2011. május 20., péntek

Aria Elksne: Versek

Vendégváró


Eljön az idő,
mikor az ember magába réved, 
s boldogságot szomjazó
ajkán kiütközik a só: 
akkor gyertek el hozzám
füstbe-lángba borult évek, 
gyújtsátok szememre
a szovjet születését. 
Tiporjátok küszöbömet
ti háncsbocskoros lábak, 
szürke posztóköpenyek,
ahogy ti óvtatok vállat... 
Csörtessetek szobámba,
mintha rohamra hívna kürt, 
plakát-harcosok, kiknek a
puskaszó a reménység. 
Katonakenyéríz
marja kiszáradt ínyemet, 
faljam a karéj pusztulást,
hogy erezzem éhségteket, 
s tüdőmbe nyelném azt a port,
a fullasztó levegőt, 
mikor a fehér lovasság
zúgott a sztyeppe földjén. 
Csapjatok vendégséget,
fegyverre kapott szegények, 
gyűlölni is bátrak.
Összevérzett zubbonytokat 
gyűrjétek a fejem alá,
hadd álmodjam álmotok, 
amelyet szurony tépett,
s kilyuggatott a töltény. 
Nézzétek: ablakderengés
játszik a szürkületben, 
tetők gerince fénylik,
szinte a magasba lebben; 
hol van a hajdani tüz,
a bennetek halálig égő? 
Fakadjon emberi fénye,
szemem kivakult ékkő.


PÉNTEK IMRE fordítása




Beszélgetés Eduardas Miezelaitis-szal


—  Én az Emberről írtam könyvemet. 
Az Asszonyról kell írnia magának!


—  Kellene, Mester. Írom évek óta, 
Mégsem tart még felénél se a munka.


Hogy szépség s értelem: benne iker-alak, 
Előterében zsúfolt napjainknak... 
Elhagynak az ily költői szavak, 
Olcsó, kopott rézpénzként szétgurulnak.


Lényem kevés hozzá, hogy összeálljon, 
Képéhez nincs elegendő vonásom.


A mozaikképét kell összeraknom 
Kis részecskékből — bajos, lassú munka. 
A mozaikképét kell összeraknom: 
Ablaküvegből, mit szétvert a bomba, 
Vérből, könnyből, szitkokból, sírkövekből, 
Gyöngéd, szenvedélyes könyörületből, 
Bölcsődalból, mely száll romok felett, 
Tehetségből, mely egyre-újra éled, 
Hogy így beléleheljem lelkemet. 
Bajos, lassú munka.
Rámegy az élet.


TANDORI DEZSŐ fordítása




Szeress, de meg ne alázz


Szeress, de meg ne alázz, 
Szívem nem tűri a kisajátítást, 
Valahányszor meghajolnom kell, 
Valami elszakad, összetöri reményeimet, 
És a felhők elrejtik a napot, 
És a fákról lerongyolódik a gally, 
És a fekete, ürömízű bánat 
Áthat mélyen, átkarol...


Szeress, de meg ne alázz,
Kétely s bizalmatlanság csapdáiban
Vergődnék, mint a fogoly madár,
Megtört szárnyakkal, agyaghoz közel,
Eltűnne öröm, álom, fényesség nem ragyogna fel,
Csak a gyanúsítás esője homályositana mindkettőnket el.


Szeress, de meg ne alázz, 
Mindent megsemmisíteni nem akarhatsz. 
Nem romboltad-e szét magad máris 
az örömtelen, szürke romokig?



Jobb, ha egekbe írod nevemet,
Csillagok mellé, velük egy sorba fel,
Jobb, ha engeded, hogy mint a szivárvány,
Ragyogjak fölötted, s meg se érintselek,
S mint egy fehér Elbrusz maradsz magadnak akkor
oszthatatlanul, határtalanul...


PARDI ANNA fordítása




Kék vízen ringó


Kék vizén ringó tornyok és tetők. 
Alkony visszfénye, megcsillan a tó. 
Hallani a távolodó időt, 
melyben kihűl ének s gyermeki szó. 
Mélyebbre vájják gyökerük a fák, 
ködbe merül a nyírek ágboga. 
Fakul az arany tátika-virág, 
ahogy szivárog, gyűl az éjszaka.


Meg kell őrizni a múló időt, 
a hullámló sötétet odafönn 
s itt lenn a tájat, amint zúg a csönd: 
— Szeretlek. Ez a késő lobogás 
megőriz évről évre. Megbocsáss 
tétova lépteimért. Megbocsáss, 
ha keserűség, kandi bú övez, 
mint itt a parton milliónyi nesz. 
Világíts utamon és így szeress, 
ahogy tovatűntét a hallgatás.


Kék vizén ringó tornyok és tetők. 
Alkony visszfénye, megcsillan a tó. 
Hallani a távolodó időt, 
melyben kihűl ének s gyermeki szó.


SZEPESI ATTILA fordítása




Két pont


Első gyenge kiáltásom
kis pont az időben, térben,
s a második pontot adja
majd kialvó végső lehelésem.
Akkor majd a két pont között
pályám lebeg vékony szálon,
ez a vonal: múlt életem,
minden mosolygásom, hangom, álmom.
De míg nincs a második pont,
mintha könnyű volna élnem,
csüngök sorsomon, mint méh csüng
a virágon, minden lába mézben.
Amíg nincs a második pont,
csengek, Curjona harangja,
tágra tárult szemeimen
belém röppen egy sereg pacsirta.
Amíg nincs a második pont,
látni vágyom, hol vagyok ma,
esténkint a szél a felhők
szürke kocsisorát honnan hozza.
Amíg nincs a második pont,
eszmélnem kell e világra,
tudnom kell, hogy milyen erők
törnek utat bennem, mint a láva.
Amíg nincs a második pont,
van vágyam, van büszkeségem,
akaratom és szerelmem,
külön munkám, közös hazám, népem.
Amíg nincs a második pont,
él az énem és a testem,
én az örökkévalóból
kihullott kis élet-mag lehettem.


WEÖRES SÁNDOR fordítása


(Forrás: Szovjet Irodalom, 1978./8. sz., 71-76. oldalak)


Néhány szó Aria Elksnéről:


Lett költőnő; szegényparaszti család gyermeke. 1953-ban végezte a rigai orvosi egyetemet, s hosszú időn át az intézmény oktatója volt. 1956 óta jelennek meg irodalmi művei. Költővé válásáról mesélte a Szovjet Irodalom munkatársának, hogy az emberekkel való foglalkozás egészségügyi módja sehogy se vitte közelebb eredeti céljához - megismerni az embert. A szanatóriumban, ahol dolgozott, irók is voltak: "Amikor megláttam, hogy mennyit dolgoznak, azt gondoltam, ha én is ennyit dolgozom majd, lehet, hogy nekem is sikerül valami..." 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése