2016. április 14., csütörtök

A mesék világa (5)

Litván folklór


Az áfonya-lányka

Élt egyszer egy öregember meg egy öregasszony. Nem volt gyermekük egy sem. Egyszer az anyó, ahogy a répát vágta, elvágta a hüvelykujját. Fújta, fújta, míglen kifújta belőle Hüvelyk Matyit. Örült nagyon az apó meg az anyó, hogy van már bojtárjuk. Ki is hajtotta a bojtár a tehenet, disznót, bárányt és velük tartott a kutyus is.
Terelgeti a nyájat, egyik dombról a másikra, mikor egyszer csak talált egy áfonyaszemet. Fújta, fújta, míglen kifútt belőle egy kislányt. Nagyon örült, hogy most majd lesz egy húgocskája, Áfonyaszem. Szép házikót épített neki, s odaköltöztette. Napközben együtt legeltettek, éjjelre meg Hüvelyk Matyi bezárta a húgát a házba és a lelkére kötötte:
– Nehogy beengedj a házba valakit, Áfonyaszem. Ahogy holnap megjövök, hozok neked egy falat kenyeret, édes tejszínt és egy darab szalonnát.
Na, úgy is tett. Reggel megjött, hozta a darab kenyeret, az édes tejszínt és a szelet szalonnát. Bekiabált akkor az ablakon:
– Áfonyaszem húgom, nyújtsd ki fehér kezecskédet, hadd adjam oda neked a falat kenyeret, az édes tejszínt és a darab szalonnát!
A lány kinyújtotta kezecskéjét és mindent bevitt a házba. Megette, aztán mentek együtt legeltetni. Játszottak, bolyongtak, s Hüvelyk Matyi nagyon boldog volt, hogy ilyen húgocskája van.
Este újra hazahajtottak, s Hüvelyk Matyi rázárta a lányra az ajtót. S újra intette, figyelmeztette:
– Csak senkit be ne engedj, várj meg, míg újra kihajtunk. Ha szólítlak: „Áfonyaszem húgom, nyújtsd ki fehér kezecskédet: hadd adjam oda neked a falat kenyeret, az édes tejszínt és a darab szalonnát!" – akkor nyújtsd ki a kezecskédet.
Meghallotta a farkas, hogy Hüvelyk Matyi kitanította Áfonyaszemet. Ahogy a fiú eltűnt, odasettenkedett a farkas és vastag hangon így szólt:
– Áfonyaszem húgom, nyújtsd ki fehér kezecskéd: falat kenyeret kapsz, édes tejszínt és darab szalonnát!
A kislány így felelt:
– Nem az én bátyám, nem Hüvelyk Matyi vagy te: az én bátyám kedvesen, lágyan beszél, nem ilyen durva, érdes hangon.
Elment a farkas a kovácshoz és megkérte, lapítgatná meg a nyelvét. Kérdi a kovács:
– S mi lesz a fizetségem?
Feleli a farkas:
– Adok egy-egy mérő babot meg borsót!
A kovács az üllőre helyezte a farkas nyelvét, s úgy meglapogatta, hogy még a vér is kiserkent belőle. A farkas fájdalmában majd a világból rohant ki. A kovács meg kiabál:
– A fizetség!
A farkas meg, ahogy a kerítéseken át ugrált, eleresztette a bűzét.
– Nesze, a mérő babod!
Árkon-bokron át rohant, s eleresztette a bűzét:
– Nesze neked, a mérő borsód!
És egyenesen futott Áfonyaszem házához. Megáll az ablak alatt és selypegi:
– Áfonyaszem hugicám, nyújtsd ki fehér kezecskédet: falat kenyeret kapsz, édes tejszínt, darab szalonnát!
A lányka azonban újra megtagadta:
– Nem az én bátyám, nem Hüvelyk Matyi vagy te: nem szépen beszélsz, selypegsz, az én bátyám kellemetes hangon szólít.
Mérges lett a farkas. Elrohant a rókához és kérleli:
– Róka koma, segíts becsapnom a lányt.
Odaügetett hát a róka az ablak alá, és lágy hangon így szólt:
– Áfonyaszem húgom, nyújtsd ki fehér kezecskédet: falat kenyeret kapsz, édes tejszínt és darab kenyeret.
És kinyújtotta a lány a kezét, s annál fogva kirántotta a farkas a házból és felfalta. Mikor aztán megjött Hüvelyk Matyi, kiáltozott az ablak alatt:
– Áfonyaszem húgom, nyújtsd ki fehér kezecskédet: falat kenyeret kapsz, édes tejszínt és darab szalonnát!
De a lánynak hűlt helye.
Sokáig hívogatta a bátyja. Leakasztotta akkor az ablakot, bemászott a házba. Keresi, keresi Áfonyaszemet, de sehol nem leli, csak a fogasra akasztott kendőjét találja. Sír, zokog Hüvelyk Matyi, aztán fogta a kendőt, s felakasztotta magát a fűzfára. Hazaloholt a kutya s ugat:
– Vau, vau apó, vau, vau, anyó, a mi Hüvelyk Matyink felakasztotta magát Áfonyaszem miatt a fűzfára, s most ott himbálódzik!
Kikergette az öregasszony a kutyát:
– Takarodj, Hüvelyk Matyi kint legeltet a réten!
Berohant a disznó:
– Röf, röf, apó, röf, röf, anyó, a mi Hüvelyk Matyink felakasztotta magát Áfonyaszem miatt a fűzfára, s most ott himbálódzik!
– Huss ki! A mi Hüvelyk Matyink legeltet!
Ugrabugrál a kecske:
– Me-e-e, apó, me-e-e, anyó, a mi Hüvelyk Matyink felakasztotta magát Áfonyaszem miatt a fűzfára, s most ott himbálódzik!
– Sipirc kifele! A mi Hüvelyk Matyink legeltet!
Jött a tehén és mondja:
– Mu-u-u, apó, mu-u-u, anyó, a mi Hüvelyk Matyink felakasztotta magát Áfonyaszem miatt a fűzfára, s most ott himbálódzik!
Akkor végre így szólt az anyó:
– Eridj már, nézd meg, mi történik ott, az összes állat idesereglett, s béget, bőg, ugat.
Ment az apó, hívja Hüvelyk Matyit, hívja, de mindhiába. Kereste mindenfelé, s végül meg is találta, felakasztva a fűzfára.
Hát így maradtak megint az öregek pásztor nélkül.

BOJTÁR ENDRE fordítása


Árpa kalásza

Árpa kalásza
Megszólalt halkan:
– Súlyosabb nincsen
Az árpaszemnél.

Üstöke bólong,
Mondja a komló:
– Okos vagyok ám,
Ügyes, nagyon is.

Hordóban erjed,
Szól az élesztő:
– Nélkülem ugyan
Mit kezdenétek?

Feleli nékik
A rozs a csűrből:
– Hallgassatok már,
Ej, mi beszéd ez!

Ha sikerül majd
Összekerülnünk,
Egyformák leszünk,
Bizony, testvérek.

Gazdag – dicsekszik,
Az erős – harcol,
Ha ifjú – ölel,
Megvénül – eldől.

TANDORI DEZSŐ fordítása

Lány a malomnál

Forogj, malomkő,
zakatold halkan,
hogy nem vagyok magamban.

Őrölni voltam,
búsat daloltam,
járt a malomkő gyorsan

Ne haragudj rám,
egyetlen társam,
boldogtalan a sorsom.

Bizony, ha tudnád,
malomkő, szentem,
én otthon nem pihentem,
hanem a sárban
csúszkáltam térden,
görnyedt a hátam
a jeges vízben
keserű, rossz világban.

VERESS MIKLÓS fordítása


Forrás: Szovjet Irodalom, 1978 / 12. szám, 70-72., 75., 76. l.