(erza-mordvin, sz 1913)
Ne hívj...
Nyár is lehet - ne hívj oda,
Hol már az orgonák lehulltak,
S mint hóié olvadáskor, a
Vágyak lelkemben elcsitultak.
Nyár is lehet -
Ne hívj oda.
Ősz is lehet —
Ne hívj oda,
Fázós a lélek és kifáradt,
Pucér az almafák sora,
Nem látni ott gyümölcsös ágat.
Ősz is lehet -
Ne hívj oda.
Hol áll a hó, s a fagy foga
A szerelmet dermeszti, veszti;
Tél van.
Sehogy se hívj oda.
Ó szív, de hívj, csak hívj oda.
Hol jégtáblákat zúz futó hab,
Liget virul, s a fő
csoda:
A hattyú-szerelem cirógat.
Ó szív, de hívj csak, hívj oda.
Már máshová engem ne hívj.
Száll bárhogy az idő felettünk,
Ami nem ismétlődhetik,
Azt őrzi csak tovább szerelmünk.
Már máshová engem ne hívj...
CSORBA GYŐZŐ fordítása
SZERAFIM POPOV
(komi, sz. 1933)
Finn fürdő
Tudom én, habozás nélkül kimondják:
legeslegjobb fürdő — a finn szaunák.
A világból sokat megélve, látva,
én e hírnek is ott jártam utána.
Egyszer a sors, tán december lehetett,
engem, komi költőt, finn tájra vetett.
A vendéget nem kenyérrel kínálják,
hanem gőzcsokorral szaunák várják.
Rendben van. Nem vagyok májusi rózsa
mesélhetne a fagy s forróság róla.
Megvesszőzöm magamat ama tájon,
ahol anyám már régóta nem páhol.
Mellettem izmos hátukat verik ím,
a finnugorok, édes testvéreim.
Fürdő után - csak csodálom és nézek -
testvéreim sietnek le a lékhez.
Honnan egy finn nyomban kihúzta lábát,
s arcán riadt aggodalom futott át.
Egy hanti és egy karjalai lehűlt rég,
és a léket nagy félve kikerülték.
Egy észt a vízbe fejest ugrott volna,
de — meghátrált felnyögve és locsolva.
Testvéreim, sorsotok osztom én is,
engem is vár a jeges ölű mély víz.
Fürgén vetettem magamat a tóba,
ahogy otthon, fürdő után, a hóba.
A jég itt bárkit fagyhalálra dermeszt,
de nem engem. Én úszom egyre messzebb!
Remek a fürdő, gyönyörű, Finnország;
de odahaza - Komiban sem rossz ám.
UTASSY JÓZSEF fordítása
MAKSZ MAJN
(mari, sz. 1914)
Mosoly
Mondják: ha folyton szádon a mosoly,
Fényére kétely árnya válaszol,
Képmutatást, sőt bűnt gyanítanak,
Ha a lélekből sok mosoly fakad.
Én új élet új embere vagyok,
Mosolyból fűnek-fának juttatok,
Csak ha szél támad, kemény és hideg,
Komollyá, zorddá akkor dermedek.
Reszket az erdők lombja, a virág
Kristály harmatban ringatja magát,
S a pacsirta, kit vár fent a zenit,
Egyszerű mosolyával szíven üt.
Bölcs barátom szemernyit nem pihen,
Várja a világűr, cikázni fenn.
Dicsőség népnek, földnek becsület
Mosolyognom hát miért nem lehet?
De ha valamely kéz durván lecsap,
Gyermeket sértve, öreget,asszonyokat,
Érzem, mélyről kelve, szívem alatt
Feltámad bennem a jogos harag.
S ha ádáz ellenség tiporna ránk,
Hozván sötétséget és rombolást,
Mosolyom menten dühödt tűz gyanánt
Zúdul rá, míg elpusztítja
a láng.
S a romlástól ha szabadul a Föld,
Arcán a lombkorona újra zöld,
Zöld mosolygássá érleli a nap.
S bennem is újfent mosolygás fakad.
Mosolygok madarakat, kerteket,
Tavaszok vadvizét s őszi jeget,
A lét öröme tenger - cseppjeként
Mosolyom is hadd vegyüljön belé!
KISS BENEDEK fordítása
JAAKKO RUGOJEV
(karjalai, sz. 1918)
Gyökereim - Karéliában
Ím, itt vagyok —
Mint sziklaszálát megülő fenyő.
Nem adatott
Nekem szál-törzs, csak rugalmas erő.
Ó, tajgai
Ősi fenyők, szívem sok rokona...!
Dalt hallani:
Zúgástokban szabadság tavasza.
Nyírfák, ti, fagy
Idejében se nyöszörögtetek.
Legkomolyabb
Tudásom, mit így kaptam tőletek.
Nem volt vidék,
Hol a borókákat feledtem én;
Úgy állok épp,
Mint ők, zömök kitartásuk enyém.
Fejem vetem,
Föl, mint ingoványról a rozmaring.
Sors, viselem
Szeszélyeid mélyebb parancs szerint.
Fák, suttogok,
Örökség vagytok, mint gyerekkorom:
Nyárfák, konok
Érzékenységetek föl nem adom.
Otthonom ez!
Ugyanazt érzem, mint a zelnice.
Halk íürt neszez
Fehérlőn...vagy már hajam őszül-e?
Mint venyigék,
Poéta-lelkem úgy hajladozik.
Híven tiéd
Vagyok, Természet - mindhalálomig.
Ember vagyok -
De babérfüzérrel barátkozom.
Ős alapok
Kötnek, míg járok hétköznapomon.
TANDORI DEZSŐ fordítása
SZEMJON VISNYEVSZKIJ
(mari, sz. 1920)
Csillaghullás
Levelek dermedeznek a fákon,
dérrel lepte meg őket az éj.
A sok csillag fönt néz frontbajtársak
feledhetetlen szemeiként.
Zuhan most íme egy a sötétbe,
majd még egy... Meg nem tarthatni már.
Mennyi drága barát szállt az égbe
a háborúban, mennyi barát!
Állok kint, nézek a végtelenbe,
csillaghullás a fejem felett.
Tárul az öröklét kéklő rendje
számomra is hamarost, lehet.
Nincs visszatérés a földre onnan,
ebbe a világba visszaút nincs.
Csillagok hullanak, mint háborúban
katonák — hullanak mai napig.
KISS BENEDEK fordítása
VLADIMIR BEEKMAN
(észt, sz. 1929)
Indulásidő
Érkezésidő, indulásidő,
Ó, örök pillanat, ha érkezem,
Ám erős szálakkal feszít a messzeség,
S már új zászló leng a fedélzeten.
Röpít a szél, s csak pislákol remény,
Ti utak, messzire vivők!
Ha világítótoronyban a fény ígér
nekünk nyugalmas kikötőt.
Érkezésidő, indulásidő,
Hajók jönnek és indulnak eként,
És erős szálakon feszül ki életünk,
Az elválásokén, a sorsokén.
S ím, sirálycsapat száll, falatra vár,
A ködben sok sziget fogy, elfakul,
A boldogság érzése visszaszáll,
És új remény támad — találkozunk.
KONCZEK JÓZSEF fordítása
ALEKSZANDR BELONOGOV
(udmurt, sz. 1932)
Munkakezdés
Hogy éltek hajdanán az emberek?
Istenben hittek, állatbőrt viseltek,
menedéket az erdő mélyén leltek,
s a tűzgyújtáshoz fogtak két követ.
Azóta bizony sok víz tovatűnt
a folyókon, s megváltozott világunk.
Ha mi lényre vagy melegségre vágyunk,
nem kovakőtől lobban föl a tűz.
Mit mondhatnék? Új napra ébredek,
s új kutatások izgatják az elmét;
irigylem hát a régiek türelmét,
akik két kővel gyújtottak tüzet.
SZOKOLAY ZOLTÁN fordítása
LEONYID LAPCUJ
(nyenyec, sz. 1932)
Távoli tájon
Szjo-jáha tenyérnyi falucska az Ob vize mentén,
a folyam táplálja erős, szerető anyaként.
Itt többnyire hó kavarog, zúg-bőg a szilaj szél,
s ha fénylik az ég, maga Észak hímzi a fényt.
A telep gyökerét rögzíti az ősi fagyott föld,
s jégpáncél vonja be testét, marja a fagy,
kegyetlen a szél is, sűrűsödnek a felhők,
s eltűnik, hóvihar-éjbe zuhanva a nap.
