Újrateremtett legenda

Párbeszéd Csingiz Ajtmatov kisregényéről

ALEKSZANDR RUGYENKO: Nagy meglepetés volt az olvasók számára Csingiz Ajtmatov kisregénye, A tengerparton futó tarka kutya: a szerző egy másik nép világáról ír, a mondák emelkedett stílusában, hőseit a történelmi idő fölébe helyezi. A kisregény a nyivhekről szól, és ahogy olvashatjuk, Ajtmatov önnek ajánlotta ezt a művét. Nyilván önnek is szerepe van a mű keletkezésében.


VLAGYIMIR SZANGI: Ez az ajánlás nem egy olvasót arra késztetett, hogy ne a szerzőnek, hanem nekem írjon levelet. Engem köszöntöttek a nyivh kultúra, a nyivh irodalom nagy eseménye alkalmából. Nehéz dolog vitatkozni azokkal, akik így gondolkodnak. A kirgiz író műve valóban a nyivhek szellemi kincse lett, mint a szovjet irodalmi élet része. De miért írt az az író, aki korábbi prózai műveiben Kirgizia határát sohasem lépte át, váratlanul a nyivhekről? A tengerparton futó tarka kutya keletkezésének története igen egyszerű.
Ajtmatov egyszer vendégségben járt nálam. Éppen egy északi utazásomról tértem vissza, egy lapos csőrű vadkacsát hoztam magammal, ahogy a nyivheknél mondják, egy luvr-kacsát. Amíg a kacsa a konyhában sült, beszélgettünk Ajtmatovval. „Akarod, hogy elmondjam neked a kacsáról szóló nyivh mondát?" - kérdeztem tőle. Ez a monda azokról az időkről szól, amikor még nem volt szárazföld, a kerek világon nem volt semmi a vízen kívül, és a vadkacsa nem tudta, hol rakhatna fészket tojásának.


ALEKSZANDR RUGYENKO: Kezdjük hát el a kisregényt! „És bármerre repült is Luvr, a vadkacsa, bármeddig szárnyalt, alatta mindenfelé csak hullámok csobogtak, csak a Nagy Víz terült el körülötte, csak a víz, parttalanul, kezdet és vég nélkül. Luvr, a vadkacsa kimerült, és megbizonyosodott róla: a széles világon nem akad olyan hely, ahol fészket rakhat. És ekkor Luvr, a vadkacsa leszállt a vízre, melléről letépkedte a tollait, és fészket rakott belőlük. Ebből az úszó fészekből kezdett azután a föld kialakulni." Előttünk a kisregényben az idők kezdete, a világ keletkezése, és a szavak a pillanat ünnepélyességét fejezik ki.


VLAGYIMIR SZANGI: Valóban, így mondtam el a történetet, de én a nyivh mondát úgy mondtam el, ahogy az szól; sokkal egyszerűbben hangzott a történet. Ajtmatov, természetesen, mindehhez hozzáfűzte a maga gondolatait is. Olvassuk csak :„... azóta, hogy a föld megszületett, a tenger nem tud megnyugodni; azóta ostromolja a tenger a szárazföldet, a szárazföld pedig a tengert. Az ember pedig időnként igen nehéz helyzetbe került - a szárazföld és a tenger, a tenger és a szárazföld között. A tenger azért nem szereti, mert inkább a földhöz tartozik..." Az író számára fontos az elemek éles szembeállítása, a szárazföld és a víz ellentéte. Ez az ellentét megvan a nyivh mitológiában is, az azonban, ahogy a szárazföld és a tenger közé ékelődik az ember, már Ajtmatov gondolata. Hiszen a nyivhek számára ember és természet alighanem megbonthatatlan egységet jelent.


ALEKSZANDR RUGYENKO: Nagyon fontos kérdést érintett. Mondhatnánk-e valamit a kisregény hőseinek világnézetéről?

Giljak halászkunyhó. Fotó Baráthosi Balogh Benedek

VLAGYIMIR SZANGI: Beszélek majd erről is. Előbb azonban nézzük a kisregény tárgyát. Ott hagytuk abba, hogy a lapos csőrű vadkacsa a konyhában sül, mi pedig Ajtmatovval a vadkacsa mondájáról beszélgetünk. Ahogy látom, nagy érdeklődéssel hallgatja a történetet. A kacsasült még nincs kész, és én elhatározom, hogy elmesélem gyermekkorom egyik eseményét. A háború idején törzsünk legidősebb vadásza, amikor már nem hitte, hogy ki tudjuk várni a kenyérkereső vadászok hazaérkezését, elhatározta, hogy a törzs legfiatalabb férfi tagját is magával viszi a vadászatra, azaz engem is. Az öreg félt, hogy a vadász-szokások, a titkok vele együtt sírba szállnak, a törzs felhagy régi életével, lehanyatlik. Tengerre szálltunk, az öregek és én. Sikerült elejtenünk egy fókát, de ekkor ködtakaró borult ránk. Ettünk a nyers húsból. A köd azonban nem oszlott fel. Nem lehetett megállapítani, merre lehet a part. Az evezősök leeresztették a karjukat. Hirtelen meglódult a csónak, mintha valami meglökte volna. A csónak farában ülő öreg rántásától fordult el a csónak. „Sarki bagoly!" — kiáltotta.
Tavasszal, és ez az eset tavasszal történt, a sarki bagoly reggel indul vadászatra a partról, - és este tér vissza ugyanazon az útvonalon. Az öreg meghallotta a bagoly szárnyainak suhogását, és a madár repülésének irányába fordította a csónakot, fejével mintegy követve a szélirányt, tájékozódni próbált. így menekültünk meg...
Miután Ajtmatov végighallgatott, izgatott lett, és gyorsan járkálni kezdett a szobában. Aztán egyenesen megkérdezte: „Megírod?" Szívből feleltem: „Legyen a tiéd."
Tehát azt mondhatjuk, én adtam a történet tárgyát. Amikor nemsokára újra találkoztunk, Ajtmatov ezt mondta: „Kisregényt írtam a nyivhekről. A Znamjában fog megjelenni. Neked ajánlom. Ne haragudj, ha népetek életének valamilyen részletét nem ismertem. Nehezen boldogultam a nevekkel. A te regényedből, a Kevongok házasságából (Zsenyityba Kevongov) vettem őket.


ALEKSZANDR RUGYENKO: Vagyis a kisregény szerzője nem is járt a cselekmény színhelyén?


VLAGYIMIR SZANGI: Úgy van. Ezzel együtt, ahogy már mondtuk is, A tengerparton futó tarka kutyát teljes joggal tarthatjuk a nyivh kultúra részének. Ajtmatov tanulmányozta a nyivh folklórt, figyelmesen végigolvasott sok munkát a nyivhekről, köztük az én könyveimet is, a legfontosabb mégis az írói művészet, az a képesség, ahogy az író be tud hatolni egy másik nép életébe, és megtalálja ebben az életben az egész emberiséghez szóló problémákat. 


ALEKSZANDR RUGYENKO: A nyivh vadászok életéből választott igaz történet bizony tragikus, ha tulajdonképpen szerencsésen végződik is. A kisregényben, hogy a nehéz helyzetben megmentsék Kiriszket, a kisfiút, hogy az életet adó édesvízből maradjon neki, sorban elhagyja a ködben eltévedt csónakot a vén Organ, Kiriszk nagybátyja, Milgun, majd édesapja, Emrain... 


VLAGYIMIR SZANGI: Mit tegyünk, Ajtmatov mindig maximalista volt az erkölcsi problémák megteremtésében, a téma felépítésében, az epizódok megszerkesztésében. Végső mélységekig feltárja az emberi lelket.


ALEKSZANDR RUGYENKO: Mennyiben felel meg a nyivhek erkölcsi elképzeléseinek, hogy a kisregény hősei feláldozzák életüket a kisfiúért? Hogyan kapcsolódik ez a nyivhek erkölcsi hagyományaihoz?


VLAGYIMIR SZANGI: A kisebbért, a születőért, a jobb életért való áldozatkészség motívumát nem egy népnél megtaláljuk. Ajtmatov mitologikus poémát teremtett az önfeláldozásról. 


ALEKSZANDR RUGYENKO: Igen, a kisregény filozófiáját, mondandóját az általános emberi határozza meg. A cselekmény idejének „elmosottsága" (nyugodtan mondhatnánk, hogy A tengerparton futó tarka kutya eseményei valamikor századunk elején játszódnak) is erősíti a mű sűrített filozófiai mondanivalóját. A kisregény azonban egyáltalán nem nélkülözi az élet valóságos elemeit, sőt behatol azok világába. így lehetséges lesz, hogy megláthassuk Ajtmatov művészetének tartalmi oldalát, és a művész elbeszélő stílusának sajátosságait is. „A nagy ádámcsutkájú, hosszú nyakú, öreg Organ görnyedten gubbasztott a csónak farában, mint a zsákmányra leső réti sas." Az összehasonlítást a mindennapi élet egészen más körülményei hozták létre, mint amelyekben a kisregény nyivh vadászai szerepelnek.


VLAGYIMIR SZANGI: A kisregény minden eseménye a ködben irányát vesztett csónak fogyó ivóvíz-készlete körül összpontosul. Ajtmatov a vadászokat gyötrő vágyakozásról ír; a vízzel teli hordócskáról. Olyan ember tapasztalatával ír, aki forró vidékeken nőtt fel, aki tudja, mit jelent a gyötrő szomjúság a perzselő napsütésben a sztyeppén. A ködben, az Ohotszki-öböl hideg vizén hajózó nyivhek nem ismerik a szomjúságot és az ülés alá rejtett vizes hordócskát. Ám ha elhagynánk a szomjúság motívumát, a hősöknek nem kellene életről és halálról dönteniük, nem jött volna létre a mű. Ezeket a kérdéseket más megvilágításban mutatja be, mint gyermekkorom igaz története. Máshogy kellett megoldania a problémákat, de ehhez az Ohotszki-félszigeten és nem Közép-Ázsiában kellett élni... Más az élet, és más a művészet. A tengerparton futó tarka kutya meggyőzően igazolja ezt. Fontos leckét adott mindnyájunknak művével Ajtmatov. 


ALEKSZANDR RUGYENKO: A történet hősei ritka méltósággal, önuralommal, sőt némi sztoicizmussal élik át a szerencsétlenséget. Ugyanakkor, ahogy ez Ajtmatov hőseire általában jellemző, meg nem alkuvó emberek, akik nem békélnek meg a körülményekkel. Milgun és Emrain szenvedélyesen eveznek tovább, bár józan nézőpontról ítélve a sűrű ködtakaróban ez teljesen felesleges erőfeszítés. Idézzük csak fel, milyen szenvedéllyel fordul Milgun a természet őselemeihez.
„ — Hé-é, te szuka! — kiáltotta dühödten. — Hé-é, te szelek sámánja! — ordította torkaszakadtából, az evezővel fenyegetőzve, bele a sűrű ködbe. Ha a szelek ura vagy és nem döglött kutya, akkor hol vannak a szeleid? Ott döglöttél a barlangodban, te kutyafajzat, vagy az egész világ kan kutyái ostromolnak és nem tudod melyiknek állj alá, vagy mindegyikkel sorban össze akarod adni magad, te szuka, és nincs időd, hogy a szeleket fölverd, vagy elfelejtetted, hogy mi itt vagyunk ebben a nyomorult ködben, ülünk benne, mint a gödörben? Nem tudod, hogy egy kisgyerek is van velünk, hallod-e?... Azt mondom neked, hogy egy kisgyerek van velünk, aki először van a tengeren!" A vadász félelem nélkül hívja ki maga ellen a természet erőit. 


VLAGYIMIR SZANGI: Az az igazság, hogy egy nyivh nem viselkedhet így. A nyivh nyelvben nincsenek hasonló természetkáromlások, vagy ahogy korábban mondták volna: istenkáromlások. A nyivhek, különösen a regényben ábrázolt fejlődési fokon, nem annyira szembenállnak a természettel, mint inkább a természet részének érzik magukat.
És ismét csak: gondoljunk bele a kisregény művészi logikájába. Ajtmatov valóságos anyagon mitologikus poémát teremtett. A művészi anyag földhözkötöttséget követelt, és az író saját elképzelésének megfelelően szólt a hősök lelki világáról és mindennapi életéről. Amikor az eposz és a hétköznapi valóságelemek ötvözetét adja, Ajtmatov ismét mint kereső író mutatkozik be.
Ajtmatov előtt Trofim Boriszov eredményesen használta fel A sas fia (Szin Orla) című kisregény írásakor a nyivh eposzt. Boriszov a postát szállította erre a vidékre, és látható, hogy ismerte a nyivh nyelvet. Az ő kisregénye lényegében az eposz fordítása. Csingiz Ajtmatov eredeti, nagy értékű művet alkotott, amely sok mindenben magán viseli a kísérletezés, a felfedezés nyomait.
A tengerparton futó tarka kutya olvasásakor több pontatlanságot is találhatunk a hagyományos nyivh élet ábrázolásában. Helyenként vitatható a nyivh folklór értelmezése. A kisregényben végig jelen van a gyönyörű Hal-asszonyról szóló költői történet. Rujfinga nemzetségének hagyományait használta itt fel a művész, a szegény nyivhről, aki egy tengeri halat vett el feleségül. A hal és az ember gyermekei a partra akar jutni apjához. Ajtmatov hőse visszatér a víz-anyához, ez lényegében a matriarchátus eszméje, és nem a nyivhek patriarchális társadalmi rendjére jellemző magatartás. De a legfontosabb dologban Ajtmatov elérte célját: mélyen, igaz módon ábrázolta az egységes emberi tudatot, a lényegéig tudott hatolni.
Miért volt minderre szüksége az írónak? Az önfeláldozásról, mint az emberi természet szerves, alkotó részéről ír poémájában. Tiszta, természetes önfeláldozás olyan emberek között képzelhető el, akiknek a tudatát még nem zavarták össze a külső hatások, akiknek a lelkivilága töretlen, és azon a magas erkölcsi, ösztönösen is meghatározott meggyőződésen nyugszik: ember és természet egy megbonthatatlan egység olyan részei, amelyek egymás folytatói. Az, hogy az idősek áldozzák fel magukat a törzs legfiatalabbjáért, ugyanúgy az élet rendje, mint a nappalok és éjszakák váltakozása, illetve, ahogy elkerülhetetlen a világon minden elmúlás. Akinek ideje lejárt, eltűnnek az életet épp akkor kezdők szeme elől.


ALEKSZANDR RUGYENKO: Ez nem azt jelenti, hogy a kisregény hősei könnyen és egyszerűen hagyják itt az életet. Ha cselekedetük természetességéről szólunk, azt kell mondani, hogy mindaz, ahogy tesznek, a legmagasabb filozofikus rend érdekében történik. A vadászok egy pillanatra sem felejtik el az idősebbek szent kötelességét a fiatalok iránt. Sokat töprengenek, különösen Organ, a legidősebb, az életben betöltött szerepükről, a környező világról, annak felépítéséről és törvényeiről. „... De az ember gondolkozik, és ezzel a tenger és az ég nagyságához nő fel, igazolja magát az örök elemek előtt, és a világok mélységével, magasságával mérheti magát." Nemcsak a kisregény humanista koncepciójának pompás kifejezése ez a gondolat, hanem a hősöket vizsgáló szerzői gondolatnak is, amely egy sajátosan összetett világban képes arra, hogy mélyen megértse az Élet törvényszerűségeit. Az Élet természetesen nagybetűvel értendő... Ahogy már utalt rá, Ajtmatovot éleslátása segítette, hogy meglássuk az osztatlan emberi tudat sajátosságait. A kisregény hősei számára a valóság csodálatos teljessége és harmonikus befogadása valóban létező dolog. A „széttöredező világ" jelenségeire élesen reagáló kortárs nosztalgikus hangján szólal meg az író az örökre elveszett kiegyensúlyozottság után? Egyáltalán nem. A kisregény semmiképpen sem az egyszerűség utáni intellektuális vágyat akarja kifejezni. „Ebben a megsüketült és megnémult térségben nem találta a helyét, érezte, hogy egyre rosszabbul lesz, ahogy a várakozás arányában egyre jobban, egyre élesebben és kínzóbban nő benne az olthatatlan, kérlelhetetlen vágy a Hal-asszony iránt, és még álmában is tudta, hogy baj éri utol, elpusztul sivár magányában, ha nem látja meg őt, ha nem jelenik meg neki." Ez az álom volt a vén Organ kísérőtársa, amelyben érezhetjük a gyönyörű Hal-asszonyhoz való viszonyát. És olvassuk csak tovább a művet: „Nem tudta, mitévő legyen, hogyan szabaduljon meg önmagától. A Hal-asszonyt várta, mint egy őrült, olyan szenvedélyesen és vadul, ahogy a fuldokló várja az utolsó reményt a megmentésére..."


VLAGYIMIR SZANGI: Micsoda nyelv! Mintha a sűrű hullámok tetején ringatóznánk! 


ALEKSZANDR RUGYENKO: Igen, mélyen költői sorok. De ugyanakkor felismerhetők benne az irodalmi nyelv sajátos jegyei is. Könnyen összekapcsolható — e bármelyik idézett részlet, mégha oly tipikusnak tűnik is —, egy igazi tengeri halász valóságos lelki életével. Különösen, ha egy nagyon öreg és nagyon bölcs emberről van szó. Érdekesen mondotta el, mi indította Ajtmatovot a kisregény megírására. Kitűnően használta fel művében a nyivh folklór elemeit. A tengerparton futó tarka kutyában bibliai motívumokat is találunk. Emlékezzen csak: az átutazó kereskedőktől a nyivhek hallottak egy olyan emberről, aki tudott járni a vízen. Róla gondolkozik a parttalan tengeren eltévedt Kiriszk, aki azt álmodja, hogy „gyalog ment a tengeren".



VLAGYIMIR SZANGI: Ajtmatov mindig pontosan, találóan használja fel a rendelkezésére álló anyagot...


ALEKSZANDR RUGYENKO: Beszéljünk arról az építőanyagról, amelyből az író új művészi szerkezetet hoz létre. Itt ez az írott nyivh folklór anyaga, melynek segítségével Ajtmatov sajátos mitológiát teremt. A mítoszban egyszerre szólal meg saját szellemi tapasztalata másokéval. Ebben a tapasztalatban ott sűrűsödnek a valóság felismerhető jegyei, Ajtmatov alkotóművészetének sajátos eljárásmódja és az őt állandóan izgató erkölcsi kérdések.
Arról, ahogy a Fehér hajóban a mese és a költészet világa összeütközik a lélektelen földi valósággal, a kritika sokat írt; gondoljunk csak a Szarvasanya motívumára: a szarvasoknak az a szerepe a műben, hogy emlékezzünk. Ajtmatov következetesen és állhatatosan küzd azért, hogy megőrizzük az emberi tudat folklóranyagát. Ezért szerepelnek műveiben a folklór témái, alakjai, a folklórból merített világkép. A Korai darvakban a Manasz figurái, az epikus stílus ismét csak Ajtmatov útkeresésének egyik irányát jelzik.
Helyesen mondta: Ajtmatov kereső író, aki állandóan alkotó módon kutatja az újat. Megérzi az olvasók világának elvárásait; arra törekszik, hogy megértse és előre lássa azokat. Így tud azután hatni olvasóinak jellemére. A mai szovjet irodalom minden erejével ki akarja tapintani az emberi lélek megismerésének legmélyebb lehetőségeit; ki akarja tapintani az emberi lét izgató titkainak gondolatokba rejtett útjait. Az írói szó szociális, vizsgálódó pátosza az írásművészet filozofikusságával együtt észrevehetően sajátos színt kap. „Miért is élek?" — hangzik az örök kérdés. És a kérdés sajátos színezetét mindig az adott kor elvárásai, sajátosságai, tendenciái határozzák meg. Ma ez a kérdés észrevehetően nagyobb hangsúlyt kap. Az irodalom árnyaltabb lett, és teljesen törvényszerű, hogy Ajtmatov kisregényében megjelenik az Ég, a Föld, a Víz, az ember elmúlás előtti pillanataiban és a biblikusán hangzó magasztos sorok. „. . .Ők pedig eközben lassan köröztek a csónakkal az élettelen, palafekete térségben, a szabadulás utolsó reményét is lassacskán elveszit-ve, az éjszakai köd homályában. Nem, az erők túlságosan is egyenlőtlenek voltak — az örök sötétség, amely már akkor is létezett, amikor a világmindenségben még nem jelent meg a nap, és négy szerencsétlen egy törékeny lélekvesztőben..."
És még egy probléma. Az irodalomban ma már egyre kevésbé engedhető meg a merev szemlélet. Fokozatosan módosulnak a személyiséggel szemben támasztott magas erkölcsi követelmények is. Az írók figyelme mindinkább arra irányul, milyen motívumok határozzák meg a különböző természetű emberek cselekedeteit. Még a helyes erkölesi ítélet is új, árnyaltabb megvilágításba kerül. Ön maximalistának nevezte Ajtmatovot...

Giljak medvetáncoltatók

VLAGYIMIR SZANGI: Úgy van. Ajtmatov állásfoglalása mindig világos. Egyértelműen megmutatja a jót és a rosszat, a gonosznak sohasem bocsát meg. Ajtmatov, ahogy már említettem is, ezért szereti hőseit kiélezett helyzetekben ábrázolni. Így van ez a Fehér hajóban, a Korai darvakban és A tengerparton futó tarka kutyában is.


ALEKSZANDR RUGYENKO: A szituáció árnyaltsága — az erkölcsi árnyalatok — A tengerparton futó tarka kutyában mégis más. Itt minden rossz az emberektől független, külső, a természet elemeiben, magukban a természeti erőkben rejlik. Az emberi kapcsolatok teljesen harmonikusak. Egyértelműen döntenek a nehéz választás előtt; mint nemes lelkű és becsületes emberek távoznak az életből, magasztos érzéssel teljesítik „kötelességüket". Amikor Milgun nem helyénvaló módon viselkedik, és elveszti a kontrollt maga fölött, a csónak utasai csak megértéssel, együttérzéssel és megbocsátással fordulnak feléje. Nem is olyan könnyű megtalálni ennek a fontos epizódnak a leírásában az erkölcsi maximalistát. 


VLAGYIMIR SZANGI: Ajtmatov nem lenne Ajtmatov, ha csak önmagát ismételné műveinek témáiban, illetve az erkölcsi kérdések feltárásában. Szerintem a tehetség örök titka, hogy az író mások számára titokzatos ösztönnel meg tudja határozni szakadatlanul nehéz útjának további irányát. Önnek felelve azt mondhatom, hogy A tengerparton futó tarka kutya cselekménye szélsőségesen drámai.


ALEKSZANDR RUGYENKO: Ha az erkölcsi problémák bemutatásáról beszélünk, a mítoszteremtő Ajtmatov is önmaga marad, tiszta gondolkodású író.
Föld, Ég, Víz, a Mindenség végtelensége, a törékeny csónak az emberi nem négy képviselőjével, akiket a kölcsönös szeretet és a mindent megbocsátás érzése vesz körül. De ezeket az embereket nem alázza meg ott, a csónakban a beletörődés, a sorssal való megbékélés érzése. A vén Organ végletes tömörséggel így szól: „— A sors, az sors — dünnyögte keserűen az öregember. — A sorsát nem kerülheti el az ember, ez tudott dolog — mondta rekedt lihegéssel —, a sors az sors, ha akarsz, belenyugszol, ha akarsz, nem." Amikor a tenger mélyére távoznak a nyivh vadászok, mintegy kihívják a sorsot. Tudatos erkölcsi választásukat valósítják meg.
A mai ember nagyon szeretné megismerni az ősidők, az őstudat emberének gondolkodásmódját, hogy az ősök alapokig feltárt létében választ kereshessen a világegyetem izgató titkaira. Nincs egyetlenegy olyan komoly művész sem, aki fejlődésének bizonyos fokán megkerülhetné az olyan kérdéseket, mint: kit folytatok én, és ki lép majd az én nyomomba ezen a földön; hogyan változnak az értékek, mi az értelme az emberi nemzedékek örökös váltakozásának. Néha, hogy választ adhassunk az ilyen kérdésekre, a valóságtól megszabadított, „laboratóriumi tisztaságú" szituációt kell elképzelnünk, ahol a művész fantáziájának hősei akadálytalanul együtt gondolkodhatnak alkotójukkal...
Ajtmatov hősei büszke emberek, akik nem hajtanak fejet a körülmények előtt, tisztán és erősen éreznek. Ilyenek A tengerparton futó tarka kutya című költői elbeszélés hősei is. A vén Organ halála órájában arra gondol, hogy ha a gyönyörű Hal-asszony halhatatlan, akkor halhatatlanok a róla való álmok is, „— A szavak nem fogynak el. Utánunk sem fogynak el." Ez nem a gyengék számára való vigasztalás. Ez az élet végtelen nagyszerűségébe vetett hit, az emberi méltóság megvalósulása.


VLAGYIMIR SZANGI: Úgy tűnik, Ajtmatov hitelesen megtalálja a jellemeknek, a hősök lelkivilágának, a téma sajátosságainak megfelelő elbeszélő stílust. A nyivh vadászok felnagyítva fogadják be a világot. Számukra a világ kevés, de lényeges összetevőből áll. Ez tükröződik a kisregény nyelvezetében, árnyaltságában. Nincs túlrészletező pszichológiai elemzés, nincsenek hagyományos könyvízű tájleírások, feltételesen, szinte alig vannak megjelölve a valóságelemek. 


ALEKSZANDR RUGYENKO: Igaza van. Az írónak úgy kell megválasztania szavait, hogy azok maximálisan megfeleljenek a témának, annak, ahogy az író az ábrázolás tárgyához viszonyul. A gondolat változását szükségképpen követi a stílus megváltozása. A Druzsba Narodov 1977. 10. számában megjelent interjúban Ajtmatov szinte hangsúlyozta aggodalmát, hogy a legügyesebb próbálkozások alkalmasak-e az állandó megújulás kifejezésére, alkalmasak-e, hogy a szavak filozofikus terhét viseljék. Szavak, melyekben az ember lelkivilágának múltja és jelene egyesül. Bátran megtagadni a már megszerzetteket: ebben rejlik a kockázat, a férfias bátorság és a mesterségbeli tudás.
A soknemzetiségű szovjet irodalomban Csingiz Ajtmatov egyik megteremtője a hatvanas és hetvenes években oly jelentős lírai, lírai-filozofikus kisregény műfajának. Az elért eredményeket nem vitatja senki. A tengerparton futó tarka kutya hatalmas lépés egy új irányba, oda, ahol az irodalom elsajátítja a folklór rétegeit (egyik jellemzőjével, a sajátos időkategóriájával), felfokozott ábrázolási rendszerével, a benne összpontosult népi-nemzeti tapasztalatokkal.
Egyébként, Ajtmatov, ha sokat is változik művészete, nem olyan könnyen tör ki kedvelt témáinak és hőseinek köréből. Ajtmatov hőseit nagyszerű érzéseik és cselekedeteik alapján romantikusnak nevezhetnénk. Az ilyen hős erkölcsileg tiszta marad, arra vágyakozik, hogy valamilyen az emberekért végrehajtott cselekedetben valósítsa meg önmagát; ezért magasztosak az adott műben a hétköznapi cselekedetekről való gondolatok. Az ilyen hős szűken érzi magát a mindennapi élettel körülvett lírai kisregényben. Ezért érzi magát kitűnően az ember a természet időtlen anyagai között, az emberiséget megszemélyesítő hős, aki a jóra és az önigazolásra vágyik.
A halála előtti éjszakán Emrain összegzi megélt életét: „Ezen az éjszakán megértette, hogy egész előző élete valószínűleg ennek a mai éjszakának az előfutára. Ezért született, ezért hal meg, hogy utolsó erőfeszítésével meghosszabbítsa életét a fiában... És ha erre nem gondolt korábban, csupán csak azért nem, mert nem volt rá oka."
Mindez az utóbbi évek gazdag irodalmi tapasztalatából alakult ki, és ezt az irodalmat nem alaptalanul nevezhetjük az erkölcsi választás irodalmának. A hősnek egy pillanat alatt át kell gondolnia az egész emberi életet. Ha nem alakul ki ez a drámai szituáció, amely gyorsan és nyíltan megmutatja, hogy ki kicsoda, a hős nem tudta volna megvalósítani önmagát, nem tudta volna azonnal és a legmélyebben kifejezni környezetéhez való viszonyát. Az író tartalmas és művészi gonddal megmunkált soraiban megújítja anyagát, megújítja és átgondolt tudatossággal él a nyelv lehetőségeivel. Elsősorban természetesen a már megvizsgált gondolatokra támaszkodik ... Nem ad-e alkalmat nekünk, hogy elgondolkozzunk az irodalmi újítás tényleges bonyolultságáról?


VLAGYIMIR SZANGI: Bárhogyan nézzük is, mindenképp rendkívüli alkotás fekszik előttünk.


ALEKSZANDR RUGYENKO: És, ami különösen fontos: olyan mű, amely magába szívta mai irodalmunk sok fontos törekvését.

LENGYEL ANDRÁS fordítása

Néhány szó Vlagyimir Szangiról és a nyivhekről:


Sz. 1935, Nabilij, Szahalinszki terület. Nyivh költő, orosz nyelven ír. 1959-ben végzett Leningrádban a Herzen Pedagógiai Főiskolán, majd hat év múlva Moszkvában felsőfokú irodalmi képesítést szerzett. Az itt közölt beszélgetés első lelőhelye: Druzsba Narodov, 1978/2. sz.


*


A Wikipédia szerint a gilják nép, aki a nyivh nyelvet beszéli, Szibéria egyik őslakos népe, s az Amur folyó deltájánál illetve a Szahalin-szigeten élnek kisebb számban. Önelnevezésük nyivh, a giljákot a szomszédos mandzsu népek adták nekik, melynek jelentése: Nagy (evezős) hajókat használó emberek. Számuk a történelem folyamán nem változott jelentősen, egy 1897-es felmérés szerint 4548-en voltak, egy 1989-es szerint 4673, míg egy 2002-es népszámlálás során 5287 (egyes források szerint csak 5162) fő vallotta magát nyivhnek. Bár számuk még a szovjet időszak alatt is nőtt, ugyanakkor az anyanyelvüket használók száma jelentősen lecsökkent (1897~99.6%; 1989~23.3%; 2002~10%). Nyelvük besorolása vitatott. A legtöbbször a Paleoszibériai nyelvek közé sorolják, bár ezt jobbára csak földrajzi szempontok alapján teszik, ugyanakkor mutat némi rokonságot a csukcsi, korják, itelmen stb. nyelvekkel, újabban szokás inkább elszigetelt nyelvként emlegetni. Hatással voltak nyelvükre a környező népek, szomszédaik, az ulcsák, nanajok, evenek, ajnuk stb., de újabban a legerősebb hatása vitathatatlanul az orosz nyelvnek van.


*
A kisregény magyar nyelven első ízben a Szovjet Irodalom hasábjain jelent meg, Árvay János fordításában.


(Forrás: Szovjet Irodalom, 1979/1. sz., 168-173. oldalak)