Csehov emlékszám (4)

ANTON CSEHOV
A pufók meg a nyurga

A nyikolajevi pályaudvaron összetalálkozott két jó barát: az egyik pufók, a másik nyurga. A pufók épp az imént ebédelt meg a vasúti étteremben, és ajka még most is úgy fénylett a zsírtól, mint az érett cseresznye. Finom bor szaga áradt belőle. A nyurga is most lépett ki a vasúti kocsiból, bőröndökkel, batyukkal, dobozokkal megrakodva. Sonka- és kávészag terjengett körülötte. Háta mögül egy hosszú állú asszony kukucskált ki: a felesége, s mellette hunyorgató, hórihorgas gimnazista fia.
—  Porfirij! — kiáltott fel a pufók, megpillantva a nyurgát. — Te vagy az, galambocskám? Ezer éve nem láttalak!
—  Uramisten! — csodálkozott a nyurga. — Misa! Gyermekkori barátom! Honnan a csudából bukkansz te elő?
A barátok háromszor összecsókolóztak, s könnyes szemmel méregették egymást. Mindkettőjüknek kellemes meglepetést okozott a találkozás.
—  Kedvesem! — kezdte a nyurga a csókolózás után. — Erre aztán igazán nem számítottam! Nos, nézz rám! Most is olyan csinos, finom gavallér vagy, amilyen voltál. Istenkém! Hogy vagy? Gazdag vagy? Megnősültél? Én megnősültem, amint látod... Ez itt a feleségem, Lujza, született Wanzenbach... lutheránus nő... Ez pedig a fiam, Nafanail, harmadik gimnazista. Nafanja, ez az úr gyermekkori barátom! Együtt jártunk gimnáziumba!
Nafanail kissé zavarba jött, elgondolkozott, majd levette sapkáját.
—  Együtt jártunk a gimnáziumba! — folytatta a nyurga. — Emlékszel még, mivel ugrattunk téged? Herostratesnak gúnyoltunk, mert a kincstári könyv lapjaiból cigarettát sodortál — engem pedig Ephialtesnek neveztetek, mert nagyon szerettem árulkodni. Hahaha! Milyen gyerekek is voltunk! Ne félj, Nafanja! Gyere közelebb... Ez meg a feleségem, született Wanzenbach. .. lutheránus vallású.
Nafanail kissé elgondolkozott és apja háta mögé bújt.
—  Nos, hogy vagy, barátom? — kérdezte a pufók, és elragadtatással pillantott barátjára. — Szolgálsz valahol? Vagy talán már nyugalomban is vagy?
—  Még szolgálok, kedvesem. Két éve miniszteri osztálytanácsos vagyok és a Sztaniszlav-rendjelet is megkaptam. Fizetésem ugyan sovány... No de, sebaj! Feleségem zeneórákat ad, én pedig szabad időmben magánfoglalkozásként fából cigarettadobozokat készítek. Ragyogó cigarettadobozokat! Egy rubelért adom el darabját. Ha azonban valaki tíz darabot vagy annál többet vesz, még olcsóbban is adom. Így aztán csak megélünk valahogy. Tudod, eddig a minisztériumban voltam és most áthelyeztek ide osztályfőnöknek, ehhez a hatósághoz. Most itt szolgálok majd. No, és te hogy vagy? Bizonyára már államtanácsosi rangban vagy, mi?
—  Nem, kedvesem, egy kissé magasabban — mondta a pufók. — Már a titkostanácsosságig vittem... két csillagom van...
A nyurga hirtelen elsápadt, szinte megdermedt. De azután arca nyomban széles mosolyra torzult és úgy tetszett, mintha szeme szikrát hányna. Ő maga összehúzódott, meggörnyedt, kicsiny lett... Szinte még a bőröndök, batyuk és dobozok is összezsugorodtak, amiket magával cipelt ... Feleségének hosszúkás álla még jobban megnyúlt. Nafanail kihúzta magát és sorra begombolta kabátja minden gombját...
—  Kegyelmes uram .. Nagyon örvendek. Hiszen ön, mondhatom, szinte, gyermekkorom óta barátom és most egyszerre ily tekintélyes rangba került! Hehehe!
—  No, elég volt! — ráncolta homlokát a pufók. — Mirevaló ez a furcsa viselkedés? Hisz ifjúkori barátok vagyunk, miért hát most egyszerre ez a merev tiszteletadás?
—  Engedelmet kérek... Hogy ön... — s a nyurga vihogni kezdett és még jobban összehúzta magát. — Kegyelmes uram, szíves figyelme... olyan, mint az éltető eső a mezőnek... Ez itt, kegyelmes uram, Nafanail fiam... ez meg a feleségem, Lujza, lutheránus vallású... bizonyos tekintetben...
A pufók még valamiképpen tiltakozni szeretett volna, de a nyurga arcáról olyan áhítatos tiszteletet és gyönyörűséget, olyan alázatos odaadást olvasott le, hogy a titkostanácsos szinte émelygett tőle.
Elfordult a nyurgától és búcsúzásra nyújtotta kezét.
A nyurga megszorította a pufók három ujját, mélyen meghajolt s úgy kuncogott, mint a kínaiak : hihihi! Felesége mosolygott; Nafanail összeütötte bokáit, s leejtette sapkáját. Mind a hárman megilletődtek a kellemes meglepetéstől.

SÁRVÁRY ELEK fordítása

(Forrás: Szovjet Irodalom, 1980 / 1. sz., 27-29. oldalak)