LEONYID GROSSZMAN
A Jámbor teremtés műhelytörténetéhez
Leonyid Grosszman (1888 —1965): neves szovjet irodalomtörténész. Tudományos érdeklődésének középpontjában Dosztojevszkij munkássága állt. Dosztojevszkij műveinek tizedik kötetében (az 1958-as kiadásban) Leonyid Grosszman írta a jegyzeteket. Innen vettük át a Jámbor teremtésről írt sorait.
 |
| Fajaberg illusztrációja A félkegyelmű-höz |
Az elbeszélést „Az író naplója" (az író saját kiadású lapja) 1876. novemberi füzete közölte, majd 1877-ben két alkalommal megjelent a Russzkij Szbornyikban (a Grazsdanyin című folyóirat mellékletében). A Russzkij Szbornyik második kiadásában a szöveg javított változata olvasható, a javítások jellemzők Dosztojevszkij műveinek újabb kiadásaira (ismétlődő szavak, kicsinyítő képzők törlése). Dosztojevszkij ezen kívül több stiláris javítást is végzett. A Russzkij Szbornyik mindkét kiadásában elmaradt „Az író előszava" is...
1876. október elején a pétervári újságok az alábbi hírt közölték: „Tegnap, szeptember 30-án déli tizenkét órakor a Galernaja utca 20. szám alatti ötemeletes Ovszjannyikov-ház padlásszobájának ablakából levetette magát Marija Boriszova varrónő, aki Moszkvából érkezett. Itt nem voltak rokonai, napszámban dolgozott, és az utóbbi időben gyakran panaszkodott, hogy munkáját rosszul fizetik, Moszkvából hozott pénze pedig fogytán van. Szeptember 30-án reggel fejfájásra panaszkodott, majd leült, hogy megigya a teáját, és alighogy a piacra induló háziasszonya leért a lépcsőn, üvegcserepek hullottak az udvarra, majd lezuhant Boriszova is. A szemközti szárnyépület lakói látták, hogy Boriszova kivert két ablaktáblát a keretből, és lábbal előre kimászott a tetőre, keresztet vetett, és szentképpel a kezében a mélybe vetette magát. A szentkép a Szűzanyát ábrázolta, szülei adták neki áldásuk jeléül. Boriszovát eszméletlen állapotban kórházba vitték, és ott néhány perc múlva meghalt."
Dosztojevszkijt megrendítette az újsághír, ezt rögtön meg is írta „Az író naplója" október: füzetében:
„Egy hónappal ezelőtt minden pétervári újságban megjelent néhány apró betűs, kurta sorocska, egy pétervári öngyilkosságról: egy szegény sorsú, fiatal varrólányka levetette magát egy harmadik emeleti ablakból, mert nem jutott munkához, hogy megkeresse a mindennapi kenyerét. S hozzátették, hogy míg levetette magát, és az utcára zuhant, egy szentképet szorongatott a kezében. Ez a szentkép a kézben különös és mindeddig példátlan jelenség az öngyilkosok krónikájában! Ez valami szelíd, megbékélt öngyilkosság. Mi több, úgy látszik, fel sem merült semmiféle zúgolódás vagy szemrehányás: egyszerűen lehetetlenné vált az élet, Isten nem akarta, hogy éljen, imádkozott hát és meghalt. Bizonyos dolgokon, bármi egyszerűnek látszanak is, sokáig ehépelődik az ember, és olyan érzése támad, mintha bűnös lenne bennük. Ez a szelíd, önmagát megsemmisítő teremtés akarva-akaratlan gyötri gondolataimat."
Mint előszavában Dosztojevszkij megírta, a hónap legnagyobb részében, vagyis 1876 novemberében, ezen az elbeszélésen dolgozott. Ezért úgy határozott, hogy a „Naplók" novemberi füzetét az elbeszéléssel tölti ki. A „Jámbor teremtés" kéziratán az „1876. november 19-e" dátum olvasható, ez valószínűleg az elbeszélés befejezésének időpontja. „Az író naplója" novemberi füzetének cenzúraengedélye december 1-én kelt; tehát a november huszadika utáni napokban elkészült a kézirat másolása, a nyomdai szedés, és az elbeszélés megjárta a cenzúrahivatalt. Vagyis Dosztojevszkij a „Jámbor teremtés"-en körülbelül három hétig dolgozott, és semmiképpen sem tovább egy hónapnál. Ezt az elbeszélést Dosztojevszkij egy régebbi tervére építette föl. Még 1869-ben papírra vetette egy elbeszélés vázlatát; melynek témája Dosztojevszkijnél ritka — egy házaspár családi viszálya és szakítása. A vázlat több motívuma már mintegy előlegezte a „Jámbor teremtés"-t. Idézzük a fontosabbakat.
„Odúlakó típus, aki nem tudja elviselni a féltékenységet. Özvegy, első félesége meghalt. Talált és kiválasztott magának szándékosan egy árva leányt, hogy nyugodtabb legyen az élete. Igazi odúlakó, pofonok az élettől. Megdühódött, mérhetetlen hiúság... Az asszony látja, hogy a férfi müvelt, aztán rájön, hogy nem nagyon, minden csipkelődés (és mindent csipkelődésnek vesz) kihozza a sodrából, képzelődő, gyanakvó. Amint észrevette, hogy az asszony nem akar nevetni, szörnyen örül. Egyszer a színházban, és egyszer a gyűlésen...
...Gyötrődött. Összeveszett a vendéggel, aki foghegyről beszélt vele. A szeretőt az udvari ház ablakán át leste. Kihallgatja a találkát. Pofont kap felesége jelenlétében. Egy időben még igazi szerelem is szövődött közte és a felesége között. De ő összetörte az asszony szívét."
Ebben az eredeti vázlatban más a tragikus kifejlet. De a majdani „Jámbor teremtés" körvonalai már szemmel láthatók.
Ehhez a tervhez kapcsolódnak még további jegyzetek ugyancsak az 1869-es füzetekben... „A vőlegény katonatiszt, aki zálog fejében pénzt ad. Magányosan élő uzsorás, de olyan uzsorás, akiben van poézis." „Felfigyelt Mignonra: elmondták neki az életrajzát Mignon jelenlétében, földbirtokos leánya, nem tartották el, felakasztotta magát, a kötélről vágták le." „A szenvedélyes uzsorás és pénzsóvár ember" felbukkan a hetvenes évek elejének jegyzetfüzeteiben is.
Ahogy ez Dosztojevszkijjel gyakran megesett, az 1869-es tervet sokáig nem dolgozta ki. A terv hét évig hevert érintetlenül. És csak 1876 őszén, a Marja Boriszova öngyilkosságáról közölt újsághír hatására veszi elő az író a jegyzetfüzetet.
Az uzsorás szolgálaton kívüli katonatiszt alakja 1866-ban, nagy szenzációvá dagadt bűntényéhez kapcsolódik: Danyilov, a moszkvai egyetem hallgatója rablás céljából meggyilkolta Popov szolgálaton kívüli kapitányi, aki értéktárgyakat fogadott el zálogba, és Normand nevezetű cselédlányát. Ez az uzsorás Popov kapitány a „Jámbor teremtés" hősének prototípusa foglalkozása és rendfokozata szerint is.
A kritika rokonszenvvel fogadta az elbeszélést, méltatta „Az író naplója" ilyen szépirodalmi füzeteinek előnyét a szokásos publicisztikai füzetekkel szemben. A Moszkovszkoje Obozrenyie 1876. 12. számában azt írta, hogy a „Jámbor teremtés" témája Dosztojevszkij „különleges árnyalatú tehetségéhez tökéletesen illik": „a bonyolult és többnyire tragikus lelkiállapotok e szférájában Dosztojevszkij nagy mester. Az őszinteség, amellyel az öngyilkos nő férje elmondja a történetet, megdöbbentő."
A téma mélységesen drámai. Ez az elbeszélés „egyetlen irodalomban sem maradna észrevétlen, nálunk pedig csak egy havonta megjelenő sürgős tárcát pótol."
Mint Dosztojevszkij az előszóban megjegyzi, Victor Hugó „A halálra ítélt utolsó napja" című remekművében csaknem ugyanezt a módszert alkalmazta: nála egy feltételezett gyorsíró jegyzi a hős belső monológját a tragikus élmény pillanatában. Victor Hugó írását Mihail Dosztojevszkij fordította, és a hatvanas évek elején közölte a Szvetocs című folyóirat (1860—1862). Fjodor Dosztojevszkij, mint a „Jámbor teremtés" előszavából is kitűnik, nagy véleménnyel volt erről a remekműről, amely nyomot hagyott munkásságában is.
S.NYIRŐ JÓZSEF fordítása
A jegyzetfüzetből. 1876-1877
Dosztojevszkij 1876-os jegyzetfüzetében nyomon követhető, hogyan alakult ki a „Jámbor teremtés" című elbeszélés magva. Az írót Két fiatal nő öngyilkossága foglalkoztatja: egy szegény varrónőé, aki szentképpel a kezében ugrott ki az ablakon, illetve Herzen lányáé. Aztán szinte egy csapásra kialakul a mű végső formája, amely 1876 novemberében jelenik meg „Az író naplója" részeként.
Kis elbeszélés. Jámbor teremtés. A megfélemlített (Sic).[Eredetileg ez lett volna az elbeszélés címe.]
Szigorú csodálkozással. — Egy kevéske.[Utalás arra, hogy az öngyilkos nő alig vérzett.] — Mindez növekedni fog (ti. a benyomás a továbbiakban).
Most még itt van, még jó: oda megyek hozzá, és minden tíz percben megnézem, de holnap elviszik, és — hogyan lesz, ha egyedül maradok? Megszoktam, hogy itt ült azelőtt is, a dalocskáját is megszoktam, hát hogy leszek meg nélküle?
Be-behívom Natalját, az sír, hogy ő mondta, hát nem panaszkodott?
Járkálok, járkálok, járkálok, hát hogy leszek meg?
NB. Ezt már a dalocska idején gondoltam, de szinte mellékesen; tudtam, hogy akkor (előbb) elvesztettem (mindörökre) (a revolveres jelenetben). [A mű középponti jelenete.]
Biztos voltam abban, hogy elvesztettem.
