Lev Tolsztoj emlékszám (9)

VLAGYIMIR DAVIDOV:

Egy színész emlékezéseiből

A sötétség hatalma Marosvásárhelyen
a Székely Szinház szinpadán

A múlt század /XIX./nyolcvanas éveinek végén moszkvai egyetemistáktól meghívást kaptam: lépjek föl egyik irodalmi estjükön. Igent mondtam. De nem szerettem volna az esten semmi agyoncsépeltet vagy közhelyszerűt előadni. Gondolataim akaratlanul is Tolsztoj A sötétség hatalma című drámájánál állapodtak meg, amely akkoriban kézről kézre járt, általános érdeklődést keltett, de még nem kapott engedélyt arra, hogy színpadon bemutassák.

Csak az járt a fejemben: hátha felolvashatnánk az egyetemisták estjén A sötétség hatalma valamelyik jelenetét!

Hogy ezt az ötletet megvalósíthassam, úgy döntöttem: elmegyek Tolsztojhoz, aki akkor Moszkvában a Hamovnyicseszkij utcában lakott. Engedélyét akartam kérni, hogy nyilvánosság előtt előadhassam A sötétség hatalma néhány jelenetét, és mintegy levizsgáztatni magam: jól fejezem-e ki előadásomban az író szándékát vagy sem.

Nagy izgalmak között érkeztem meg a gyerekkorom óta istenített író házához és valósággal reszketve léptem be.

Az előszobában egy udvarias lakáj fogadott, megkérdezte, ki vagyok és kit óhajtok látni. Megmondtam.

A lakáj elment, majd nemsokára kijött hozzám Tolsztoj egyik fia; hadapród-egyenruhát viselt. Ő is megkérdezte, ki vagyok, mit kívánok, s miután választ kapott, szintén elment valahová.

Egy-két perc múlva megjelent Tolsztoj felesége, Szofja Andrejevna grófné, és aprólékosan kikérdezett jövetelem céljáról. Ahogy tőlem telt, minden felvilágosítást megadtam neki. Ezután megkért, hogy induljak vele a grófhoz.

Amennyire emlékszem, egy termen mentem át, majd egy szűk folyosón, onnét lépcső vezetett lefelé, végül is a nagy író sajátságos dolgozószobájába jutottam.

A dolgozószoba a kertre nézett. Tél volt: odakint, az ablakok alatt fehérlett a hó. Emlékszem: alacsony mennyezetű kis szoba volt, berendezése több, mint egyszerű: kis íróasztal, viaszosvászonnal bevont, széles pamlag. Lev Nyikolajevics az asztalnál ült, háttal az ajtónak, sötét zubbonyt viselt, és írt valamit. Amikor beléptem, megfordult, és barátságosan üdvözölt.

Arcvonásai lenyűgöztek. Rendkívül éles pillantású, csillogó szeme, úgy éreztem, teljesen áthatol rajtam, és kívül-belül hatalmába ejt... Úgy éreztem, hogy mi, vétkesek éppúgy nem rejtőzhetünk el Tolsztoj elől, miként a Seregek Ura elől sem rejtőzhet el az ember.

Izgatottan, félénken mutatkoztam be. Lev Nyikolajevics elmosolyodott, és az arca egyszeriben rendkívül földerült, akárcsak egy kisgyereké. Éppen ilyen kedves a gyerekek arca, amikor könnyeik után hirtelen mosolyogni kezdenek: mint amidőn a felhőkön áttör a napsugár és földeríti az embert.

– Nagyon örülök, hogy látom – mondotta, kezet fogott velem, majd kezemet el sem engedve, jókedvű mosollyal körbefordított maga -előtt:

– Mutassa csak magát, miféle forradalmár?...

Ezek a szavak arra vonatkoztak, hogy megváltam a cári színháztól és átszerződtem Kors színházába.. Akkor sokan úgy vélekedtek, hogy ez protestálás volt részemről.

Tolsztoj mondatától elállt a lélegzetem. Arra gondoltam: Uramisten, annyi elfoglaltsága között ugyan mikor futja idejéből, hogy irántunk, bűnösök iránt is érdeklődjék, akik hozzá képest senkik vagyunk. Hellyel kínált, és megkérdezte, mivel lehet a szolgálatomra?

Megmagyaráztam, miről van szó: engedelmét szeretném kérni, hogy nyilvánosság előtt A sötétség hatalmából felolvassak, és hozzájárul-e, hogy jelenlétében elmondjak néhány jelenetet.

Először a kis Anyjutka és Mitrics párbeszédét akartam elmondani, és kértem, igazítson ki, ha nem helyes az előadásom. Készséggel, kedvesen beleegyezett, a pamlag elé ültetett, elém tolt egy kis asztalt, ő maga pedig rézsút szemközt velem leült a pamlagra...

Ugyancsak izgalommal fogtam bele. De aztán összeszedtem magam. Úgy látszik, már simábban ment minden...

Mondom a szöveget, s Anyjutka és Mitrics párbeszédének recitálása közben hallom, hogy Tolsztoj mintha helyeselne, és egyetértően hümmög.

De amikor elkezdtem a Nyikitával való jelenetet (ahol elretten attól, amit tett), s véletlenül rápillantottam Lev Nyikolajevicsre, megrendített, amit láttam: látszólag zord arcán könnyek csordultak végig. Az egyik részletnél még meg is csuklott hangja a sírástól.

Ez rettenetesen fölizgatott, de egyúttal fel is lelkesített. Úgy látszik, helyes hangot ütöttem meg, szövegmondásom másként nem rendíthette volna meg az írót.

Amikor befejeztem, ő barátságosan, meghatottan szólalt meg:

— Jól van... nagyon jól van! Honnét ismeri ilyen jól az orosz paraszt hanghordozását?

Elmondtam, hogy népünket igen szeretem, szeretem a dalait, s azokat közöttük, velük együtt élve

tanultam.

– Megesett néha – mondtam –, hogy elpoharazgattam velük... Ott, a falusi fonókban is tanultam az orosz népdalokat... így ismerkedtem meg népünk hangvételével is.

– Helyes – folytatta Tolsztoj –, jól van, nagyon jól... Akim: jó... Matrjona szintén. De Anyjutka különösen az. Ahogyan maga megszólaltatja, az egészen kiváló. Igen boldog lennék, ha a színésznők félig olyan jól játszanák el, mint ahogyan maga felolvasta.

Ezek a szavak nagyon fölbátorítottak.

– Ellenben itt van Mitrics – folytatta –, ő a maga előadásában nem az igazi... Nem szabad elfelejtenünk, hogy Mitrics katonáskodott, megfordult városokban, neki már más a beszédmódja, másként fogja föl az életet, mint a falusiak...

– Volna olyan jó és megmutatná nekem, hogyan kell Mitricset beszéltetni – kértem.

Fogta a könyvet, és olyan egyszerűen kezdte mondani a szöveget, észre sem lehetett venni, hogy olvassa: úgy hangzott, mintha maga Mitrics beszélne. Lev Nyikolajevicsnek egyszeriben sikerült megütnie a megfelelő hangot, és azonnal megértettem, miről van szó valójában, hogyan kell megszólaltatni Mitricset, s mi a különbség közte, Akim, Pjotr meg a többiek között. Nyomban jegyzeteket készítettem, ma is őrzöm őket; mélységesen hálás vagyok ezért az útmutatásért.

A felolvasás után Tolsztoj kikérdezgetett a színházak felől, és megjegyezte, hogy már régen nem jár látványosságokat nézni.

Úgy búcsúztam el tőle, mint aki szárnyakat kapott; fölkerestem V. Dolgoruckij herceget, az akkori fő-kormányzót, s kértem, engedélyezze, hogy nyilvánosan előadhassak két jelenetet A sötétség hatalmából.

Másnap megkaptam az engedélyt.

Ez volt A sötétség hatalmának első nyilvános megszólalása, amely – amennyire én megítélhetem – igen nagy hatást tett, sőt valósággal viharos tetszést aratott.

Mindez természetesen a nagyszerű alkotásnak köszönhető, amely rendkívüli egyszerűséggel és kifejezőerővel ábrázolja az orosz életet.

Én pedig boldog voltam, hogy nekem sikerült A sötétség hatalmával először a közönség elé lépnem.

DALOS LÁSZLÓ fordítása

Forrás: Szovjet Irodalom, 1978 / 9. szám, 179-180. l.

Válogatás a finnugor népek irodalmából (6)

ANATOLIJ MIKUSEV
A komi irodalom és kultúra az 1970-80-as években

Szoborcsiport Sziktivkarban

A Komi ASZSZK mai kulturális életének kiemelkedő fontosságú és jellegzetes eseménye volt a járások és városok alkotói versengése, melyet 1981-ben tartottak a sziktivkari irodalmi és művészeti napok keretében a komi autonómia létrejöttének 60. évfordulója tiszteletére. A komi nép kulturális eredményeit - hazai és külföldi közönség előtt — később bemutatták Moszkvában, Bulgáriában pedig megrendezték a Komi ASZSZK irodalmi és művészeti napjait.


A jubileumi rendezvényekhez kapcsolódóan a Komi ASZSZK Aszja Küa (Hajnali Pirkadat) Állami Ének- és Néptáncegyüttese és a Szigudek [szó szerint szőrtülök, komi népi hangszer] Ének- és Táncegyüttes fellépett Magyarországon, Finnországban, Angliában és Franciaországban; a köztársasági Viktor Szavin Drámai Színház és a Komi Zenés Színház társulata bejárta a Szovjetuniót; Rem Jermolin, Sztanyiszlav Torlopov, Vlagyimir Rohin és más komi festőművészek részt vettek A munka dicsérete című országos és a Szovjet-Oroszország című OSZSZSZK-beli kiállításon, illetve a Sziktivkarban, Vologdában és Novgo-rodban rendezett helyi tárlatokon.


A Komi ASZSZK-ban a hivatásos és az öntevékeny művészet is régi keletű hagyományokat ápol. Sziktivkarban művészeti iskola és kulturális-népművelő tagozatos tanintézet, Vorkutában zeneiskola működik. A Zenés Színház repertoárján a hazai és a külföldi klasszikusok mellett szerepel többek között a Perepelica balettje, melyet Az erdei ember című komi eposz alapján komponált és P. Csisztaljov Az én kis falum című zenés komédiája. Népszerűek Alekszandr Rocsev dalai, melyeket az első demokrata komi költő, Ivan Kuratov verseire szerzett.


A nézők elismerését méltán vívta ki többek között Rem Jermolin Domb Uszty-Cilmában és Sztanyiszlav Torlopov A komi földanya című festménye, V. Mamcsenko A harci dicsőség emlékműve című szoborkompozíciója és Vlagyimir Rohinnak a komik mai életét bemutató kisplasztikai sorozata.
A Komi ASZSZK-ban hagyományos irodalmi ünnepségeket tartanak Kuratovóban - a XIX. századi komi irodalom megteremtőjének, Iván Kuratovnak a szülőfalujában - és Nyobgyinóban - az első szovjet-komi költő, Viktor Szavin (Nyobdinsza Vittor) szülőfalujában. Vilgortban,  Szemjon Nalimovnak - a Vaszilij Andrejev vezette első orosz népi hangszeres zenekar híres balalajkakészítőjének — a  szülőfalujában zenei ünnepségeket rendeznek. Öt komi faluban népművészeti galéria működik.


Az utóbbi évtizedekben a legjelentősebb sikereket kétségtelenül a nemzeti szépirodalom, elsősorban a próza és a költészet érte el. Valamennyi fontos mű napvilágot lát a köztársasági lapokban, a Krasznoje Znamjában (kiadják 1918 óta, 101 ezres példányszámban), a Jugid Tujban (Világos Út; kiadják 1918 óta, 5 ezres példányszámban), A Mologyozs Szeverában (kiadják 1958 óta, 14 ezres példányszámban); illetve megjelenik a Vojvyv Kodzuv című irodalmi-művészeti és társadalom-politikai folyóiratban (Északi Csillag; kiadják 1926 óta, 6 ezres példányszámban) és a Csuskanzi című szatirikus folyóiratban  (Oarázs;  megjelenik  1957  óta,   11   ezres  példányszámban). A nemzeti nyelven írott művek fordításai az OSZSZSZK írószövetségének regionális folyóiratában, a Szeverben olvashatók. A Komi ASZSZK íróinak kötetei a Komi Könyvkiadónál, a moszkvai Szovremennyiknél és a Szovjetszkij Piszatyel Kiadónál jelennek meg. Itt láttak napvilágot Gennagyij Juskov, Pjotr Sahov, Nyina Kuratova, Iván Izjurov, Albert Vanyejev, Mihail Ignatov, Vaszilij  Lekanov és  Nagyezsda Mirosnyicsenko regényei, kisregényei, elbeszélései, poémái, versei, színdarabjai. A szépirodalmi sikerek elismeréseként 1984 óta adományozzák a Komi ASZSZK népi írója, illetve népi költője tiszteletbeli címeket. Elsőként Gennagyij Fjodorovnak és Szerafim Popovnak ítélték oda e címeket, Ivan Toropov Tovább kell élnetek című könyvét pedig az OSZSZSZK Állami-díjával jutalmazták 1984-ben.


A mai komi írókat egyéni stílusuk mellett is kétségtelenül egymáshoz közelíti egy uralkodó tendencia: a szociális és pszichológiai elmélyülés a választott téma megoldásában, a súlyos költői koncepcióra való törekvés, a pozitív hős keresése. Ezek a vonások jellemzik Ivan Toropov munkásságát is, a Megérkezett a lány a kopár fennsíkra, Az új kapitány, a Tyan című kisregényeiben és leginkább a „melehini ciklusában", a Tovább kell élnetek címen közreadott elbeszélések és kisregények kötetében, melyet a központi figura, Fegya Melehin forraszt össze egységes egésszé. Feszült drámaisággal teli ennek az isten háta mögötti északi kis faluból jött komi legénykének a sorsa, aki a kemény háborús időkben kapcsolódott a dolgos életbe. Jellemében, mint ahogy egész hősi nemzedéke jellemében is, akkor alakultak ki kortársunknak azok a férfias, a maga nemében egyedülálló jellemvonásai, melyekről a történelem úgy ítélt, hogy „tovább kell élniük", ma is és holnap is.


Következetes, a regényre jellemző gondolatmenet, az életben való aktív részvétel nézőpontja jellemzi Gennagyij Juskov új regényét, a Csugrát is. A mű a Pecsora-vidék északi rengetegének mai átalakítóiról szól, azokról, akik a tyiman-pecsorai területi termelési komplexum — az SZKP XXVI. kongresszusán közreadott — grandiózus problémáinak megoldásán fáradoznak. A regény címe egy ritka komi szó: a csugra olyan görbe szarv alakú kőhalom neve, amely egykoron a föld feltárulkozó méhéből kifröccsent tüzes lávából szilárdult ilyenné a metsző sarki szélben és a dermesztő hidegben. Ugyanakkor ebben az ősi komi szóban e jelentésen túl valami jelképszerű is érezhető, mely a zord sarkvidéki körülmények között megedződött merész északi népre utal. Ez a nép hozzászokott, hogy mindenben csak saját magára támaszkodhat, hogy semmilyen helyzetben nem veszíti el a fejét. Ezt domborítja ki a regény fő gondolata a komi nép jelleméről. Milyen is ez a népjellem szociális és történelmi szempontból? Mit örökölt a régmúlt időkből, mivel gazdagodott a megvalósult szocializmus korszakában, hogyan kovácsolódott újjá a megváltozott életkörülmények között? Ezekre a kérdésekre a regény főszereplőinek, a Pecsora mentén élő, három nemzedéket egyesítő Bazsukov családnak a története ad választ.


Szinte Cennagyij Juskov regényével egyidőben jelent meg Gennagyij Fjodorov regénye, a Távoli villámlás. De a Csugrától eltérően, mely alapjában véve a komi nép mai életével foglalkozik, a Távoli villámlásban, amint ezt már a mű címe alapján is feltételezhetjük, a komi demokratikus öntudatra ébredés átfogó történelmi-forradalmi látképe tárul elénk a múlt század második feléből. A főhős az orosz forradalmi demokraták hű követője, a komi „vegyesrendű" értelmiségi költő, Iván Kuratov. A komi nép jeles fiának tragikus a sorsa, de élete az új élet „távolban villámló" előhírnöke volt.


