2018. október 12., péntek

A végtelenség szomja (Visszatérés 27)

Oszip Mandelstam: Nézek a fagy szemébe



Nézek a fagy szemébe egymagam: 
ő sehová, én meg sehonnan,
a sík, lélegző csoda, ránctalan
tágul, siklik dermedt habokban.

Tisztes-keményített koldus-nap hunyorog
már megbékélten, már nyugodtan…
A tízértelmű fák éppolyanok…
Mint büntelen kenyér, a hó a szembe roppan.

Pór Judit fordítása


Gevorg Emin: Majomfogó



Tudjátok,
              hogyan ejtik foglyul a majmot?
Egy szűknyaku kancsó alját
megtöltik kockacukorral.
Mohó mancsát bedugja érte a torkos.
Markába szorítja a cukrot.
Rikkant örömében!

De akárhogy igyekszik,
a szűk kancsóból a markát
többé nem tudja kihúzni.
Nyitná a markát – 
jaj, odavész a cukor!
Szorítja hát,
őt meg szorítja a kancsó.
Mohó mancsánál fogva
így ejtik foglyul a majmot.

Ej, de mi emberek vagyunk!
Mi közünk az egészhez?



Betti Alver: Krónika



Nemzetségem címerébe
bőrdudát meg kést foglaltak.
Vásározók, csűr-őrizők
voltak az én ősapáim,
lomha szántók, haragtartók,
kemény vadászok, borisszák
hát kunyhónkban a pálinka
sokszor vegyült embervérrel.

Ki börtönben, ki kocsmában,
verekedők csapatában
lelte végét. Csak nagyapám
volt a hollók között sólyom:
hintók kúsztak, mint a hernyók,
tornyok nőttek ég aljából,
amikor a házgerincen
zsindelyt szögelt a tetőre.

Nagyanyám meg félig vakon,
adott-vett csak, kuporgatott,
cimborált az ördögökkel,
míg magát fel nem kötötte.
Jár az unokája gőggel
a tékozlók csapatában.
Csodát rabol minden perctől,
aztán mindent szélbe perget.

Rab Zsuzsa fordításai