Novella Matvejeva verseiből

Felhők

Égnek a felhők est-sugárban, 
Mint páncélosok, csillogásban, 
Vagy mint rovátka a gránáton,
Arany a cári palotában. 
Vörösen, súlyosan felizzva, 
Biborszinüvé alakulnak, 
De éjszakára 
Megenyhülnek, 
Viola hüvösséget fújnak.

A vadon fölött megzöldülnek, 
Tengeröböl fölött ragyognak, 
S mintha vizi tükörkép volna, 
Tűlevelekké szálasodnak...
Ha távoliak, halványulnak. . .
Mint csészealj-aranyozáson
S a gomba szárán 
Zöldes foltok,
Ujjak érintése nyomában. 
Beteljesedett a sötétség: 
Mélyülnek a bozótok, erdők. 
Mint a korom (színesek voltak) — 
S lassan tus-feketék a felhők...

Halk lépteiket megcsodálom, 
Alakjaikat kérdem titkon, 
Velük (nem itt, de fönn az égen) 
Álmom, vágyam megvalósítom.

Engem nem aggaszt, nem ijeszt meg, 
Hogy hajnaltól vallatom őket, 
Hogy sokat várok, 
s válasz nélkül 
Tölthetem el minden időmet.
Ha nappaliak a kérdések 
S a fénybe igyekeznek váltig: 
Az éji árnytól elferdítve 
A válasz
Másként
Ér idáig.


Madár-hősiesség

Vetési varjak,
Fekete csókák
Szén-ragyogásán látom: tavasz van;
Erdei fények új hullámzása
A csóka-tollat fényezi mostan.

A szakadozott vén, komlóskertben 
Villantak — szürkén, kissé lilásan — 
A csalogányok, rigók és fürjek 
S elszálltak zengve a napsugárban.

A madarat hány elnyomás sújtja! 
Mozgása mégis merő szabadság. 
Mennyi baj, ínség és nyugtalanság! 
S dala, álomként, a gondtalanság.

Azért talán, mert észak telébe 
Sohase száll a madarak népe? 
Északot csupán tavasszal látják, 
S ha tél közelget, elszállnak délre.

Vigasz nekünk — mért? megfejthetetlen — 
A világvándor szárnyas hogyan jár, 
Csak azt látja, mit érdemes látni: 
Nyarat és tavaszt. Új tavasz, új nyár.

El nem rémülnek az óceántól, 
Száraz pusztáktól — hiszen ők egyre 
A különlévő tavasz-morzsákból 
Nem-múló tavaszt kötöznek egybe.

Mint a takácsok ó fonalakból, 
Meleget szőttök, tollasok, szépen, 
Nem fagyoskodtok, eggyé alkotva 
Haiti s Amszterdam szálát a szélben.

A tél kezdetén a pelyhes fészket 
Utólszor lakva és odahagyva, 
Dél áldását észak tavaszával 
Kötitek, májust, gyűrűvé fogva.

Minden — telel. A fél világ roskad 
A pogány bálvány, a Fagy elébe; 
A madarak: nem! Tavaszt követnek, 
Mint a bohócot gyermekek népe.

Jeges üveghez holtan tapadni, 
Fagy-zsarnokságba dermedni mélyen 
Tán könnyebb volna,
Mint megmaradni 
Bonthatatlan örök repülésben.

WEÖRES SÁNDOR fordításai

Havazás

Szerettem volna fölvenni
Az utcán pár kései levél-csecsebecsét. 
De hirtelen felhőseregbe fűlt a világ, 
A napra célzott — s fogadta a hó fergetegét, 
S a hulló lombokat egy csomag, pecsétje zárt.

A hóból kandikáló levélkék ára egyre nőtt, 
Áttörtek szerencsemód! S a hó mint 
Szikrázó prémfal, kidőlt. 
Indították az égi s földi prémvadászok légióit.

Az öreg földre új ország ereszkedett.
Hódító Kolumbuszok sehol...
De a pehely-mély száz révnyi kékséget rejt.
(A búzavirágos parton kikötőillat honol!)
A távolságok egy óriás hajófenéken mosódnak össze.

Egy fehér árnyék mindjobban bekerít,
Lebegő pontot látok,
A porszem-kristály változó villanásait;
És ő látja csak — előlem rejtőzködik — a napvilágot.

A hóvihar már lassan megvadul:
— Lökések, kiütések... Mégis — oly csöndes a föld
Fogatlan ínye rág csak makacsul,
A nedvesség halpotroh-szaga szétömölt.

Megyek nem-mozdulón, vagyok
Fű, ásító tengeri szörny torkába vetve..
A ruhám ujja rám tapad, a hóvihartól csatakos,
Gyalogjáró villám legyen, ki mindezt elviselje.

Az utolsó levelek a szabad utakon 
Vígan pörögtek, virágos szél kergette őket. .. 
Hadd menjenek. Csak tavalyi-feketén 
Lássam újra a szerte röpülőket 
A tavasz egén.

PETRŐCZI ÉVA fordítása

Rétegek

A költészet sokrétegű. 
Költő, hajts redőt redőre! 
De rétegre új réteg kerül, s az igazság kimarad közűle.

Költészetben sok minden lehet. . .
Csalí bele .kell nézni a rétegekbe:
a mélyben
gyakran rátalálsz
az igazságtól való félelemre.

S a buzgalomra: megszépítni ezt. 
Józan a számítás: varázsolj! 
Használd bátran az esetlegest, 
egy a cél: nehogy akárhol 
a gyermeket nevén nevezd...

Eh, a tréfa nem gyógyít sebet! 
Csak az igazság éri meg a gondot. 
Maguktól redőznek rétegek, 
de igazság csak úgy van, ha kimondod.

MEZEY KATALIN fordítása

Dmitrij Biszti grafikája

Néhány szó Novella Matvejeváról:

Sz. 1934, Puskin (régen: Carszkoe Szelo). Szovjet-orosz költőnő. Apja jeles geográfus, távol-keleti felfedező, anyja maga is költőnő. Nocvella Matvejeva kezdetben óvodában dolgozott, közben elvégezte a Gorkij Iorodalmi Főiskolát. Első kötetével 1963-bqn jelentkezett (Korablik / Kishajó). A klasszikus orosz költészet legjobb hagyományainak folytatója. Dalokat, dalszövegeket is ír. Magyarul jobbára folyóiratközlésekben jelentek meg versei.

(Forrás: Szovjet Irodalom, 1980 / 3. sz., 134-138. oldalak)