2018. május 20., vasárnap

A végtelenség szomja (Visszatérés 14)


Jaan Kross: Van



Van van valahol
van van valahol

túl letört kedven és csömörön
túl gúnyos sorson mert magad kigúnyoltál
mindent ami ártatlan öröm
túl a kínon keserű cefrén
túl a bölcs mosolyán mely csupa hideg fény:
villog mint gyermek
markában a kés
mikor fásult a test és zsibbadt a lélek
s nehéz a súly nehéz

van van valahol
van van valahol

túl a megjátszott békén
s a kétségbeesés ocsmány üledékén
túl az undor féken tartott szaván
a beletörődés ragacsos gőzén
túl a megaláztatás
szemmaró saván

van van valahol
van van valahol

túl a szemeken miknek tükre
üres üres üres üres örökre
bennük néma fojtogató vád
nem mossa már ki friss könny forró csöppje
a múlt lerakódott
száraz sóját
túl a vak szemeken melyek mint
halottak napja bámulnak meredten

van van valahol
mindig is volt valahol
minden minden minden arcból sugárzó

gyerekszem

Képes Géza fordítása


Rimma Kazakova: A névtelenek



Újságlapozó esti béke,
fotók, melyeket kitakarsz:
világháborús hősök képe,
mintha megannyi gyerekarc.
Összekarolva mind a négyen:
fénykép az ütközet előtt.
Ragyogtak kékségek az égen,
zöld fű futott be zöld mezőt.

Nevüket egy könyv sem citálja,
dalok róluk nem zengenek.
Valaki fia, kisdiákja:
valakije valakinek.
Fekszenek valahol, valami réten,
alig valamit éltek ők.
Kékségek ragyogtak az égen,
zöld fű futott be zöld mezőt.

Azt az időt, bár csupa ködből,
nem tudjuk elfelejteni.
Sudárlanak az orosz földből
a lelkek obeliszkjei.
Kis életük azt védte régen,
amit már meg sem értek ők,
hogy ragyogjon kékség az égen,
fusson be zöld fű zöld mezőt.

Veres Miklós fordítása


Tamaz Csiladze: Gyerekrajz



Vitorla árnyéka suhan
és nyíló szemhéjamra rebben.
Téli nap ébred hangosan,
ünneplős-kikeményítetten.

Álldogálok as küszöbön
s figyelem, mint valaha régen:
fehér kendő, fehér özön,
és meszelt fal villog fehéren.

Pöttöm kisfiú baktat ott,
a falhoz settenkedve lépdel,
és rajzol ákombákomot
mész-fehérre szén-feketével.

Már moccan, már életre kelt
egy lény a sok kusza vonalból.
Az egész egy kislányt jelent,
bólint, kimosolyog a falból.

A fiú szívében aludt,
várva, hogy egyszer megszülessék.
Már állni, már libegni tud,
csupa mozgás és nőiesség.

Célzás csupán még. Léptei
bizonytalanok egyelőre.
De a föld már otthon neki,
mosolyog a fura időre.

Szerelmes vagy, Jancsi bohóc!
A mi szerelmünk elviharzott.
Te még sután csetelsz-botolsz,
de tragikus-fehér az arcod.

Sejtés fut át már szíveden
egy pillanatra, és jövendöl:
majd hűtlen hűség, szerelem
vihara csap le kék egedből.

Jóslat sajdítja válladat,
egy nap nehéz kereszttel ébredsz.
A te jövendő bánatod,
akár a miénk volt, nehéz lesz.

Rab Zsuzsa fordítása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése