2016. március 25., péntek

A mesék világa (4)

Belorusz népmesék


A farkas és a nőstény farkas

A nőstényfarkas egyszer megszólította a farkast. – Rosszul élsz te, farkas koma – mondta a nőstényfarkas. – Miért? – nézett rá a farkas. – Mert folyton a bokrok alatt settenkedsz, elrejtőzöl az emberek elől. – Hm – dünnyögte a farkas –, hiszen te bújsz el az emberek elől... – Nem igaz, én ott járok, ahol akarok, és senki sem lát.
– Hazudsz te, galambom! – csóválta a fejét a farkas. – Téged ugyanúgy látnak, mint engem!
– A te dolgod – felelte a nőstényfarkas –, hiszed, nem hiszed, én igazat mondok!
Gondolkodóba esett a farkas, és aztán így szólt:
– Ha így van, tegyünk próbát. Én elbújok a bokrok között, te meg eredj a mezőre. Meglátjuk, észrevesznek-e az emberek vagy sem.
– Jól van – egyezett bele a nőstényfarkas –, próbáljuk meg!
Elbújt a farkas a bokrok között, a nőstényfarkas meg kiment a mezőre. Meglátták a földművesek és kiabálni kezdtek:
– Farkas, farkas!... Fogjátok meg!
Hallotta a farkas a bokrok közül, hogy őt emlegetik, rémületében égnek állt a szőre, és már nyargalt is be az erdőbe. Nyargalt és arra gondolt: „Különös: a nőstényfarkas ment ki a mezőre, és semmi baja, én meg a bokrok közt csücsültem, és engem megláttak."
Utolérte a nőstényfarkas, és megkérdezte:
– No, kinek van igaza?
Kifújta magát a farkas, aztán így szólt:
– Neked van igazad. Most már nincs egy szavam sem. Ha nem tettünk volna próbát, sohasem hittem volna el.


A vörös meg a kopasz ember

Egyszer egy fiú a városba készült, hogy ott ügyes-bajos dolgait intézze. Azt mondta neki az apja: – Aztán csak óvakodj, fiam, a vörös meg a kopasz emberektől. – Miért óvakodjak? – Mert a vörösök nagyon ravaszak, a kopaszok meg nagyon okosak.
Nevetett a gyerek az apja tudományán, és elindult.
Útközben egy kocsma akadt az útjába. Betért a fiú a kocsmába, és ebédet kért. A vörös kocsmáros töltött neki egy tányér scsít. Eszi a fiú a levest, és nagyon dicséri:
– Ez aztán ízletes, minden kanál megér egy rubelt!
Meghallotta ezt a kocsmáros, fogta a krétát, és ahány kanállal evett a fiú a levesből, annyi rovást húzott vele az asztal lapjára.
Jóllakott a fiú, és megkérdezte a kocsmárost:
– Mennyivel tartozom a levesért?
– Száz rubellel – felelte a kocsmáros. – Kanálja egy rubel, magad mondtad.
– De honnan tudod, hány kanállal ettem?
Mutatta a kocsmáros az asztal lapját, és megszámolta a rovásokat. Éppen százig számolt.
„Úgy látszik, igaza volt apámnak – gondolta a fiú –, óvakodj a vörös embertől."
És akárhogy könyörgött, a kocsmáros elvette minden pénzét. Hazament hát a gyerek, hiszen pénz nélkül mit is kezdene a városban. Egyszer csak látja: valami ember jön vele szembe csézán, sapka nélkül, a feje meg kopasz, úgy fénylik a napon, mint egy serpenyő. „Most már végem van – gondolta a gyerek –, a vörös ember elvette a pénzemet, ez meg alighanem elveszi a lovamat is szekerestül." Letért az útról, és behajtott az erdőbe.
„Biztosan valami tolvaj ez, ha menekül az emberek elől" – gondolta a kopasz ember, és nyomába eredt a gyereknek. Utol is érte, megragadta a gallérját:
– Valld be, mit loptál?
Látta a gyerek, hogy nem tehet semmit, szépen elmondta a kopasz embernek, miért ijedt meg tőle annyira. Jót nevetett rajta a kopasz, és azt mondta:
– Jól van, gyere csak velem, majd én visszaszerzem a pénzedet.
Bementek a kocsmába. A kopasz ember körülnézett, s a tőkén észrevett egy borjúlapockát. Odament a kocsmároshoz, vállon veregette, és megkérdezte:
– Mennyit ér a lapockád?
A kocsmáros azt hitte, hogy a kopasz meg akarja venni a borjúlapockát, és azt mondta:
– Három rubelt.
Elővett a kopasz három rubelt, fizetett, fogott egy kést, és így szólt a kocsmároshoz:
– Vedd le a kabátodat.
– Minek? – csodálkozott a kocsmáros.
– Mert különben tönkremegy, amikor kivágom a lapockádat.
– Hát azt hogy képzeled, jó ember – acsarkodott a kocsmáros –, ki adja el három rubelért a saját lapockáját?
– És te hogy képzeled, hogy el lehet venni száz rubelt egy tányér egyszerű levesért? – mondta a kopasz ember.
És bárhogy csűrte-csavarta a dolgot a kocsmáros, kénytelen volt visszaadni a pénzt a fiúnak. És még a saját fele pénzét is odaadta a kopasznak, hogy ne vágja ki a lapockáját.
Örvendett a gyerek, és köszönte nagyon a kopasz jóságát:
– Adja isten – mondta –, hogy mindenki így kopaszodjon meg, mint te. Akkor nem kellene senkitől sem óvakodnom.

S. NYIRŐ JÓZSEF fordításai


Forrás: Szovjet Irodalom, 1978 / 12. szám, 64-65. l.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése