Mikor rendül a föld alattam,
reménytelen mélyeinek
örvénylő alvilága tárul,
s fölcsap az a jeges hideg -
mint ráolvasót, mint könyörgést,
elmormolom ezerszer is:
- Ó, édes munka, tarts meg engem,
kérlek, segíts, kérlek, segíts!
Jóság ölel körül, felém már
munkám enyhítő lelke száll,
s a felejtés fekete árján
felém libeg egy szalmaszál,
roppanó héj, kis semmi pálca,
csepp duda, törékeny hajó,
sztyeppen nőtt nádszálfurulyácska,
egyszál síp, mosolyogtató.
Rab Zsuzsa fordítása
Parujr Szevak: Művészet
Dúdol a szél valami dallamot;
Beethoven húrja szebben nem zenél.
Vak horizonton hajnalfény dereng;
sosem-látott, Rembrandt-festette kép.
Az élet túltesz még Shakespeare-n is,
döbbenetes tragédiáival…
S mi művészetet játszunk, te meg én,
Mégpedig úgy… Nem volt ily eltökélt
Cervantes bús lovagja sem talán.
Bede Anna fordítása
Bella Ahmadulina: Belép a lány
Belép a lány. Tizennyolc éves. Áll.
- Hány esztendős?
- Tizennyóc – válaszolja.
Sokszög: térd meg könyék, arccsont meg áll.
Félszegség, gőg és haj: szélverte boglya.
Csoda az egész: hősi mód sovány,
égő szeméből vitézi tűz árad.
És látom napcserzette homlokán
a füzet fölé görnyedt éjszakákat.
- Tizennyóc – mondta újra. - Engemet
odahaza, nálunk, nem ért meg senki.
De nem baj! Tudom, még költő lehet
belőlem! - Sír, az arcát el se rejti.
Szeretem, ahogy néz, sötét-vadul,
s hogy fájásig mohó, s jólelkű mégis.
Mosolygok. Rég volt-e, hogy valahol
így álltam én is, így beszéltem én is?
Búcsúzik. Siet. Nincs egy perce sem,
ki kell használni az időt sietve:
báját nem tudva, állni félszegen,
szomorkodni, örömről mit se sejtve.
Rab Zsuzsa fordítása
