MAKSZIM RILSZKIJ (1895-1967)
A bíbor est most hamvad el...
A bíbor est most hamvad el,
A várost a hamu bevonja,
Lámpa-nyakék vet a habokra
Színt és fényt, csillog a Dnyeper.
Hangokra hang már nem felel,
S pihen a szív is búslakodva.
Éj, képzetek, csend, lámpa, hab,
Szigora papírlap havának —
Az alkotás izgalma bágyad,
A némaság — mély gondolat,
Sejlő a cél, még távolabb,
De útján a szív meg nem állhat.
1964
POLGÁR ISTVÁN fordítása
VOLODIMIR SZOSZJURA (1898-1965)
Futóverseny
Futóverseny... A lábak hars zajában
mintha minden múlt most állna össze
a városzajból. . . Az obeliszk árnya,
s ők, kik örök álomra szenderültek.
Hadd, hogy megérintsen ez a sárga levél,
mert szent Ő, és szent minden itt e parkban.
Az Ismeretlen Katona sírja él:
örökkévaló tüze halhatatlan.
Hamvát nem háborítja senki sem.
Itt még a szélvész is lábujjhegyen lépdel.
És ugy borul reá szerelmetesen
a föld, mintha anyja, könnyel a szemében.
1962
BELLA ISTVÁN fordítása
PLATON VORONYKO (1913-1988)
Kijevbe tartok
Kijevbe tartok, végigjárva számos
utat, csapást, gazdag s szegény vidéket,
itt falu vár, amott meg fényes város,
kocsmák, tavernák udvarára térek.
Arcokat láttam, sok színárnyalatban,
ellenség is, meg barát is talált rám.
S hazafelé mindig csak lankadatlan
hitem, bizalmam volt az úti zsákmány.
Hiszem, hogy a derék és tiszta lelkek
tartják szilárdan az emberiséget,
s kik az élettől sokat követelnek,
nem a gyengék — a lázasak, merészek.
Kenyér kell nekik,
szabadságra vágynak,
mindenütt — fagyos és napverte tájon,
új utakon az égnek nekivágnak,
földet, vizet és éneket kívánnak.
Csak azt nem, hogy új háború kaszáljon.
1961
RAB ZSUZSA fordítása
VITALIJ KOROTICS (1936)
Keresztút
Nem tudom, mért oly szomorú, sivár
nélküled, mint a hangtalan viharban,
mint kikötőit vesztett gépmadár,
olyan vagyok, ha tőled elszakadtam.
Suhanva úszom sodrásod ölén
— vérsejt a nagyváros verőerében —
s ha van, ki nem szeret,
én csupafény,
én sugármosolyú kőtüneményem,
hogy is sérthetne téged az?
hiszen
a perc-dicsőség nem a te világod
és nem szerettél mindenkit te sem,
ki sorsával s szavával végigszántott.
Utak keresztezője —
Hrescsatik!
keresztútja a tettre ért robotnak,
ki őrződ még Sevcsenko lépteit
s a tüntetések mélyedben dobognak!
Tenélküled felhőbe átkozott
eső vagyok s permetté sose válok,
reményeim és vesztem hordozod,
ó, egyutam, te gyötrelmes, te áldott!
Halott folyók kavicságya felett
minden fal őröd az örök mederben —
hizelkedő hozsanna mit neked!
csak az légy,
ami vagy,
s ne hagyj el engem!
GRIGÁSSY ÉVA fordítása
Kijev
Csupa szótalan óda
a mívesekért,
akik érdeme
ránk, unokákra
sugároz:
korok és elemek
dühe érte, de élt,
de fehérlik a halmok
ölében a város.
Csupa szótalan
óda a kőben a múlt,
keserét
noha nyögte is, átal a rosszon —
de a szlávokat
egybeölelte s elért,
de a tengerig ért el Oroszhon.
Aki szent vagy, örök,
te oroszhoni kő,
soha romlani
meg nem adódott:
tanú légy, Kijevet
hogyan őrzik a hű,
veled-öntudatos
mai mester-utódok.
Tanú légy,
örökös tanú légy, hogyan állt
ama háborús
éjeken is helyt;
te tudod, de te tudd valamennyi dalát,
szeme bátor acélszine kékjeit ismerd.
Gyönyörűbb legyen, új magasokba szökő,
te derítsd fel örök tavaszoddal;
te oroszhoni kő,
örök otthoni kő,
falaink koszorúja
befoglal.
1966
HÁRS GYÖRGY fordítása
A dombokon Kijev...
A dombokon Kijev. Lejtők és meredélyek.
Újjá építette az el nem múló hála.
Nincsen tündöklőbb város és nincsen szerényebb,
Egyszerűbb, fönségesebb — ifjúbb s ősibb nála.
Meredek lejtők, ti, télen hóba öltözők,
Meredélyek, nyári záporoktól mosottak,
Naptól hevülők, viharokkal ellenkezők,
A világon nem lehetnek, istenemre, jobbak!
KRÉMER JÓZSEF fordítása
ANDRIJ MALISKO (1912-1970)
Dal Kijevről
A gesztenyevirág
Hófehér lángja,
Legyek bárhol én —
Szivemnek drága.
A kijevi éjek.
Ligeti emlékek —
Örökké szivemben élnek.
A hegyek magasa,
A Dnyeper kékje,
Ifjúságunk
Örök emléke.
A kijevi éjek.
Ligeti emlékek —
Örökké szivemben élnek.
Szerelmünk ott nyilt
A tölgyek tövében,
Egy galambpár száll
A kijevi égen.
Egyre feljebb
Köröznek bátran,
Akárha mi, boldog családban.
Így legyen ez,
S ne csak álom.
... Gesztenyevirág,
Boldogságom.
Szülővárosom —
Te vagy a tavaszom,
Felragyog sugaras fényed.
A kijevi éjek,
Ligeti emlékek —
Örökké szivemben élnek.
S. BENEDEK ANDRÁS fordítása
b/ szovjet költők:
VLAGYIMIR MAJAKOVSZKIJ (1893-1930)
Kijev
Karmos fenyők,
havas
kezecskék...
Mind meleg,
s legyint a vad hidegre!
Mint unoka
szokott,
alkalmi vendég,
úgy
jöttem
tegnap Kijevbe.
Vlagyimir
dombjáról
nézem a tájat.
Szárnyal itt
a toll, mig rá nem un!
Tán
e helyt állt,
s a sziporkás jégbe bágyadt
Kijevi Ruszt
itt
szemlélte meg Perun.
S azután —
mikor
s kik is,
halvány az emlék,
azt tudom: jég
megtörői
voltak,
s jöttek vízen át,
zubogó
elemként —
s jött
ajándék
Dirnek és Aszkoldnak.
Arrább
kupolákon
üstdobolt a napfény.
— Térdre, térdre, Rusz!
Veszteg maradj. —
Ránk ma is csak ő,
Vlagyimir szab ki nagy célt.
Egy kőszent
korbácsként
keresztet ragad.
Ily
helyről
valók
— melynél nincs eldugottabb —
a dédek;
ükapáink
itt eredtek!...
Véres
ék, bizsuk
nekem fölöst jutottak
nagymamámnál, itt,
partján
tarajos Dnyepernek.
Gyilkosát
feledve állt Sztolipin
kőtalapra, kéz
merült zubbonyszegélybe.
Megölték megint,
arcán
a pokoli kín,
egy tucat
kormány lövése tépte. . .
Ámde most
Podol
pipálja
füstjét,
kijevi kebel
zihál
kohók hevében...
KŐHÁTI ZSOLT fordítása
NYIKOLAJ TYIHONOV (1896-1979)
Kijevi költemény
Túl Dnyeperen, túl tág mezőkön
az égbolt csillaggal tele.
Topolyafák közt szembe ő jön,
Sevcsenko fénylő szelleme.
Mint versei a május éjben
csillog Kijev ezüstösen,
ott fent a hold felhők mezében
s visszfénye lent a Dnyeperen.
És zeng a hangod arra-erre
Arany Ukrajna, szép húgom.
Hát zendits a „Végrendelet"*-re,
ha itt van már az alkalom.
*Végrendelet: Tarasz Sevcsenko verse
HEGEDŰS GÉZA fordítása
EMILIAN BUKOV (1909-1984)
Tavaszi ősz
A kijevi utcákra eljött az ősz,
A fasoron mindent dús fénye füröszt,
S a vöröslő koronás vadgesztenyék
Alatt olyan, mint folyam, árad a nép.
S lám jegenyék soráig fut ki az ősz,
Ám ifjú, tavasz-kedvű, bűvös-erős,
Úgy ragyog sugara, mint pergetett méz,
Egy levelet búcsúpillantás becéz.
A Sevcsenko bulvár oly drága nekem,
Csak ringok, mint csónak a tengereken,
És érzem, hogy forróbban lüktet a vér,
Hogy hazám boldogsága szívemen ér.
Mert édes szülőföld ez, határain
A népek testvéreim, barátaim.
S bár itt van az utcán a fák közt az ősz,
Rám tavaszokat lehel, fénye füröszt.
1953
KONCZEK JÓZSEF fordítása
(Forrás: Szovjet Irodalom, 1982/5. sz., 131-154. oldalak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése