj meg mindenkit, szíves szóval: mondván, hogy kényelem, lágy víz, gombával gazdag erdő. Még megtörténhetik, hogy valaki onnan a fővárosból felfedezi a mi vidékünket!

Belép Marja.

MARJA Adjon isten, Jegor Szavelics! Adjon isten, kedves testvérem. Micsoda szépséges bőröndöt vásároltatok! (Jegorhoz.) Jegor Szavelics, titokban jöttem el hozzád, hogy megkérjelek. Férjem előtt is eltitkolom, fiam előtt is. Ments meg bennünket, az istenre kérlek! Fjodor Ipatovicsot a rendőrség is kihallgatta már. A házat is leltárba vették. Azzal fenyegetőznek, hogy világgá mehetünk.

JAKOV PROKOPICS (szigorúan) Tisztelni kell a törvényt.

MARJA Végünk van. (Harityina vállára borul.)

HARITYINA Szólj egy szót ott fenn valamelyik nagyembernek, Jegor, Hiszen rokonainkról van szó, nem idegenekről.

JEGOR (komoran) Ki fog engem megkérdezni? Azt képzeled, nagy dolog: feljött egy erdőkerülő Moszkvába?

MARJA (hüppögve) Visszautasítasz? Gőgös lettél? Nem bocsátja ezt meg neked Fjodor Ipatics, bizony mondom, nem bocsátja meg!

Belép Csuvalov.

CSUVALOV Jó napot kívánok! (Félrevonja Jegort.) Egy kérésem lenne, Jegor Szavelics. (Átnyújt egy levelet.) Dobd be ezt Moszkvában.

JEGOR Akár el is vihetem. (Olvassa.) Marina Csuvalova, Pervomajszkaja 17, 59-es lakás. Valami rokon?

CSUVALO Nem. (Sóhajt.) Olyan feleségféle.

JEGOR Hogy értsem azt, hogy féle?

CSUVALOV Megtörtént a dolog. Akkoriban messze hegyek közt erdészkedtem. Még távolabb volt az a hely istentől-embertől, mint ez itt! Aztán jött Moszkvából egy gyakornok, egy fiatal lány. Én meg úgy jártam utána, akár a kiskutya. Aztán összeházasodtunk, ő meg három nap múlva elutazott, még a címét sem hagyta meg. Kerestem, rátaláltam, levelet írtam neki,

JEGOR Válaszolt?

CSUVALOV Azt válaszolta: „Én elvesztettem a személyi igazolványomat. Neked is csak ezt ajánlhatom." Hát így. Aztán azt hallottam, Marinának gyereke született. Megint írtam neki. Erre ő: „Minden lehetséges." Hát látod, ilyen választ kaptam. Mondd meg nekem, mi vagyok én most: férj vagy nem férj, apa vagy nem apa, szabad vagyok-e én vagy sem?... (Komoran.) És Nonna elutazott... (Hirtelen.) Nem, nem is kell elküldeni a levelet. Jobb lesz, ha magam megyek, amikor majd egyszer Moszkvában járok. (Elveszi a levelet.) Sok szerencsét, Szavelics!

JEGOR (sóhajt) Szenved ez a szegény ember. Gyötrődik.

HARITYINA (tovább rakosgat a bőröndbe) Ez meg egy tartalék ing.

JAKOV PROKOPICS Miféle inget teszel a bőröndbe? Oda fehér ing illik, fehér!

HARITYINA Honnan vegyek én fehér inget?

JAKOV PROKOPICS Majd adok egyet kölcsön. Hiszen Moszkvába hívatnak. Moszkvába!

A szin elsötétedik. Egy moszkvai lakás előszobája. Kis asztalka, két szék, ruhafogas. Itt lakik Marina. Csöngetnek. Marina ajtót nyit. Belép Jegor.

JEGOR Jó napot kívánok! (Leveszi sapkáját.) Marinát keresem.

MARINA (fiatal, hosszú hajú nő) Én vagyok.

JEGOR Csuvalov küldött, Jurij Petrovics.

MARINA (hűvösen, azt latolgatva, mit is csináljon) Úgy, hát jöjjön be.

FÉRFIHANG Ki jött, Marinocska?

MARINA (élesen) Engem keresnek. Nos, mit akar? (Becsukja a szobába nyíló ajtót.)

JEGOR (megnyugszik) A férje van bent a szobában?

MARINA Mi köze hozzá?

JEGOR Nekem semmi, de neki — talán lehet.

MARINA Azért jött, hogy fenyegetőzzék?

JEGOR Miért kell ilyet mondani? Csak azt mondanám, hogy maga, úgy látszik, elrendezte az életét, de másnak nem hagyja. Jó dolog ez?

MARINA Hogy mer így beszélni velem?

JEGOR Merek bizony...Elég volt ebből a gonoszságból. Mi rosszat tett ő magának?

MARINA (gonoszul nevel) Elég sokat. (Cigarettára gyújt.) Nincs értelme a magyarázkodásnak. Ha mind a mai napig nem értett meg semmit, akkor maga még annyira sem fogja megérteni.

JEGOR (leül a kis támlátlan székre) Magyarázza meg. Éppen ezért jöttem.

MARINA Mindjárt kihajítom innen magát, ez lesz az egész magyarázat.

JEGOR Nem, nem hajít ki engem. Ahhoz gyáva. Lám, minden ajtót jól becsukott a háta mögött, tehát félti a családi életét.

MARINA Megint fenyeget? Hát ide figyeljen! Nekem ebből elegem van.

JEGOR (sóhajt) Adhatna egy kis vizet, három adag sózott heringet ettem ebédre, majd eltikkadok.

MARINA Micsoda pimaszság! Jéggel parancsolja?

JEGOR Minek az? Csak egy kis kúti vizet tölts.

Marina kimegy és egy bögre vízzel jön vissza.

MARINA Itt a kúti vize... (Elébe csapja a bögrét.) Igyon, és menjen innét, Csuvalovnak mondja meg, hogy a gyerek nem az övé, nincs oka nyugtalanságra.

Jegor nem válaszol, komótosan iszik.

Mit akar még tőlem?

JEGOR Már minthogy én? De hát mégiscsak a férje.

MARINA (megvetően) Férjem, Erdei fatuskó a maga Csuvalovja.

JEGOR A szidalmazásba nem fárad bele az ember, nem úgy, mint az ölelésbe!

MARINA Megbántani egy nőt, és még észre sem venni, mit tett, milyen nemes dolog!

JEGOR Nem hasonlít rá! Jurij Petrovics nagyon tisztelettudó ember.

MARINA (gúnyosan) „Tisztelettudó," Mondja meg, de őszintén, ha egy nő, mondjuk pillanatnyi gyengeségből, vagy hangulatból, vagy érzelemből végül is lefek... (Elhallgat.) Szóval eltölt egy éjszakát valakivel, akkor van magában annyi fantázia, hogy reggel nem nyom pénzt a markába?

JEGOR A fantáziában nincs hiány. Pénz az, ami nincs.

MARINA Ő sem készpénzzel fizetett. Egyszerűen csak elhatározta, hogy boldoggá tesz, és elcipelt magával az anyakönyvi hivatalba, és még csak azt sem kegyeskedett megkérdezni, szeretem-e?

JEGOR Erőszakkal cipelte magával?

MARINA Ugyan, dehogyis... (Hirtelen mosolyogni kezd.) Hát csak ostoba voltam, könnyelmű és ostoba. Ezt akarja hallani? Kezdetben még tetszett is a dolog: romantika! Aztán észbe kaptam és elszöktem.

JEGOR Elszöktem! (Mérgesen.) És az anyakönyvi bejegyzés a személyi igazolványban? Az elől hova szaladsz el?

MARINA (bűntudatosan) Elvesztettem a személyi igazolványomat. Nem lehet, hogy ő is így csináljon?

JEGOR Hazugságba keveredtél, és őt is erre tanítanád! Az új férjeddel hogy élsz?

MARINA Jól.

JEGOR Nem ezt kérdeztem, hanem hogy törvény szerint hogyan.

MARINA Összeházasodtunk, hivatalosan.

JEGOR (felugrik) Uramisten! Azt mondod, jól éltek?

MARINA Jól. Dolgozik. Esti iskolára jár. Rövidesen megkapja a diplomáját.

JEGOR Hívd ide.

MARINA Micsoda? (Kihúzza magát, egyszerre pimaszul, hűvösen.) Ki innét! Most azonnal, amíg a rendőrséget nem hívom...

JEGOR (leül) Hát csak hívd a rendőrséget.

Marina elfordul és sír, Jegor feláll, megérinti a vállát.

Ha kitudódik, még rosszabb lesz, hiszen törvényt sértettél.

MARINA (suttogva, de indulatosan) Menjen innen! Miért jött ide? Miért? Gyűlölöm a zsarolást!

JEGOR Mit gyűlölsz? (Felkel.)

Szünet. Jegor egy helyben toporog, sapkáját gyürögeti, aztán megindul a kijárat felé.

MARINA Várjon! (Még tehetetlenebbül sir.)

Marina sírását egy gyerek sírása harsogja túl. Jegor el. A szín elsötétedik.

Erdővédelmi értekezlet. A megafonból a szónokot halljuk. „Kiegészítő törvényekre lenne szükség. Fokozni kell a követelményeket. Büntetni. Kíméletlenül büntetni, csak így tudjuk megőrizni a természetet, elvtársak." A kivilágosodott színpadon, zöld posztóval leterített elnökségi asztal. Az asztalon korsó, egy pohár víz. Szónoki emelvény. A Minisztériumi előadó elnököl.

MINISZTÉRIUMI ELŐADÓ (feláll) Elvtársak, itt már szó esett Poluskin elvtárs kezdeményezéséről. Lelkes munkájával Poluskin elvtárs újból bebizonyította, hogy minden munka alkotó jellegű, csak nem mindenki viszonyul munkájához alkotóan. Én nem akarom elmondani önöknek, hogyan értelmezi kötelességeit Poluskin. Ezt majd megteszi ő maga. Átadom a szót Poluskin elvtársnak.

JEGOR (odalép az elnöki asztalhoz. Fehér inget visel.) Nekem? Nem lehetne egy kicsit később, mert hogy otthon felejtettem a papírokat.

MINISZTÉRIUMI ELŐADÓ Miféle papírokat?

JEGOR Hát a beszédemet. Megírták nekem, de otthon felejtettem a szállodában az asztalon. Várjanak egy kicsit, elszaladok érte.

HANGOK „Beszélj csak így, papír nélkül!

— Ki írta a beszédet?

— Csak bátran, Poluskin.

MINISZTÉRIUMI ELŐADÓ Menjen csak szépen a szónoki emelvényre.

JEGOR Miért mennék? Mondtam már, elszaladok érte, merthogy ott felejtettem az asztalon.

Derültség a teremben.

MINISZTÉRIUMI ELŐADÓ Mások szövege nélkül nem tud beszélni? JEGOR És ha valamit nem úgy mondok, ahogy illenék?

MINISZTÉRIUMI ELŐADÓ Úgy fogja mondani, ahogy kell. Nosza, menjen az emelvényre. Csak bátran, Poluskin elvtárs.

Jegor kelletlenül fölmegy a szónoki emelvényre, a pohárra néz, majd le a terembe.

JEGOR Fölolvastam volna a papírról, maguknak megszokottabb lett volna, nekem meg nyugalmasabb. Mert hogyha papír lenne a kezemben, akkor kétfelé válnék a dolog. Az én dolgom lenne felolvasni, a maguké pedig meghallgatni. De beszélni... (Elmosolyodik.) Ha beszél az ember, azt csak közös dologról lehet...

MINISZTÉRIUMI ELŐADÓ Hát hiszen közös dologról van szó, Poluskin elvtárs! Közös ügyről.

JEGOR Közös ügyről? És meghallgatnak?

HANGOK Szívesen!

— Attól függ, mit mondasz.

JEGOR Azt mondom, amit gondolok. És én mostanság, drága barátaim, csak mosolyogva tudok bármire is gondolni. Reggel így ébredek, az erdőben is csak mosolygok, és így is alszom el, és az én Tyinám azt mondja, hogy mosolygok még álmomban is. Merthogy olyan időket élek én most, hogy mosoly nélkül a munkám sem végzem, nem szólok egy szót sem, még a verejtékemet sem törlőm le. De hiszen hogyan is lehetne el az ember mosoly nélkül a mi munkánkban: a sündisznóra is rámosolyogsz, a kismadárra is rákacsintasz, és úgy nézed meg a fákat, mint egy szép fiatal lányt. Mert jó dolog az, amit mi csinálunk, és a jó dolog örömet kíván és nem komorságot. Bizony, ha én valami főnök lennék, csak mosolygós embereket vennék fel munkára. Isten bizony, csak mosolygósakat. A komor képűeket, a barátságtalanokat talán csak a gépekhez vagy a holt vas mellé állítanám. Mert nem lehet élőlényekkel, az emberekkel, az erdővel meg a mindenféle állatokkal öröm nélkül meg vidámság nélkül együtt lenni! De nem ám! A mosoly, az minden szívhez egyformán szól, minden zárhoz kulcs.

EGY HANG De jól mondja az elvtárs!

JEGOR Hát hallgatják, amit mondok?

Derültség.

Hát akkor még folytatom. Azt mondták nekem, add át a tapasztalataidat. De miért kellene átadnom? Hogy mindenki mindent egyformán csináljon? Igen? Mi haszna volna? Még a birkák szőre is különböző, és hogy az emberek különbözőek legyenek, ezt maga az úristen is így akarta. Bizony, nem azért kell harcolnunk, hogy minden egyforma legyen, hanem, hogy minden különbözzék, akkor telik majd örömünk benne. De most még nagyon kevés az örömünk. Mert én ugye, a Fekete-tónál dolgozom. Azelőtt Hattyúk tavának hívták. És hány ilyen Fekete-tó lehet még a mi nagyszerű országunkban, erre még gondolni se jó. Azon kell lennünk, hogy megint madárdaltól legyenek hangosak. Nevezzék őket Hattyúk, Kacsák, vagy Gólyák tavának, csak ne nevezzék őket Feketének, kedves jó barátaim! Igen, ne Feketének. Ez legyen a mi legfőbb gondunk. (Iszik a pohárból, fintorog.) Mindannyian egyazon házban lakunk, de nem mindenki érzi magát a ház gazdájának. És miért van ez így? Mert megkeverik az embert. Mert ugye arra tanítják, hogy a természet az ő szülőháza. Másszor meg mit mondanak? Másszor meg a természet meghódításáról beszélnek. A természet egyelőre még mindezt tűri. Némán haldoklik hosszú éveken át. És nincs ember, aki a természet ura lenne. Bizony nincsen. Kártékony dolog, ha urának nevezzük magunkat. Az ember gyermeke a természetnek, legidősebb édes gyermeke. Légy eszednél, ne tedd sírba az édesanyádat! (Integet, megindul lefele a szónoki emelvényről, majd hirtelen visszafordul.) Várjanak, elfeledkeztem egy megbízatásomról. Ha a nyáron kedvük támadna egy kis turistáskodásra, akkor látogassanak el mihozzánk. Akad nálunk minden: gomba és gyömölcs, Jakov Prokopics és csónakkikötő. Szép ábrákat pingálunk a csónakokra: ki a kiskacsán, ki a kismalacon csónakázik majd. Aztán rajta, érj utol, ha tudsz!

Nevetés, taps.

MINISZTÉRIUMI ELŐADÓ (feláll) Bejelentem, hogy Poluskin Jegor Szaveljevicset a Minisztérium díszoklevéllel tünteti ki...

A szín elsötétedik. A rivaldánál. Jön Jegor és Csuvalov. Mögöttük Harityina, Vovka és Kolka. Jegor két nagy ládát hoz, rajta a felirat: „Vigyázat, hattyúk." Kolka a bőröndöt cipeli.

HARITYINA (jajveszékel) Ó, te szörnyeteg. De megvert veled az úristen, még a botot is a hátamon felejtette. Ó, uram teremtőm, segíts meg! Ó, istenverte bajcsinálója...

JEGOR (megáll, leteszi a földre a ládákat) Hagyd már abba, Tyina! Mások is vannak itt.

HARITYINA Más asszonynak a férje előteremti a mindennapi falatot, a házukban bőség. Mások felesége ékes hattyúként lebeg...

JEGOR Azt mondták, hogy meg kell nyesni a szárnyukat, nehogy elszálljanak délre...

HARITYINA Még ez is. Ahelyett, hogy a GUM-ba ment volna, hattyúkat cipel haza. Adósságba verte magát, becsapta az embereket. Egyszóval — bajcsináló...

Jegor ajándékot vesz elő a bőröndből. Harityinának kendőt, a gyerekeknek zseblámpát, Csuvalovnak mappát.

JEGOR Fogjátok, gyerekek! Jurij Petrovics, ezt magának hoztam emlékbe. Ezt meg neked, Tyinuska, hogy ne fázzál.

HARITYINA (elmosolyodik) Hát mégsem feledkeztél meg rólunk. (Bemegy a házba.)

JEGOR Házat építek a hattyúknak, csak akkor engedem szabadon őket.

CSUVALOV (felemeli a láda tetejét) De gyönyörűek!

JEGOR Szomorkodnak.

CSUVALOV Én meg Leningrádban jártam. Nonna Jurjevna nem jön vissza. Akárhogy kérleltem, nem akar visszajönni.

JEGOR Rossz hír. Úgy látszik, nekem kell odautaznom. Ha beáll a tél, el is megyek. Maga csak írja meg a leveleket. Kettőt írjon.

CSUVALOV Miért kettőt?

JEGOR Egyet most, a másikat egy kicsit később. Hadd szokjék a gondolathoz, aztán majd megérkezem én, és akkor már döntenie kell.

CSUVALOV Megírom a leveleket. Mindenkit megkínálunk teával a megérkezésem örömére. Aztán kimegyek az erdőbe, megnézem, mi újság. Meg a hattyúkat is szabadon engedem.

Mindenki el, csak Kolka és Vovka marad a színen.

VOVKA Úgy látszik, elveszik a házunkat.

KOLKA Igazából?

VOVKA (dühödten) Ha kitesznek bennünket, vízbe fojtom a Morzsit.

KOLKA Ne fojtsd vízbe. Inkább neked adom a pergőcsalis horgászbotomat, Jurij Petrovics nekem ajándékozta.

VOVKA Ha kitesznek, juszt is vízbe fojtom. (Elszalad.)

Kolka el. Az erdőben vagyunk. Tábortűz. A tűznél ott ül az Első vadorzó, a Második vadorzó és Fjodor Ipatovics. A tűz fölött bogrács, melyből hattyúlábak látszanak ki. Éjszaka van. Robbanás hallatszik, majd még egy.

FILJA (hangja) A bokrok alatt nézd, azt hiszem, csuka!

CSEREPOK (hangja) De sötét van itt!

Bokrok ágainak reccsenése hallatszik, berohan Jegor.

JEGOR (nehezen lélegzik) Megálljatok! (Odafut a tábortüzhöz, meglátja a hattyúlábakat és az oldalt heverő három hattyút, azok még fehérek, nincsenek megkopasztva, de a fejüket már levágták.)

A vadorzók felállnak.

Megálljatok!... (Suttogva.) Igazoljátok magatokat!

FJODOR IPATOVICS Az erdőkerülő! (Elbújik a sötétben.)

JEGOR (elszorult torokkal) Az igazolványokat! Mindenkit letartóztatok! Velem jöttök!

ELSŐ VADORZÓ Eredj innen! (Halkan, hanyagul.) Eredj, amíg szépen mondjuk! Te nem láttál bennünket, mi nem találkoztunk veled.

JEGOR (elfúló hangon) Én itthon vagyok! De hogy ti kik vagytok, azt nem tudom!

ELSŐ VADORZÓ Eredj innen, azt mondom!

FILJA (hangja) Jó zsíros! Lehet, vagy huszonöt kiló!

JEGOR Robbantással halásztok? Megöltétek a hattyúkat! Micsoda emberek vagytok ti!

A sötétből kibukkan Cserepok.

CSEREPOK ól átfáztam, a fenébe is... Jó volna most egy kis pálinka, főnök! (Meglátja Jegort, elhallgat.)

MÁSODIK VADORZÓ Mit akar ez itt?

ELSŐ VADORZÓ Egy jó nagyot a képébe!

MÁSODIK VADORZÓ Azt megkaphatja tőlünk!

JEGOR (makacsul) Az iratokat kérem! Úgysem megyek el innen! Egészen a vasútállomásig a nyomukban leszek, amíg csak át nem adom magukat a rendőrségnek!

MÁSODIK VADORZÓ Ne ijesztgess bennünket, azt hiszed, fényes nappal van?!

ELSŐ VADORZÓ Nem ijesztgetni akar. Az árat veri fel. Igaz? Hát akkor megegyeztünk? Kapsz most itt mindjárt egy fél liter pálinkát és huszonöt rubelt is a képedbe vágunk, aztán mulass, pajtás!

JEGOR (fáradtan) Az iratokat. Letartóztatom magukat.

ELSŐ VADORZÓ (miután összesúgott a másikkal) Kapsz egy ötvenest és szedd a sátorfádat!

JEGOR Letartóztatom magukat. Törvénysértésért!

ELSŐ VADORZÓ No, jól van. Ahogy akarod. Nem kedveled a békét, hát majd elhúzzuk a nótádat! (A bogrács fölé hajol, a késsel böködi a hattyú húsát.)

A sötétből füttyszó hallatszik, a Második vadorzó eltűnt a sötétben.

JEGOR Miért bántottátok a hattyúkat? Hiszen ők megszépítik az életet! ELSŐ VADORZÓ Nézzenek oda! De hiszen te költő vagy!

JEGOR Szedelőzködjenek!... Későre jár, hosszú lesz az utunk...

ELSŐ VADORZÓ Bolond ez! Térítsd észhez!

Filja hátulról lopakodik, és egy hosszú bottal Jegor vállára csap. Jegor térdre esik.

JEGOR Ne merészeljetek! Engem nem üthettek meg, engem a törvény állított ide! Követelem az iratokat! Az iratokat!

CSEREPOK (ő is felkap egy botot és üti Jegort) Iratokat kérsz? Nesze!

Jegor a térdén csúszik, arca a földhöz verődik az ütések záporától.

JEGOR Ne merészeljetek!... ne merészeljetek!... Az iratokat adjátok...

ELSŐ VADORZÓ A kutyát ereszd rá! A kutyát!

FJODOR IPATOVICS (a sötétből) Pálma! Fogd meg! Harapd meg! Kapd el!

Kutyavonítás hallatszik. Jegor megpróbál felállni, de visszaesik.

MÁSODIK VADORZÓ Elég volt, emberek! Még megölitek!

CSEREPOK (tovább ütlegeli) Te átkozott!...

FILJA Hagyd abba, azt mondtam! El kell tűnnünk innen! (Az Első vadorzóhoz) Vidd a halat, főnök, és add a pénzt, ahogyan megbeszéltük!

Mindannyian a tábortűzhöz mennek.

ELSŐ VADORZÓ Hozd utánunk, majd ott elszámolunk. Remélem, az erdőkerülő életben van...

FILJA Él.

JEGOR (feltápászkodik, ijesztő állapotban van, hörögve) A törvényt képviselem... Az iratokat!

CSEREPOK Nesze neked iratok! (Ismét nekiesik Jegornak.)

A szín elsötétedik. Amikor újra világos lesz, kórteremben vagyunk, az ágyon Jegor fekszik, mellette áll Harityina és Nonna Jurjevna. Csuvalov az ágy szélén ül.

HARITYINA Ó, én szerencsétlen bajcsinálóm! Mit tettek veled! Szólj hozzám legalább egyetlen szót... (Könnyeit törli.)

CSUVALOV Igazán semmire sem tud visszaemlékezni, Jegor Szavelics? Valami akármilyen kis részletre vagy apróságra? Megtaláljuk őket! Az emberek is segíteni fognak!

HARITYINA Mondj már valamit, Jegoruska...

CSUVALOV Nem lehet, hogy találkozott már velük valamikor régebben? Próbáljon visszaemlékezni ! Talán személyesen is ismerte őket?

JEGOR (kicsit felemelkedik, csendesen) Ha nem ismerném, elítélném őket, de mert ismerem, megbocsátok nekik...

CSUVALOV Mit mond? Jegor Szavelics? Hát felismerte őket? Felismerte? Kik azok? Kik?

NONNA (a kezét Csuvalov vállára teszi) Ne zaklassuk most őt, Jura. Majd később. Menjünk, beszéljünk a doktorral.

CSUVALOV Helyes.

Mind a hárman elmennek. Jegor behunyt szemmel fekszik.

FJODOR IPATOVICS (hangja) Engedjenek be hozzá! Engedjenek be! (Sután beóvakodik. Egy helyben topog.) Jegor, Jegoruska... (Leül az ágy szélére.) Élsz, Jegor ugye?

JEGOR Élek.

FJODOR IPATOVICS (fehér köpenye alól elővesz egy üveg konyakot és reszkető kézzel, hosszasan csavargatja a kupakját) Mindjárt...

JEGOR Ne félj, Fjodor Ipatics!

FJODOR IPATOVICS (összerezzen) Mit beszélsz?

JEGOR Azt mondom, hogy ne félj. Ne félj élni.

FJODOR IPATOVICS (az éjjeliszekrényről elveszi a poharat, konyakot tölt bele) Igyál, Jegoruska, jó? Egy kortyot csak...

JEGOR Nem kell.

FJODOR IPATOVICS Legalább egy kortyocskát, Jegor Szavelics! Huszonöt rubelbe kerül egy üveg ilyen konyak... Nem a magunkfélének készült ez...

Jegor hallgat.

...Na, igyál, Szavelics, igyál egy kortyot. Könnyíts a lelkemen. Könnyíts rajta.

JEGOR Nincs harag az én lelkemben, Fjodor. Csak nyugalom. Eredj haza. FJODOR IPATOVICS Hogyan is mehetnék, Szavelics? .

JEGOR Hát csak így, ha nincsen másképpen.

FJODOR IPATOVICS Miért kell így élni? Mondd meg nekem, miért kell így élni? Ünnep nélkül telnek azóta a napjaim, a vasárnapom templom nélkül...

JEGOR Eszedbe jutott a pap?

FJODOR IPATOVICS Szörnyű így élni, Jegoruska. Szörnyű és rettenetes! Amikor úgy tudtam, hogy az Isten itt lakozik... (A mellére bök.)

JEGOR Az ember lakozik ott, Fjodor, és nem az Isten. Egyszerűen csak az ember. Tárd ki a lelkedet, hadd jöjjön elő. Hogyha minden ember leikéből előlép az Ember, akkor eljön a mennyország... A mi mennyországunk és nem az Istené!

FJODOR IPATOVICS (elsírja magát, a poharat csendesen leteszi és feláll) Csak bocsáss meg nekem, Jegor... Bocsáss meg...

JEGOR Megbocsátottam. Menj csak.

Fjodor Ipatovics megtörten megy az ajtó felé.

... Pálmát ne bántsd! Nem az ő bűne, hogy nem kapott el engem. Engem a kutyák sohasem bántanak, tudok a nyelvükön.

Fjodor Ipatovics elmegy. Jegor lehunyja a szemét. Visszajön Harityina, Nonna Jurjevna és Csuvalov.

NONNA Jegor Szavelics!

HARITYINA Jegoruska!... (Térdre esik az ágy előtt.)

A kórterem elsötétül, a színpad mélyén Jegor oszlopát világítják meg — haját facsaró, fehér nőalak. Csuvalov előrejön.

CSUVALOV Amikor az erdőben járok, előttem van Jegor élete, és mindenütt őt keresem. Megtalálom az erdő júniusi pompájában — fáradhatatlanul, sohasem csüggedőn. Találkozom vele a nyirkos őszben — komolyan és csapzottan. És ő van ott a fagyos csendben is, tűnődőn és derűsen. És ott látom az erdő tavaszi virágzásában, türelmesnek és ugyanakkor mégis oly türelmetlennek. És akkor vonatra ülök és elutazom abba a távoli kis faluba. Ballagok az utcákon Koljával és Morzsival...

Belép Kolka, kezében a kiskutyával. Csuvalov mellé áll.

... kimegyünk a csónakkikötőbe, és Jakov Prokopics nekünk adja a legjobb csónakot.

Bejön Jakov Prokopics, és a színpad szélén megáll.

... Este pedig Harityinával teát iszunk, megnézzük a Díszoklevelet és Jegorra emlékezünk.

Belép Harityina, és megáll a színpad másik szélén.

... és Kolka mégiscsak odaadta Vovkának a horgászbotot a tépett fülű, rühes kiskutyáért.

Mindenki sarkon fordul és elmegy. Csuvalov és Kolka visszajönnek, Csuvalov felemeli a kezét.

... és a Fekete-tó végül is megmaradt Fekete-tónak. Míg Kolka fel nem nő...

Kolka, kezében a kiskutyával, előrejön. A szín elsötétül.

NIKODÉMUSZ ELLI fordítása

IGLÓDI ISTVÁN

Emberi történetek

Ha egy író, aki nem nagyon írt drámát, saját dramatizálással jelentkezik, kíváncsivá teszi a színházi embert: milyen az ő színháza ? Ezt próbáltam kiolvasni a Ne lőjetek a fehér hattyúkra! című drámájából.

Vasziljev történetei egyszerű, tanulságos és emberi történetek. Egyaránt hordoznak történelmi és aktuális tanulságot. Napjaink színháza pedig valahogy tart az egyszerű, tanulságos és emberi történetektől. Jobban szereti a bonyolultan emberi, az egyszerűen embertelen, a rituálisan tanulságosat stb. Unalmasnak, didaktikusnak és leegyszerűsítettnek érzi a Vasziljev-féle történeteket. Miért jött mégis létre a találkozás az író és a színház között ?

Talán azért, mert akadtak színházművészek, akiket ugyanolyan humanitás fűtött, mint Vaszilje-vei, és akik éppen ezekben az egyszerű történetekben éreztek arra lehetőséget, hogy választ próbáljanak adni egy bonyolult kor bonyolult problémáira. A színház felfedezte a maga számára Vasziljev epikáját, és - az a gyanúm — Vasziljev felfedezte önmagában a drámaírót.

De ne általánosítsunk! Ljubimov felfedezte a Csendesek a hajnalokat, és ezzel együtt egy olyan anyagot vitt színpadra, amire ~ még a mai átdolgozó, színpadra alkalmazó korunkban is — kevés rendező gondolt volna. Nem akarok más átdolgozókkal és rendezőkkel igazságtalan lenni, de a Csendesek a hajnalok előadását a Tagankán, és annak világsikerét Vasziljev drámai alapélményének érzem. Bebizonyosodott, hogy az a költészettel teli realizmus, amit kisregényei sajátjának hittünk, új értékekkel gazdagítva átmenthető a színpadra és az új dimenzióban egy azonos értékű műalkotás jöhet létre: a színházi előadás.

A dramatizálásoknak az író aktív vagy kevésbé aktív résztvevője, illetve szemlélője. Hogy mit tart róluk, azt legfeljebb nyilatkozataiból tudhatjuk meg, beleszámítva az ilyenkor szinte kötelező udvariasságot. Éppen ezért ezeket a magam részéről nem mindig érzem mérvadónak. Az igazi hatást, amely a színház részéről érte, talán hitelesebben kiolvashatjuk egy később született olyan alkotásából, melynek saját maga a,,dramaturgja"'. Számomra elsősorban ezért volt tanulságos olvasni a Ne lőjetek a fehér hattyúkra '.jeleneteit. Lehet, hogy segítették az írót színházi szakemberek is (hiszen a dráma a Szovjetunióban színre került), de a szerkesztésében, építkezésében, jelenettechnikájában ott kísért az a vasziljevi színház, amit Ljubimov teremtett meg a Csendesek a hajnalok előadásával.

A leendő rendezőt épp ezért nehéz feladat elé állítja, mert elszabadult fantáziát, játékkedvet és ugyanakkor szigorú ökonómiát kíván meg, ami Ljubimov legjobb rendezéseinek a sajátja. De mint minden jó darab, feladatokat állít a színházi alkotó elé, nem nehézségeket. Ezek a feladatok nem elkedvetlenítőek, hanem inspirálóak. Véleményem szerint a színház számára igazán izgalmas drámaíró sohasem „zárt” művet tesz le a rendező asztalára, hanem megteremti egy új alkotó folyamat kiindulópontját. Tudja, hogy következnek a társak, a rendező, a díszlettervező, , a zeneszerző, a színészek, és a színház többi alkotójának munkája, számít rájuk és így műve „nyitott” alkotás.

Az ilyen drámákat nagyon el lehet rontani, ha nem akarjuk újjáalkotni, hanem „csak megrendezni” azokat. Ha nem élünk a számunkra szabadon hagyott térrel és lehetőséggel, az ilyen darabokból születhetnek a rendkívüli előadások is.

Örülök, hogy ilyen drámaíró lett Vasziljev és a színházzal való kapcsolatát tanulságosnak és példaadónak tartom.

Néhány szó Borisz Vasziljevről:

Sz. Szmolenszk, 1924. május 21. – mh. 2013. március 11.; szovjet regény- és drámaíró; Állami Díjas (1975). 1946-ban katonai akadémián végzett, majd katonai kutatómérnök volt az Urálban. 1954-ben lett szabadfoglalkozású író. Előbb darabjai majd versei jelentek meg, és írt filmforgatókönyveket is. Fő témája a háború volt. A Csendesek a hajnalok (más fordításban: A hajnalok itt csendesek) c. kisregénye hozta meg számára az ismertséget, ami egy háborús requiemnek tekinthető. Kiemelkedő műve a Ne lőjetek a fehér hattyúkra! c mű is. Önéletrajzi elemekkel átszőtt munka a Repülnek lovaim. Vam privet ot babi Leri (Вам привет от бабы Леры...) c. regénye a sztálini korszak áldozatairól emlékezik meg. Számos műve magyarul is megjelent. (A Wikipédia nyomán)

Forrás: Szovjet Irodalom, 1978/1. szám, 35–57. oldal