Nem nézve viharra, se szélre, se jégre, se fagyra,
naponta bejárja a tundrát itt a vadász,
sohasem tévedve találnak a fókanyomokra,
nem ijeszt a kemény nyenyecekre a fagy-suhogás.
S tavasszal, a víznek örömteli árja ha harsog,
ha a hó-maradékot frissen mossa az Ob,
Szjo-jáha uralja az északi tág horizontot,
s fölötte a légben a hattyúk szárnya ragyog.
Kortyolja a tiszta vizet a kicsiny falu újra,
s nézi: hogy úszik a jég az Obon s hova tart,
az egén száz hattyú-szárny lebegő koszorúja,
s köszönni szelíden lejjebb száll a csapat.
Szjo-jáha manapság napról-napra erősebb,
a fülekbe ma frissiben eljut a távoli szó,
autók hozzák közelebbre a messzi vidéket,
s oly kedves a vendég itt, a tanácsot adó.
Az orosz geológust testvérként idevárták,
s neki kőolajat a fagyott föld mélye adott,
Szjo-jáha megújult, büszkén hordja ruháját,
s jelenét s a jövőjét óvja-vigyázza az Ob.
HORVÁTH FERENC fordítása
ALBERT VANYEJEV
(komi, sz. 1933)
Elhallgatok...
Elhallgatok, ha keserű a lelkem,
szárnyam törve örökké hallgatok.
Hadd higgyék, hogy rendben van minden, rendben,
s miként mások — boldog ember vagyok.
Lám, az élet őt éppencsak meginti,
szemhéja alatt máris könny sajog.
Én a fájdalmamat nem mutatom ki,
hadd higgyék, hogy - boldog ember vagyok.
Kínoznak engem felnőtt aggodalmak,
de a világ köröttem zeng, ragyog,
lelkemböl a gonosz száműzve hallgat,
s valóban — én boldog ember vagyok.
Elegendő fényt és elég meleget
sugárzok-e társaimnak talán?
A lelkem fáj, fáj értetek, emberek,
s bizony, ez az egyetlen nyavalyám.
UTASSY JÓZSEF fordítása
FLOR VASZILJEV
(urmurt, sz. 1934)
Fickándozik a forrás...
Fickándozik a forrás, mint a hal,
csacsognak erek, csermelyek, folyócskák,
és pajkosán
- hisz nagyon fiatal -
az első lomb susogja boldog sorsát.
S a fényes szempillájú csillagok
összekacsintva, vígan súgdolóznak;
együtt fecsegnek éjek s hajnalok,
s mi nem tudjuk, miről is társalognak.
Az élet cseng-bong, zeng-zúg és dalol,
elfütyörészget,
el-elgügyörészget...
Hallgatni mindezt oly vigasztaló,
siess elébe,
hadd köszöntse ének!
SZOKOLAY ZOLTÁN fordítása
ASZKOLD BAZSANOV
(lapp, sz. 1935)
Orkán
Harmadnapja a Hibinák felett gonoszul, szakadatlan,
Kegyetlenül, nyomasztóan zúg az orkán.
Hegycsúcsok elrejtőztek a zúgó áradatban,
Mintha tombolna hó-jég-vulkán.
Befagyott a hegy lábánál a bányásztelep,
Az örvénylő hó-habban elveszett;
Nem tudnak idáig elvergődni az emberek,
Ha nem kapnak időben segítő kezet.
E hegyektől a főváros de távol,
Hol útját a kocsi könnyen járja,
A vezető nem is álmodik oly viharról,
Amitől meghátrálna.
A vezetőfülke fölött recseg-törik a fák ága,
Az erdő nem bír a vésszel megvívni maga.
A bányászokat harckocsik viszik munkába,
Körülöttük, a vihar fehér forgataga.
Fordul s térül a terepjáró a szakadékig,
Úttalan utakon, vakon tör a megtöretlen földre,
Hol a természet féktelenül, félelmetesen csatázik,
Hogy hódítóját összetörje.
ANDREJ TARHANOV
(manysi, sz. 1936)
Kápja táncol
Bede Annának
Ó, ha látnád Kápjánkat, amint táncol,
hatalmas Goya!
Bizony úgy lehet,
megrendülnél e tajgai virágtól,
és ecsetedért nyúlna a kezed!
„Berkenye-szedés" a neve e dalnak.
Kigyúlt a lomb, kigyúlt a hét berkenye,
s mint lomb-parázs, mit szelek fölkavarnak,
mi is keringünk,
szálldosunk vele.
Szahaltur-tói habtánc, hattyú-ének...
Barna nyakán fehér gyöngyök- sora.
Nem is szellő-tánc,
hanem szenvedélyek
kísértése, viharok mámora.
Táncol Kápja!
Vállain táncot járnak
a fényfoltok, s az ágak árnyai.
És hattyúk éles sikolyai szállnak
bokáihoz, s tűz-lombok szárnyai.
Táncot jár Kápja, Jevra falu lánya.
Táncol Kápja,
hajló, rugalmas ág.
S a tavak elhiszik egy mosolyára,
hogy van mélyüknél sötétebb világ.
Ó, ha látnád Kápjánkat, amint táncol,
hatalmas Goya!
Bizony úgy lehet,
megrendülnél e tajgai világtól,
és ecsetedért nyúlna a kezed.
BEDE ANNA fordításai
(észt, sz. 1938)
Tavasz, siess!
Tavasz, siess!
Madárkák üdvrivalgó
dala, erősödő traktormoraj
hozza híred, az ég, akár egy fagyból
fölpattant láda, lélegzik, szabad.
S a napsugár, a hetyke kötéltáncos,
egy nyírfavesszőn sétál.
A szív úgy kívánja a boldogságot,
és csermelyekké omlik szét a tél már.
KONCZEK JÓZSEF fordítása
VLAGYIMIR VOLGYIN
(hanti, 1938-1971)
Az én északom
Útjaim bármerre visznek szét,
A hajnal bármerre száll le rám,
Hallom a földnek lélegzetét,
Érzem és hallja egész hazám.
Az erdő égő aranyra vált,
A falun aratás napja ez,
A mezőkre harmat is leszállt,
Holnap mindünknek jó napja lesz.
Vadul táncol az úszó a vizen,
Esőt érez folyó és hal ma,
Gomba, szamóca bőven terem -
Mind elmondja nékem a tajga.
MIKUL SULGIN
(hanti, sz. 1940)
Dallamos és gazdag
Mint pisztráng a patakban,
S rénszarvas a vadonban,
Homok sivatagban,
Nyelvemben szavam van.
Általa ha szólnék,
Kelteném napkeltét,
Mintha dalt dalolnék,
Vagy mesét költenék.
Barátom, a szóban
Fényes sugár lobban,
Lányok dala dobban
Körtáncba fonottan.
Viharban hópehely,
A szóban szállva fel,
Szánsurranás felel,
Nyír nyögve esdekel.
Megőszült tajgára,
Az Obnak partjára,
Uralra hó szállna,
Nékem mind oly drága.
Forrása be nem fagy
Bármilyen hidegben,
Dallamos és gazdag
Az én hanti nyelvem.
SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER fordításai
ANTS PAJKRE
(észtországi finn, sz. 1944)
Alkonyat
Mind újabb és újabb szeleteket
metsz le a szemhatár a napból,
míg nem marad belőle több,
csak a felhők közt a visszfény.
Sirályok rijjognak a sziklán.
A part fölött,
akár a pusztaságban,
némán
cikáznak villámszárnyú partifecskék.
És soha többé vissza nem tér
ez a nap.
RAB ZSUZSA fordítása
IVAN KALINKIN
(erza-mordvin, sz. 1935)
Emlékszem én...
Szeptember - szikrázó hajnal ragyog,
Párás éj volt, a nap kelőben.
A réten elnyűtt vászondarabok:
Virágfoltok fűzöld mezőben.
A rét búcsúmosollyal int felém:
"Jöjj hát, lépted gyorsabbra fogva..."
Anyámon réges-rég - emlékszem én
Vászonból volt az ing s a szoknya.
A forró nyárban egyre csak kaszált
A nagy folyó rét-födte partján.
S a frissen vágott széna illatát
Elhozta a kezén s a karján.
Felsóhajtok, s dőlvén a fűbe le,
Kölyökké tesz megint az emlék -
Mintha az a vászon kisértene,
S anyám meleg mellére bújnék...
CSORBA GYŐZŐ fordítása
VASZILIJ LODIGIN
(komi, sz. 1947)
Előszó az élethez
jön gyerekkorom a ködből a fényre,
- bár nem hajnallott örömöktől -,
mint mikor a szamóca emléke
a téli tisztásra előtör.
Nem voltam bandák harcos-nagy vezére,
ki fészket dúl, madárfiat öl:
megvallom, kalandokra, efféle
játékra nem telt miből...
Tudtam: háború van...
Rossz lesz a vége,
Ha sírok. A munka már nem gyötört.
A zavaros víz leves névre
hallgatott, a soványságból nem kavartam pört.
Fáradt szemhéjam égve
feszült, az első betűket így kapartam,
s lám, csakis egy kenyérre
emlékszem, amelyben inkább héj, mint liszt van.
Gyerekkor, gyerekkor...
lelkem örök
vidéke:
sötét, de szép...
Gyerekkor, te, a kezdetektől
az élet előszava, teljessége.
ALEKSZANDRA MISARINA
(komi, sz. 1946)
Változások
Hogy élnek mifelénk a berkenyék,
ahol a foíyó oly tiszta, s kék?
Viserám, szavadra fülelünk.
Más vagy már, mint valaha, jól tudom.
Hány zápor vágtázott hátadon.
Szeptember van. Ősz, mit tettél velünk?
Mára minden-minden megváltozott.
Csak az Idő gyűrűje nem kopott.
Ki született-halt ott közülünk?
Az én sorsom is másul ismét.
jobbra vagy rosszabbra? Válasz nincs még.
Szívem ma mégis hogy örült.
Másképp hallom a létnek hangjait.
Élet, te drága. Magasztallak is.
A jövő lassan élőmbe tűnt.
Mintha csodás könyv nyílt volna ki,
lapjain múlt, s jövő titkai,
s még vár miránk az életünk.
PETRŐCZI ÉVA fordításai
JUHAN SAAR
(észt, sz. 1929)
Kérdőív
Családnév: Saar
Személynév: Juhan
Egyezik vele még hatezeré, mondják, de hozzásuhan,
susog fák lombkoronája, amint az utak fölött lengedezik,
számukat, gondolom, több millióra teszik.
Valamikor réges-rég az anyagához értő mesterek
faragtak belőle, olcsón, küllős kereket.
Apja neve: Karl Oszkár
Anyja neve: Emma Rozália
Nem született egyikük se földesúri kastély díszszobáiba.
Ámde az idő tájt sötétségben élt a nép, no most,
hát érthetjük, ha két nevet adott a gyerekének,
így majmolta a földbirtokost.
Születési éve: 1929
Sújtotta akkor Észtországot gazdasági válság, rossebes.
S éppen aznap, mikor elárverezték a tanyánkat,
szülési görcsök jöttek anyámra.
Osztályszármazása: így hát proletár,
figyelemmel életünkre, mert úrinak nem volt az mondható,
egyáltalán.
Pásztorkürt, aztán a faeke is - akadt munka, sok baj,
gond a betevő falattal, mindenféle nadrágocskákkal
meg kis háncspapucsokkal...
Még az asztalunkat is meg kellett hosszabbítani
egy toldalék-deszkával,
S, őszintén szólva, én akkor nem értettem még apámat,
mi az, hogy adó, miatta káromkodik úgy örökké,
s ugyan miért szenved mindenütt a nép büntelenül...
Apám hóviharban fagyott meg, erdei úton,
kezében a gyeplőszárral,
és a rönkteherrel együtt az ismerős szánon
elhozta a világospej-csikó a tornáchoz.
Kész. Ennyit apámról.
Munkahelye: nagyon jó, jobb nem is kellene,
örökké csak versek, versek, verslavina tömege.
Csak az az egy baj, hogy gyakran kell sötét arccal,
a düh mozdulatával
vágni az egészet a szemétkosárba.
Lakóhelye: Tallinn,
Kijre utca 7 szám, négyes lakás (Nóta Bene: szűk lyuk!)
Aláírás.
No és pecsét. Úgy, ahogyan szoktuk.
KONCZEK JÓZSEF fordítása
(Forrás: Szovjet Irodalom, 1985/6. sz., 106-127. oldalak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése