A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Garai Gábor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Garai Gábor. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 4., szombat

A végtelenség szomja (Visszatérés 23)

Borisz Paszternak: Utazás



Fut a gőzös, zihál rohanva,
kerekeket pörget a gép.
S körül a fenyves csupa gyanta,
és nyírfákat lenget a lanka,
s elóttünk fut valami még.

Fut az út, oszlopok nyüzsögnek,
s a kalauznő haja repked
s a rétre korom leple terjed,
attól lesz kesedűbb a lég.

Tombol a dugattyú, a henger,
hajtókarok villámlanak,
a pálya mentén úszva leng el
egy kánya-forma árny-alak.

Köhög a masina a füstben,
mit sapkájaként félrevág, 
s az erdők, mint letűnt időkben,
mint hajdan, e sürgésre körben,
ügyet se vetve, áll időtlen,
csak áll és szendereg tovább.

És valahol a városok,
mint rég, távolból integetve - 
oda vontatják estelente
a régi állomás-sínekre
az újonnan-jött vonatot.

A csarnokokból kiözönlött
utas-tömeg kavarog ott,
s jönnek vonatkísérők, őrök,
kalauzok, pénztárosok.

Sa férfi, ki titkába görnyedt,
ím a kanyarban elveszett,
fölszabta szőnyegét a kőnek,
szétdúlt szigorú tömböket,
gödröket, kürtőket, tetőket, 
hotelt, színházat, hirdetőt meg
hársfasort, sétányt és teret.

Kapualjat, kaput, falat,
lakást, udvart, lépcsőt a mélyben -
hol szenvedélyek játszanak
a világ-változás nevében.

Garai Gábor fordítása



Olzsasz Szulejmen: Hegyomlás



Féktelen harsanású férfitorkok,
Egy-ölelésben tél és délibáb.
Ó hegyek ritmusa, könnyű köd-ormok,
napfény-egyszerű pusztai világ!
Kövön a repedés kígyóként tekereg,
nyírgyökerek a porfírt
széthasítják.
Tipratják lovas nomádseregek
a korrózió-meglehelte sziklát.
A karaván-kutyák
némán loholnak
a tingva vonuló tevék után,
az üres égre szimatolnak,
hogy esőt hoz a szél talán.
Hová, karaván? Porviharaid
kinek készülsz sárga arcába köpni?
Milyen ösvények
hajlós ágait
mennek málhás tevéid összetörni?
Homokfelhőt ver a Takla-Makán.
Óvatosan a hágón! Hogyha volna
egy üres nyereg, végy fel, karaván!
Gyerünk oda, ahol hegyek omolnak!

Rab Zsuzsa fordítása


Vlagyimir Majakovszkij: Kikötő



Vizek lepedőjén hasaltam,
mit fehér fogsor tépdesett.
Hajókürt búgott, téz-zsivajban
szerelem áradt, s élvezet.
Öblök bölcsőiben a csónak
vas-anyja kebelén szopott.
Fülében a süket hajóknak
násfák voltak a horgonyok.

Kálnoky László fordítása

2012. január 26., csütörtök

Leonyid Martinov versei


Vércsepp


Infúziós
Lángolásunk,
És fölhabzunk a vitában,
Végtelen sok kiáltásunk,
Mint a csepp az óceánban.


Akarom,
Hogy szóba öltve
Annyi láng és hév pezsegjen,
Mintha vércsepp tündökölne
Földgolyónál nehezebben.




Mit adjak még nektek én


Két hugocskám, ne legyetek 
Hozománytalan jegyesek - 
Most a táskájukba teszek 
Tánchoz illő lemezeket -


Mit adjak még nektek én? 
Arcotokra pírt, kedveset? 
Mit adjak még nektek én? 
Fénylő holdat, mi fenn lebeg, 
Fenn a jobb vállatok felett?


Mit adjak még nektek én? 
Békét, józan, jó férjeket, 
Bíbor ősz fényét, meleget?


Mit adjak még nektek én?




Logosz


Fölmordult a
Mennyek riadója,
A magas ég küszöbén dobogva,
Dörgés hangja, harsány, mint a Logosz.


— Logosz! Ugyan mi is ez a Logosz?


Ó, mert a múlt logikája mondta, 
Minden sztoikus bölcs azt tartotta, 
E szó a világ-értelem kulcsa, 
S a gnosztikus istenének tudta... 
No most — Logosz — ez a Végzet hangja. 
Dohogsz, próféta s költő haragja, 
Borongsz, űr és űrhajó magadba, 
Suhogsz, gép és pilóta magasba -


S kürt-hang, mi várat dönt, úgy záporoz!


— Hát, hang, mi lobogsz, mind te vagy, Logosz?


Nem; önértéket szigor sokszoroz, 
Hogy égből mélybe ne lökjön a rossz. 
Látja Ti-Vakságtok ezt — bizonyos?




Falumba kellene mennem


Januárban kéne már,
Bár az udvar jégben áll,
Mégiscsak falumba mennem.
Mit művelt ott január?
Vettek-e Újesztendőre
Színes televíziót?
Könyvem, mit adtam örökbe,
Sokan olvasták-e ott?
Fiatalok, nem a vének,
Csak elolvasták talán,
Bár magukról csekélységet
Lelhettek benne csupán.
Nyilván másutt, más formában
írtam róluk verseket,
Ha nem az „Izvesztyija"-ban,
Más lapokban, úgylehet.
Ám szemük bármire villan,
Hol szülőföldem ragyog -
„Pravdá"-ban vagy „Krokogyil"-ban, —
Azt hiszik: ez én vagyok.
Így becsültök! - meglátjátok,
Őszinte szó sosem árt!
Nyárra tán olvashatjátok
Januárt és februárt.




Szépség


Az irigyek s gazemberek 
Világa mind veszélyesebb...


A szépség egyre vétlenebb, 
Bajosabb, tündökletesebb.


Hogy ne bántsanak téged itt 
És el ne űzzön a világ, 
Mutasd föl hegyes körmeid — 
Ne félj, ez sose lesz hibád, 
Sőt még reád rossz fényt se vet, 
S ámulnak a gazemberek.


A szépség pedig fölnevet, 
Oly búsan, szinte pityereg.




A népiség ismérve


Falucska,
Mint tündérszép leányka, 
Miért búvik el fácskáid árnya 
Mögé földed gombája, virága -
Mind, mi lényeged örök sajátja?


Szelíd alázatosom, te drága,
Míg számolsz, haszonra szert mint tehetsz,
Maradtál-e olyan mértékletes,
Amilyen vagy, mikor birkát terelsz,
Melyből suba épp méretedre lesz,
S oly házias, de nem csak hogy szerezz?


Ne szánd, hogy közkincs, s köztünk terjedez 
Mind, mi benned jó s arra érdemes!


Nem parádéd, bármily tökéletes, 
Nem is a szertartás, az illemes, 
De nagyszerűséged, mely tényleges 
S takarosságod, a természetes, 
Tudom, a népiség ismérve ez.




Tudom, milyen a Szerelem


Tudom,
  Milyen a Szerelem. 
Mikor szeretők bújnak ágyba, 
Szirmait szedve lelkesen, 
Ízlelni, mit terem virága,
  Nem, az nem mindig - Szerelem!


S feltételed bármi legyen, 
Hegymagas kupola s alatta 
Bármily harang-dörgedelem, 
Szerelmes szókat zengve fenn -
  Nem, ez se mindig Szerelem!


Sőt, ha még azt is megérezted, 
Szép, selymes fejek közt, igen, 
Bársony-brokát babák közt, sejtett 
Coboly szemöldöke milyen — 
  Nem, ez akkor se Szerelem!


De ha nem bársonyt simogattál, 
Hanem Vas Szüzet hódítottál -
Befele szúrt, kifele nem — 
  Nem, ez akkor se Szerelem!


Nevét ne szennyezd be soha!
Ő haragtól
Talpig fehérben
Töri a Vas Szüzet keményen,
S félrebillen a kupola.
És erős kézzel bosszút áll
Férfi s nő ellenfeleden.
Milyen is ő, érted-e már?
Tudom,
Milyen a Szerelem!




A Harc c. vers eredeti szövege
Harc


Lányka,
Kézen fogtam vigyázva.


S a lányka.
Mint farkas-szukácska.
Látszatra volt gyönge csupán.


S harc tört ki köztünk ezután.


De én makacs voltam, hiába: 
Magammal vittem a könyvtárba. 
Ahol könyv hátán könyv szorong.


A kislány hallgatag, mogorva. 
Mintha észre se vette volna 
Mindazt, mit tudni jó dolog.


Gyerünk, gyerünk csak szaporán, a
Művészeti galériába
Kéne már mennünk, tudhatod!


De ő mindegyre hallgatott. 


Csak moziba kívánkozott.


GARAI GÁBOR fordításai


Néhány szó Leonyid Martinovról:


Sz. 1905, Omszk-mh. 1980, Moszkva. A szibériai költészet termékeny alakja. Értelmiségi középcsaládból származott, földrajz és geológiai tanulmányokat folytat. Érdekli a szibériai folklór. A forradalom miatt megszakadnak tanulmányai. Később a formabontó költészetei irányzatokat követi. 1932-ben ellenforradalmi propaganda vádjával letartóztatják s Vologdában él száműzetésben 1935-ig. Költészete valójában a második világháború, illetve Sztálin halála után bontakozik ki a maga teljességében. Jelentős műfordító, a magyar költészet jó ismerője, Petőfi és Ady elismert fordítója. Mellszobra ott áll a kiskőrösi Petőfi múzeum műfordítói szoborkertjében. Életének utolsó szakaszában önéletrajzi fogantatású novellái jelentősek. Önkezével vetett véget életének.


(Forrás: Szovjet Irodalom, 1985/8. sz. 93-98. oldalak)