MARIJA PRILEZSAJEVA
A zöld lámpa
Vlagyimir Iljics kereken egy évig élt távoli száműzetésben, a teljesen ismeretlen Susenszkoje faluban. A száműzetés előtt pedig tizennégy hónapot ült börtönben. És hátravolt még csaknem kétévi száműzetés.
Nagyon messzire esett ez az eldugott szibériai falu! Hatszáz verszta a vasúttól. A szibériai vasutat nemrég építették meg. Moszkvából tíz nap alatt ért Krasznojarszkba a vonat. Aztán öt nap gőzhajóval a Jenyiszejen felfelé. Utána lovas fogat. És „máris'' Susenszkojéban vagyunk.
Azon a napon, 1898. május 7-én Vlagyimir Iljics - szokása ellenére - nem ült le, hogy tovább írja A kapitalizmus fejlődése Oroszországban című könyvét. Ez a könyv arról szólt, hogy a kapitalisták és a kulákok az orosz falvakban és városokban mind több erőt gyűjtenek, tehát a nép mind szűkösebben és nehezebben él a tőke hatalma alatt.
Ebéd után kopogtatott az ablakon egy paraszt, a vézna, fürge, szegény Szoszipatics, hitvány kis köpönyegben, füles kucsmában. Vállán puska.
- Ide hallgass, Vlagyimir Iljics, menjünk már kacsát lőni.
Szoszipatics attól tartott, hogy Vlagyimir Iljics visszautasítja az ajánlatot, de ő rögtön ráállt. Vlagyimir Iljics nyugtalan volt. Már ideje volna, hogy Nagyezsda Konsztantyinovna megérkezzen Pityerből, de még mindig nincs itt. Nagyezsda
Konsztantyinovna forradalmi munka miatt - elvtársainál valamivel később - szintén ült a pétervári börtönben. A börtön után száműzetésre ítélték. Kieszközölte, hogy Susenszkojébe küldjék, Vlagyimir Iljicshez. Most igyekezett hozzá, de hát ez nagyon hosszú út. Lehet, hogy Krasznojarszkban
várja a gőzhajót?„.„
Vlagyimir Iljics, hogy nyugtalan gondolatait elfojtsa, levette a szögről Berdan-puskáját, és - ki a faházból !
- A csizmád megfelel - mondta elismerően Szoszipatics.
Vlagyimir Iljics csizmája valóban megfelelő volt ahhoz, hogy kacsák után caplasson az ingoványon. Mocsári csizma, térden felül ér a szára. Az ócska puska kacsasöréttel volt megtöltve. A tíz versztányira eső Tollas tóhoz indultak. Ott olyan tömérdek kacsa tenyészett, hogy a part tele volt szórva kacsatollal. Azért kapta a tó a Tollas nevet.
Csodálatos napjuk volt. Sütött a nap, de nem forrón, vidám sugara átvilágitott minden egyes levélkét és fűszálat. Üdén zöldelltek a rétek, mintha megmosták volna őket. A fű közt dúsan nyíltak a sötétkék és lila nőszirmok. A távolban pedig, az egész látóhatár mentén vakítóan fényes, óriási hegység magasodott - a hófödte Szajani.
Háromversztányi gyaloglás után Vlagyimir Iljics frisseséget és fürgeséget érzett egész testében. Akár húsz vagy akár negyven versztát is hajlandó lett volna így menni. És hallgatni Szoszipatics történeteit. Szoszipatics tudta, mi kell Vlagyimir Iljicsnek. Az, hogy a faluról, a maga nyomorúságos életéről beszéljen neki. Irja le neki az egész falut sorjában.
Azon a portán ez és ez a gazda lakik. Amazon meg ez és ez. Hány családtag van ? És jószág? Föld ? Ezen a portán. a hamadikon, az ötödiken, az egész faluban. De egy szót se volt szabad hozzátoldani...
- Állj! Már itt is a tó. Vigyázz, Vlagyimir Iljics, el ne hibázd ! Az elsö Iövést el ne hibázd, igyekezz, mert ez babona ! - tüsténkedett Szoszipatics, amikor a vadászat színhelyére értek. - Csak az első lövést el ne hibázd, Vlagyimir Iljics!
Vlagyimir Iljics megállt a puskával. Csodálatos dolog ott állni puskával, és figyelni az erdő életét ! A madarak füttyét, trilláit. A kakukk huncut kakukkolását. A szél susogását a gallyak között. Azt, ahogy leszállt az este.
A Tollas tó sűrű nádasában zajosan mozogni kezdett valami : egy nagy, sötétszürke tőkésréce felszállt, és Vlagyimir Iljicstől tíz lépésre röpült.Vlagyimir Iljics lőtt. Mellé ! Túl sokáig nézelődött, késve húzta meg a ravaszt.
- Ejnye, Vlagyimir Iljics, így elbámészkodni ! - szólt· haragosan Szoszipatics.
Egyébként a vadászat a rossz előjel ellenére, sikeresen folyt tovább. Sok-sok kacsát lőttek. Tüzet raktak. Egy kormos főzőben teát forraltak. Szoszipatics, boldog hangulatában, próbálta rábírni Vlagyimir Iljicset, hogy maradjon ott éjszakára. Éjszaka a récék felrepülnek a nád közül, hogy táplálékot keressenek. Mi lesz itt! Óriási felhő! Nagyon
igyekezett Szoszipatics, de Vlagyimir Iljicset valami előérzet hazahívta.
Sötétedett. A csordát behajtották a faluba. Az udvarokon fejték a teheneket, hallani lehetett, ahogy a tej csengve a rocska oldalának ütődik.
A kútgémek csikorogva emelték a vizet. Valahol bégetett egy eltévedt birka.
- Nézd csak, Vlagyimir Iljics,'világ van nálad - szólt Szoszipatics.
Vlagyimir Iljics maga is látta. A köz legszélső házának két kis ablakában égett a világ. Zöld fény. Meleg, boldog érzés kelt Vlagyimir Iljics szivében.
A tornácon, sötét ruhában, a korlátot fogva ott állt a vékonyka, könnyed Nagyezsda Konsztantyinovna. Vlagyimir Iljics felszaladt a tornácra.
- Szervusz, Nágya !
- Vologya! - hangzott a válasz.
- Jöjjön csak, jöjjön, mutassa meg magát! - szólt ki vidáman a szobából Jelizaveta Vasziljevna, Nágya édesanyja. - Megjön a menyasszonya, ő meg éjszakáig elcsavarog vadászni!
A szobában, zöld ernyő alatt lámpa égett.
- Neked hoztam a munkához. A zöld fénymegnyugtatja a szemet - szólt Nagyezsda Konsztantyinovna.
Ezt a lámpát tíz napon át vonaton hozta Moszkvából. Aztán gőzhajón. Aztán zötyögő szekéren. Erősen tartotta a kezében. Félt, hogy nem tudja épségben elhozni a zöld lámpát Susenszkojéba. De lám - elhozta.
MAKAI IMRE fordítása
Néhány szó Marija Prilezsajeváról:
Sz. 1903, Jaroszlavl - orosz írónő. 1929-ben Moszkvában tanítónői képesítést szerzett, szakmájában dolgozott. Első kisregénye 1941-ben jelent meg. Előszeretettel írt ifjúsági műveket, illetve Lenin életét feldolgozó írásokat. Egyikért (Lenin élete) ki is tüntették.
(Forrás: Szovjet Irodalom, 1980 / 12. sz. 113-115. oldalak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése