A faluban hála az háznak,
és a gyertyának, s hála a tgetőnek,
hála a fáknak, s csillagok hadának,
mikor a szél mint gyertyát oltja őket.
A falusi tücsöknek hála, hála,
és az olajnak s a lámpabélnek,
mikor hóvihar zúdul a határra,
s a hangja dörgő medveének.
Hála szomszédasszonynak és komának,
s a házőrző kuvasznak,
mikor hold-verten mind az ágak
ködben nyugosznak.
S az igaz észnek is hála legyen,
és az első betűvetésnek…
S áldott legyen a szerelem…
Mindnek, mindenkor hálaének!
Lator László fordítása
Ioszif Nonesvili: Tevék
Sárgában izzó földhatár, homok felhőzte ég.
Mentek végtelen útjukon a csüggeteg tevék.
Kóró kínálta szájukat tüskés csomóival.
Hangos, szapora csámcsogás és csengettyű-zsivaj.
Imbolygott púpjuk reszketeg, mint sorsuk mérlege,
nehéz, világ-nagy fájdalom tömege fért bele.
Vonult a sívó homokon a hosszú karaván,
rémlett: titkon lopózkodik egy idegen után.
Sárgában izzó földhatár, homok-felhőzte ég.
Mentek, mint lassó századok, vonultak a tevék.
Most rám néz hosszan némelyik, és mellém oldalog.
Bizony, barátaim, sokat tudok tirólatok!
Titkaitokat ismerem, fájdalmatok tudom:
ott ringtok álmotokban az aranyporos uton,
málhátok indus fátyol és kínai szűz-selyem,
szép lányok bomlanak virágba bennük ékesen.
Várta a messzi mátkapár jöttötök ünnepét.
Emlékeztek-e: sok arany kösöntyűjük zenélt…
Szomjú, veszejtő, hosszú útra emlékeztek-e?
Magasotokban villogott ifjak sugár szeme.
Mondják, amikor Tbiliszi alá érkeztetek,
tárult kapu, lódult harang, ujjongott értetek…
Megvagytok még, de hol maradt a régi rangotok?
Nagy, lomha lábatok alól már elfut a homok:
a sivatag, ahol bogáncs tengődött és tövis,
virágot hajt, füvet növell, terem gyümölcsöt is,
a halott sárga homokot zöld élet söpri szét.
Majd megszeretitek ti is az édes fű izét!
Tevék, számítunk rátok is! Van munka még elég!
Nem juttok állatkertbe, nem! Föl a fejjel, tevék!
Rab Zsuzsa fordítása
Ralf Parve: A darvak krúgatásának szomorúsága messzire hallatszik az ég alatt
Jövetelük és elmenetelük
egyként fájdalmas utazás
e szürke égbolt alatt
e porlepte vidék fölött -
mennek, hogy újra jöjjenek,
jönnek, hogy újra útra keljenek.
Szülőhazámban kurták a nyarak.
Alig kezdődik:
minden arany-érett.
Menyasszonyian zsenge almafák,
fukar föld szárba szökkenő vetése,
kaszát rettegő lucerna és széna -
nem élnek soká, mint a korhelyek.
Hamar érkezik nyakunkra az ősz -
esők és ködök, dérgyöngyök peregnek.
Holttá merevedik a tar mező.
Levél hulladoz. Gallyak rácsai
a szeszélyes szél hullámaival
birkóznak akaratosan,
értelmetlen férfi-erőt csiholva.
Élettelen ágak közt ottmarad
a csőrrel font ezernyi fészek,
eljött az útrakelés ideje
a felhőbarázdás égbolt alatt -
de új tavasz reményét zengi fennen
sok szélbemártott csőr:
krú-krú-krú-krú!
Kormos István fordítása
