"Nincs könnye a vaknak..."

Borisz Talberg: A béke erejével (festmény)

MIHAIL MATUSZOVSZKIJ
(orosz)
Fiúk a lövöldében

Úgy látom,
tetszik nektek ez a bajszos tigris,
s ez a fácán,
mely itt gubbaszt az ágon.
Gurítsatok ki tizenöt kopejkát —
s lövésetek pontosan találjon!
S ha azt akarjátok,
hogy ez a bagoly
mindjárt célgömbötökre szálljon,
figyeljétek:
a csilló-fekete puskacsövön a gömb
az irányzék-bevágásba álljon.
Mily csengőn
visszhangzik minden lövés
e reggeli vásár-zsivajban,
milyen murisán hullik le a papagáj,
s függ — mint gyümölcs — fejjel lefelé.
Hogy semmisül meg, lobban lángra
csapásotoktól az ellenség tankja.
Hogy billen meg a repülőgép,
amely már
nem is tér vissza támaszpontjára...
Most e csíkos vásári tigrisre
összpontosítsatok,
és adja az Isten,
fiúcskák,
hogy mindig csak ebben
a furnér-bódéban
célozhassatok!

GYÖRKE ZOLTÁN fordítása

HAMO SZAHJAN
(örmény)
Kőre kő gyűl

Kőre kő gyűl; világ-alap 
Készül, kell, hogy harcban edződj. 
E köveken sütöd makacs 
Kenyered, a végsőt, az elsőt.

Kicsinyed szájába mégis 
Kő jut reggeli kenyér helyett. 
De ő nehéz kezével kőből 
Büszke székesegyházat emelt.

Teljes sorsod, pillanatod 
Kő-könyvek majdnem elcipelik 
A világ-ünnepre, ahogy 
Leend művészi ítélet is.

APÁTI MIKLÓS fordítása

RASZUL GAMZATOV
(avar)
A soha-visszatértek

Mi, ismeretlenektől nagyhírűkig, 
Kiket sok év sem old meg így, vagy úgy, 
A háborúból soha-visszatértek, 
Halottak, húszmillióan vagyunk.

Mi nem oszlottunk szét a pokolfüstben, 
Hol, mint a csúcsra, nincs egyenes út. 
Tűnődő asszonyok ifjúnak hisznek, 
S vagyunk anyánk álmában még fiúk.

És lelépünk a kőtalapzatokról.
A béke napján várnak, fényesek
Az ablakok! Harcos, vagy tábornok volt,
Mi ott ülünk mind némán köztetek.

A háború oly szomorú. És mentünk. 
Az örömben veletek lenni jó. 
A kegyelet harangja zúg felettünk, 
És méltóságos zaj, himnuszfolyó.

A régi álmokkal mi nem múltunk el, 
S ha megálltok az örökláng előtt, 
Kötelesség, hogy tanácskoznotok kell 
Lecsüggedt fejjel, nagy gondban, velünk.

Mint halálunk után öntött fém-érmek, 
Hazánk szemében egyek, ugyanúgy, 
Mi, háborúból soha-visszatértek, 
Halottak, húszmillióan vagyunk.

Itt sok mindenért aggódnotok is kell, 
De a rossz előtt nem hátrálva meg 
Tartsatok lépést szent örökségünkkel, 
Mely makulátlan tiszta becsület.

Sokáig éljetek és igazságban, 
A világ minden népe társ legyen,
S hogy nép a másik népet ne gyalázza, 
Ti őrködjetek a becsületen.

Hiányzik sok név, kit kőbe se véstek, 
És minden nép veszített hű fiút.
Mi, háborúból soha-visszatértek, 
Halottak, húszmillióan vagyunk.

Mint fényszignál, a hulló csillag rezdül, 
S a szomorúfűz ága meghajol. 
A kegyelet harangja zúg felettünk, 
És méltóságos zaj, himnuszfolyó.

KONCZEK JÓZSEF fordítása

VLAGYIMIR CIBIN
(orosz)
A szem

Éjjel a vakhoz
viharfénnyel tele,
éjjel a vakhoz
visszajár a szeme,
benne
a nap, a kék ragyogás,
a szemevilága, ahogy betemette
a földbe a légnyomás.
Ágya fejénél függ,
esőcsepp, széjjeligézi
a homályt, azt a régi,
azt a rőt napot, gyönyörűt,
felidézi.
Hóvirág rezge szára —
inog a gyönge fény,
megfogná, kapna utána,
hogy érezze a kezén.
Amott
a sövényen túl a homály, a
hó kavarog.
De lát emlékezetével a vak:
a vakok látják magukat,
az ifjú keskeny vállúakat,
a tizennyolc éveseket...
A vak felett,
mint gyertya világa,
eleven szeme párja.
Benne a zúzmarakék pihe, 
a vadlibanyom a vizen, 
csigaház, almavirág rügye: 
az egész világegyetem. 
És újra arra a tájra lopózik az emlékezet, 
hol a háború és a szeme világa
a kegyetlen földbe veszett. 
De reggel elviszi harmat-
koszorúsan a nap 
a szemét. Nincs könnye a vaknak. 
Szeretne sírni a vak.

PÓR JUDIT fordítása

ROBERT ROZSGYESZTVENSZKIJ
(orosz)
Az elolvadt jégtáblák

Az elolvadt jégtáblák
a folyó kékségébe vesznek.
A madarak raját
feloldja a mély ég. 
A gyermekek, 
ha megszületnek, 
sírnak-beszélnek
egyetlen nyelvet, 
a felnőtteknek könyörögnek, 
egymást ők is
megértsék!

SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER fordítása

JEVGENYIJ JEVTUSENKO
(orosz)
Prológus
Az Irtás című poémából

Nem azért vagyok, hogy csak a művész 
legyek, énnekem ez nem elég. 
A szibériai útifű kész 
növekedni, ha vágta kerék.

Kinövök, ha szekér töri testem, 
vagy a harckocsi sárba gyötört. 
Magamat tebeléd gyökereztem, 
keserédes, orosz anyaföld.

Magamat sose védve a portól 
— a bogáncs rokonom csak ezért —, 
makacs életet szíttam e korból, 
fölihattam a könnyet, a vért.

Nem ismerte erőmet az aszfalt, 
amin áttörekedve tudom: 
nem az én utam — de vigasztalt 
megaszfaltosodott tudatom.

Ez a föld, ami tart: vele rezdül 
gyökerem; csak a föld a hitem. 
Köveken furakodtam keresztül — 
ami visszafog — átalütöm.

A csokorban e zöld sose bűvöl, 
csupa rost ez a szürke nevű: 
a saláta se jó útifűből. 
Csak a sebre való — útifű.

VERESS MIKLÓS fordítása

MARIS CAKLAIS 
(lett)
Ahogy a gyermekek alusznak

Nézzétek meg éjjel, 
lopva nézzétek meg éjjel, 
a gyermekek úgy alusznak: 
lehetetlenné válik a világháború.

Ahogyan átkarolják
a gyáva nyuszit és a vitéz mackót,
vagy a szeretett
párnacsücsköt,
széthányva a kezük, a lábuk,
a legképtelenebb pózokban alusznak
a gyermekek.

Az elmúlt nap 
mosolya, vagy a holnap 
bánata? 
Ki tudja?

De ajkuk szögletében
kismadár fészkel,
a nyugodt álom szárnya verdes.

Olyan bizakodón 
alusznak a gyermekek: 
lehetetlenné válik 
a világháború, 
és mindenféle háború.

S ezért
még iszonyúbb
a lehetősége.

RAB ZSUZSA fordítása

(Forrás: Szovjet Irodalom, 1982 / 11. sz. 106-112. oldalak)