Jaan Kross: Van
Van van valahol
van van valahol
túl letört kedven
és csömörön
túl gúnyos sorson
mert magad kigúnyoltál
mindent ami ártatlan
öröm
túl a kínon keserű
cefrén
túl a bölcs
mosolyán mely csupa hideg fény:
villog mint gyermek
markában a kés
mikor fásult a test
és zsibbadt a lélek
s nehéz a súly nehéz
s nehéz a súly nehéz
van van valahol
van van valahol
túl a megjátszott
békén
s a kétségbeesés
ocsmány üledékén
túl az undor féken
tartott szaván
a beletörődés
ragacsos gőzén
túl a megaláztatás
szemmaró saván
van van valahol
van van valahol
túl a szemeken
miknek tükre
üres üres üres
üres örökre
bennük néma
fojtogató vád
nem mossa már ki
friss könny forró csöppje
a múlt lerakódott
száraz sóját
túl a vak szemeken
melyek mint
halottak napja
bámulnak meredten
van van valahol
mindig is volt
valahol
minden minden minden
arcból sugárzó
gyerekszem
Képes Géza
fordítása
Rimma Kazakova: A
névtelenek
Újságlapozó esti
béke,
fotók, melyeket
kitakarsz:
világháborús
hősök képe,
mintha megannyi
gyerekarc.
Összekarolva mind a
négyen:
fénykép az ütközet
előtt.
Ragyogtak kékségek
az égen,
zöld fű futott be
zöld mezőt.
Nevüket egy könyv
sem citálja,
dalok róluk nem
zengenek.
Valaki fia,
kisdiákja:
valakije valakinek.
Fekszenek valahol,
valami réten,
alig valamit éltek
ők.
Kékségek ragyogtak
az égen,
zöld fű futott be
zöld mezőt.
Azt az időt, bár
csupa ködből,
nem tudjuk
elfelejteni.
Sudárlanak az orosz
földből
a lelkek
obeliszkjei.
Kis életük azt
védte régen,
amit már meg sem
értek ők,
hogy ragyogjon
kékség az égen,
fusson be zöld fű
zöld mezőt.
Veres Miklós
fordítása
Tamaz Csiladze:
Gyerekrajz
Vitorla árnyéka
suhan
és nyíló
szemhéjamra rebben.
Téli nap ébred
hangosan,
ünneplős-kikeményítetten.
Álldogálok as
küszöbön
s figyelem, mint
valaha régen:
fehér kendő, fehér
özön,
és meszelt fal
villog fehéren.
Pöttöm kisfiú
baktat ott,
a falhoz settenkedve
lépdel,
és rajzol
ákombákomot
mész-fehérre
szén-feketével.
Már moccan, már
életre kelt
egy lény a sok
kusza vonalból.
Az egész egy
kislányt jelent,
bólint, kimosolyog
a falból.
A fiú szívében
aludt,
várva, hogy egyszer
megszülessék.
Már állni, már
libegni tud,
csupa mozgás és
nőiesség.
Célzás csupán
még. Léptei
bizonytalanok
egyelőre.
De a föld már
otthon neki,
mosolyog a fura
időre.
Szerelmes vagy,
Jancsi bohóc!
A mi szerelmünk
elviharzott.
Te még sután
csetelsz-botolsz,
de tragikus-fehér
az arcod.
Sejtés fut át már
szíveden
egy pillanatra, és
jövendöl:
majd hűtlen hűség,
szerelem
vihara csap le kék
egedből.
Jóslat sajdítja
válladat,
egy nap nehéz
kereszttel ébredsz.
A te jövendő
bánatod,
akár a miénk volt,
nehéz lesz.
Rab Zsuzsa
fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése