David Szamojlov: A faluban hála az háznak
A faluban hála az háznak,
és a gyertyának, s hála a tgetőnek,
hála a fáknak, s csillagok hadának,
mikor a szél mint gyertyát oltja őket.
A falusi tücsöknek hála, hála,
és az olajnak s a lámpabélnek,
mikor hóvihar zúdul a határra,
s a hangja dörgő medveének.
Hála szomszédasszonynak és komának,
s a házőrző kuvasznak,
mikor hold-verten mind az ágak
ködben nyugosznak.
S az igaz észnek is hála legyen,
és az első betűvetésnek…
S áldott legyen a szerelem…
Mindnek, mindenkor hálaének!
Lator László fordítása
Ioszif Nonesvili: Tevék
Sárgában izzó földhatár, homok felhőzte ég.
Mentek végtelen útjukon a csüggeteg tevék.
Kóró kínálta szájukat tüskés csomóival.
Hangos, szapora csámcsogás és csengettyű-zsivaj.
Imbolygott púpjuk reszketeg, mint sorsuk mérlege,
nehéz, világ-nagy fájdalom tömege fért bele.
Vonult a sívó homokon a hosszú karaván,
rémlett: titkon lopózkodik egy idegen után.
Sárgában izzó földhatár, homok-felhőzte ég.
Mentek, mint lassó századok, vonultak a tevék.
Most rám néz hosszan némelyik, és mellém oldalog.
Bizony, barátaim, sokat tudok tirólatok!
Titkaitokat ismerem, fájdalmatok tudom:
ott ringtok álmotokban az aranyporos uton,
málhátok indus fátyol és kínai szűz-selyem,
szép lányok bomlanak virágba bennük ékesen.
Várta a messzi mátkapár jöttötök ünnepét.
Emlékeztek-e: sok arany kösöntyűjük zenélt…
Szomjú, veszejtő, hosszú útra emlékeztek-e?
Magasotokban villogott ifjak sugár szeme.
Mondják, amikor Tbiliszi alá érkeztetek,
tárult kapu, lódult harang, ujjongott értetek…
Megvagytok még, de hol maradt a régi rangotok?
Nagy, lomha lábatok alól már elfut a homok:
a sivatag, ahol bogáncs tengődött és tövis,
virágot hajt, füvet növell, terem gyümölcsöt is,
a halott sárga homokot zöld élet söpri szét.
Majd megszeretitek ti is az édes fű izét!
Tevék, számítunk rátok is! Van munka még elég!
Nem juttok állatkertbe, nem! Föl a fejjel, tevék!
Rab Zsuzsa fordítása
Ralf Parve: A darvak krúgatásának szomorúsága messzire hallatszik az ég alatt
Jövetelük és elmenetelük
egyként fájdalmas utazás
e szürke égbolt alatt
e porlepte vidék fölött -
mennek, hogy újra jöjjenek,
jönnek, hogy újra útra keljenek.
Szülőhazámban kurták a nyarak.
Alig kezdődik:
minden arany-érett.
Menyasszonyian zsenge almafák,
fukar föld szárba szökkenő vetése,
kaszát rettegő lucerna és széna -
nem élnek soká, mint a korhelyek.
Hamar érkezik nyakunkra az ősz -
esők és ködök, dérgyöngyök peregnek.
Holttá merevedik a tar mező.
Levél hulladoz. Gallyak rácsai
a szeszélyes szél hullámaival
birkóznak akaratosan,
értelmetlen férfi-erőt csiholva.
Élettelen ágak közt ottmarad
a csőrrel font ezernyi fészek,
eljött az útrakelés ideje
a felhőbarázdás égbolt alatt -
de új tavasz reményét zengi fennen
sok szélbemártott csőr:
krú-krú-krú-krú!
Kormos István fordítása
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: David Szamojlov. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: David Szamojlov. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. július 2., hétfő
2014. március 4., kedd
David Szamojlov verseiből
Madarak
I
Ó hogy szeretlek így, tavasszal
Sok kis madár, bár nevetek,
Városlakó, nem tudom - azzal
A bajban ki törődhetett?
Én utcákon s parkokban élek,
Nem vagyok tajga- s sztyepplakó.
Kis városi ajándék nékem
E sok madár s nap, olvadó.
II
Zene szűrődik ki
Halkan a kávéházból.
Veréb huncutkodik
Ablak mögött az ágon.
Vígan vagy most kópé,
jön az április.
Elröppen e pár hét,
Kihúzzuk azt is.
III
Vízparton legel mint kóbor
Tehénke - a március.
Harap s a hótakaróból
Már csak pár folt látszik most.
A jégzajlást várja, érzi
Minden - és már közeleg.
Fenn a kandi ég fürkészi
Erdőt, mezőt, vizeket.
IV
Március már.
Károgni kár,
Tél kullog - kárvallott.
Varjúcsapat
Lármát, ha csap -
Hogy várt emelni kár volt.
Kicsíp a szél.
S mint határszél
Tél vág el márciustól.
Partok felett
Zúgó szelek
Kártyán vetik ki sorsunk.
Karó akár...
Károgni kár -
Falánk sirály sikongat.
Varjúcsapat
Lármát, ha csap
Ész és szív ver visszhangot.
Hallod-e?
Hallod-e? Újráz mind, fújja csak ugyanazt...
Bizony, én fürjem, te is újrázod magadat.
De íme, öröm ér s hirtelen megakaszt,
S más hang szökken a résbe, nem a megadott.
Ez lehet az a hang, amely nem kell nekik...
De ne félj, én fürjem, ó, engem nem zavar,
Ha elvéted a sort, s a dallam megtörik,
Szemedre nem vetek én, ne félj, hangzavart.
Fújd csak e hangot, mely más mint a többi hang,
Fújd, fürjem, mint üvegfújó, fújd, hadd dagad,
Ó fújd, amíg birod, fújd, mig a torkodat
Szétszakítja a hörgő, sistergő harag.
Zabolockij Taruszában
Ülünk ketten az Oka partján,
S nézzük a hajnali fényt.
Minek verem fel nyugodalmát,
Minek is most a beszéd!
Tudom, hogy ő már halálán van,
S ő tudja, hogy itt mi a tét,
S a külvilág hűs lármájával
Csitítja emlékezetét.
Úgy fürkészi, mint talált tárgyat,
Mindazt, mi zajló s eleven...
Csónakban lány ül - a leánya,
S mind messzebbre száll a vizen.
S nézi hosszan, elkomolyodva
Az evezők szép ritmusát...
S a folyó medrén, mint csapolt vas,
Hajnal hömpölygött gyorsan át.
Megrezzent tán... Vagy meg se rezzent,
Csak pillanatra megszakadt,
S hirtelen szorongással telt meg
Kettőnk között a kapcsolat.
S most értettem meg, mi a titka,
Hogy ama bús történetet
A lelkiismerete írta,
És a nem múló rettenet.
Hogy titkát megosztani büszke,
Hát elmondja - verseinek...
S a fenyőkön, mint obeliszken
Már alkonyi láng remegett.
Ez hát, amit verssel elérhetsz,
Hasznuk, ha van — ennyi hát!... -
Nem értek a különcködéshez -
Szólt meggyújtva egy szál gyufát.
Vihar tombolt
Vihar tombolt ma éjjel újra,
S bomolva sírt a téli tenger.
Talán ezért, hogy elborulva
Árvaságunk jutott eszembe.
Hát kezdet s vég van, csak mihozzánk
Hasonló sehol a világon?
S szivemre ezért félelem szállt:
Szegény bolygónk, milyen magányos!
De reggelre minden lehiggadt,
S a hó szikrázott tündökölve,
Talán ezért, hogy most a holnap
Olyan gondtalan lett előttem.
SZILÁGYI ÁKOS fordításai
Blok, 1917
A vén paloták a ködben
omladoztak.
Vörösgárdista tüzek
fellobogtak.
A hídon meglátta újra
az angyalt fönn a magasban,
hívását hallotta tiszta
furulyaszónak.
Nem a harci kürtök szavát,
nem tiszti vállrojt aranyát,
nem bukott angyalt, ki tollat
kabaréban lebbenve hullat...
Angyalt, csillagot látott megint,
furulyát hallott és a Néva
jegén látta: a lék mutat
karácsonyi keresztkutat.
Igen, különös volt, jeges
neki ez a karácsonyest,
hogy katona-tüzek égtek
átluggatva a sötétet.
Nem akart barátot, beszédet.
Dermedt szavak.
Kihűlt falak.
Evangéliumi jászlakat
fagyos szelek söpörtek.
Három Király bújt az alkolba
meleg kendőkbe burkolódzva -
függönyrésen át látták,
az éji tűz, hogy lángolt,
a láng hogyan világolt.
A káosz végét várták.
„Három Király! Megértelek,
milyen nehéz a rettenet
óráján őrizni a kincset,
míg felkelő nyit odaát
ajtót, bedugva szuronyát,
s testvériség, köztársaság,
hatalom, s föld nevében tör kilincset.
Amit adhat tudás, művészet,
szibériai érc, szenvedések,
emésztő ész és lelkiismeret —
mind megvolt bennetek.
De mindez nem örök.
Csak a csillag és az angyal
a jeges furulya-hanggal
üres jászlak fölött."
Igen, különös volt, jeges
neki ez a karácsonyest
a tizenhetes évben.
Emlékek ostromolták,
a híd nyögött a szélben,
s angyal dalolta odafent,
hogy: „Éljen a szabadság!"
És felkelők melegedtek
a hídon, nagyokat nevettek,
öles árnyékot vetettek.
És a járőrök indultak
fontos feladat elébe.
Csillag fénylett. És az éjbe
távol jelzések riadtak,
Internacionálé-dallam
nyugtalan furulya-dalban.
Járkált az őr. És nekivágtak
a pásztorok az éjszakának,
angyalt, csillagot követve,
az idegen nevet morogva.
Igen, különös volt, jeges
neki ez a karácsonyest,
míg a szalmát szél kergette
üres jászlak fölött lobogva.
Páncélautó lassított.
Igazolványt kért komor katona.
Osztag indult valahova.
Katlanban forrt a vacsora.
Délről hóvihar támadott.
Angyal és furulya elhallgatott.
A keresztkutat behavazta.
S elfödte a csillagot...
MEZEY KATALIN fordítása
Utánuk
Meghaltak a lángelmék. Utánuk
elfakult és kilobbant az ég,
s mint mikor üres teremben állunk,
hallhatóvá lesz a mi igénk.
Szőjük-fonjuk ásatag mesénket,
elejtünk bágyadt, szürke szavakat.
S hogy becsülnek, dédelgetnek minket!
Ők elmentek. Már mindent szabad.
RAB ZSUZSA fordítása
Távolság
Távoli ám a poézis
köznapiságtól.
Múlhat a nap, meg az év is -
lényege máshol.
Az idő mindent kirostál,
mert nagy ítélő,
így leszen poézis most már
mind, ami élő.
Láng
Magadat elégedd -
szavad lángja az élet.
Elégni sem elég —
csak szavad égne még.
Jöjj ki!
Jöjj ki a nyugtalan szélhez,
vihar előtti csendre.
Felhő és fa is fölérez
arra, ami csak lenne.
Hideg van. Szél van. Szabadság.
Szabadság. Hideg. De szél volt.
Arcom a hajnalok mosták.
Beteltem - már elég volt.
Jöjj ki a nyugtalan szélhez
hazádnak hajtani térdet.
Halálra készülni szép lesz,
életre készülni szép lett.
Számvetés
Hány dátum — mindegyik kegyetlen,
hány ifjú - szívem beledöbben:
bakának álltak negyvenegyben,
humanistának negyvenötben.
Nem terminus a humanizmus,
vagy az, csak nem annyira absztrakt.
Ahányan haltak - annyi biztos,
s nincs mentség arra — hányan haltak.
Pávelok, Misák, Nyikolájok -
emlékszem Iljára, Boriszra.
Rajtuk múlt, hogy most versbe fájok,
mert ők bennem sajdulnak vissza.
Zúgtak szép erdősuhogással,
hittek is abban, ami fölnő.
Irtották őket tűzzel-vassal -
zúgnak még fák, de hol az erdő?
Ugyanúgy süt a nap és mégis
most más a nyár és más a pitypang.
Hahózunk - Szerjózsa meg én is -,
csak nincsen erdő s benne visszhang.
Csak hallom, hallom, mit kiáltok,
hangjukra emlékezve vissza...
Hol vagytok Misák, Nyikolájok,
ki gondol Pávelra, Boriszra!
VERESS MIKLÓS fordításai
A költőről tudnivalók, dióhéjban - egy korábbi közlemény végén, itt találhatók
Forrás: Szovjet Irodalom, 1986 / 7. szám, 87-101. oldalak
2012. szeptember 26., szerda
David Szamojlov versei
Hegy alá gurítja...
Hegy alá gurítja a nyarat
Augusztus. Csendesedő napok
Ködpárnával a feje alatt
A forrás is álmosan motyog.
Rákollót nyit a Tejút, és
Beleszab a virradatba,
S a lomha nyár emelőjét
Óvatosan elforgatja.
Óvatosan, óvakodva
Járjatok szelek felettem,
Hogy az éj csecsemő-holdja
Ne riadjon, ne remegjen.
Felejts el...
Felejts el engem és e
Sok-sok közös napot,
És szívedbe ne véss se
Bosszút, se bánatot.
De őrizd meg e nyár
Emlékeként - az éjben
Mint fújtató zihált
A zivatar sötéten.
S bronzkarral rázta a
Mennydörgés künn a fákat,
Mert bennünk majd e vad
Idő új létre támad.
BAKA ISTVÁN fordításai
Egy Breughel-kép
Máriának haja göndör,
Máriának duzzadt az ajka.
Kisdedet ringat, s a csöndből
a parazsat fölkavarja.
Kérges a keze, barna,
falon az árnya rebben,
ha parazsat kavarna
a hideg Betlehemben.
És odahagyva nyáját
így beszél három pásztor:
- Hát, kérdezzük meg Máriát
rni újság, ahogy máskor?
Belépnek. Fény a csillag
a füstlyuknak felette.
Mária mogorván hallgat,
kisdedét melengetve.
Fiú! - kiáltja - sarjad -
a vénebb - legyen áldott !
Hallgatagon az ifjabb
kenyeret ad neki, sajtot.
Magasba harmadikja
már a kisdedet tartja :
Új bárány gazdagítja
a nyájat! - És dalolja,
hogy éhség megkímélje
szálljon a bőség rája,
legyen hosszú az élte,
rövid a végórája !
És parázsló szemekkel
bámul körben a bárány,
ahogyan regölés kel
szakállak imbolygó árnyán
ahogyan azt mondják lassan
- Erét megnyitjuk hát, lásd
a juhaidnak asszony,
mert az áldozat - áldás!
- Ők őrzik - szól rekedten
Madech és Jósua lelkét.
Istennek én nem neveltem
sem a kost, sem a jerkét.
- Te gondod - így felelnek -,
idézz csak bút a fejedre.
Vállat vonnak, és mennek
fejük ingatva egyre.
VERESS MIKLÓS fordítása
Sok itt az elmulasztott győzelem
Sok itt az elmulasztott győzelem.
És kevés a győztes diadal,
De ha imámra Isten énnekem
Egy új életet még kiutal,
Kívánnám, újból legyen hamar
Sok itt az elmulasztott győzelem,
És kevés a győztes diadal.
Virradat Parnuban
Későn virrad. Kilenc felé,
Ez nehéz és hosszú virradat,
Amikor nőni kezd a fény
S bontakoznak a körvonalak.
Elöbb titokban még, alig,
A külvárosban, kint valahol
A kékség elválik kicsit
A város körvonalaitól.
Aztán a fák s házak körül
Minden pontosan sötétlila·
Eljött a tél - most kiderül
A hó s a hóbuckák kora.
Járókelők. Autó pöfög.
A nagyóra mind tizet mutat.
A parkban még gallyak között
Alszik az éj, dúlt varjúcsapat.
De úgy tűnik, hogy végbement,
Megvilágosodik távlatunk.
Megmutatkozik - fényt teremt
Kiderül - életben vagyunk.
SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER fordításai
A város szélén
Hajnalban hajából kidobja
A park a csontot, szemetet
Uborkaszaga van a hónak,
Felduzzaszt sólé-ereket.
Közben a tavasz szeles, öklel
Nyirkos, akár a lepedő,
A villamos-ablakra szökken,
Csattogó üvegdobverő.
Hát vége, úgy látszik, a télnek,
S rikolt, mint nagyhangú kofa,
Felharsan a kakaska-ének.
Van még Moszkvának kakasa !
Nagyhangú és vidám és peckes,
Tarka, tüzes, nincs benne félsz,
Lesz, ami lesz - jó reggelt, kedves!
Rikolts, kakas, ameddig élsz!
KÁNTOR PÉTER fordítása
Itt vagyok, kedves...
Itt vagyok, kedves, ujra tenálad,
visszatérít lágy, tiszta szavad.
A küszöbön könnyed is árad,
megölelsz, ajtód tárva fogad.
Ó, - mondod - , mennyi, de mennyi idő telt
el azóta ! Lehet, hogy igaz ez ! ?
Csakugyan, kedves, visszavezérelt,
messzi utad most visszavezet?
Szótalan átölelem csak a vállad,
hiszen hogy mondhatnék igazat !
Itt vagyok, kedves, ujra tenálad,
küszöbödre fekszem, ha szabad.
MEZEY KATALIN fordítása
Kamaszlány
Kamaszlány. Tán gyöngéd idomvonalzó
Álmodta nyaka könnyű hajlatát.
És ajka körül, hol a félve-ajzó
Mosoly delel, az árnyék nem üt át.
Benne a szép döntésre még nem érett
És igazat-fürkészni a beszéd.
A perce még ajándék és ígéret.
Hajnal fénye. És izzó égi-kék.
Páros? Páratlan?
Páros? páratlan?
Hóvihar süvít.
Muzsika, halkan.
Schubert: Nyolcadik
Csak faggatózom
Schubert, igaz-e :
a zene gyógyít ?
Gyötör a zene.
Fehér világok.
Kín, határtalan.
Zene halálig.
Éji hóvihar.
SZEPESI ATTILA fordításai
Nyelvünkre a dajkák tanítottak
Nyelvünkre a dajkák tanítottak,
zöldségesek, tejesemberünk,
a kofák, kik friss perecet hoztak
Arbat-béli házukból nekünk.
Nincsenek zöldségesek, daduskák,
immár kitől tanuljak magam?
Tetőled, álmatlan szomorúság,
tetőled, éjféli madaram.
RAB ZSUZSA fordítása
Néhány szó David Szamojlovról:
David Szamuilovics Szamojlov (eredeti neve: Kaufman, 1920-1990) - költő, műfordító, esszéíró. A háborús nemzedék legjelentősebb költője, noha a háborús tematika alig jelenik meg verseiben. Első verseskötete 1958-ban jelent meg. Sokat fordított; többek között a lengyel, a cseh és a magyar költészetből. Verseiben gyakran megjelennek az orosz történelemmel kapcsolatos motívumok, kedvenc műfaja a poéma és a ballada. Kiemelkedő formaművész, a Könyv az orosz rímről (1963) c. verselméleti munkája mind a mai napig az orosz versről íródott egyik legjobb mű. (Magyarul Bábelben)
(Forrás: Szovjet Irodalom, 1980 / 12. sz. 105-111. oldalak)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)