A bajkiáltó madár
(Részletek)
AZ ESKÜVŐ
Még mindig a tavaszi gondolatok foglalkoztatták. „Furcsán állnak a dolgaim. Annyira összefonódott minden, hogy néhány sorban leírni is, elmondani is képtelenség. És ez az egész — tavaszias, ragacsos, illatozó, mint az orgonaágak egy májusi zápor után." (Alekszandr Gippiusznak, 1903. április 30. - [Blok egykori évfolyamtársa, dilettáns költő - ford.])
Akkor már végérvényesen eldöntötték az esküvő kérdését. Anna Mengyelejeva [Blok anyósa - ford.] még mindig kételkedett, s rávette a férjét, Dmitrij Ivanovicsot, hogy halasszák el az időpontot. Ljuba, [Blok menyasszonya - ford. ] a lánya összeveszett vele.
Húsvét másnapján Ljuba ezt írta Bloknak: „Kedvesem, szerelmem, nem is tudom, hogyan mondjam el. A papa, a papa beleegyezik, hogy nyáron legyen az esküvőnk! Csak azért halasztotta el, hogy megbizonyosodjék, tartós lesz-e »mindez«, »nem veszünk-e össze«. S bár még nem egészen biztos efelől, de ha egyszer annyira akarjuk az esküvőt, ő hozzájárul."
Blok így válaszolt: „Édesapád, mint mindig, egészen rendkívüli, sajátos módon, kiszámíthatatlanul és zseniálisan döntött."
A következő nap összeült a családi tanács. Alekszandra Andrejevna [Blok anyja - ford.] felkereste Mengyelejevéket. Ljuba kurta kis levelét elhozta fiának: „Mindent megbeszéltek és mindennel egyetértenek."
Beköszöntöttek a fehér éjszakák. Blok majdnem mindennap ott járt a Zabalkanszkaja Palatában. Valami nyugtalanította Mengyelejevet, fel-alá járkált a hatalmas szobákban. Az utóbbi időben valahogy hirtelen megöregedett és elerőtlenedett, rosszul is látott.
Itt az ideje, hogy beszéljünk Mengyelejevnek és vejének a kapcsolatáról. Dmitrij Ivanovics szerette és értette a költészetet, fiatal korában ő is próbálkozott versfaragással. Különösen nagyra becsülte Tyutcsevet, és legjobban Silentium című versét szerette. Blok líráját persze nehezebben értette, pontosabban szólva, egyáltalán nem is értette, azonban mégis valahogy érezte tehetségének az erejét: „Azonnal látszik, hogy tehetséges, de érthetetlen, hogy mit akar mondani."
Ivan Mengyelejev [fizikus és filozófus, Blik sógora - ford.] határozottan kijelentette, hogy apja „gyöngédséggel" viseltetett Blok iránt, mivel megértette a tehetségét, és gyakran védelmébe vette a „pozitivista" beállítottságú szaktekintélyek rövidlátó támadásaival szemben: „Ezt nem lehet ilyen sekélyesen megítélni. A tudatnak vannak olyan mélyebb tartományai, amelyek figyelmet és óvatosságot követelnek. Másképp semmit sem fogunk fel!"
Pedig épp elég rövidlátó és rosszindulatú támadásnak volt kitéve Blok abban a körben, amely Mengyelejevet körülvette. Csak egy esetet említenék: valaki, akinek nagy tekintélye volt a Palatában, állítólag mindenkinek, aki Mengyelejevet ismerte, nagy hangon és felháborodással panaszkodott, mennyire „fáj" neki, hogy egy ilyen kiváló ember leánya egy dekadenshez megy feleségül, „s legalább ha Zs. Blok (gyáros) vagy Zs. Blok fia lenne, de ez egyszerűen egy eszelős bolond".
Ez az eszelős bolond viszont meghajolt a nagy tudós géniusza előtt, az „akarat" és az „alkotóerő" megtestesülését látta benne. Mengyelejev egyénisége mély benyomást tett Blokra. „Egy diák (a nevét elfelejtettem) teljesen belehabarodott Dmitrij Ivanovicsba — jegyezte fel 1902 júliusában. — Megértem őt. Lehet, hogy velem is megesett volna, ha már korábban bele nem bolondulok a lányába. A sors különös szeszélye. Kant bizonyos mértékben megmenekült az üldözésektől, mivel olyan szobatudós-féle volt. Mengyelejev nem kerülte el őket..." S 1903 májusában ezt írta menyasszonyának: „Hát ilyen a Te édesapád: már rég ismer mindent, ami csak létezik a világon. Mindent kifürkészett. Semmi sem kerüli el a figyelmét. Tudása a lehető legtökéletesebb. Ez a zsenialitásából következik; egyszerű embereknél ilyesmi nem fordul elő... Semmi olyan, ami különálló vagy összefüggéstelen lenne, nincs benne, minden elválaszthatatlan egymástól."
Nem lehet azt állítani, hogy a jegyesség egészen simán tellett volna. Súrlódások keletkeztek Ljuba és Blok édesanyja között, egyelőre még a leendő családi viharok gyenge előszelei. Alekszandra Andrejevna idegeskedése és örökös féltékenykedése volt az ok. „Nagyon beteg és rettenetesen ideges — vigasztalta Blok Ljubát. — Uramisten, milyen nehéz és fárasztó mindez Légy elnéző és könyörületes." Blok még addig is kész volt elmenni, hogy külön éljenek anyuskájától, amennyiben Ljuba nem enged. De engedett.
Május huszonötödikén eljegyezték egymást az egyetemi templomban. És nyomban el is váltak másfél hónapra. Bloknak ismét el kellett kísérnie édesanyját a számára oly emlékezetes Bad Nauheimba. [németországi fürdőhely - ford.] Ljuba görcsösen átölelte a pályaudvaron.
Ott senyvedett Nauheimban, bebarangolta az ismerős helyeket, Bizet-t és Wagnert hallgatott, Dosztojevszkijt és Hoffmannt olvasott, megpróbálta végigolvasni Vlagyimir Szolovjov [orosz vallásfilozófus, költő - ford.] A jó igazolása (Opravdanyije dobra) című munkáját is, de nem sikerült; verseket írt...
Hegynek hegedű zokog.
Parkba álmos este hossza,
este hossza — Szüzi Orca,
lány arcára gondolok...
(Hegynek hegedű zokog. Veress Miklós fordítása)
Egyszer Kszenyija Szadovszkaja [Blok első nagy szerelme, a fürdőn ismerkedtek meg - ford.] suhant el előtte:
Ott a mezőn jár, sir valaki...
Ő az! Ő az! Biztos, hogy ő!..
.
Tizennyolc év után így emlékezik erre: „A mindennapos levélírás kötelezettsége menyasszonyommal szemben, az érzések felkorbácsolása — szükségtelen, erőltetett." Ezek a hosszú, bőbeszédű levelek, amelyek gúnyolták az öntelt németek kispolgári szokásait és „halhatatlan banalitásukat", szatirikus képet rajzolnak a fürdőhely életéről, és a régi vár költői leírását adják, meg persze mindenekelőtt szerelmi fogadkozások és lángoló eskütételek.
„Esztelen szenvedélyes gondolatok gyötörnek" - jegyzi fel magának Blok. És leveleiben különösen forró hangú vallomásokat tesz Ljubov Mengyelejevának: „Tudod, hogy szerelmes vagyok? A lelkem mélyéig szerelmes vagyok, egész lényemet áthatja a szerelem. Értem, tudom, mi a szerelem, tudom, hogy »esztelen«, de nekem nem kell az ész, eldobom, sárba hajítom, lábbal tiprom. Van, ami fölötte áll, van ami több nála. Te egymagad többet adsz nekem, s mindez megszenteli a múltunkat... Az utóbbi öt évnek ezzel az igazságával élek és fogok mindig is élni, amely teljesen betöltötte, elárasztotta életemet... Tudod-e, hogy nincs szükségem a »kifinomultságra«, a rafinált, dekadens, misztikus vallomásokra, a »férfias« bölcselkedésre. Nekem vágtatás kell, amely magával ragadja a lelket, hogy kezemben érezzem nyirkos kezed, éjszaka, erdő, mező, vörös és ezüst holdsugár, az, amiről lányok és fiúk »álmodoznak« megfoghatatlanul, az kell nekem ébren. Mámor és önfeledtség mindenképpen, legyen az opera, legyen a legegyszerűbb zene, itáliai szerelmespárok vad romantikus ábrándozásai, a »könnyek - jönnek«, »álom — találom«, »a szerelem — megint velem«-szerű románcok, vagy bármi más."
Újra meg újra visszatér az ész meg a szív témájára, saját művészetével veti egybe. Egész koncepciót dolgoz ki, mely szerint a műalkotás az életerő megtestesülése. A költészet a konkrét, érzékelhető, élettapasztalatból él, nem pedig elméletekből és absztrakciókból.
„Bármilyen mélyen merül is bele a költő egy elvont fogalomba, a legeslegmélyén költő marad, tehát szerelmes és botor lélek. Mikor égetően fontossá válik számára valami, a szívét tárja ki, nem pedig az értelmét, és kezébe kardot fog, nem pedig tollat, s minden versespapirost és gondolatot széthányva az ablakhoz rohan, életét a szeretetre teszi fel, nem pedig az eszmére. A művészet abban gyökerezik, aki lelkesít, ő maga pedig már mindenre lelkesítőleg hat, még az elméletre is, de ha úgy kívánja és úgy akarja, akkor az elméletek lehullanak, és egyedül ez az élő és rugalmas gyökér marad meg."
Itt előre belátni Blok egész pályáját. Az elméletek már „ócska pelyvaként" leperegtek a költészet virágzó világfájáról.
Az 1903-as esztendő derekán, a nősülés előtt úgy érezte, hogy egy hirtelen fordulat küszöbén áll, hogy dala „már másként dalol".
E sok-sok boldog pillanat betölti végül,
Dagasztja lelkemet és dalra kél velem.
Ezekből a dalokból egy épület épül,
S a többi dalt majd egyszer elénekelem.
(Tizenöt éves volt)
Utolsó levelei Bad Nauheimből „egy egész életre szóló találkozásról" vallanak: „Nem tudom, nehezebb a találkozás — ha egy egész életre szóló együttlét válik belőle, vagy ha egy egész életre szóló elszakadás..."
Ó, ha tudta volna!
Július hatodikán találkoztak Boblovóban [Moszkva környéki Mengyelejev-birtok - ford.]. Azonnal megkezdődtek az esküvői előkészületek, nyakukba szakadtak a gondok: meghívókat rendelni a nyomdában a rokonok és az ismerősök számára, megtudni, milyen papírokra van szükség az egyházi esküvőhöz, a házasulandók kihirdetése, a csokor, a templom, az énekkar, a kocsik...
Blokot nyugtalan gondolatok töltötték el és bizonytalan előérzete volt. „Különös és félelmetes" — jegyzi fel elutazásának küszöbén Bad Nauheimban. A következő feljegyzések homályosak, de sokatmondóak: „Mindig kell hogy legyen, ami tilalmas, még a házasságban is"; „Ha Ljuba végül is megérti, miről van szó, semmi baj nem lesz, de úgy érzem, hogy Ljubocska nem fog megérteni"; „Ljuba megérti. Csak sértegetem őt. Többet is megért, mint én"; „Először olyannak tűnt, mint egy angyal, mint az almavirág. Nincs hozzá fogható. Mégsem tudok egyet s mást elképzelni, bár világos, hogy azonkívül, ami jó, semmi sem történhet..."
Hát nem keltenek ezek a feljegyzések kissé különös benyomást a vég nélküli esküdözések és az aggódó várakozás után? Nyugtalanság és valamiféle bizonytalanság érezhető ki belőlük. Blok olyan állhatatosan bizonygatta, hogy minden jó lesz, hogy az embernek akaratlanul is az a benyomása támad, mintha mindenekelőtt saját magát akarta volna meggyőzni.
Különben maga az esküvő pompásan sikerült. Blok elégedett volt. „Életem nagy eseménye ideális körülmények között játszódott le" — közölte Alekszandr Gippiusszal.
Az ünnepség előtt egy nappal megérkezett Sahmatovóba [Beketovék földbirtoka - ford.] Szergej Szolovjov [költő, kritikus, Blok másodunokatestvére - ford.], akit a menyasszony násznagyának kértek fel. Blok Andrej Belijt is hívta, de ő nem tudott eljönni, mert nem sokkal előtte halt meg az apja. Szerjozsát Blok hozta magával Boblovóba. Ljuba a tornácon fogadta őket.
Kapuzárnak zörren a titka,
halovány kezével kinyitja,
arany hajfonatát igazítja —
lelkének fénye de ritka!
Hajában hold meg a csillag...
„Királyfim, te végre maradj ma. . ."
(Tölgyből... Veress Miklós fordítása)
A szertelen természetű Szerjozsát azonnal lenyűgözte a menyasszony: „Nála szebbet nem láttam és nem is fogok látni... Eszményi nő..." Boblovóból visszafelé, a Sahmatovóba vezető úton, késő éjszaka elragadó ostobaságokat fecsegett, a legszélsőségesebb szolovjovi szellemben győzködte Blokot, hogy menyasszonya „egyetemes jelentőségű".
Augusztus tizenhetedike esős nap volt, csak estefelé derült ki. Sahmatovóban is, Boblovóban is reggeltől fogva minden készen állt. Délre volt kitűzve az egyházi esküvő. A menyasszonyi csokor, amelyet Moszkvában rendeltek, nem érkezett meg időben. Blok és édesanyja egész nyaláb őszirózsát szedtek a kertben, és Szergej Szolovjov ünnepélyes keretek közt Boblovóba vitte a virágokat egy trojkán, amelyet Klinben bérelt. Pompás trojka volt — jól megtermett, egyforma almásderes paripák, a járom telis-teli aggatva színes szalagokkal, csilingelő csengettyűk, kikent-kifent fiatal kocsis.
Blok kétsoros, hosszú kabátban, karddal az oldalán, minden figyelmét összpontosítva, szigorú arccal várakozott a tarakanovói templomban.
