A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kálnoky László. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kálnoky László. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 4., szombat

A végtelenség szomja (Visszatérés 23)

Borisz Paszternak: Utazás



Fut a gőzös, zihál rohanva,
kerekeket pörget a gép.
S körül a fenyves csupa gyanta,
és nyírfákat lenget a lanka,
s elóttünk fut valami még.

Fut az út, oszlopok nyüzsögnek,
s a kalauznő haja repked
s a rétre korom leple terjed,
attól lesz kesedűbb a lég.

Tombol a dugattyú, a henger,
hajtókarok villámlanak,
a pálya mentén úszva leng el
egy kánya-forma árny-alak.

Köhög a masina a füstben,
mit sapkájaként félrevág, 
s az erdők, mint letűnt időkben,
mint hajdan, e sürgésre körben,
ügyet se vetve, áll időtlen,
csak áll és szendereg tovább.

És valahol a városok,
mint rég, távolból integetve - 
oda vontatják estelente
a régi állomás-sínekre
az újonnan-jött vonatot.

A csarnokokból kiözönlött
utas-tömeg kavarog ott,
s jönnek vonatkísérők, őrök,
kalauzok, pénztárosok.

Sa férfi, ki titkába görnyedt,
ím a kanyarban elveszett,
fölszabta szőnyegét a kőnek,
szétdúlt szigorú tömböket,
gödröket, kürtőket, tetőket, 
hotelt, színházat, hirdetőt meg
hársfasort, sétányt és teret.

Kapualjat, kaput, falat,
lakást, udvart, lépcsőt a mélyben -
hol szenvedélyek játszanak
a világ-változás nevében.

Garai Gábor fordítása



Olzsasz Szulejmen: Hegyomlás



Féktelen harsanású férfitorkok,
Egy-ölelésben tél és délibáb.
Ó hegyek ritmusa, könnyű köd-ormok,
napfény-egyszerű pusztai világ!
Kövön a repedés kígyóként tekereg,
nyírgyökerek a porfírt
széthasítják.
Tipratják lovas nomádseregek
a korrózió-meglehelte sziklát.
A karaván-kutyák
némán loholnak
a tingva vonuló tevék után,
az üres égre szimatolnak,
hogy esőt hoz a szél talán.
Hová, karaván? Porviharaid
kinek készülsz sárga arcába köpni?
Milyen ösvények
hajlós ágait
mennek málhás tevéid összetörni?
Homokfelhőt ver a Takla-Makán.
Óvatosan a hágón! Hogyha volna
egy üres nyereg, végy fel, karaván!
Gyerünk oda, ahol hegyek omolnak!

Rab Zsuzsa fordítása


Vlagyimir Majakovszkij: Kikötő



Vizek lepedőjén hasaltam,
mit fehér fogsor tépdesett.
Hajókürt búgott, téz-zsivajban
szerelem áradt, s élvezet.
Öblök bölcsőiben a csónak
vas-anyja kebelén szopott.
Fülében a süket hajóknak
násfák voltak a horgonyok.

Kálnoky László fordítása

2018. április 26., csütörtök

A végtelenség szomja (Viszzatérés 9)

Oszip Mandelstam: Konyhazugban



Jó a konyhazugban ülni még…
Édes szagú petróleum ég.

Éles kés, meg egy cipó fele.
Töltsd a lámpást egészen tele,

vagy ha nem, hát adj egy kötelet,
lekötjük a kosárfödelet,

majd reggel a vasútra vezess,
ahol minket senki sem keres.

Rab Zsuzsa fordítása


Alekszandr Tvardovszkij: Itt-ott a kerti tüzek…



Itt-ott a kerti tüzek füstje kél
falusi hátsó udvarokra dőlten.
Bár földre hullt a tarkálló levél,
még nem fakult ki színük az esőben.

A rögben lent a gyepszőnyeg alatt
nem sűrül még a múlás szelleme,
bár kifordult gyökérrel fölfele,
a lapát élén megadón tapad.

Az idő még nem álmos-szomorú,
a csizma sarka nem sarat cipel még,
és reggelente vígan tölti kedvét
az otthon élő nyugdíjas korú.

Végtére már azért is köszönet,
hogy nem kell változtatnod sok szokáson.
Ne érjen pánik, dolgod rendbe tedd,
mindig úgy élj, hogy batyud készen álljon.

Fodor András fordítása


Jevgenyij Vinokurov: Hajlék



Pár deszkafallal kerítsd el magad - 
könnyű tákolni egyszerű kis édent.
Pirosat belé, kéket, aranyat!
És lesz a hajlék holtig menedéked.

Nyájas kis otthon. Biztos kikötő.
Jó fedezék. A gondokra legyints hát!

De orkán támad! Lerogy a tető.
Fentről megint fekete ég tekint rád.

Rab Zsuzsa fordítása


Mihail Dugyin: Mire gondoltam a rozsban?



A rozs illata, ó, de forró,
kalászba mily szépen szökell!
Szitakötő sír, zúg a dongó,
a tejes rozs közt haladsz te el.

Haladsz a zöld vágaton által,
ahol hőt a kegyelem ont,
kalász kalászt súrol nyakával,
s nem látható a horizont.

Fenn a felhő mint liba lebben.
Lábat száradt fű hurkol át.
Kinyilatkoztatás szemedben
a sötétkék búzavirág.

Éles kalász zöldsárga bajsza
horzsolja néha nyakadat.
Lépéseidre fölriadva
egy fürg előtted átszalad.

S hullámzó hőben fenn a fecskék,
mint mikor golyó záporoz.
Érett lankadtságát a földnek
hogy ontod, júliusi rozs!

Mily fénylő a föld! Milyen édes
a levegő! Szomjan nyeled.
És nincs bánat. Semmi se kétes.
Nincs, csak az érő rozstömeg.

Kálnoky László fordítása