2018. június 23., szombat

A végtelenség szomja (Visszatérés, 20)

Enn Vetemaa: Öregasszony, bicikli, domb



A meredek dombra, a szélmalom
s a lemenő nap szelete felé
száguld nyílegyenest a kaptatón
egy hatpudos szüle.

Az áldóját, hogy nyomja a pedált!
A megszeppent hátsókerék a nyolcasokat csak úgy hányja!
Az ájultra préselt ülés
fulladozva csuklik a zökkenőkön.
Az áldóját, hogy nyomja a pedált!

Ing-reng, mint fenséges kolosszus,
jobbra lendül és balra lendül
a taposás vad ritmusára.

Észthon, Maarjamaa, Mária Földje!
Vakondtúrás csak minden dombod
aranyat érő lányaidnak,
kik vénkorukra is ilyen erős-szilajok
széldagasztotta ruhájukban!

Rab Zsuzsa fordítása


Juvan Sesztalov: Ének a tajgán



Ki őrzi a rénszarvasokat?
Felkél a Nap,
s úgy tartja őket meleg tenyerén
mint a fűszálakat.

Nap -
te nappali pásztor!
Ki legelteti éjjel a rénszarvasokat?

Ha Étposz-kisz szeme,
a Hold szeme ferdén sandít a földre
mint az ázsiai ember szeme:
akkor a szarvas – a tajga villáma -
farkasok foga közt
vérzik el.

Hold – éjszaka fénye!
Hold -
szarvasok éjszakai pásztora!

De a Nap semmiértfénylik egész nap:
a napot ellopják a felhők
ezek a fekete tolvajok,
a fény tolvajai.

És olyan lesz a Nap,
mint az őserdő asszonya,
aki kendővel fedi el arcát
a kíváncsi szemek elől.

Éjszaka az Ural mögé evez a Nap,
éjszaka alszik a nap…
És íme, a farkasok
nyüzsögnek, mint a férgek.

Éjszaka ömlik a vér.
A tajgán a szarvasok élete
olvad el, mint tavasszal a hó.
És Étposz-kisz, a Hold
nagyon is állhatatlan:
hol nő, hol fogy,
a szarvasok agancsába akasztja szarvát.
De a sötét éjszakában minden mindegy.
Farkasok vicsorgatják fogukat.

A szarvasok igazi pásztora az ember,
csak ő barátja mindennek, ami él.
Ahogy forog a Föld,
forog, nem áll meg pillanatig sem:
az ember szíve sem
pihen soha meg.

Nő a fű, mint ahogy
nőnek a szarvasok -
tél ködein át gyöngyházfénnyel
távoli tavasz int.

Rénszarvaspásztor
áll a világ közepin.

Képes Géza fordítása


Vlagyimir Vologyin: Fenyves



Fenyők, fenyők, fenyves tájak,
ékességei hazámnak,
zöld tengerek, birodalmak,
ti adtok nekem hatalmat - 
Ver, dobog
                az ember szíve,
mintha fenyves zúgna benne.

Föntről napfény zuhog fölé,
lentről vérem árad felé,
föld alatt futó gyökerek
mind a szívemben erednek,
erőt erdőmnek ők adnak,
és otthont a lelkes vadnak.
Fenyves-szívem, megvédelek,
bárki rontana is neked
Ellenség! Ha kedved támad
vérét csorgatni hazámnak,
fenyves földre nem engedlek,
erdeimtől elkergetlek.
Madár képében ha repülsz,
folyóm elől nem menekülsz,
vetlek jávorszarvas elé,
taposson a földbe belé,
neve szent volt, az volt régen,
tégedet mégse kíméljen.
Vagy réncsordát küldök reád,
mártsa beléd mind a szarvát,
hányjon, vessen csont-tüskéken,
ott pusztulj el agancs-élen;
vészbe senkit ne taszíthass,
több életet ki ne olthass!

Fenyves, fenyves táj:
hű szívem,
bolondulásig életem,
jó nép hazája, boldogé,
ösvényét járó vadaké.

Csoóri Sándor fordítása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése