Ukrán
folklór
A
zaporozsjeiek
Ukrán viselet |
Úgy
esett egyszer, hogy a zaporozsjeiek a Szecsből Kijevbe mentek, vagy
tíz-húsz ember, s ott jártak-keltek a városban. Vettek egy hordó
kátrányt, s felöntötték vele a piacot. Megvették, ahány
köcsögöt csak találtak, s apró darabokra törték, megvették,
ahány szekér hal volt a piacon s széthajigálták a halakat, és
az egész városban visszhangzott: „Egyetek, jóembe' rek!"
Aztán
lóra pattantak, fejükön piros bársony sapka, a köpenyük hol
kék, hol meg vörös, a nadrágjuk meg olyan, hogy egy ezüstpénzt
is megérne, csak gyönyörködhessen benne az ember. A zenészek
muzsikálnak, ők meg összeakaszkodva elvonulnak a papi szeminárium
mellett, kész hetman mindahány!... A szeminaristák kijönnek a
kapun, nézik őket és sírnak. S a következő nyárra a fél
szeminárium a Szecsbe fut.
Ha
egy zaporozsjei megvénül, kérheti, hogy adjanak neki pénzt a
közösből, s ha adnak, legalább ötezer jut rá.
Telerakja
bőrövét rubellel, magával viszi a barátait – vagy
harminc-negyven embert –, és elmegy Kijevbe, búcsúzni a
világtól. Eltöltenek ott vagy két hetet, olyan lakomát csapnak,
hogy egész Kijev összeszalad, hogy legalább egy pillantást vessen
rájuk: „Egy zaporozsjei, aki a világtól búcsúzik!" És
amint az utcán mennek, sokszor a kapuban tolonganak az emberek. Ők
meg olyan szépek, mint a mák virágja a kertben!
A
lovai, akár a sólymok, ficánkolnak, s az arany meg az ezüst úgy
fénylik a napon, hogy szinte megvakul tőle az ember.
Előkerülnek
a bandurák és a guszlák, dalolnak, táncolnak, s mindenféle
csalafintaságot művelnek. Hát így búcsúzik egy zaporozsjei a
világtól!
És
amikor már vagy két hétig szórakozott, és csodálatba ejtette
egész Kijevet, elmegy a zaporozsjei a mezsigorodi kolostorba.
Egyesek mennek, mások végigtáncolják az utat azzal, aki búcsúzik
a világtól.
A
galambősz hajú, drága karmazsinba öltözött zaporozsjei ott
táncol a menet élén. S mögötte mennyi, de mennyi ember!...
Mintha csak a fényességes feltámadás napja lenne! És az ő
zsebére iszik mindenki, táncolnak az emberek, vigadnak, hogy szinte
reng belé a föld!
És
amikor a kolostorhoz érnek, bekopog a zaporozsjei a kapun.
Belülről
azt kérdik:
– Ki
az?
– Egy
zaporozsjei.
– Mit
akarsz?
– A
bűneimért vezekelni.
Kinyílik
a kapu, egyedül lép be rajta a zaporozsjei, társai és a sok ember
meg a zenészek kint maradnak. És amint belép a kolostorba, leveti
magáról a pénzzel teli bőrövet, a templomnak ajándékozza,
leveti magáról karmazsin-köpenyét, szerzetesi csuhát ölt és
megkezdi a vezeklést.
BOJTÁR
ANNA fordítása
Kakukkol
a kakukkmadár
Kakukkol
a kakukkmadár
Átrepül
a kert fölött,
Fölsír
magában a leány
Megvetett
ágya fölött.
Vetett
ágyam hófehér,
Kemény
fekvés esik rajta,
Kemény
fekvés esik rajta,
Míg
a kedves ideér.
Susorgott
a vén diófa
Susorgott
a vén diófa,
Sírdogált
a lány alatta.
Nyögdécselvén,
szomorkodván,
Senki
szerető se jön már.
Szeretője
nem jön egy se,
Hallgattak
a rossz nyelvekre.
Kipletykálták
rossz szavakkal,
Ne
járhassanak párosan.
De
majd mégis együtt járunk,
Két
szerető úgy sétálunk.
Rászólt
bátyja az öccsére:
„Nyerget
hollószín ménemre,
Kinyargalunk
a mezőre,
Hova
a lány vetni mene.
Ahol
hajdina magot szór,
A
kozáknak igazat szól!”
„Ne
hazudjál nekem, te lány,
Mert
én máshoz megyek immár!”
„Nem
szeretek mást kívüled,
Inkább
vesszek a tengerbe,
Sziklaélről
ugorjak le!”
„Hát
én is igazat mondok.
Szivem
várásával várlak,
Meghalnék,
ha nem látnálak.”
ÁGH
ISTVÁN fordításai
Forrás: Szovjet Irodalom, 1978 / 12. szám, 46., 49-50. l.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése