Egész nap, mintha álom-nyűg alatt,
Jártam, s álmodtam a dalaimat.
Nem írtam őket, lelkem hinarát
Rezzentve ringtak bennem, mint a nád.
S fogják a fúvó szél dallamait,
Szólítja s mindtől kérdez valamit...
Lehullott a lomb, avarja az út,
Tapodtam, s úgy tűnt, minden elaludt.
Láttam az ég már kéklő széleit,
Égben galambok keringéseit,
S utcát, villamost, erdőt, szép mezőt -
S cipeltem mindent haza est előtt.
S fáradtan, könnyű terhem csakugyan,
Mint kidöntött fa, dőltem súlyosan,
Új álomba, lám, megcsöndesített...
Fölkeltem reggel - s írtam versemet.
1957
KALÁSZ MÁRTON fordítása
Részlet
... Mit is tehetnél régi álmaiddal?
Lám, itt ácsorogsz — már rég nem gyerek —,
Fülelve, lelked milyen szavakat hall,
Mint hívott hajdan s karolt életed?!
Láttad a létet, maga erejében,
Templomban, álltái szálfenyők alatt.
Daloltak benned, mint hullámok, vétlen
Völgytorkok, vizek, könnyű madarak.
Ablakod fénye virradatra virradt,
Verődtél éjjel, mint jégnek a hal,
S el is aludtál, míg a végső csillag
Tűnt alá sápadt fény-pilláival.
Közben városok s nagy utak fogadtak.
Kenyered száraz, könny-sózta karaj,
Néhány jó barát volt, ha sose tudtak
Megmenteni is, mert nagy volt a baj.
Meglehet, nehéz megérteni mindent...
Ám, ha könnyű is — nekem egyre megy.
A boldogságtól megvénülhetsz itt bent,
S csak a fájdalom szüli éneked.
Szerelem? Az volt. Háború? Ki tudja,
Tél, nyár, a sok út meggabalyodott,
A Volgától a Dunáig lejutva,
Szemben száraz tűz, szívemben dalok.
Volt oly viharos a bú húrja végre,
A darvak szélnek feszült szárnyai,
Elég lett volna egy ütés a szívre,
Hogy el tudja a perc pattintani.
Boldogság? Felleg a Beresztovojra,
Hol a foly ócskán békanyál virít,
S fülemüle szólt fejünknél bolyongva.
S örömök? Voltak szép örömeid.
Mindez nem így van! A jó dal se képes
Kimeríteni kútmély lelkedet.
Ki tudja, milyen erőfeszítéshez
Kellett, hej, mibe került sok rímed,
S minden, mint üllő vasán, a lelkedben
Sziporkát vetve kizengett ige...
Ami volt, újra idd, feledhetetlen —
Forró ital, mily ürmös az íze!
1958
KALÁSZ MÁRTON fordítása
Hová vezet engem az ének
Hová vezet engem az ének,
miféle ismeretlen útra?
A közömbös gyűlöletének,
ami szokatlan, az van útba.
Arra a fogát vicsorítja,
és sziszegve szórja az átkot,
mikor ő nyugalmat akarna,
te elűzöd tőle az álmot.
Bár csak tudnék nem énekelni!
Avagy tihozzátok hasonlón
közömbös rigmusokra lelni ...
De nem tudok, mert más a dolgom.
Szakadj ki hát mellemből, ének,
ujhodj meg minden egyes szóban!
Gyűlölhet a közömbös téged,
az értők szive veled dobban.
1958
OLÁH JÁNOS fordítása
