KONSZTANTYIN AZADOVSZKIJ–SERENA VITALE
Az utolsó napok dokumentumai
 |
| Csehov és Tolsztoj |
1904. június 16-án a tüdőtágulásban szenvedő, súlyosan beteg Csehov feleségével, Olga Leonardovna Knipper-Csehovával Moszkvából Németországba indul. Az orvosok Schwarzwald valamelyik fürdőhelyét ajánlják, amelynek tiszta levegője jót szokott tenni a tüdőbetegeknek. A választás végül a svájci határ közelében levő Badenweilerre esett.
Június 18-án érkeznek Csehovék Berlinbe, három napot töltenek ott, 21-én pedig továbbmennek Badenweilerbe, „hosszas tartózkodásunk színhelyére"', amint azt Csehov aznap húgának, Marija Pavlovnának írta. Sajnos azonban Csehov badenweileri tartózkodása nem bizonyult olyan hosszasnak. Az első napok látszólagos egészségi javulását néhány hét múlva erős romlás követte. Július 15-én (14-ről 15-re virradóra) Csehov elhunyt. Így nem egészen egy hónapot (huszonhét napot) töltött Németországban.
Csehov utolsó napjairól viszonylag nem sok adat maradt fenn; ezek elsősorban azokban a levelekben találhatók, melyeket ő maga írt ismerőseinek és hozzátartozóinak: három levelet Berlinből és tizenhármat Badenweilerből (kilenc címzettnek). Csehov utolsó óráiról Olga Knipper levelei és visszaemlékezései számolnak be.
Csehov eddig ismeretlen levele, amelyet nemrég fedeztünk föl és alább közlünk, berlini és badenweileri tartózkodásának egyes körülményeit világítja meg. Grigorij Boriszovics Iollosznak szól, és elsősorban azért értékes, mert általa nyomon követhetjük és feltárhatjuk Anton Pavlo-vics kapcsolatát a címzettel, „utolsó barátjá"-val, noha „barátság"-uk tragikusan rövid volt.
[Grigorij Iollosz (1859—1907) akkoriban a Russzkije Vedomosztyi című lap berlini tudósítójaként dolgozott. Nemcsak újságíróként volt ismert, hanem mint tudós, történész-kutató, a társadalmi kérdések szakértője is. Berlini levelei Oroszországban széles körű és megérdemelt elismerésnek örvendtek; 1904-ben önálló kötetben is megjelentek, melyet később újra kiadtak. Ezenkívül Iollosz népszerű orosz folyóiratoknak, valamint néhány német kiadványnak is munkatársa volt. Személyes kapcsolatban állt Vlagyimir Korolenkóval, Gleb Uszpenszkijjel és más híres írókkal. Az első orosz forradalom idején Berlinből hazatér Moszkvába, nemsokára az I. Állami Duma tagjává választják. A Duma feloszlatása után lelkesen veti bele magát a Russzkije Vedomosztyi szerkesztésébe. 1907 márciusában az utcán a háza mellett megölték. A gyilkosságot a feketeszázak szervezték meg. (A „feketeszázak" szélsőségesen reakciós monarchista szervezet, mely aktívan részt vett pogromokban és a forradalmárok üldözésében.) Iollosz halála a felháborodás viharát kavarta fel mind Oroszországban, mind külföldön, és jelentős társadalmi eseménnyé emelkedett. - szerk. megj.]
Csehov 1904. június 18-án Berlinben ismerkedett meg Iollosszal. Ő lett Csehovék berlini segítője, tolmácsa és kalauza. Csehov egy régi jó ismerősének, Vlagyimir Szobolevszkijnek, a Russzkije Vedomosztyi szerkesztőjének javaslatára fordult hozzá. Június 25-i badenweileri levelében. Csehov köszönetet is mond neki „Iolloszért". Ugyanebben a levélben Csehov közli Szobolevszkijjel új ismerőséről szerzett benyomásait.
„Nagyszerű ember, rendkívül érdekes, kedves és végtelenül szolgálatkész. Három napot töltöttem Berlinben, és három napon át éreztem Iollosz gondoskodását. Sajnos még egyáltalán nem tudtam járni, különösen az első napokban éreztem rosszul magam, és még két órát sem szentelhettem neki. Sok szépet mutatott volna nekem Berlinben. Az volt a benyomásom, nagyon szerény véleménnyel van önmagáról, és nem is tudja pontosan, hogy nálunk, Moszkvában meg Oroszországban milyen sikere van berlini leveleinek."
Válaszlevelében Szobolevszkij a következőt írja Iolloszról (1904. július 1.): „Komoly természet, nem csak nagyszerű ember. A magánélete nem könnyű; a felesége súlyos és reménytelen idegbeteg, meg más is van, kezdve voltaképpen kényszerű távozásával Oroszországból, ahol tanszékről álmodozott és készült is rá (...) És figyelje meg, milyen közvetlenül viselkedik, milyen vidám. Valahányszor találkozunk, mindig úgy érzem, mintha valaki karonfogva vezetne, irányítaná a lépteimet. És sokan vannak külföldön ilyenek, még ha figyelmen kívül hagyjuk is személyiségének rendkívüli erkölcsi és szívbéli tulajdonságait. Ilyen népünk legjava, másokat visz előre, és ebben különbözik a »filiszterektől.«"
Fennmaradt Knipper-Csehova tanúsága is. Emlékirataiban (kéziratos fogalmazvány) később megkísérelte felidézni a berlini és badenweileri júniusi napokat, és ezt írta: „Berlinben ismerkedett meg Anton Pavlovics a néhai G. B. Iollosszal, sokat beszélgetett vele és meleg rokonszenvet táplált iránta." Az író és felesége Berlinben a Hotel Savoyban szállt meg, ahol „egy lakályos szobát foglaltunk el a legjobb szállodában" — írta Csehov húgának, Marija Pavlovnának. „Nagyon tetszik Berlin" - közli ugyanebben a levélben. Csehov valamennyi, Berlinben írt levelében megemlíti, hogy egészségi állapota javul. „A lábam már nem fáj, remekül eszem, jól alszom, kocsikázom Berlinben; csak egy baj van: a légszomj." (A június 21 -i levélből.)
Június 19-én Csehov Tiergartenbe (Berlin egyik kerülete) megy, ahol a nagy berlini Mendelssohn Bank volt. Itt kellett volna megkapnia a művei német fordításáért járó honoráriumot (1902 óta az orosz szerzők jogi védelmet élveztek Németországban). Épp ezekben az években (1902— 1904) Csehovot különösen sokat fordítják németre. Mind drámaíróként, mind novellák és kisregények szerzőjeként széles körű hírnévre tesz szert Németországban. Korábban Csehovot szinte alig érdekelte, ki és hogyan fordítja műveit. „Általában hidegen hagynak ezek a fordítások, mivel tudom, hogy Németországnak nincs ránk szüksége, és nem is lesz, bárhogy is fordítsanak" — írta 1901. november 28-án Olga Knippernek. Berlini tartózkodása alatt azonban Csehov figyelmesen ismerkedik művei német fordításaival. Mikor némelyik levelében megadja badenweileri címét, és a nevét német átírásban (Tschechow), az író megjegyzi: „A könyveimen is igy írják a nevemet", vagy: „Így írják maguk a németek, a fordítóim."
Másnap, június 20-án Csehovot meglátogatta és megvizsgálta a híres berlini klinikus, Ewald professzor. Vizitje nyomasztóan hatott Csehovra. „Alaposan megvizsgálta a beteget, majd széttárta karját, és szó nélkül kiment. Ez persze kegyetlen dolog volt, de nyilván jogos értetlenségében tárta szét kezét, hogy egy ilyen beteg embert minek visznek bárhová is" — írta Knipper. Ugyanaznap találkozott Csehov Jekatyerina Peskovával, Gorkij feleségével is, aki átutazóban volt Berlinben.
Június 21-én Anton Pavlovics és Olga Leonardovna elhagyja Berlint; az induláskor Iollosz segédkezik, kikíséri őket a potsdami pályaudvarra.
Csehovék június 22-én érkeznek Badenweilerbe, és a Hotel Römerbadban szállnak meg, ahonnan pár nap múlva egy magánházba költöznek át. Nemrég fellelt, közösen írt badenweileri levelük új berlini barátjukhoz szól.
„Badenweiler
Hotel Römerbad június 23.
Mélyen tisztelt Grigorij Boriszovics, Anton Pavlovics nagyon kéri, amint akad egy szabad perce, menjen el Mendelssohn bankhivatalába ( Jagerstrasse 49.), és kérje meg, utalja át nekünk a pénzt a mellékelt váltóra. Magyaráztak ott valamit, hogy el kell küldenünk az űrlapot is, a váltót is, de Anton Pavlovics nem értette, és ezért szánta rá magát, hogy önt zavarja.
Jó egészséget kívánok.
Anton Pavlovics tűrhetően érzi magát, de az út mindkettőnket nagyon kifárasztott. Itt jó meleg van. süt a nap, dalolnak a madarak, de még nem rendezkedtünk be igazán, nem döntöttünk, szállodában fogunk-e lakni vagy „Privatwohnung" -ban. [német: magánlakás]
Üdvözlettel:
Olga Csehova
Bocsásson meg, mélyen tisztelt Grigorij Boriszovics, hogy ismét zavarjuk, de komolyan nem tudom, mi a teendő ezekkel a váltókkal, mit jelent az, hogy auf Veranlassung? [német: rendelkezés szerint] Ha lesz egy szabad perce, menjen el, vagy inkább küldjön el valakit Mendelssohnhoz, hogy utalja át a pénzt a fenti címre.
Várom a fényképét. Aláírás, dátum, a lap neve és Berlin — ez kell a képhez. Illetve az aláírás a végére. Teljesen egészséges volnék, ha nincs ez a légszomj. A lábam teljesen rendben van. Az itteni dr. Schwoerer jó orvos, szemmel láthatólag rendes ember, és kitűnően érti a dolgát.
Végtelenül hálás vagyok önnek Berlinért, s nagyon örülök és elégedett vagyok, hogy végre megismerkedhettem önnel. Minden jót kívánok, egészséget és sok sikert.
Az ön A. Csehovja
Mennyivel tartozom a könyvekért?"
Érdekes a levélben a fénykép említése. Nehéz eldönteni, hová és kinek akarta elküldeni Csehov új ismerőse fényképét és rövid adatait. Erről, mint a levélből nyilvánvaló, Csehov és Iollosz még Berlinben beszélt. Csehov azonban minden valószínűség szerint nem tudta megvalósítani szándékát. A rendkívül szerény Iollosz nem tartotta magát hivatásos írónak. Válaszlevelében névjegyét helyezte el, amely ott maradt Csehovnál, s jelenleg az alábbi levéllel együtt őrzik, amelyet tartalmából ítélve Iollosz június 26-án vagy 27-én írt.
„Mélyen tisztelt Anton Pavlovics!
Mikor tegnap megjött a levele, elmentem Mendelssohnhoz, bemutattam a csekket, és azt az ígéretet kaptam, hogy a pénzt azonnal átutalják önnek Badenweilerbe. Nagyon örülök az önről szóló jó híreknek. A jó schwarzwaldi levegőn rövidesen elmúlik a légszomja is! Gyógyuljon, erősödjön, s frissen és vidáman térjen vissza, hogy éljen és örömet szerezzen tollával az embereknek.
Küldöm a névjegyem, noha megismétlem: semmi keresnivalóm az írók soraiban. Egyszerűen tűrhető iparos vagyok!
Szívélyes üdvözletem Olga Leonardovnának, küldöm neki a Strindberg-darabot. A fordítás jó, a kiadás rossz, de jobb nincs (Str < indberg > ö < sszes > m < űveinek > harmadik kötete csak az ősszel jelenik meg).
Könyvei német fordításaiért nem tartozik semmivel. Ha mindenképpen ragaszkodik a „re-vans"-hoz, majd otthonról küldje el v < ala > melyik könyvét. Ne feledje, megígérte, hogy addig még ír!
Szívből kívánok minden jót, legfőképp a teljes gyógyulást. Kézszorítással
őszinte híve
G. Iollosz."
E levél legfőbb érdekessége Strindberg említése. Csehov ismerte és nagyra tartotta a svéd drámaíró munkásságát, akit a század legelején Oroszországban kevéssé ismertek. Akkortájt kezdték fordítani, színpadon pedig még később jelent meg. Világos, hogy Csehov, a felesége és Iollosz Berlinben beszélgetett Strindbergről. Bizonyára Iollosz beszélt a Strindberg-drámák berlini bemutatóiról, s e beszélgetés folytatásaként küldte el Knippernek valamelyiket német fordításban.
A Csehov utolsó napjaira és óráira vonatkozó összes fennmaradt adat közül az egyik legfontosabb Iollosz levele Szobolevszkijhez, amelyet már Csehov halála után írt. Július 16-án kelt Badenweilerben; Iollosz svájci üdülését megszakítva haladéktalanul odautazott. „Mikor alkonyatkor kiléptem a hotelból, G. Iollosz jött szembe, aki azonnal ideutazott Svájcból, amint olvasta a lapokat" — emlékezik Olga Knipper. Iollosz részletesen és szemléletesen írta le nemcsak a saját benyomásait, hanem Anton Pavlovics halálának egyes részleteit is, amelyekről már Badenweilerben szerzett tudomást. Levelét július 22-i (189.) számában közzétette a Russzkije Vedomosztyi, s azóta egyszer sem közölték teljes egészében.
„... Luzernban akartam pár napot pihenni a fivéremmel, ott ért utól tegnap Olga Leonardovna távirata A<nton>P<avlovics> halálhírével. Az első vonattal Badenweilerbe jöttem és nagyon jókor érkeztem; ámbár a hatóságok és néhány itt tartózkodó orosz buzgón segített, mégis szörnyen nehéz volt neki, szüksége volt tanácsra és támogatásra. Holnapig leszek itt, elkísérem a holttestet Freiburgig, ahol a kocsit hozzákapcsolják a berlini gyorshoz... A távirataimból tudja, hogyan halt meg. Nekem személy szerint már Berlinben az volt a benyomásom, hogy A < n-ton> P<avlovics> napjai meg vannak számlálva — nagyon súlyos betegnek látszott: rettenetesen le volt fogyva, a legcsekélyebb mozgástól köhögött és légszomj gyötörte, állandóan hőemelkedése volt. Berlinben nehezére esett, hogy a potsdami pályaudvar alacsony lépcsőjén fölmenjen, néhány percig ült erőtlenül, nehezen lélegezve. Emlékszem azonban arra is, hogy induláskor, annak ellenére, hogy kértem, maradjon a helyén nyugodtan, kihajolt az ablakon és fejével sokáig integetett, mikor már ment a vonat. Mikor megérkezett ide Badenweilerbe, az első napokban frissebben érezte magát, a terveiről beszélt, egy olaszországi útról álmodozott, és Konstantinápolyon keresztül akart visszatérni Jaltába. Jobb volt az étvágya és jobban aludt; de már itt-tartózkodása második hetében újrakezdődött a nyugtalanság és a kapkodás — nem tetszett a szobája, máshová kívánkozott. Átköltöztek egy magánházba, a Villa Friderike-be, s ott megismétlődött ugyanez: egy pár nyugodt nap, aztán újra az elvágyódás valami más helyre. Olga Leonardovna talált egy remek erkélyes szobát a Hotel Sommerban, és itt Csehov az erkélyről szívesen figyelte az utcai jeleneteket. Különösen a postaépület előtti szakadatlan nyüzsgés foglalkoztatta: »Látod — mondta a feleségének —, mit jelent az, hogy kulturált ország: ki-be járkálnak, mindenki levelet ír és levelet kap.« A < nton > P < avlovics > és a felesége csaknem naponta kikocsizott az erdőbe; ahogy áthaladtak a falun, gyönyörködött a tiszta parasztházakban és sóhajtozott: »Nálunk mikor fognak így élni a muzsikok?« Így töltötte napjait a hét elejéig... A <n-ton > P < avlovics > súlyos betegnek hatott, de senki sem gondolta, hogy ennyire közel a vég. Dr. Schwoerer, aki kitűnően látta el betegét, arra a kérdésemre, őt is váratlanul érte-e a halála, igenlően válaszolt: a csütörtökről péntekre virradóra bekövetkező krízisig azt gondolta, hogy még néhány hónapig elélhet, sőt a szíve állapota még az iszonyatos keddi roham után sem adott okot komoly aggodalomra, mert a morfium befecskendezése és az oxigénbelégzés után a pulzus rendbejött, s a beteg nyugodtan elaludt. Csak a csütörtökről péntekre virradó éjszaka, mikor az első kámforinjekció után nem javult a pulzus, lett nyilvánvaló, hogy közel a katasztrófa. Anton Pavlovics éjjel egykor fölébredt, félrebeszélt, valami matrózról beszélt,'a japánokról kérdezősködött, de aztán magához tért, és szomorú mosollyal azt mondta a feleségének, aki jégtömlőt tett a mellére: »Üres szívre nem tesznek jeget.«
Tudta-e korábban is, hogy a halálán van? Igen is, nem is. Mikor most fölidézik némelyik kurta, mintegy véletlenül odavetett megjegyzését (különben az utóbbi időben nem volt szabad hosszan beszélnie), az a feltételezés ébred az emberben, hogy már a környezeténél előbb megfordult benne közeli halálának gondolata: halála előtt néhány nappal, mikor elküldött nekem Berlinbe egy csekket, hogy pénzt kapjon Mendelssohntól, A < nton > P < avlovics > úgy rendelkezett, hogy a pénzt feleségének címezzék, s mikor O < Iga > L < eonardovna > megkérdezte, miért, így válaszolt: »Tudod, minden eshetőségre...« Az utolsó szavai ezek voltak: »Meghalok«, aztán még halkabban, németül, az orvosnak: »Ich sterbe«... A pulzusa egyre lassúbb lett... A haldokló ült az ágyban, görnyedten, párnákkal megtámasztva, aztán hirtelen oldalra hajolt —, és egyetlen sóhaj nélkül, bármi látható külső jel nélkül megállt az élet. Azonnal megfiatalodott arcán hihetetlenül elégedett, szinte boldog kifejezés jelent meg. A szélesre tárt ablakon friss levegő és szénaillat áradt be, az erdő fölött pirkadni kezdett. Sehol egy hang — a kis üdülőhely aludt; az orvos távozott, a házban halotti csönd; csak a madárdal hallatszott a szobába, ahol oldalára dőlve pihente fáradalmait ez a nagyszerű, dolgos ember, asszonya vállára dőlt, aki könnyeivel és csókjaival borította. A berühmter russischer Schriftsteller [német: híres orosz író] iránti rendkívüli nagyrabecsülése jeléül a hotel tulajdonosa hozzájárult, hogy a holttest a szobában maradjon, de következő éjjel titokban a hátsó folyosókon kivitték a kápolnába, s ott is fog maradni, míg elindul Oroszországba a vonat. Az itteni közönség, és természetesen főleg az itt tartózkodó oroszok igen szívükön viselték a nagy veszteséget. Sürgöny sürgönyt követ, mindegyikben őszinte gyász és annak tudata, hogy nagy tehetség halt meg, s túl korán ért véget ez a sokat ígérő élet..."
Iollosz egész Berlinig kísérte a Csehov testét szállító koporsót. Olga Leonardovna mellett maradt, s igazi segítséget nyújtott neki azokban a nehéz napokban. Knipper emlékirataiban szerepel egy epizód, mikor Iollosz és fia beavatkozása döntő jelentőségű volt. „Németország három tartományának valamelyikében, amelyen át kellett haladnunk — meséli Olga Leonardovna —. nem akarták átengedni a holttestet tartalmazó kocsit az expresszvonattal, és csak az esti vonat indulása előtt negyedórával, hála Iollosz fia elképzelhetetlen fáradozásainak, sikerült megkapnunk az engedélyt."
Berlinben Iolloszt egy levél várta Szobolevszkijtől. Ebben a Russzkije Vedomosztyi szerkesztője, amennyire megállapítható, köszönetet mondott berlini tudósítójának mindazért, amit az Csehovért tett Berlinben és Badenweilerben, valamint tájékoztatta az író véleményéről (vagyis idézte Csehov június 25-i levelének részletét). Július 25-én, néhány nappal a moszkvai temetés után Iollosz így válaszol Szobolevszkijnek: „Kedves Vaszilij Mihajlovics! Nagy örömömre szolgált kedves, szívélyes levele, amelyet Luzernből való visszatérésem után találtam meg. Drága nekem az olyan ember jó véleménye, mint a megboldogult Anton Pavlovics, de nem kevesebb örömet szerzett azzal a baráti érzéssel, mely a gyász óráiban kelt levelében fejeződik ki." Iollosz a továbbiakban azt írja, hogy mellékeli Knipper két badenweileri táviratát (azt, hogy megkapták a bankban a pénzt, és a másikat Csehov haláláról), és kéri Szobolevszkijt, juttassa vissza őket Olga Leonardovnának: „Bizonyára meg akarja őket őrizni a többivel együtt."
Azt a levelet azonban, amelyet Anton Pavlovics és Olga Leonardovna együtt írt neki, Iollosz megtartotta — rövid ismeretségük emlékéül. Mikor 1905-ben visszatért Oroszországba, nyilván nem vitte magával — levelezése berlini lakásán maradt. Iollosz halála után a levelet fia, Vlagyimir Iollosz újságíró, számos svájci folyóirat munkatársa őrizte. Halála után özvegye, Lavinia Mazzuchetti Csehov írását (néhány más levéllel együtt) átadta a milánói zenetudós professzornak, Luigi Rognoninak, s az jelenleg is az ő gyűjteményében található.
VÁNDOR ANNA fordítása
(Forrás: Szovjet Irodalom, 1980 / 1. sz., 43-47. oldalak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése