A tőr
Tokjából felszökell és villog szerteszét,
Mint hajdan, most is úgy sugárzik hegye-éle.
Ha bőg a vihar, egy a költő és a nép,
Dal és vihar örök fivérek.
Amikor elapadt erő, dac és remény,
S minden nyak meghajolt, nehéz igába fúlva,
A sírok és a csend földjére mentem én,
A mély, rejtelmes méhü múltba.
Hogy meggyülöltem itt e rothadó, sekély,
Gennyes-zavaros és rabló, iszonyú rendet!
De hitetlen mosoly ült számra, ha a gyér
Harcok halk hívó szava zengett.
De most, hogy kürtötök titokban jelt adott,
S bontjátok lobogók parázsló, tiszta selymét,
Én, a harc dalnoka, kiáltom szavatok,
A mennybolt új-új dörgedelmét.
Költészet tőre! Mint hajdanta, átragyog
Hű vasadon vörös villámfénye a láznak,
S a népbe olvadok, mert költő — az vagyok,
S mert újra villámok cikáznak.
KARDOS LÁSZLÓ fordítása
ALEKSZANDR BLOK
Tizenkettő
Részlet
Elült az utca, semmi zaj,
Hallgat mélyen a Néva partja.
Rendőr se jár. — Nincs bor, sebaj,
Ma tor lesz annál, aki tartja.
A burzsuj homályban oson,
Lapul, nyakát behúzza fázva,
Bevont farokkal, kushadón
Vén éhes eb huz a nyomába.
A burzsuj némán néz a ködbe,
S mint az a koszrágta, kizárt,
Behúzott farku eb, mögötte
Kushad a régi világ.
JÓZSEF ATTILA fordítása
GYEMJAN BEDNIJ
A verseim
Én zengek. De vájj ont hát ének ez?
Durvul harcban a hang, megrepedez.
S a verseim... oly egyszerű mentében...
Nem állnak ragyogó lámpafényben
A finom, ünnepélyes publikum előtt,
S nem elragadó, bűvölő futamba'
Árasztom dalaimból az erőt. —
A hangom nyers, haragos, gúnyos, tompa.
Az átkos multat kapta örökségbe.
Én nem szállók a Múzsához az égbe.
Mert minden versem megkovácsolt vas-virágszirom.
Te drága, dolgos, sok bajt látott népem,
Csak te, csak te vagy fontos nékem,
Te légy egyetlen, igazszivü bírom,
Kinek reményét, s gondolatát írom,
Vagyok „házőrző eb" — a házad szögletében.
HIDAS ANTAL fordítása
NYIKOLAJ ASZEJEV
Nem aranyhajad igézete...
Nem aranyhajad igézete
tette, nem a lángsisak,
hogy szívemben más nő senki se,
soha más nő nem maradt.
Tudtalak már s megjegyeztelek,
ah, rég, mikor, szép gyerek,
haragtalan állta förgeteg
ostromom tekinteted.
Mélyebben, mint akkor, valaha,
szeretlek most, szenvedély;
azt mondtad, hogy neved Okszana,
s vitt, vitt a tavaszi szél:
azt szeretem benned ma is, a
régi lányt, ki jött s örült
napjainknak, bár a tél hava
évekig vállunkon ült.
Ott, hol a hó kéken kapja le
ajkunkról az éneket,
hol bolondúlásig senki se
szerethet, s a dal hideg,
hol bújában úgy kifárad a
tavasz, hogy a kapukat —
öleli és titkos bánata
elnyúlik a fűz alatt, —
nem ifjú hajad igézete
tette, nem a lángsisak:
te tetted, szívem egésze, te,
hogy versem csengője vagy.
SZABÓ LŐRINC fordítása
ANNA AHMATOVA
Márciusi elégia
Kincseimből még maradt nekem.
Jaj, sokáig kell még köztük élnem.
Tudod, gonosz emlékezetem
nem költötte még el a felét sem:
kis kupola billenő feje,
varju-had, mozdony sír eltűnőben,
és, akár lejárt idők jele,
sántikálva nyírfa fut a réten,
bibliai tölgyfa-seregek
éjféltáji, titkos társasága,
valakinek álmából lebeg
felém ez a süllyedező bárka...
Fehérlik a dérütött mező.
Még a tél-elő is visszatévedt.
Véletlenül semmibe vesző
köddé zagyválta a messzeséget.
Azt hittem, már vége. Ez maradt.
Soha semmi nem jöhet utána...
Ki bolyong a tornácom alatt,
megint csak a nevünket kiáltva?
Jég az ablak. Rá egy arc lapul.
Ki integet, ágként hadonászva?
Pókhálós tükrömben válaszul
alvó fényfolt lendül fürge táncba.
RAB ZSUZSA fordítása
BORISZ PASZTERNAK
Tél elején
Nyílt az ajtó, párálva dőlt be
a konyhába a levegő
s lett rögtön minden régi tőle:
gyermek vagyok s lám, este jő.
Száraz, csendes idő; az ajtó
előtt négy-öt lépésnyire
áll kint a tél feszengve, attól, hogy
mégis be kell jönnie.
Tél, s jő minden megint először.
Vezető s bot nélkül amott
úgy mennek együtt, ki a ködből,
a fűzfák, akár a vakok.
A folyó befagyott nagy lapján,
átívelve a partokat,
mint tükör a tükörasztalkán,
áll a sötét égboltozat.
Előtte, hol a messzi síknak
két útja egymást vágja át,
egy nyírfa áll, kontyában csillag,
úgy nézi tükrében magát.
Tudni titkon olyat szeretne,
hogy annyi tündér csoda van
lent a kis házban is telente,
mint fent az ő lombjaiban.
ILLYÉS GYULA fordítása
MARINA CVETAJEVA
Neved
A „ Versek Blokhoz" című ciklusból
Neved — madárfiók tenyeremben.
Neved — mint jégcsap, üdíti nyelvem.
Szájmozdulat, egy-rezzenetű.
Neved — öt betű...
Szép labda, égbe szökellő.
Ezüstszivü csengő.
Csendes tóba vetett
kavics visszhangja neved.
Döndül tompa zenével,
mint éji lódobogás, úgy enyész el.
Verdes, mint a magány
homlokhoz szorított fegyver ravaszán.
Neved — tudod, mi nekem?
Neved — csók lehunyt szememen.
Dermedt századok fagya enged
hóra-hullt csókjára nevednek.
Kékcsobogású, hűs italom
neved, álom, mély nyugalom.
RAB ZSUZSA fordítása
SZERGEJ JESZENYIN
Micsoda éj
Micsoda éj! Nem alhatok.
Bírhatatlan. A hold ma lángol.
Valami még ragyog, ragyog
az eltékozolt ifjúságból.
Kihűlt esztendők társa, te,
ne mondj játékot szerelemnek,
engedd párnám, hadd hintse be,
jöjjön a holdfény egyre beljebb.
Hadd rajzolja ki élesen
előtted arcom, ami torz már —
nem tudsz kiábrándulni, nem,
hisz szeretni is gyáva voltál.
Szeretni csak egyszer lehet,
azért maradtál idegennek.
A térdig hóba süppedett
hársfák hiába integetnek.
Mert látod jól e zúzmarás,
kék holdban, s én is látva-látom,
hogy nem virágzik itt a hárs,
hogy hó van itt a hársfaágon.
Mert csalódtunk valaha mi,
másban csalódtam, te se bennem,
s oly mindegy nekünk játszani
most már nem-drága szerelemben.
Hanem azért becézz, ölelj,
csúfolódó csókkal, no födj be,
örök nyár kápráztasson el,
s az, kit szeretek mindörökre.
NEMES NAGY ÁGNES fordítása
NYIKOLAJ TYIHONOV
Én így szeretlek...
Én igy szeretlek, kócosán, te kedves —
Hajnalfelé, a szádon semmi rúzs —
Makacs hajad fekete lángja repdes,
Halván^ a képed, szigorú, borús.
De elhúzod a kezed és az ajkad
S magamra hagysz, — te örökös utas,
Találkozónk persze csak eddig tarthat,
De szívem szomja szüntelen kutat.
Mint elriasztott gyönge-lenge álom,
Suhansz el tőlem — húz a messzi táj,
Távol utcákban tűnsz fel a homályon,
Talpad alatt új s új országhatár.
Szívtam már illatod rőt alkonyatban,
Mely égetőbb, mint bármely gyötrelem,
Párizsban, a bulvári forgatagban,
S a leningrádi kékes éjeken.
A kaukázusi hegyek meredélyén,
S a szép, monoton moszkvai telek
Fölénk-boruló, tiszta-néma éjén
Leheltem be az édes bút veled.
Jaj, hol talállak, hol talállak újra?
Hol látom újra, milyen gyönyörű,
Ha mosolyogsz a homályban, kigyúlva —
Te felpihegő, halk lélegzetű?!
Nyomnak a komor, mindennapi gondok,
Sorsom vad sodra görget sebesen;
Féltés? Panasz? — Egyetlen szót se mondok:
Éhes vagyok, s te vagy a kenyerem.
KARDOS LÁSZLÓ fordítása
ALEKSZEJ SZURKOV
A fedezékben
Nyög a kályha és lobog a láng,
gyöngykönnyet sír a fenyő-hasáb,
húzza-húzza víg harmonikánk
nevető szép kék szemed dalát.
Rólad susog a nagy éjen át
havas cserje a fagyott úton,
be szeretném, ha most hallanád
hozzád vágyó, sustorgó dalom.
De te messze vagy, oly messze vagy,
zúg a szél a bús, vad éjszakán,
hozzád mennék s az út hosszú, nagy,
a halál meg — két lépés csupán.
Hát csak zengjed, kis harmonikám,
boldogságom muzsikáld elém,
húzd, s a nyirkos födözék talán
felmelegszik szerelmem tüzén.
MADARÁSZ EMIL fordítása
JOSZIF UTKIN
Népdal
Nyiss már ajtót, ki van ott?
Ki az, aki kopogott?
— Csak egy koldus, Annuska.
— Adj hát neki kenyeret
S fuss a tóhoz, nézzed meg:
Ki sóhajtott
Olyan nagyot,
Mintha elnyelnék a habok?
— Csak egy hattyú, Annuska.
— Akkor menj a sövény mögé,
Árnyék mitől borult fölé?!
— Fegyverektől, Annuska.
— Nosza, járd körül a házat
S kérdezd meg, hogy milyen század:
Honnan jönnek, merre tártnak,
Egy kis tejet nem akarnak ?
— Nem megyek én, Annuska!
Mert azok, künn, fehérek,
Vörös foglyot kisérnek,
A férjedet... Annuska...
HIDAS ANTAL fordítása
NYIKOLAJ ZABOLOCKIJ
Nyári est
Bágyasztó még a fény az esti égen.
A csorda: ringó testű sok tehén,
apró pásztorfiúk kíséretében
ballag már messziről a part gyepén.
A partnál csillogó a táj folyója,
s ez is szemet vonzó gyönyörűség:
a menny a fényes tükröt átkarolja
s a boldog frigyben lelkesedve ég.
A felhőkből rózsás formák születnek,
összeszövődve lengenek kuszán,
majd alakjukat váltva ellebegnek
dél és nyugat felé egymás után.
S a víz, amelyre csókot hint az este,
olyan, mint lány, ki félig szendereg,
alig rezzent hullámot még a teste,
a csók még nem részegítette meg.
A játék még kedvetlenségbe ejti
s húzódozik, pedig az álmon át
előre érzi s vágyakozva sejti
augusztus nagy tüzet és mámorát.
ÁPRILY LAJOS fordítása
LEONYID MARTINOV
Te, nélkülem
Te,
Nélkülem
Füst vagy csak, lángtalan.
Te,
Nélkülem,
Nem vagy, csak láncszem, egy
Nagy fénylő lánc néma szeme, melyet
Magában mélybe nem eresztenek:
Horgonyt fölvonni azzal nem lehet.
Te,
Utánam is
Élhetsz, társtalan,
Mint az éj, ha a nappal oda van
S fönt csak beteg
Csillagsereg
Remeg.
Visszhangom!
Éjt-nap mondd, mint magam:
Te,
Nélkülem
Füst vagy csak, lángtalan!
ILLYÉS GYULA fordítása
SZEMJON KIRSZANOV
Fölöttünk
Madár? Hajó?
Te! Szállani kéne!
Úgy volna jó,
a szív ha beérne!
Az égen: ék.
A földön: az árnya.
Remeg a lég.
Madárcsapat szállna?
Az égen ők
kikötőbe érnek.
Zászlóvivők!
Futárai szélnek!
Boldog madár!
A csönd csobogása
ringatja már.
Szállnék utána!
RÁKOS SÁNDOR fordítása
ALEKSZANDR TVARDOVSZKIJ
A nagy utópia
Ázsia lesz? Európa-e
a nagy utópia vélt helye —
minket ugyan nem ijeszt:
elfolyt pár év, kis vodka vele,
s addigra elég is ez...
Kár csak — akárcsak az énekért —
lányok, fiúk szépségeiért,
— mind kedves gyermekeim...
S az első harmatcseppekért
zsenge rügyek hegyein...
CSORBA GYŐZŐ fordítása
BORISZ SZLUCKIJ
Régi ház
Régi faház, alacsony, kivénhedt!
Dülöngélsz, akárcsak a részeg,
s a világűrbe szállsz,
markolva alattad a földet.
Mégis jó vagy te! Köszöntlek,
régi ház.
Befogadsz, akár egy ország,
mely alszik századik éve.
Ódon a zárad, rozsdás,
lepi évek nyirka, penésze,
s a súlyos kulcsra nyikordul.
S hogy a kulcs csikorogva fordul,
megzendül rá a csatorna;
tárul s beenged az ajtó,
mormolva valami tompa
gyanúról, s valami nagy, jó
hűségről is dalolva.
Padlód deszkája, öreg ház,
mind furcsa madárdalt cifráz;
őslakóid a tücskök — ezek rég
elfeledték már a kemencét,
s a fülledt szobákban föl-le
gyalogszerrel sétafikálnak.
Ráakadtam egy kósza tücsökre:
nem ismert el a ház urának.
Bekormozva, porlepetten,
pokolbűztől égetetten,
s mintha áznál holt vizekben,
ne titkold bajaid előttem.
A képeid megfeketedtek,
a függönyök mind evesebbek,
arany haj ad is deres lett,
s most csapzottan lebeg, őszen.
Ó, múlt század maradéka!
Köszönöm, te rokkant béna,
recsegését tompa jajodnak,
s hogy ily őszintén fogadtál;
példádból megtanulom már,
hogy idején eltakarodjak.
RÓNAY GYÖRGY fordítása
DAVID SZAMOJLOV
Elutazni
Emlékszem, apám még fiatal;
emlékszem, készülünk, elkap a láz.
Kocsis — szemébe hullik a haj —
ló, ostor, a konflis fédere ráz.
S még az ódon villamos baktat;
amit vonszol, a kocsi is ősi.
A Katalin-út fölött varjak.
A gyerek-emlék mindezt megőrzi.
Emlékszem, anyám fiatal még;
mosolyog szomszédra, idegenre.
És utazunk csak. Hova mennénk?
Óh valamiért csak valamerre...
Majd föltündököl Moszkva, a tág,
magas város. Az Ohotnij-sor nyüzsög.
Aztán — kupolák, kupolák.
S mi valahová utazunk köztük.
A patkó már macskakövén cseng
két összefutó nevesincs útnak,
Kupolákon hunynak a fények.
A csillagképek gyertyái kigyúlnak.
Apám ifjú. Ifjú anyám is.
Szárnyas kocsi, csupa tűz a lova.
És senki se tudja, hová visz.
Megyünk mind, utazunk csak, ki hova.
SIMON ISTVÁN fordítása
ALEKSZANDR MEZSIROV
Út
lm itt fut az út kerekekre tekerve,
a fák sorakoznak, az oszlopok itt,
és látod a csillagokat leszögelve,
a katonasors végső jeleit.
Ez az út. A kaptató meg a lejtő.
Romok. Mérföld-jelzők. Kövezet.
Orosz út, a határtalanba kerengő,
mint dallam, elunni soká se lehet.
A keréknyomokkal szembe-üt engem,
talpamra tapad, síksága pedig
a lábam alá leterűl puha csendben,
s az erdőkkel fölemelkedik.
WEÖRES SÁNDOR fordítása
RIMMA KAZAKOVA
Fiatalok
Fiatalok vagyunk. Stoppolt harisnya rajtunk.
Meg mennyi bűn. Jaj, mennyi zord szülő.
De kedvünket, mit függöny mögé rejtünk,
lobogtatja a tavasz-levegő.
Mennyi babát hagytunk a gyerekkorban!
És most, mint megálmodtuk valaha,
hívnak a fiúk sötét esti parkban
hintázni, eszpresszóba, moziba.
Ők megbocsájtják únt kartonruhánkat,
ők megbocsájtják viseltes cipőnk.
Fiatalok vagyunk. Fehérfogú, vidám had,
szemünkben csak mosoly van, semmi könny.
Meg esték illata: csupa orgona, menta,
kavics csikordul, zizzen a homok.
Fiatalok vagyunk. Szemünk szigorú mint a
vitáink s gyakran bolyongunk gyalog.
Tavaszhitünk ne hagyja senki cserben,
ha közelít komoly felnőttkorunk,
ha felnőtt értelemmel fölszerelten
az ismeretlen útra indulunk.
Első nemünket, első igenünket
nem áruljuk el, bármi-bárki volt.
S nem húzhatja annyi pénz a zsebünket,
hogy többet érjen, mint a telihold.
Ránk munka vár: nem indulunk hiába —
az élet üllő, mi a kalapács.
Fiatal vagy. Tükörbe vagy folyóba
fiatal szemmel kell, hogy beleláss.
VERESS MIKLÓS fordítása
ROBERT ROZSGYESZTVENSZKIJ
Az embernek oly kevés kell
Az embernek oly kevés kell:
hogy kutasson
s leljen is.
Kell egy barát, semmi kétely,
s hozzá
még
egy
ellen is...
Az embernek oly kevés kell:
egy ösvény — s a messzeség.
És a mama addig éljen,
amig kedve
tartja még.
Az embernek oly kevés kell:
Csend -
a mennydörgés után.
Kéklő köd rongya az égen.
S egy
élet s halál
csupán.
Friss újság reggel a kézben —
s rokoni emberiség.
Csak egy bolygó: a Föld!
Éppen
ennyi kell s ez épp elég.
S út
a csillagközi térben,
sebesség ábrándjaképp.
Nem is sok ez —
voltaképpen.
Valójában —
semmiség.
Ily csekély kitüntetéssel
porondra ki állna ki...
az embernek
oly kevés
kell.
Otthon — várja valaki.
GARAI GÁBOR fordítása
ANDREJ VOZNYESZENSZKIJ
Mahambetet olvasva
Mahambetembe temetkezve
belsőmből hallom Ázsiát.
Itt benn kis antenna a rezge
nyíl, mely a falba állt.
Mit jelent nekem ez az asszony?
Romlást, amely boldogító?
A nyíl alatt a rés riasztón
bújik, mint rászegzett kígyó.
S mért, hogy minket, kiket rakéta
és atom kora itt talált,
az íjászok árnya kisért, a-
mely görbe élű, mint a bárd?
SOMLYÓ GYÖRGY fordítása
NYINA KUPRIJANOVA
Líra-antológiánk elé
Folyóiratunknak ezt a számát a mai szovjet költészetnek szenteltük. Észak és a Kaukázus, a Baltikum és a közép-ázsiai köztársaságok legkülönbözőbb vidékein élő népek költőinek verseit olvashatják... Olyan népek szólalnak meg, amelyek ez év decemberében nevezetes dátumot köszöntének, annak évfordulóját, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után valamennyi szovjet szocialista köztársaság önként egyesült egy egységes szövetségben. 1922. december 30-án kiáltották ki a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakulását. Jelenleg 15 szövetségi és 20 autonóm köztársaság, 8 autonóm terület és 10 autonóm körzet tartozik hozzá, amelyekben összesen száznál több nemzet és nemzetiség él.
Nemcsak a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége hatvanéves, hanem a szovjet irodalom is. (...)
Olvasóink figyelmébe ajánljuk ezt a számunkat, amelyben a szerkesztőség a mai szovjet költészet egy kis antológiáját nyújtja át önöknek. Megtalálhatják itt a legidősebb költőnemzedék tagjainak műveit, azokét, akiknek alkotói pályafutása még a forradalom előtt kezdődött: Vlagyimir Majakovszkij és Szergej Jeszenyin, Marina Cvetajeva és Borisz Paszternak verseit. És azokét is, akiknek ifjúsága a polgárháború küzdelmeiben telt el, akiknek hangja a húszas években csendült föl először: Nyikolaj Tyihonov, Sztyepan Scsipacsov, Alekszej Szurkov. Elolvashatjuk azok költeményeit is, akik a Nagy Honvédő Háború frontjairól visszatérve érkeztek el a költészethez. Sok költő pedig utánuk következő nemzedékek tagja, a ma költészetének képviselője. Vannak köztük ukránok — Iván Dracs és Mikola Vinhranovszkij —, beloruszok — Makszim Tank és Pimen Pancsanka —, azerbajdzsánok — Szülejman Rüsztem és Behtijar Vahabadze — és észtek — Debora Vaarandi és Hando Runnel. (...)
WEISZ GYÖRGYI fordítása
(Forrás: Szovjet Irodalom, 1982 / 12. sz., 5-63. oldalak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése