„Negyvenes év, végzetes év...”
D. Szamojlov
Fülledt nyárest, áll a bál. A
népbiztos-helyettesék
otthonában félhomály, a
zongorán táncos zenék.
Csöpp kezek, vállak remegnek,
az idő halk járatú. -
A kilencedikeseknek
blúza vasalás-szagú.
Béke, háború-közelbe
sodródott. E kor: határ.
„Jeles”-re, „elégtelen”-re
vizsgát tett mindenki már.
Házigazda nincs a házban,
rég nem látta otthona.
Jóllehet ma szombat este,
nem jött meg, hiába, most se -
és nem is jön már soha.
Gyermekifjak házibálja,
halkan illanó idő.
Dalra gyújt Fekete Ljálja,
s kissé nyersen zengi ő.
Cigány-anapesztusára
forrón rengnek keblei.
Zörren egy-egy ablaktábla
- kék papír még nem fedi.
S ferdén vág a mennyezetre
a zenegéptől tova,
mámorítóan lebegve
egy kis valcer dallama.
S vígan lejt a háború s a
negyvenes – a végzetes -
év felé a sok fiúcska
s párja – nem sejtik, mi lesz.
Csorba Győző fordítása
Natan Zlotnyikov: Fúvószenekar
Gyerek-emlék. Olyan könyörtelen,
mint az idő. De tiszta és sugárzó.
Hazámban szerte régenvárt esőként
vonultak
a fúvószenekarok.
Iskolánk téres udvar-négyszögén
volt a sorozó-központ. Ott búcsúztak.
A veszteségek szakadéka partján
asszonyok vitték könnyes szemüket.
Járták az újoncok a guggolóst
a részegítő harmonika-árban.
Csak nyelték a maró mahorka-füstöt
a körbenálló, néma öregek.
Az udvar-négyszög kellős közepén,
központjaként jajnak és fájdalomnak,
fúvószenekar dörgött, harsonázott
fejkendők és kenyérzsákok fölött.
Csörömpölt a réz-hangú induló.
Mi tartottuk a kottákat elébük.
Sorakozott lassan a menetoszlop
és elindult
az állomás felé.
Aztán mindennap eggyel kevesebb
trombita szólt. És a zenészek arcát
felismertük itt-ott a menetoszlop
soraiban…
Elmúlt a nyár. Esett.
Eső szemergett akkor is, egész nap,
kiskabátunkat húztuk föl eresznek
fejünk fölé. Szedtük elő a kottát -
már nem maradt,
csak három muzsikus.
Egy trombitás, egy kürtös, egy dobos.
Mi a szokott helyünkön álldigáltunk.
Felállt a legutolsó menetoszlop,
kifolydogált az iskola-kapun.
Vad marsra zendített a zenekar,
meglengette fölöttünk, mint a zászlót.
De már nem is az udvar közepén szólt,
hanem valahol messze, legelöl.
Mi meg néztünk utána, pár kölyök.
Élesen, mint a rézkürt rijjogása,
belénk vágott a kisfiús irigység:
lám, háborúba mennek a nagyok!
Rab Zsuzsa fordítása
Alekszej Szurkov: A holt mezőn
A gát mögött háromhüvelykes
ágyúk ugatnak, s döng a mély.
A gyilkos tűzben de keserves
feküdni annak, aki él.
Rongyos csizmánk latyakban ázik,
a föld rőf-mélyen csupa sár.
Hogy unjuk: hadar és okádik
a gépfegyverből a halál.
Vaszuhatagban éjjel-nappal
megyünk a poklon át, fiúk -
de zászlóként lebeg a hajnal
a folyón túl, s nincs visszaút.
Eörsi István fordítása
