2018. november 17., szombat

A végtelenség szomja (Visszatérés 28)

Ellen Niít: Szélforgó



Vettem a tallini vásáron 1934-ben

Tarka szélforgók könnyű röpte
fasorok, fasorok, fasorok mentén!

Szárnyak surrognak a papírkerékben
és ki olyan könnyű mint én?
Szélkönnyű a kabátom ujja -
Repülök a nyári fasorban.

Szélforgóm felkap, visz a fénybe már -
A szélforgós gyerek olyan, mint a madár,
mint a madár – a föld öle hol van?

Testem pehely és
szívem lebegés
fuvallat a hugom
szitakötő az öcsém -
a szélforgók repülése:
madárcsapat;
madárcsapatban madárrá
változom én.

Kék madár, kettő,
ezüstmadár, egy
és sármány is
és vörösbegy
és még ergy madár
és még egy madár, seregnyi!

Köztük olyan könnyű madárnak lenni.
Nem is érinti lábujjam a földet,
s fák hajában fényfoltok tündökölnek.
Puha pelyhek súlytalan álma,
pihés fiókák gyönge szárnya -
repülök a tarka madárcsapattal
s mintha tollfelhők hava szállna -

Fel, fel: az ágak aranyzöld ívén át,
s már fenn úszom a fényben.

Csak a madár érti,
hogy nem repülni
micsoda szégyen.

Képes Géza fordítása


Giorgi Leonidze: Kipcsak éj



A kipcsak hordák fehér homokján
mozdoki fehér holdfény legelget.
Egy espcseppnyi szívem maradt tán,
azért maradt meg, hogy énekeljek.
Evezősöknek, útonjáróknak
tenger ködéből visszafeleljek.
   Látom Iora szőlővesszőit,
   mint gyertyaszálak, zöld fényben égnek.
   Hallom, csobognak már evezőid,
   társa lett szívem rég a tiédnek.
A Tejúton túl égek magamban,
ne sugaradtól legyek világos!
Alszik a kipcsak a kunhalomban,
víg csobolyója fejének vánkos.
Álmában Róma hűs palotái,
doni fogoly nők dalai szállnak.
De már a kipcsak lovak patái
a Darjal mentén föl nem szikráznak!
   Hányszor röpült itt lovuk sörénye,
   éles szablyájuk hány szívet járt át!
   Gyógyírt e földön nem leltek mégse,
   Sírban a földet dühödten rágják.


Raszul Rza: Aranybarna (a Paletta c. ciklusból)



Homoksivatag, karaván.
Nagyapám könyve:
aranycifrájú, régi Korán.
Gyarmati háborúk
sosenyugvó lobogása.
Rizsföldeken napfény-hajigálta lándzsa.
Elefántormány-sima fatörzsek,
lombok közt menedéket adók,
nedvektől feszülő gyümölcsnek.
Gyógyíthatatlan bánat.
Könnycsepp egy arcon, ottfeledett.
És – a szemed, a szemed, a szemed.

Rab Zsuzsa fordításai