A komi próza sajátos stílusáramlatai nemcsak a regény műfajában vagy Ivan Toropovnak a regénnyel közeli műfaji rokonságban álló művében, a „melehini ciklusban" figyelhetők meg. Nem kevésbé szabatosan jelen vannak a kisregény műfajában is. Erről tanúskodik többek között Jegor Rocsev A kék tundra és Vlagyimir Beznoszikov A csintalan kis patak című kisregénye. Más-más módon oldják meg az élet valódi és vélt urának, az emberiségnek, az emberek között megmutatkozó közönyösségnek a problémáit.


A nemzeti költészet nagy öregje, Szerafim Popov nemrég fejezte be Az északi fény alatt című poémáját, mely Vlagyimir Ruszanov sarkkutatóról szól. Ez a poéma egyenes folytatása az Északi-sark első orosz és komi hódítóiról írott poéma- és balladaciklusának, a párját ritkítóan bátor emberi jellemeket bemutató, izzó hangú, romantikus történeteknek. A zord és rideg, ámde csodálatos északi táj képe központi helyet tölt be lírai költeményeiben is, ahol a Tyiman lejtőit belepő csillogó hóról ír, mely a hermelín bundájához vagy vörösberkenye ágacskáján függő nyírfakéreg itatóhoz hasonlatos, amit egy jóságos vadász gondos keze készített...


Észak polgárának patriotizmusa és a líraiság szerves egységbe forrnak Albert Vanyejev költészetében is. Poémáinak, balladáinak, verseinek és szonettjeinek lírai hőse az északi szülőföldjét szenvedélyesen szerető hazafi, aki ugyanakkor internacionalista is. Poémája, az Élő tűz, a Pirók című rövidke lírai műve, Szonettkoszorúja és Malsiski című balladája remek darabjai az élet értelméről, „az ősök hónának és a szülőföldnek" tegnapjáról és jelenéről szőtt szigorú gondolati lírájának.


A nemzeti színháztörténet összeforrott a félig hivatásosaiéiig műkedvelő Szikomtevcsuk Színház nevével, melyet Viktor Szavin alapított a polgárháború idején. 1930-ban a Szikomtevcsukot átszervezték és megnyitották a Drámai Színházat, melyet Szavinról neveztek el. A színházban olyan modern drámabemutatókat láthatott a honi közönség, mint például Pjotr Sahov A lélek ünnepe és a Miért is élünk? című művei, Vaszilij Lekanov Életkátyúk, Alekszandr Larev Randevú a zelnicemeggynél vagy Gennagyij Juskov Akadnak ilyenek is című darabjai. Iván Avramov és Glafira Szidorova a Szovjetunió népi művészei, Julija Troseva és Igor Krivoseín az OSZSZSZK népi művészei, Vaszilij Tasszihajev, a Komi ASZSZK népi művésze és mások híven alakították a felsorolt darabok kortárs szereplőit.


Figyelemre méltóak Pjotr Sahov drámai kísérletei. Sziporkázó népi humorral teli színdarabjai, A lélek ünnepe és a Miért is élünk? továbbfejlesztették a nemzeti dramaturgiai hagyományokat, melyeknek alapjait az 1920-as években Szavin rakta le A Paradicsomban és a Nyughatatlan lélek című színműveivel, s melyet aztán az 1950-es években Nyikolaj Gyakonov folytatott tovább a Házasság hozománnyal című lírai komédiájával. Pjotr Sahov életörömtől sugárzó színdarabjai ugyanakkor a mai komi falu cseppet sem könnyű hétköznapjairól és konfliktusairól, a falusiakról is szólnak, akiket egyformán izgatnak a helybelieket és az egész emberiséget érintő kérdések.

LENGYEL JÁNOS fordítása

(Forrás: Szovjet Irodalom, 1985/6. sz., 160-163. oldalak)