 |
| Rab Zsuzsa, a kötet szerkesztője, fordítója |
Ő / ПPИCЯДET ECTb
Mellém ül enni. Asztalon az étel.
Rám szól: egyél! És megadom magam.
Csörömpöl, istennő, a sok edénnyel.
Olvas. Söpör. Szalad, mert dolga van.
Mezítláb ténfereg öreg zakómban,
vagy fölveri a konyhát éneke.
Szerelem ez? Dehogy. Mi is valóban?
Csak ennyi:
elmegy - meghalok bele.
HAJLÉK / HEXИTPИЙ PAЙ
Pár deszkafallal kerítsd el magad -
könnyű tákolni egyszerű kis édent.
Pirosat belé, kéket, aranyat!
És lesz a hajlék holtig menedéked.
Nyájas kis otthon. Biztos kikötő.
Jó fedezék. A gondokra legyints hát!
De orkán támad. Lerogy a tető.
Fentről megint fekete ég tekint rád.
A MÉLYBEN / ЧEЛOBEK OПУCTИЛCЯ
Egy ember mélyre süllyedt.
Kibérelt egy szobát.
Múltjának búcsút intett.
Feledte volt-magát.
Folyton sebét kotorja.
Vízfoltok a falon.
Kinéz a csorba holdra
a zörgő ablakon.
Mindenét odahagyta.
Mint trónusát király!
Fogy, mintha hold apadna.
Arccsontja már kiáll.
Leül baráti körbe.
Elver néhány rubelt.
Hajók úsznak fölötte
valahol messze fent.
ÖREGEK / CTAPИKИ
Majd ha egyszer nehéz lesz az élet
s mindenkinek terhére leszek
(Hálisten, még vígan éldegélek,
nem vagyok sem öreg, sem beteg),
hiszem, pajtás, akkor is betévedsz
hozzám, bármi messze is lakunk,
s kettesben a szellemi kenyérhez
derűsen híg teát kortyolunk.
Minek nekünk már a fiatalság?
Hiszen így is jó, bizonyosan.
S két öreg, ki elfogadta sorsát,
fújkáljuk a bögrét hosszasan.
KÉRÉS / Я ЧEЛOBEK
Ember vagyok. Kérlek, szeressetek.
Egy pár golyó, mely belülről világít -
ez a szemem. Szerveim rendesek.
Ez itt az orrom. Meggyőzök akárkit:
ember vagyok, Isten képére gyúrt.
Ez ő - ez én ... Ki mondja: nem hasonlít?
Kezem ... éppen cigarettára gyújt.
A szám - amint nevet, rándul vagy ordít.
Ember vagyok. Ne többért: ennyiért
szeressetek! Csak mert szemernyi szikrát
hordok magamban, morzsa fényt...
Ember vagyok, kérlek, szeressetek hát.
(Férfikor c. ciklusból)
