Eduard Bagrickij:
Gyerekkor
Vén kofák pöröltek
a bazárban,
a falakról pikkely
pattogott,
mikor Bugajovka rőt
porában
megláttam a
tündöklő napot.
Tűzforró por dőlt
nagy-gomolyogva,
sodródott a
fákon-bokrokon.
Hogyan mostak meg és
takarókba
hogyan bugyoláltak?
- nem tudom…
Mint a kőttes,
nőttem-növekedtem,
szemem szürke volt,
fejem fehér,
s a kvász-árus
bódénál figyeltem,
hogyan rázza a
csihart a szél…
Járt a népség, a
nők veszekedtek,
mozdony sípolt,
zúgott a bokor…
Bugajovka! Én
tenálad szebbet
nem találok már
soha sehol…
Vidám jussom tőled
kaptam egykor,
s tiéd vagyok,
örökké tiéd -
nem hiába járt el
a gyerekkor
mint kő-úton zengő
vaskerék,
nem hiába kószáltam
nyaranta
kint a sztyeppén a
tanyák között,
s kiskocsmákban
kalitkás pacsirta
nem hiába, hogy
rámfüttyögött…
Mennyi év… Csak
tűnt az árny az árnyra…
S mégis, annyi
kusza év után
megiramlik szívem
dobogása
a pacsirta füttye
hallatán…
Bugajovka… Kint az
útkereszten
a sztyeppéről ős
búval teli,
mint egy elfelejtett
puszta-isten
zúg a szél s a hőt
terelgeti;
messzi mély
dörejjel eddig ér el
a mennydörgés –
s újra csönd füröszt,
csak egy csíkos
ürge jajveszékel
s ül a tarló
borostái közt,
csak egy héja száll
a kazlakon túl,
két szárnya a déli
hőbe csap,
s az ugaron-úton
újra szél fúj
s száll az ősi
sztyeppe-hangulat.
Nem tudom: lehet,
hogy mit se használ,
mégsem hagyom el
szülőhelyem:
a platánt a
puszta-mélyi háznál
s a szép ösvényt
kint a sztyeppeken…
Orkán, orkán, verd
a konyhakertben,
törd a napraforgót
és tipord;
zúzd a füzet és
fékezhetetlen
szórj be porral
ösvényt és majort…
Kint a szélben vén
anyóka vág át,
tehénszagú
istállóba nyit,
végignyalja odabent
a jószág,
trágyadombon kakas
kukorít…
Hej, anyácska! Mégy
az egyenetlen
udvaron s úgy lépsz
a házba be:
egy-egy sajtár mind
a két kezedben
csordulásig tejjel
van tele.
Bugajovkán átalűz
az orkán
katángkórót,
ördögszekeret,
mosott ruha,
szárítózsinórján,
lúgtól illatozva
leng-lebeg…
A friss szélben
fölrebben a csűrről,
füttyögésemtől
meg is riad
s huss! - de mégsem:
körözve repül föl
a füstszínű, kék
galambcsapat.
Fölszálltak, s már
suhannak merészen,
köröznek a házorom
felett,
egy-egy galamb röpte
fönt a kékben
tövig hajtott tág
csavarmenet.
Nem könnyű a
galambröptetőnek:
póznát fogok s
hozzá fölfele
ordibálok a fönt
körözőknek:
„Kremencsugi, te,
mindent bele!”
Tellér Gyula
fordítása
Makszim Rilszkij:
Öreg füst
szunnyad…
Öreg füst
szunnyad. Izzik a nyár mint a
Tó, mit körülfognak
azúr hegyek.
Padka alatt a kutya
csak legyint a
Fülével, ha
bosszantják a legyek.
De a legyek dongnak
feketén és
Úgy rémlik, már
az idő nem halad:
Megállt és
megmeredt. És nincs menekvés -
Nem múlik el ez a
zöld nyári nap.
Az égen mindörökre
így suhog már
A magányos ölyv.
Árnyékban a tyúk
Kókadtan kódorog.
Az örökkévalóság
Megjött s kezével
fogja homlokunk.
Képes Géza
fordítása
