Bágyasztó még a fény az esti égen.
A csorda: ringó testű sok tehén,
apró pásztorfiúk kíséretében
ballag már messziről a part gyepén.
A martnál csillogó a táj folyója,
s ez is szemet vonzó gyönyörűség:
a menny a fényes tükröt átkarolja
s a boldog frigyben lelkesedve ég.
A felhőkből rózsás formák születnek,
összeszövődve lengenek kuszán,
majd alakjukat váltva ellebegnek
dél és nyugat felé egymás után.
S a víz, amelyre csókot hint az este,
olyan mint lány, ki félig szendereg,
alig rezzent hullámot még a teste,
a csók még nem részegítette meg.
A játék még kedvetlenségbe ejti
s húzódozik, pedig az álmon át
előre érzi s vágyakozva sejti
augusztus nagy tüzét és mámorát.
Áprily Lajos fordítása
Justinas Marcinkievicius: Erdőirtás
Nyesik az ágakat az égből -
s ottmarad egy üreg.
A tönknél állatok gyülekeznek,
s az évgyűrűk papirusztekercséből
olvassák az erdő történetét.
Tűz ég.
Forgács illatozik.
Véres a fejsze.
Áfonyacseppek.
Ezt a nyárfát itt ne vágjuk ki -
gyermekkorom keres rajta
vadgalambfészket.
Tej habja.
Vér habja.
Kígyócska kúszik a mohán -
kidöntött fa
óriástörzse
mesém, otthonom de messze.
Estére madarak jöttek,
ágakba vájva karmuk.
És tartották a fákat,
hogy ki ne dőljenek.
Tandori Dezső fordítása
Olzsasz Szulejmen: Számum
Befúj, behord mindent a homok,
besöpör, betemet.
S én félek:
sehova el nem futhatok,
hogy minaret tetejéről
kiabáljak a szélnek.
A század utolsó jajszava száll,
homokviharként száll az idő,
tép-szaggat, görcs gyökeret kicibál,
oázis fája reccsen, mint gyufaszál.
Tenyeremmel a számat görcsösen befogom,
elfödözöm szememet.
Nemzetségemet siratom,
meztőimet, szép termő kertjeimet.
Homoktól csikorog torkomban a sírás,
behordta a szél,
de kitör,
magának utat ás,
kúszik a homokon,
nyomában vér feketéll.
A puszta felett kihalt minaret,
mint égre vonító kutya torka.
Behordja a szél
szülőhelyemet,
behordja, behordja…
Rab Zsuzsa fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése